Arbitrater interjú

– Üdv Larry! Köszi hogy szakítasz időt a kérdések megválaszolására!

– Nincs mit! Köszönet a megkeresésért!

– Akkor hát beszéljünk az Arbitrater-ről. Kik alapították a zenekart? Tudom, hogy csak később csatlakoztál, de te talán el tudod nekünk mondani, hogyan kezdődött a történet!

– Amennyire tudom, Rat (Tony Martin) és Dominic indította útnak a zenekart. Mindketten Warwick-ban éltek, és akkoriban Rat a The Varukers énekese volt már egy ideje. Habár ő egy punk, Tony mindig is szerette a hamisítatlan headbangelős metalt is. Egy Arbitrater szerű zenekar ötlete innen jöhetett.

– Mikor és hogyan találkoztál a többiekkel? Hogyan kerültél a képbe?

– Őszintén? Már nem emlékszem, haha! Azt hiszem ők adtak fel egy hirdetést, hogy dobost keresnek, és én válaszoltam nekik. Ilyen egyszerű az egész. Lementem egy próbára, és a zenekarban végeztem.

– Thrasher voltál akkoriban?

– Természetesen, de nem voltam a műfaj alárendeltje. Ahogy most sem vagyok. Emlékszem, amikor a Thrash Metal előtört (igen, ENNYIRE öreg vagyok, haha), számomra az is csak metal volt. Valójában soha nem szerettem a címkéket, mert ezek miatt a bekategorizálások miatt végeláthatatlan viták indultak, hogy mi thrash és mi nem az. Az ilyen jellegű viták, amik fontosnak tűnhetnek, amikor az 15 éves, akárhogy is veszed, értelmetlenek. Néhány embernek akkor volt egyáltalán thrash egy zenekar, ha azok „egymillió mérföld per órával” tekertek, ami elég szemét dolog. Még az „Angel of Death”-nek is vannak lassab részei. Számomra ez mind csak ’metal’. Ráadásul vannak olyanok is, akik meg sem hallgatnának egy zenekart, ha azt mások thrash metal-nak titulálják, azt gondolván hogy ők is csak tekernek a gitáron meg a dobokon mindenféle zenészi teljesítmény nélkül, ami szintén épületes baromság! Talán ez mind abból adódik nálam, hogy felnőttem. Amikor még kölyök voltam és a Brit Heavy Metal Új Hulláma (NWOBHM) előtört, az akkori idősebb srácok, akik felnőttnek érezték magukat hozzánk képest Led Zeppelin-t és Deep Purple-t hallgattak, és megmosolyogták azt, ahogyan mi lógtunk a Heavy Metalon… talán ez ugyanaz a dolog. Személy szerint a zenekarok akiket szeretek, azok elég széles skálán mozognak az AC/DC-től a Sepultura-ig, és nekem ez mind csak metal.

– Te voltál a zenekar dobosa a „Darkened Reality” című második lemezen. Hogyan emlékszel azokra az időkre?

– Nagyon vicces idők voltak! Bármilyen rozsdás roncs minibuszra felcuccoltunk, amit meg tudtunk szerezni magunknak, és körbejártuk az egész Egyesült Királyságot fellépési lehetőség után kutatva. Sajnos a közönség a legtöbb esetben érdektelen maradt a zenénkre. Amint láthatod, az album megjelenésének idején az aktuális trend ez a funk-szerű metal volt, mint pl. a Rage Against the Machine, amire fél Anglia rá volt kattanva akkortájt. Személy szerint szívből gyűlölöm az ilyen szarok 99%-át, sejtheted hogy mennyire nyomta rá ez a dolog a bélyegét az egész zenekarra. Inkább nézek Motörhead koncertet a nap minden órájában, minthogy ezeket a szánalmas funk-rap szarokat hallgassam.
Gyakran az egész közönség elbújt a színpad elől a legtávolabbi sarokba amikor a zenekar játszott, vagy ami még rosszabb, hogy néha a zenegépbe dobálták a pénzt, hogy valami RATM szerzeményre ugráljanak mint valami idióta vadbarmok. Akkoriban ez kifejezetten bántott.

Ki volt a fő dalszerző a zenekarban? Miről szóltak a szövegeitek?

Dominic írta a zene 99%-át, és Rat hozta a szövegeket. Végül minden ötlet a próbateremben érte el végső formáját, így kristályosodtak ki a dalok, és úgy hiszem így működik a legjobban az egész folyamat.

– Hogy ítéled meg a zenekar ismertségét? Akkoriban jól csengő név volt az Arbitrater vagy a követőitek csak helyileg adódtak, Warwickból és környékéről?

