Apey & the Pea interjú

– Menjünk vissza a kezdetekhez! Hogyan kezdődött az Apey & the Pea?

Makai: Ezt, hogy pontosan mikor született meg project formájában Apinak, ezt ő tudja megmondani, de nagyon régi. Ez neki egy szobaprojectnek indult és miután bekerült RTS-be (Remembering The Steel), elkezdtünk vele ismerkedni és nézegettem a myspace oldalát és ráakadtam egy olyan oldalra hogy Apey & The Pea, ráklikkeltem és elkezdtem hallgatni. Befostam, hogy milyen számokat írt , nem is tudtam, hogy van egy ilyen bandája is. Rákérdeztem egyszer a buszban, mentünk valahova játszani és mondta, hogy ez nem is létezik, ő a szobájában felvette saját maga szórakoztatására, én megkérdeztem, hogy nem akarunk csinálni egy bandát? Pár nap múlva lementünk a terembe és az első próbán megírtuk a Day Ends c. számot, onnantól nem volt kérdés ….a többi történelem.


– A Devil’s Nectar elég erős lemez lett. Mennyi munkátok van benne?


Api: Nagyjából egy évet fordítottunk rá kisebb túlzásokkal, a riffek nagy részét abban az időszakban írtam amikor még Londonban éltem. Maga a lemezfelvétel és a konkrét írás két részletben történt, tavaly október, november környékén fejeztük be a felét, amit egyből rögzítettünk is, majd 3-4 hónappal később jött a második adag, majd június elején fejeztük be az utolsó munkálatokat. Összességében kemény munka volt, és rohadt sokat melóztunk vele, viszont egy időben rengeteg új dolgot is tanultunk amit a 2014-es következő lemezünkön másképpen fogunk csinálni.

– Hogy készül egy dal nálatok?

Makai: Általában az a menet, hogy Api megírja otthon, felgitározza, feljátssza a bőgősávokat, bepötyögi a dobot egy fasza programmal, nekünk átküldi és ha van rá időnk, akkor foglalkozunk vele a következő próbán. De van, hogy műsorpróba van, vagy megbeszélni való és egy próba végi ciginél néha erről is kell beszélni nem csak egymás szívatásán jár az eszünk (nevet). De pl. olyan is szokott lenni, hogy jammelünk és abból íródik dal, egész egyszerűen az van, hogy nekünk ez nem munka, hanem a szerelem. Arról nem beszélve, hogy nálunk működik a classic jammelés, mert imádunk együtt zenélni, sokszor ebből barkácsolunk számokat, nem csak a küldözgetős módszerből.

– Elég komoly minőségű klipet forgattatok, ami ugyanakkor betegesen humoros is bizonyos szempontból. Kinek született ez a morbid ötlete?

Api: A klippet nyilván nem mi forgattuk, ez egy 1922-es spanyol horror film, “Haxan: Witchcraft Through the Ages“, ami egy boszorkány üldözésről szóló, kissé vontatott, de elég hátborzongató film..
A búcsú Cathedral+Electric Wizard koncerten láttam Londonban jeleneteket ebből a filmből és teljesen beszartam, nagy nehezen lenyomoztam és megnéztem. Utána egyértelmű volt hogy készítek majd belőle valami kisebb szörnyeteget a Judáshoz. Viszont nemsokára készülünk egy komolyabb klippel a “Nazareth“-re.



– Nem tagadhatjátok le, hogy a Down, illetve Phil erősen hatott a bandára, de kiket neveznétek még meg, ha a hatások kerülnek szóba? 

Api: Nem is tagadjuk akkor, de szerintem eddig sem tettük (nevet). Változó, folyamatosan új “régi” dolgokat fedezek fel, amiből mindig építkezem, ha dalszerzésről van szó, de a régi oszlopok ugyan úgy állnak, Slayer, CrowbarHigh on Fire, Weedeater, Acid King, Electric Wizard, Pentagram egészen Sabbathig. Többiek nevében nem akarok beszélni, de engem leginkább ezek az időszakok foglalkoztatnak, szépen dudolászó, durván üvöltő, kemény breakdown-os bánat metálokat nem tudok komolyan venni túlzottan, pláne nem érdekel, hogy ki mennyire szól jól és mennyire aktuális. Ha egy riff az igazi mocsárból lett kiemelve, akkor az szarul is jól szól. Pont.

– A hazai stoner/doom színtéren, közösségben hová helyeznétek magatokat?

Api: Ezt majd inkább a jövő eldönti, de semmiképpen nem azok közé a zenekarok közé, akik itthon ragadva ugyanazokat a klubokat járják 20 éven át, majd idő múlva romlik a zenei minőség. Mindig is hűek leszünk saját magunkhoz, a zenénkéhez és a fanjainkhoz. Számomra arról szól az egész, hogy olyan zenét játszunk, amit király tolni. Érthető.. az. Mi a f.sznak játszanál olyat zenét, amit csak kifelé készítesz? Semmi értelme, saját magamat akarom szórakoztatni és lenyűgözni, nem másokat.


– Szeretnétek megmutatni magatok a nemzetközi színtéren is?

Api: Maximálisan rajta vagyunk, és ezt el is fogjuk érni, jelenleg nagyon jól haladnak a dolgaink, ha úgy alakul, mindenki tudni fog róla.

– Hamarosan Londonban lesz koncertetek, ha jól figyeltem. Hogyan sikerült ezt összehozni, illetve mit kell/lehet erről tudni, mert ez azért nem mindennapi lehetőség úgy gondolom?

