Mátyás Attila válaszolt

Zana Zolival ti képviselitek az állandóságot úgymond, de mit kell tudni a „fiatalokról”?

– Az új énekes Áfi (Vékony Sándor) eddig néhány kisebb klubzenekarban játszott. Számára a Sex Action volt az a magyar zenekar, amelyik hatására zenélni kezdett. Bevallottan Szasza stílusát követte és a dalainkat szinte kívülről fújta.
Bense Sanyi basszerossal pedig már több éve együtt zenélek a Mátyás Attila Bandben. Ő szintén nagy S.A. fan volt és annak idején egy Sex Action koncert után vette meg az első hangszerét.



– Úgy tudni, eleinte lezártnak tekintetted a Sex Action sztorit. Hogyhogy mégis visszatértél oda?

– Egyrészt nem hittem, hogy találunk egy olyan frontembert, aki fazonra és énekstílusban is tudja azt ami nekünk kell (találtunk:)) másrészt Szaszáék kiválásakor már volt egy félkész új anyag a fiókomban, és ezt nem szerettem volna veszni hagyni (szerencsére :))

– Hamarosan érkezik a legfrissebb Sex Action album – immár az új énekessel. Mit kell tudnunk az anyagról nagyvonalakban?

– Néhány dalát már játsszuk ugyan koncerteken, de lemezen még nem jelent meg egyik sem, szóval ebből a szempontból 12 vadi új dal lesz az albumon. Nyers, húzós, dögös r’n’r. Hamísítatlan dirty rock album. Mindenki aki eddig hallotta, azt mondta végre visszatértünk a S.A. igazi világához, és a legjobb lemezünk az első (1991.) anyag óta .



– Az új társakkal másképp folyt a dalszerzés, mint korábban?

– Nem. A dalokat (és a szövegek nagy részét) mint mindíg, most is megírtam otthon a stúdióban. A fiúk számára a feladat az volt, hogy beletegyék azt az erőt, és fílinget amitől valóban Sex Action lesz. Úgy érzem ez sikerült 🙂 mindenki maximálisan beleadott mindent.

– Ha lemez készült, nyilván a folytatáson is gondolkodtok. Milyen terveitek vannak?

– Most egyelőre nem tervezünk túl sokat. Egyszerűen csak koncertezni szeretnénk minél többet, ami nem könnyű, hiszen Zolinak és nekem is vannak emellett saját dolgaink.



– Hamarosan elkészül a nemrég forgatott videótok. Megtudhatunk valamit róla előzetesen?


– Ez is, mint a lemez igazi S.A. fíling. Dögös csajok, tökös rockerek, olajos-koszos helyszín és mocskos rock zene.

– Melyik az a dal, amit a leginkább jellemzi az új lemezt, illetve melyik a – nevezzük így – legkísérletezősebb?

– A lemezen van 9 igazi, húzós „sexactionos” dal…számunkra mindegyik egyformán kedvenc. És van 3 dal ami meglepetés. A kezdő dal, amit én énekelek (ez Tarantínos hangulatú) és az utolsó, amit Zana Zoli (ez pedig rappelős) valamint a kicsit slágeresebb Miért lennék jó, amit Áfi és Karai Anna (the Voice-ból ismerhetitek) közösen énekel.

– Lesz lemezbemutató a Zöld Pardonban, milyen megmozdulások várhatók még?

– Sajnos kicsit elhúzódott a lemez, ezért lemaradtunk az idei fesztivál szezonról. Reméljük jövőre ott leszünk sok helyen. Az év végét pedig most tervezzük…

– Mostantól evezzünk kicsit személyesebb, illetve inkább hozzád kapcsolódó vizekre. Mi a helyzet jelenleg az F.O. Systemmel? Számíthatunk még egy-egy koncertre esetleg?


– Önálló F.O. koncert biztos nem lesz a közeljövőben. A kivétel az idén ősszel (nov. 15.) tervezett 50. éves szülinapi koncertem az A38 Hajón. Ahol egy nagy buli keretében néhány dal erejéig (a többi zenekaraimmal együtt !!!) az F.O. is színpadra lép.


– A nemrég napvilágotz látott Deluxe F.O. albumnak milyen visszhangja volt? Érdekelne az is, milyen volt előásni az archív anyagokat?


– Nagyon szerették a rajongók. És végre mi is készíthettünk egy olyan kiadványt, ami méltó a csapat legendájához. Azért elég vicces volt hallgatni azokat a régi demókat, visszajöttek az emlékek …jól esett kicsit nosztalgiázni. 🙂

– Agnus Dei újjáalakulásra látsz-e esélyt a jövőben?

