„…mert álmaim romjain nem épülhet kártyavár!”
A hazai dark/gothic rock színtér legmeghatározóbb zenekara, a Land of Charon a ’90-es években élte fénykorát. Egy demóval (Örökmécses – 1996) és két nagylemezzel (Asztrálgép – 1998, A Láz – 2001) a hátuk mögött sajnos a földbe álltak, majd kezdődött újra valami…
– Kezdjük a Land of Charon-nal. A Láz című lemezetek után még aktívak voltatok egy ideig, majd síri csend. Később ismét felcsillant a reménysugár: egy interjúban említetted, hogy leküzdtétek a technikai korlátotokat, ami hátráltatta a zenekart az előrehaladásban. Majd nekem azt mondtad, hogy megírtál egy teljes lemezanyagot, a többi már nem rajtad múlik. A következő hír számomra az volt, hogy az ex-Land of Charon-os Janeth új zenekara, az A.D. Mortem fellép az idei Fekete Zaj fesztiválon. Összefoglalnád, pontosan mi is történt ezen időszakban?
Valakinek a próba volt teher, valakinek a koncert. Egyszemélyes csapatmunkát folytattam. Majd azon kapom magam, hogy olyan emberekkel dzsemmelek egy perbáli pincében, akikkel sohasem gondoltam volna, hogy… Tulajdonképpen ők a „földieim”, teljesen más zenei múlttal, sőt, a basszusgitáros az, aki 14 éves koromban megéreztette velem a zene szeretetét. Az együtt zenélés pedig olyan jól sikerült, hogy gondoltam egy merészet és az összes felszerelésemet átszállítottam hozzájuk. A Fekete Zaj-os koncert szerintem elég jól sikerült, van jó adag potenciális löket a zenekarban.
– Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, amíg élsz, addig lesz Land of Charon. Miért az új név?
– A Land of Charon számomra nemcsak egy zenekari név, hanem egy alapvetés, hit, amely az életem részét képezi. Másfelől, hogy néz az ki hogy beszállok egy csapatba és egyből átveszem a hatalmat? Ha-ha. Ez önző dolog. Más emberek, más név. Evidens.
– Bemutatnád az A.D. Mortem legénységét?
– Hogyne. Svercsok Krisztián gitározik, Albitz Ferenc basszusgitár, Milák László dob, Milák András perkás, jómagam ének.
– Érdekes a dobos-perkás páros alapozás…
– Szeretjük azokat a zenéket ahol a ritmus sűrű és domináns, az autentikusoktól a folkon át egészen a Slipknot-ig. Andris egy másik zenekarban is dobol, ráadásul László barátom öccse, nem volt kérdés a pozíció. Régóta vágytam erre a megvalósításra.
– Amit láttam, hallottam az A.D. Mortemtől és amiket ismerek a kései LOC-tól az majdnem ugyanaz, hacsak nem teljesen. Elmondható tehát, hogy az új csapatodban is te vagy a fő dalszerző és szövegíró. Belülről hogyan néz ki a dolog: teret engedsz a többiek ötleteinek, vagy amit megteremtettél szentírás?
– Pontosítanék. Tele vannak jó ötletekkel, érdekes zenei megoldásokkal, félig kész dalokkal. Most a munka ezen témák feldolgozásán folyik. Nyílván átesnek némi „Charonizálás”-i folyamaton ami engem fémjelez. Befogadtak maguk közé, tehát oda-vissza alkalmazkodunk görcsölés nélkül.
Elmondható, most igazi csapatmunka folyik nem egyszemélyes project, hanem igazi kihívás részünkről. A szövegvilágot pedig igyekszem bővíteni némi identitás tudattal, ami a koncepciónk része. Természetesen azért azok a Charon nóták amiket írtam, be lettek építve a repertoárba felturbózva kissé.
– LOC rajongóknak tehát nincs okuk csüggedésre. Hallottam a Nefilim Penetration című dalának magyar nyelvű változatát is. Korábbi LOC dalokat is játszotok?
– Igény lett volna rá, de alapvetően nem vagyok nosztalgikus típus. Fontosabbak az új dolgok. A Penetration egy házi feladat volt tőlem nekik, ami jobb lett, mint az eredeti mind zeneileg, mind szövegileg, mert hozzá tudtunk tenni valami pluszt is, nem csorbítva ezzel a Főnök (Carl McCoy – Fields of the Nephilim – szerk.) érdemeit nyílván.