Api: Igazából semmi hatalmas, kaptunk egy lehetőséget hárman kijutni Londonba egy teljes hétre költségmentesen, ez alatt lenyomunk pár bulit, megnézzük a Soundgardent és a Graveyardot, aztán valószínűleg csinálunk pár cigit, megkóstoljuk a söröket, és közben kurva jól érezzük magunkat.

– Szólóban is fellépsz időnként. Mennyire választható szét a kettő?- A Neck Sprain is újra aktív. Ott mennyire tudsz belefolyni a munkába?

Api: Most már csak időnként, kikapcsolás képpen. Sokáig az “Apey” volt az első számomra, mivel nyilván nekem elég nagy mérföldkő volt, főleg, hogy az első és azóta is az utolsó hivatalosan kiadónál megjelentetett lemez gyakorlatilag a saját szólólemezem volt, ami valahol röhej, valahol pedig gyönyörű (Feathers, Black Flowers – 2010). Ezt most egy picit félretettem, mert nem érzek késztetést hozzá…
Jelenleg az Apey & the Pea az első számú és legfontosabb dolog az életemben, ezután jön a Neck Sprain és minden más. Amikor beszálltam a Neck-be úgy terveztem, hogy sosem fogok beleszólni a dalírás procedúrájába, mivel nem szerettem volna minimálisan sem változtatni azon, ami szerintem már tökéletes volt. De mivel egy idő után sajnos szükség volt rá, hogy ott legyek, nyilván próbáltam hozzátenni maximálisan a saját részemet, ezt többé kevésbé sikerült is abszolválni, de itt leginkább továbbra is csak énekes vagyok nem dalszerző, a riffek nagy részét Levente írja.


– Térjünk még vissza kicsit a szóló karrieredre, ha lehet ezt így nevezni! Mikorra várható új anyag?

Api: Ezt egyenlőre nem is akarom, meg nem is tudom megmondani, lehet hogy jövőre, lehet hogy két év múlva, lehet hogy száz. Egyelőre van egy rakás demóm és ötletem, nem tudom őket kikapcsolni, azok alapján elég izgatott leszek, ha arra gondolok, hogy lesz majd egy második nagylemez a jövőben.

– A mai zenei élet változásai miatt nagyon terjed, hogy a zenekarok, előadók közkinccsé teszik a felvételeiket (soundcloud, bandcamp, facebook, stb). Ti is megtettétek, mi ebben a jó (ha van egyáltalán)?

Makai: Megvan a negatívuma és a pozitívuma is. Abba bele se megyek, hogy ezután mi nyilván nem kapunk jogdíjat, hogy letölthetővé tesszük, de nem is ezért csináljuk. Ez egy roppant összetett és bonyolult kérdés, szóval megpróbálom röviden. Ahhoz, hogy nekünk vagy egy hasonló cipőben járó bandának egy picit pörögjön a neve, minden olyan forrást meg kell fogni, ami reklám és amivel tudjuk terjeszteni a nevet, pl. facebook, ingyenes hirdetések, reklámok, egy koncertkritika, interjú, bármi olyan, ami kijut a világhálóra és nem kerül pénzbe. Ez csak jót tesz a zenekarnak, mert sokan látják. Ezeket a lehetőségeket ki kell aknázni, pontosan ezért kezd körvonalazódni többek közt az is, hogy Magyarországon nekünk nincs sok keresnivalónk.
Nem vagyunk rádióbarát, nem játszik minket a tv, magunknak szervezzük a bulikat, nincs management, de azt látom, hogy ha egy zenekar annak ellenére, hogy öli bele a pénzt és elszalad egy csomó olyan lehetőség mellett, amik adottak, az hamar a süllyesztőbe kerül.
Szóval ezt próbáljuk tudatosan építeni, főleg a nyugati országokban és egyre jobbak a visszajelzések is. Pontosan amiatt tendálunk másfelé is nem csak pl. (bocsánat a helyszínekért, imádom őket, de elszomorító a helyzet)” Béla borozója Cegléden”, “Gyuri ivója Kesztölcön”,” Feri kocsmája Hajdúböszörményben”, és miután egy kurva jó koncertünk után beülünk a buszba, és hazafelé arra sincs pénzünk a “gázsi”-ból, hogy egy hamburgert együnk valahol, akkor már én is elgondolkozom, hogy mi a f.szt is keresünk itthon.



– Mit gondoltok a hazai underground helyzetéről, az ott elfoglalt helyetekről?

Api: Nem nagyon gondolunk semmit, ismerünk itthon mindenkit, mindenki nagyjából ugyanabban a cipőben van, mint mi, csak más kategóriákban. Kb. ugyanazt gondolom, mint 10 évvel ezelőtt, keseregni nem fogok. Kurvára örülünk, hogy ilyen lelkes és összetartó fanjaink vannak, akik ilyen lelkesen terjesztik az igét. Pláne nem szoktunk emiatt aggódni, szívből jön, igazi zene, igazi embereknek. Aki ezt keresi az úgyis megtalálja.

– Hová lehet ma eljutni, akár szólóban, akár a saját bandáddal, akár a NS tagjaként?

Api: Ebbe az interjúba(nevet).Nem tudom, bárhova, akarat és szerencse kérdése szerintem.

– A zárszó a tiéd:

A&TP: Köszönjük a ránk szánt időt és a megtisztelő interjút, és köszi mindenkinek aki támogatja az Apey & the Pea-t!! Shalom
Roading 2020s Tour
június 27.
Piratefest Budapest
július 03.