My Silent Wake interjú

Brutálisan sokat csúsztam ezzel az interjúval, a kérdéseket is megkésve küldtem el, aztán mikor megjöttek a válaszok, ültem rajtuk, mint a jó kotlós. Szóval elnézést kérek mindenkitől, de egyszerűen nem tudok több darabra szakadni, na de kárpótoljon minket, hogy két tag is válaszolgatott; Kate Hamilton és Ian Arkley (utóbbi csak a végére melegszik bele). Érdekessége még a csúszáson kívül az interjúnak, hogy némelyik kérdésben EMP kollégám is besegített.
Pár kérdéssel rabolnám csak az idődet, először is kérlek mutassad be a csapatot és kinek mi a pozíciója! Mikor alakult a banda és mik voltak az előzményei?

(Kate) A My Slilent Wake 2005-ben alakult, a feloszlott Ashen Mortality néhány tagjából. Eredetileg Ian gitározott és énekelt, Andi gitáron és basszuson játszott. Alan Soulthourn (aki később kilépett) volt a basszusgitáros és Jasen a dobos. A banda alakulása után nem sokkal csatlakoztam, az első album cselló részeit én játszottam fel. Sajnos Jasen balesetet szenvedett, ami miatt nem tud élőben játszani, így megkértük Steve Allant (aki a hangmérnökünk volt), hogy az első fellépésünkön doboljon (Elements of Rock, 2007). Alan kilépett, Andira és Ianra egyaránt szükség volt gitárosként, és nekem kellett meg tanulnom basszusgitározni a bulira! Jasen is fellépett annak ellenére, hogy dobolni nem tudott, egész jól énekelt. A mostani felállásban Tank, a Seventh Angel dobosa játszik, mert Steve most határozatlan ideig inkább a karrierjére koncentrál.

2005 óta létezik a csapat és idén jött ki a negyedik nagylemezetek, valamint kiadtatok már egy EP-t, egy DVD-t és egy split anyagot os. Ez azért merőben szokatlan egy doom-death bandától. Minek köszönhető ez a tempó?

(Kate) Nem tudom, hogy tudtunk ennyi mindent összehozni ennyi idő alatt – egyszerűen csak így jött! Mikor a banda alakult, Iannak rengeteg ötlete maradt a régebbi projectjeiből, amik ott esélyt sem kaptak, így ez nekünk inspirációként nagyon jól jött. Ettől függetlenül mindannyian részt veszünk a dalok írásában, szóval ötleteink mindig vannak. Az utolsó albumunk (Et Lux) egy váratlan döntés eredménye volt, mert Steve akkor akarta eladni a stúdióját, és nem hittük, hogy lesz még egy esély vele dolgozni. Úgyhogy elhatároztuk, hogy az idő hátralévő részében készítettünk vele egy utolsó albumot, egyszerű és riff-centrikus hagyományos doom stílusú dalokat. Összesen három hónap alatt kitaláltuk, megírtuk és betanultuk a dalokat, felvettük és meg is kevertük őket. Egy kicsit olyan volt, mint a forgószél! Pár ötletünk jött a következő albumunkhoz is, de arra mindenképpen szeretnénk majd több időt szánni.

Angliában mikor kinn éltem és dolgoztam, azt tapasztaltam, hogy nálatok működik a szociálisháló, ha valaki 100 font alatt keres egy héten, akkor az abból nem adózik, csak az egészségügyi levonásokat vonják le tőle. Az emberek bedobják a közösbe azt, amire nincs szükségük, azok cheer shopokba kerülnek, abból pedig támogatják a rászorulókat. Mit gondolsz, nálatok miért működik az jól, vagy értelmesen, ami náluk Kelet-Európában nem?

(Kate) Elnézést, lehet, hogy nem értem pontosan a kérdésedet, de megpróbálok rá válaszolni. Angliában a létminimum alatt élőknek nem kell adót fizetniük, és nagyon sok jótékonysági szervezet van, ahol az emberek adakozhatnak, odaadhatják nekik a számukra már szükségtelen dolgaikat. Ezeket a tárgyakat a szervezet értékesíti, és a pénzt jótékony célra fordítják. Példűul a Cancer Research, a Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals, vagy a British Heart Foundation. Nem tudom, Kelet-Európában vannak-e hasonló szervezetek, és hogy miért nem működik ez egyáltalán.

Igen, a kérdésem erre irányult, s én magam sem értem, nálunk miért nem működik mindez, gondoltam te választ adsz rá, na mindegy! Azért maradjunk a szociális problémáknál; te magad mennyire érzed a gazdasági válságot, mennyire veszed észre a mindennapjaidban azt, ami a világban zajlik? Szerinted kik lehetnek a felelősek?