– Szinte mindenütt akadt pár hűséges rajongónk, de amint már mondtam, az általános érdeklődés akkoriban a funk-szerű metal felé fordult. A többi zenekar akik nagy névnek számítottak akkoriban, mint pl. a Wolfsbane vagy a The Atom Seed még a közelében sem voltak az általunk is játszott thrash metal-nak. Persze voltak olyan helyek is, ahol minden nagyon jól alakult számunkra. Sok és lelkes thrasher várt ránk. Máshol meg… Semmi! Egyszer játszottunk Wales-ben ahol a hallgatóság (elég sokan összegyűltek arra az estére) egytől egyig a másik teremben ülték végig az egész koncertünket. Utána páran odajöttek hozzánk és azt mondták, hogy nagyon élvezték a koncertünket. Ez egy nagyon furcsa időszak volt.

– Tudnál valami mondani a Cyclone Records-ról? Úgy tűnik hogy csak 2 kiadványuk volt, mindkét Arbitrater nagylemez náluk jelent meg.

– A Cyclone Records Rat saját kiadója volt. Mindent ő finanszírozott. Saját magunk intéztük a nyomdai munkákig bezárólag mindent, majd a terjesztést a Plastic Head-re bíztuk, akik akkoriban még kis halnak számítottak. Tudomásom szerint soha semmi más kiadványa nem volt a Cyclone Records-nak 🙂

– Milyen gyakran és hol játszottatok élőben? Úgy hallottam, hogy felléptetek számos híres angol zenekar előtt, mint pl. a Bolt Thrower vagy a XentriX!

– Annyiszor koncerteztünk, amennyiszer csak tudtunk! De talán mégsem olyan gyakran, mint kellett volna. Voltak páran akik szemmel láthatóan egyre kevésbé élvezték a koncertezést, ahogy teltek az évek. De a fogyatkozó közönség és az érdeklődés hiánya is lélek romboló volt egy idő után.
Igen, játszottunk a Bolt Thrower-rel és a XentriX-szel! Nagyon szerettem a XentriX-et! Nem csak azért, mert kedves srácok voltak, de ráadásul egy óriási zenekar, akik észvesztően jó thrash metal-t játszottak! Rengetegszer láttam őket élőben játszani. De amint te is tudod, valami nincs rendben a Brit zeneiparral, így hagyták őket is a feledés homályába merülni. Egészen addig jól ment a soruk, amíg egy nagy kiadó fel nem karolta a csapatot. Annak aztán katasztrofális következményei lettek. A Wolfsbane-nel is hasonló dolog történt. Kár értük, a XentriX egy briliáns zenekar volt.

– Mi volt az ok, ami miatt a zenekar feloszlott?

– Az érdeklődés hiányára tippelnék. Az elhivatottság meghalt, amint a hallgatóság megszűnt metal koncertekre járni. Nehéz volt magadat emlékeztetni miért is csinálod mindezt, amikor 5 órányi vezetés után megérkezve a koncert helyszínére kiderül, hogy az érdeklődés hiányában elmarad, és ráadásul ki sem fizetnek a fáradozásaidért. Néhányan a zenekarból még megpróbálkoztak más zenei irányzatokkal, akár hardcore-al vagy a funk-metal-al mielőtt végleg eltűntek volna a zenei életből. Gyakorlatilag az Arbitrater KO-val ki lett ütve.

– Aktív időszakotokban a média (fanzine-ek, rádiók) mennyire támogatott titeket?

– Néhány fanzine nagyon sokat tett többek között értünk is, de itt véget is ér a történet. Még egyszer hadd említsem meg, a zenei színtér egyszerűen beteg volt. Tele volt nagy halakkal egy jelentéktelen pocsolyában. Emlékszem egyszer a Kerrang felkérte a Napalm Death énekesét, hogy írjon egy beszámolót egy birminghami koncertről, ahol mi is felléptünk, sok más zenekarral egyetemben. Végül is Rat a cimborája volt, de ezt hallgasd meg! A koncertre a mi fellépésünk után érkezett csak meg, és írt egy olyan beszámolót, amiben mi annyi szerepet kaptunk, hogy az Arbitrater ’ok’ volt. Mekkora egy elcseszett barom! Nem is látott minket játszani! Túl sokan voltak azok, akik a saját fontosságuk megszállottjai voltak, és túl kevesen akik ténylegesen törődtek a zenével.

– Mit tudsz a többiekről? Van akivel még kapcsolatban állsz?

– Nem igazán. Nemrég hallottam, hogy Grant (basszus gitár) jól van, Dominic-ről azóta sem tudok semmit. Rat pedig a Discharge énekese, ami szerintem jó dolog, neki való. Ez lenne ő valójában, neki ez fekszik.

– Volt valaha szó arról, hogy újra kezdenétek?

– Nem. Nem hinném, hogy egyáltalán igény lenne rá. Még a ’90-es években összedobtam egy zenekart a poén kedvéért, a Chimera-t. Meggyőztem Rat-et hogy legyen az énekes a demón. Egy 3 dalos anyagot azért összehoztunk, és a nyitó nóta címe : „The Wicker Man” volt, haha!

– Ki birtokolja a lemezetek jogait? Talán egy újrakiadás is megjelenhet egy napon?

