Aeneis interjú



1, Sziasztok srácok, friss csapatként kérlek mutassátok be röviden a bandát. Kik alkotják, hogyan és mikor alakultatok, mik a főbb zenei hatásaitok?


Üdv! Aeneisről először talán 2008-2009-től beszélhetünk. Abban az időben még vegyes volt a stílusunk és tagcserékkel is számolni kellett, de Norbi által preferált progresszív irányzat már akkor mutatta jeleit. Időközben a banda egyik meghatározó tagja 2009 augusztusában ex-dobosunk Varga Tamás lett, aki jelenleg dalszövegíróként segíti előrehaladásunkat. Ettől fogva kezdtünk el igazán saját számokkal kísérletezni. A mostani felállás az elmúlt pár évben alakult ki. Először Sztahura Máté Gábor, Csányi Bence, Hökkön Attila és végül Szabó Dániel társult a kovácsműhelybe. Stílusunkat tekintve több hatás is párosul, de a fő irányvonal a progresszív death metal. Ettől függetlenül próbálunk elvonatkoztatni a kedvencektől, mint pl. Fleshgod Apocalypse, Emperor, Born Of Osiris, Gojira, Meshuggah, Vildhjarta stb.

2, Első kiadványotok a Hypothesis EP négy tétellel, szerzői kiadásban, önerőből elkészítve. A modern kor vívmányai által már nagyon sok fél profi házi és stúdiós technika elérhető egy saját felvétel elkészítéséhez. Ti hogyan dolgoztatok? Házi módszerrel, stúdióban, vagy esetleg vegyesen?


Ez így van. Manapság meghatározó szerepet játszanak a fejlett eszközök, mivel kényelmesebben és kevesebb költséggel már sokat ki lehet hozni a dolgokból. Mi is ezt használtuk ki. A gitárokat házilag vonalból rögzítettük, az éneket ugyanígy kondenzátormikrofonnal vettük fel, a felvételeken pedig editált dob hallható. Az EP Andrew Vincze közreműködésével készült el, neki köszönhetjük a jelenlegi hangzást.

3, A Hypothesis az én fülemnek erősen klasszikus svédes dallamos death metalt tartalmaz. Mennyire volt tudatos a stílusválasztásotok? Mi a jövő az Aeneis számára, maradtok tudatosan ezen az ösvényen, vagy nyitottak vagytok a változásra, zenei fúziókra, kísérletekre?

Igen valóban jelen van a dallamos death vonal, amit egyéb elemekkel, érdekes hatásokkal próbálunk fűszerezni. Alapvetően egy súlyosabb, progresszív hatású, ugyanakkor dallamos, nem túl elvont zene volt a célunk, ami remélhetőleg a hallgatót is megfogja, és ez által egyedinek találja. Természetesen nyitottak vagyunk fúziókra, mivel alapvetően kísérletezve írjuk a számokat. A jövőre nézve a jelenlegi energiát fokozni fogjuk, komplexebb számokat kezdtünk el írni, több gondolkodós téma lesz, a stílusunkat megpróbáljuk tökéletesíteni, és azon leszünk, hogy minél jobban meglepjük a közönséget. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az EP csak a kezdet.

4, Fizikai – nem fizikai megjelenés. Melyikre szavaztok? Mi a véleményetek, van egyáltalán értelme, célja a fizikai megjelenésnek? Másik oldalról nézve, eléri-e a célját egy kizárólag netes megjelenés?

Nyilvánvalóan az internet miatt ma már sokkal nagyobb szerepet játszik a nem fizikai megjelenés, de mivel fizikai síkon élünk, ezért alapvetően kell kézzel fogható anyagnak is lennie. Nem egyszer volt rá példa, hogy a közönségből a lemez után kérdeztek, nem pedig azt, hogy honnét tudják majd letölteni, illetve a nagyobb zenekarok is az album hivatalos megjelenése előtt előrendelt példányt kínálnak fel. Ez ugyanúgy meghatározó a marketing szempontjából.

5, Évekkel ezelőtt, számos fiatal csapattal, a crusttól a heavy metalon keresztül a death metalig igazi kis műhely volt kibontakozóban Győrben, aztán valami mintha eltűnt volna… Ti hogy látjátok a helyzetet?

Hát igen, itthon egykoron Győr kisebb fellegvárnak számított a kemény zenén belül, mára sajnos odáig fajult a helyzet, hogy a – Bridge-n kívül – nincs is épkézláb színpad a városban. Ehhez az is kellett, hogy az akkori ütős helyek igénytelenség és nemtörődömség miatt tönkremenjenek, másfelől ott van a közönségnek az a része is, akinek a kannásbor többet ér, minthogy megnézzen 3 zenekart élőben vagy egyáltalán nem érdekli, hogy milyen koncert van a városban. Egyébként sok győri zenekar küzd ezzel a problémával, hogy szinte nincs hol fellépni, mi is többet játszottunk már vidéken mint itthon… Az a szomorú, hogy kissebb városokban nagyobb érdeklődést vált ki az élő zene. Talán ha lenne egy igényes hely, ami szinte minden zenei stílust befogad és nem kérnének kezdő zenekaroktól horror összeget, hogy játszhassanak, mindjárt más lenne a helyzet. Mert még mindig vevő lenne nem kevés ember erre a fajta „arcletépős” zenére itt!

  6, Az undergroundban valóságos átok és tortúra lett a koncertezés. A klubok nagy része a minimális feltételeket sem képes biztosítani. A nézői érdektelenség gyakorlatilag felszámolta a kis csapatok lehetőségeit, miközben minden eddiginél több internetes megjelenési felület vált elérhetővé. Ti mennyire hisztek a folyamatos élő megjelenésben, mennyire tartjátok fontosnak a koncertezést, illetve mik a tapasztalataitok ezen a téren?