(Kate) Amikor a gazdasági válság elkezdődött, először nem igazán vettünk észre semmit. Egy kisebb helyi cégnél dolgozom, ahol akkor is egész jól ment az üzlet, mikor a bankok becsődültek és a vezetők pánikba estek. Azóta, ahogy én tapasztalom, a kisebb cégek szenvedik meg a válságot, sokat be kellett zárni vagy csökkenteni az ott dolgozók munkaidejét. Mindannyian féltünk a munkánk elveszítésétől és az élelmiszer-és energiaárak emelkedésétől. A kormányunk is sok megszorító intézkedést hozott, amik az emberek körében nagyon népszerűtlenek voltak. Sokan félnek attól, hogy emiatt visszacsúszunk a válságba, de ez még úgyis a jövő zenéje. Nem tudom, ki lehet felelős a válságért, számomra úgy tűnik, ez egy globális spekuláció eredménye, aminek nem volt gazdasági alapja. Ezek csak számok voltak a számítógép képernyőjén. A köztudatban nyugaton az élt, hogy mindenki megkap mindent, amit csak akar, és ezzel adósságokba kerültek. Remélem, hogy az emberek képesek tanulni az utóbbi pár év történéseiből, de azt gondolom, elég rövid az emlékezetük!

Kérlek emelj ki 5 gothic és 5 death metal lemezt, amely meghatározó volt az életedben!

(Kate) Rendszerint nem hallgatok túl sok death metalt, de van néhány metal album, ami hatott rám:

1. AnathemaEternity
2. My Dying BrideTurn Loose the Swans
3. Opeth Still Life
4. Paradise LostGothic
5. Machine HeadBurn My Eyes (mert ez volt az első metal lemez, amit megvettem!)

…és néhány gothic lemez…

1. Dead Can Dance Dead Can Dance
2. Fields of the NephilimElizium
3. Sisters of Mercy Floodland
4. Swans Children of God
5. Bauhuas Burning from the Inside

A honlapon olvasható bio-ban többször is kiemeltétek, hogy milyen rövid idő alatt készült el egy-egy felvételetek. Túlpolírozottnak érzitek a stílust?

(Kate) Igen, szerintem az. És sajnos az emberek ezt a hangzást várják el a zenétől. Ha valami nyersebbnek, undergroundabbnak (és valódibbnak) hangzik, nem szeretik és nem törődnek vele.

3 évvel a megalakulás után és a második nagylemez befejeztével került sor az első élő szereplésetekre Svájcban. Ezt tudatosan alakítottátok így, vagy egyszerűen így alakult?

(Kate) Akkor volt itt az ideje az első koncertünknek. Az Elements of Rock szervezői kértek fel minket. Ahogy említettem, Steve el tudott jönni hozzánk dobolni, én megtanultam a basszustémákat, szóval akkor képesek voltunk rá. Élvezetes, de idegtépő fellépés volt!

Számomra úgy tűnik innen, hogy Anglia felépített egy kulturális “kínai nagy fal” ami mögött a saját kis pop-rock kultúrájuk virágzik. Valóban így van ez? Mennyire tudtok érvényesülni hazátokban ezzel a zenével?

(Kate) Nem hiszem, hogy túl sokat tudnék az országunk pop-rock kultúrájáról. Eléggé elmerültünk a saját és más országok undergroundjában és nem nagyon foglalkozunk popzenével. De Nagy-Britannia régóta nagyon termékeny bármilyen stílusú zenében, hiszen nagyon sok hatás ér más kultúrákból. Talán nagyon furák, bizarrak vagyunk és mindezt ki is fejezzük a zenénkben. Bár a My Silent Wake nem igazán elismert itthon. Mostanában nagyon kevesen járnak el koncertekre, még ismertebb bandák fellépéseire sem. Jobban járunk, ha inkább a kontinensen lépünk fel.

Miről szólnak a szövegek? Ki írja őket? Kérlek ragadj ki párat és példákkal is magyarázzad!

(Ian) A zenekarban négy szövegíró is van, szóval elég széles a skála, amiről a szövegeink szólnak. Az én szövegeimben elsősorban a saját tapasztalataim jelennek meg, a tőlem telhető legköltőibb formában. Gyakran olyankor íródnak meg, mikor erős érzelmek hatnak rám, vagy mélyebben elgondolkodom valamiről. A „Father” című szám az új albumon arról szól, mennyire hiányoznak a gyerekeim válás után, és a helyzet menthetetlenségét jeleníti meg. Ez egy olyan dolog, ami nagyon közel áll a szívemhez.

Mit tennél, ha a boldogság egy alma lenne?

a, Beleharapnék, s behabzsolnám.
b, Fényesítgetném, s elraknám.
c, Apró szeletekre vagdalnám, ha szomorú lennék fogyasztanám.
d, Körtére cserélném :}

(Ian) Ennék helyette inkább egy süteményt.

Üzensz valamit a Fémforgács olvasóinak?

(Ian) Persze. Figyeljétek a MSW-t, ahogy lesz rá lehetőségetek. Erre a legjobb a zenekar Myspace oldala. Ha letöltitek, tegyétek legálisan és támogassátok a bandát.

Utolsó szó jogán?

(Ian) Köszi az interjút és az érdeklődést a MSW iránt!

Köszönöm az interjút, remélem Európa eldugottabb részeire is egyszer kedvetek szottyan turnét tervezni!

(Ian) Mi is!

Zoli

január 22.,