– Ha már szóba jött a Penetration, egyfajta párhuzam: nagyon rég azt mondtad, keményebb, metalosabb riffeket szeretnél a zenédbe, mint Nefilim a Zoon című lemezén. Szerintem sikerült.
– Örülök, ha így látod. Alapvetően a metalon nőttem fel, aminek a nyomai ott vannak a LOC albumokon, csak most direktebben, markánsabban kerülnek előtérbe. Emlékszem, anno amikor a zenei közönség klikkesebb volt, a kemény zenék rajongóinak túl alternatívak, az alternatívaknak pedig túl metalosok voltunk. El kellett telnie néhány évnek, amíg kialakult egyfajta átfedés zene és zene között. Utána lettünk úgymond felfedezve, előtte pedig igen családiasra sikerültek a fellépéseink.
„Érzem a mocskod, ahogy írom a sorsod
Aki vár csak egy álszent, nevenincs matuzsálem
Mondja: az lesz majd a csoda, megérkezni valahova
Az együttérző az utolsó, a vezeklő a bűnbánó
Aki igaz útra téved, de nem talál ott menedéket…
Mert egy embert idéző forma előlünk a fényt elbitorolja!”
Mondja: az lesz majd a csoda, megérkezni valahova
Az együttérző az utolsó, a vezeklő a bűnbánó
Aki igaz útra téved, de nem talál ott menedéket…
Mert egy embert idéző forma előlünk a fényt elbitorolja!”
– Jövőkép: koncertek, lemez?
– Koncertek. Egyelőre. Tervekről babonából nem beszélek.
– A ’90-es évek meghatározó figurája voltál. Nem nagyképűség azt mondani, hogy az ország egyetlen igazi – ahogy fogalmaztad – kriptaszagú dark rock banda élén álltál. Összehasonlítva az akkori és a mai viszonyokat, mit gondolsz, mennyire lehet életképes ez a sötét, füstös, lélekboncoló, földöntúli zene- és szövegvilág a mai közönség irányába (a régi arcokat nem számítva)?
– Ha ezt némi iróniával mondod – ahogy én is akkor – nincs probléma. Ma inkább úgy fogalmaznék, hogy igyekeztem maximálisan hiteles lenni, mind zeneileg, mind emberileg. Kriptaszag? A halál egyúttal egy új élet kezdete. lrónia nélkül. llyen muzsikát tudok prezentálni, ha mást csiálnék, az nem én lennék. Ha nem én lennék, színpadra sem állnék, nem érdekelne a zene, mint szerzőt.
Anno is életképtelen volt, ma pláne az. Rétegzene voltunk, most rétegzenén belül is rétegzene.Talán azokhoz akiknek a látásmódját nem vakítottak el ez az iszonyatosan felpörgött XXl. század fogyasztóorientált, személyiségromboló, agysorvasztó hazugságai, és nem szegi kedvüket a napi szintű megélhetési gondok. Nehéz dolog, tudom. Keresni kell az örömök forrását, aminek a belülről átélt sikerélmény az egyik mesterkulcsa. Ha nincs fény az alagút végén, kaparni kell foggal-körömmel, és ha nincs, így harc nélkül akkor sem adjuk fel. Akik így állnak hozzá, azok ennek a zenéknek és más ehhez kapcsolatos művészeteknek a közönsége normális esetben. Csak az a baj, ez a szemlélet elfelejtett átöröklődni a mostani fiatalság számára. Manapság sok az öngyilkos tinédzser sajnos, ami szintén ezt az elméletem támasztja alá.
– Fields of the Nephilim és Land of Charon kontra West-Balkán?
– Nagyon sajnálom ami ott történt, ide vezetett a kapzsiság. A LOC pályafutásának csúcsa lett volna ez, vagy legalábbis egy fontos mérföldköve. Ehelyett megpecsételődött a sorsa – talán nem végérvényesen -, nekem pedig egy húsz éve dédelgetett és várt álmom hever romjaiban…valahonnan ismerős ez a szöveg…
– Örökmécses, Asztrálgép vagy A láz?
– Ebben a sorrendben. Minden vagy semmi.
– Ha egyetlen mondatot mondhatnál már csak ebben a létben, mi lenne az?
– Legyetek jók ha tudtok, a többi részletek fontos kérdése.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.