– Sajnos nem…s bár az 50.-es bulin természetesen lesz Agnus rész is, ahol Robival (gitáros) újra együtt játszuk a legjobb dalokat, azért a régi négyes nem fog újra színpadra álni.

– Kutakodjunk még egy picit a múltban, ha nem bánod! Az első igazi fellépésed Delhusa Gjon mellett volt, ha jók az értesüléseink. Hogy kerültél Dzsoni mellé kísérőnek?

– Egy New Wave stílusú zenekarban játszottunk Szaszával (ő akkor még dobolt, és elég jól) és egy rendezvényen látott meg minket Gjoni 1984 körül… Elhívott a zenekarába. Sokat tanultunk belőle, és nagyon megtetszett az a profi zenész világ amibe belekerültünk. Akkor döntöttem el, hogy ez az amit csinálni szeretnék (persze azért más zenei stílusban :))

– Mi az, ami inspirál téged szövegíráskor?

– Főleg a zene hangulata (mivel mindíg az készül el előbb) és természetesen, hogy melyik csapatomnak írok szöveget. Nagyon sokszor a körülöttem látott, tapasztalt mindennapi dolgok.


– Készül egy akusztikus MAB lemez is, ha igaz, ami várhatóan ősszel lát napvilágot. Ennek az ötlete honnan jött? Mostanában sokan próbálkoznak ilyesmivel, ebben az MR2 Akusztik c. műsora is ludas lehet esetleg?


– Az MR2-s koncert nagyon jól sikerült. Sok munka és ötletelés volt amíg összeállt a dalaink akusztikus verziója, és a közönségnek is bejött. Azóta is kérik…szóval szeretnénk ezt lemezen is megcsinálni. Ez mindíg nagy kihívás egy rockzenekar (pláne trió mint a M.A.B.) számára. Ilyenkor derül ki, hogy tud-e valaki torzító és kemény dobok nélkül is zenélni, és hogy azok az igazán jó dalok amik így is „működnek”.

– Azt hiszem, sokak előtt ismert, hogy kedveled a ’80-as évek olyan muzsikáit, mint pl. The Cult, New Model Army, Duran Duran, Depeche Mode. Van-e a mai zenekarok között olyan, ami különösen megfogott?

– Ezzel megfogtál … nem vagyok úl napra kész. Szeretem pl. a Foo Fighters-t vagy a Buckcherry-t és Backyard Babies-t (bár ők sem mai zenekarok) és szeretem a kisérletezős elszállós zenéket is. Amit viszont már nem hallgatok, az a nagyon zúzós-hörgős metál és HC zenék.

– Hogyan jellemeznéd Mátyás Attila zenéjét annak, aki netán még sosem hallotta volna? Melyik albumot ajánlanád ismerkedésnek és miért?

– Hallgasson bele mindegyikbe és válasszon 🙂 nem tudnék mit kiemelni, mivel az F.O.-tól a M.A.B.-ig mindegyik én vagyok. Mindegyik a részem, hiszen én írtam a zenét és a szövegek nagy részét is. Mindegyik az életem egy-egy korszakáról szól. Az a jó, hogy mindíg vannak emberek akiknek épp valamelyik betalál, így aztán sok mindenkihez szólnak a dalaim. Természetesen, mindíg a legújabb lemez tükröz legjobban engem. De bármit is csinálok, azért valami kis „mátyásattilaság” felismerhető mindegyikben.


– Idén júniusban leszel 50 éves. Tervezel-e valami különleges megmozdulást ennek apropóján, vagy te nem vagy az a magadat ünnepeltető típus?


– Nem vagyok egy ünneplős típus, de Nov.15. – én az A 38 Hajón lesz egy egyszeri és megismételhetetlen jubileumi koncert, ahol a négy meghatározó zenekarom fellép. Egy színpadon lesz látható az F.O.System, a Sex Action (csak itt) újra Szaszával és az Agnus Dei Robival és természetesen a M.A.B.

– Mire vagy a legbüszkébb abból, amit eddig elértél?


– Mindarra, amit eddig csináltam, és hogy az sokak számára emlékezetes mind a mai napig. Hogy a rockzenétől a filmzenékig kiélhetem minden zenei vágyamat, és annak is örülök, hogy sok embernek szereztem/szereztünk vele örömet. Jó dolog, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek… a zenével.