Koncertezni manapság nehezebb igen, de mégis kell! Végülis erről szól a zenélés, a koncertezésről, nem arról, hogy a stúdió magányában lassan megszült anyagot feltedd a Youtube-ra. Másfelől a koncertezés hatalmas rutint is ad, ami szintén fontos szempont. Nem csak albumon kell tudni, hanem élőben is, gondolok itt a napi 27 órát gyakorló szobagitárosokra, akik 4 éve dolgoznak ugyanazon a riffen de nem mutatták meg senkinek. Ha tényleg jó zenét írsz és híre megy, hogy élőben is bevered a szöget, akkor számíthatsz arra, hogy egyre többen lesznek kíváncsiak rád! Természetesen minél több helyre szeretnénk eljutni a következő időszakban, főleg, hogy azóta új számok is íródtak.

7, A zeneipar lassú összeomlásával párhuzamosan bekövetkezni látszik a mainstream és az underground szélsőséges szegregációja. Az átjárhatóság és kiugrás klasszikus módja (sok demo, házalás a kiadóknál, lojális és lelkes underground tábor felépítése és ezáltal egy management megnyerése) mára nem tűnik olyan egyértelműnek, mint tűnt ezelőtt 20-30 éve. Milyen előrelépési lehetőséget láttok a csapat előtt, hogyan tervezitek felépíteni az imázst?


Erre is csak azt tudom mondani, ha van egy ütős dalod – akár egy ütős klippel megspékelve – akkor annak lesz vonzereje. Elkezded posztolgatni és ha fogós, akkor úgyis hamar elterjed. Erre sok példát tudnék mondani, de eleve kell a zene mellett egy bizonyos „látványvilág” is, nem csak az albumon, hanem a színpadon is. Amiben manapság egy „kiadó” segíthet, az a koncertlehetőségek biztosítása, egy bizonyos szint felett ez egyedül már nem megy. Terjesztjük az anyagot és lehetőleg minél többet koncertezünk!

8, Az általatok is játszott műfaj újraértelmezése és az amerikai hc-groove alapú zenék házasításából pár évvel ezelőtt szárbaszökkent „core” hullám mára tengeren innen és túl is tombol és számtalan válfajra tagozódott. Érezhetően hazánkban is ez a vonal képes a legtöbb extrém zene iránt érdeklődő fiatalt megmozgatni. Szerintetek mennyire képes a klasszikus dallamos death megtalálni a kapcsolatot a „core” által a scénébe bekerült első generációs zenehallgatókkal? Egyáltalán van-e, kell-e kapcsolat a „régi” és „új” között?

Ez főleg zenei nyitottságtól függ, és szerintünk van rá esély. Mi nem szimpatizálunk különböző trend hullámokkal, így nehéz mindenkinek megfelelő naprakész hanganyagot világra hozni, de ez mellett fontosnak tartjuk, hogy közben a stílus újítsa magát, illetve valamilyen szinten kapcsolatokat hozzon létre különböző célközönségek között. Persze itt eléggé megoszlik az emberek véleménye. Vannak, akik csak az egyik stílust hajlandóak isteníteni, míg mások mind a kettőt meghallgatják.

9, Az Aeneis nem egy zenész tagja tart több vasat is a tűzben. Sztahura Máté a lokális reggae zenészközösség gyökeres tagja, Szabó Dani pedig már a Smici által vezetett Bloody Rootsban is dobol egyszerre. Mennyire lehet ezt összeegyeztetni az Aeneissel? Mit tudtok profitálni zenészként és csapatként ezekből a side bandákból?

Le kell szögeznünk, hogy a zenekarban ugyan mindenkinek úgymond ez a fő stílusa, amit játszunk, de nyitottak vagyunk nagyon sok zenei stílusra. Igazából elég régóta működik ez így, de minden a megfelelő szervezésen múlik és idáig nem volt ebből gond. Ha valaki többféle stílusban, zenekarban is játszik, az csak javára válhat zeneileg, hangszeres tudásilag is, amiből a zenekar is szintén profitál, ismeretség szempontjából is, tehát egyáltalán nem baj, hogy a csapatunk tagjai más frontokon is erősítenek.

10, Hol, milyen fórumokon lehet megismerkedni a csapattal és a zenétekkel, hol csíphet el benneteket élőben az ember?

A koncertek folyamatosan szervezés alatt vannak, idén már egy fesztiválon is tiszteletünket tesszük, méghozzá a felvidéki Metal Forer Fesztiválon, többek között a Christian Epidemic előtt. Az aktuális fellépésekről az Arckönyvből lehet értesülni illetve a különbörő webzinek oldalhasábjain!

11, jöjjenek a reakciós kérdések:

– Iron Maiden vagy Judas Priest?


Emperor

– chili vagy csemegepaprika?

házipálinka

– James Hetfield vagy Dave Mustaine?

Ihsahn

– rántott hús vagy barbecue?

mindegy, csak legyen mellé zöldség is

– Dave Lombardo vagy Paul Bostaph?


Kólás György a Nílusból!

– blast beat vagy down tempo?


keverjük össze!

– Flying V vagy „Les Paul”?

Rhandy Rhoads mindenekfelett!

– Tom, vagy Jerry?

Természetesen a néger háziasszony, akit sohasem látni teljesen

– Rihanna vagy Shakira?


mindkettőt egyszerre

12, Köszönöm a válaszaitokat! A stáb nevében is sok sikert és minél több pozitív élményt és hosszú pályafutást kívánok nektek! Még egy utolsó kérdésként, mennyi 30?

Mi is köszönjük a lehetőséget! 42!