– Legvalószínűbb hogy Rat megtartotta az összes jogot magának. Minden apró papírmunkát ő kezelt, ami valaha felmerült a zenekarral kapcsolatban. Szerintem neki még megvannak a mester szalagok és a szerzői jogi papírok is.

– Mennyi példányt adtatok el a lemezekből?

– Attól tartok, hogy megbecsülni sem tudnám. Szörnyen felelőtlenül végeztük a könyvelésinket, haha! Nem hiszem, hogy sokat eladhattunk, talán ha ezer példányt, vagy egy kicsit többet.

– Kérdeznek még téged a régi zenekaroddal kapcsolatban? Emlékszel interjú felkérésre külföldről?

– Időről időre felbukkan a téma. Nemrég egy Blaze Bayley koncert után egy srác rohant felém a nevemet kiáltva. Egészen bizonyos, hogy ő egy nagy Arbitrater rajongó volt! Nagyszerű érzés volt! Nos igen, nagyszerű zenekar voltunk, amíg teljes erőbedobással tudtunk haladni.

– Amennyire tudom, Új-Zélandról származol. Mikor és miért költöztél Angliába?

– 1988-ban költöztem Angliába. Az Iron Maiden lemondott két egymást követő új-zélandi turnéfellépést, először 1985-ben, majd 1987-ben is, majd úgy döntöttem, hogy basszák meg! Ha ők nem jönnek hozzám, én megyek el hozzájuk! A dobolást is szerettem volna magasabb szinten művelni, mint amire egyáltalán kilátások voltak helyben, és épp időben érkeztem Donnington-ba, ahol aznap a Maiden volt a főzenekar. A nagyszüleim Britek, szóval nem volt gond azzal, hogy maradhassak, és… voilà! Költözgettem egyik helyről a másikra, éltem rengeteg különböző országban, Franciaországban 2 évig, Grenadában is 2 évig, Máltán, Cipruson, de végül mindig Angliában kötöttem ki.

– A mai napig aktív tagja vagy Blaze Bayley zenekarának és a Chokehold-ban is zenélsz. Mennyire vagy elfoglalt ember?

– Nagyon. Kiléptem a Chokehold-ból, akik úgy tűnik nem sok mindent csinálnak mostanság (az egyik oka, hogy kiléptem), de Blaze egyre elfoglaltabb. Nagyszerű zenekara van, és nagyon sok mindent kell majd csinálnunk 2009-ben is. Hogy tényszerű legyek, eléggé biztos vagyok abban, hogy április 13-án fellépünk Budapesten is! Az új lemezünkre mi mind nagyon büszkék vagyunk, és épp most vettük fel egy svájci koncertünket. Szóval nagyon elfoglalt ember vagyok!

– Nemrég jöttem rá, hogy nem mellékesen te egy termékeny író is vagy! Rengeteg könyvet írtál a tengeralattjárókról! Mondanál pár szót erről is? Miért épp a tengeralattjárók?

– Mindig is érdekelt a történelem, leginkább a második világháború. Mindkét nagyapám harcolt a fronton, ráadásul az egyik nagyapám az első világháborúban harcolt, a másik a másodikban. Aztán úgy alakult, hogy elkezdtem érdeklődni a tengelyhatalmak hadműveletei iránt, főként a német részről. A Waffen SS eléggé érdekes téma volt mindig is, és amikor Franciaországban éltem búvároktató voltam, és sokszor merültem le hogy megnézhessem a német hadihajók, blokádtörők, tengeralattjárók roncsait. Aztán jött magától hogy írjak is róluk. Megtisztelő élmény olyanokkal beszélni, akik túlélték a háborút. Olyasmiken mentek keresztül, amiket elképzelni sem tudok, de mégis itt vannak, és élik az életüket. Nem akarom tömjénezni őket, de ez az igazi erénye egy emberi jellemnek. Ugyanakkor az említett időszak politikusait is érdekesnek találom, ahogy mindenkinek kéne, mert ha elfelejtjük a történelmet, az megint megtörténik… nézz csak körül. Az emberiség önmaga az, ami számomra megdöbbentő. Képesek vagyunk szélsőségesen önzetlenek és bátrak is lenni, és ugyanúgy szélsőséges borzalmakra is. És soha nem tudhatod, hogy te mit tennél, amíg nem vagy ugyanabban a helyzetben!

Köszi szépen a válaszokat, remélem hamarosan találkozhatunk Budapesten is!

– Köszi a lehetőséget, és amint már említettem, egészen biztos hogy ott leszünk Budapesten áprilisban!

– Mit üzennél a magyar olvasóknak így a végére?

– Ne veszítsétek el a hiteteket! A Metal örökké élni fog! És gyertek el Blaze koncertjére!
Ha dobos vagy, ne használj triggert, mert az totál szívás!

The Fission Tour The Fission Tour
február 24.
Dirty Honey Dirty Honey
február 29.