Az idei év utolsó előtti fellépése előtt sikerült csatlakoznom a budapesti Kill With Hate tagjaihoz, hogy egy beszélgetés keretében meginterjúvoljam őket. Az éppen vacsorázni készülő bandával sikerült egy jó hangulatú dumapartit folytatnom, melynek keretén belül megtudtam rengeteg dolgot róluk, sőt a kulisszák mögé is betekintést nyerhettem. Ennek eredménye az alább közölt interjú.

– Hogyan alakult a zenekar, mi történt Gyémánt „Cathar” Krisztián (ex-Sin of Kain) frontember hozzátok való csatlakozása előtt? Az egészen kezdeti időszakra lennék először kíváncsi.

– Hartvig Márton:  Volt a Khrul, ugye ő alapította a zenekart a másik gitárossal, Fecóval – akiről egyébként nem tudunk semmit, egyszer láttuk csak, szóval a kezdetnek az a része homály számunkra is… Aztán megtalált minket Kocsonya (Meilinger Tamás basszusgitáros) 2006 végén, 2007 elején, aztán mikor elkezdtük ezt az egészet, Khrul kitalálta hogy ő nem akar dobolni. Így leginkább Kocsonyához jártunk át hárman, összenézni a témákat, majd irány a próbaterembe, ahol végül mégiscsak Khrul került a dobok möge. Ekkor megírtunk 4-5 számot, ez 2007 nyár végére tehető, decemberben pedig már fel is léptünk.

– Aztán csatlakozott hozzátok Krisztián. Hogy kerültél a képbe?

– Gyémánt Krisztián: A Sin Of Kain ugye elsüllyedt. Azt tudni kell, hogy abban az időszakban végigsöpört az underground zenészek között egy ilyen hülye üzletkötős baromság. Mindenki hülyítette a másikat, jó sokan bele is kerültek ebbe. A gitárosunk, akivel alapítottuk ezt a zenekart, eléggé eltávolodott a zenéléstől, inkább az üzletre koncentrált. Kiszállt mielőtt elküldtük vona, így egy gitárral akartuk folytatni, de sajnos nem mentek úgy a dolgok, ahogy kellett volna. Se a dalírás, se más. Egymás között igazából sose mondtuk ki hogy vége, hanem magától elsüllyedt ez a dolog. Egyébként úgy volt, hogy Marci (Hartvig Márton) jön majd gitározni hozzánk Havancsák Gyula ajánlásával, de igazából odáig már nem jutottunk el. A régi felállással csináltunk még egy bulit 2008-ban, és annyi volt, igazából én úgy gondoltam, hogy nem is kellene ezzel már foglalkozni, főleg hogy közben beindultak a dolgok a Kill With Hate-tel. Egyébként bizonyos időközönként a mai napig kapok e-maileket a gitáros sráctól, hogy nem csináljuk-e újra, stb. Az az igazság, hogy annyira szétszéledtünk, annyira eltávolodtunk egymástól, hogy ez már teljesen lehetetlen dolog.

– Evolution of the Beast címmel 2010-ben egy EP-tek, majd 2013-ban a Voices of Obliteration debüt nagylemezetekkel ismert meg a hazai és a nemzetközi színtér. Hogy sikerült megnyernetek a kanadai PRC kiadó bizalmát?

– Pornói Patrik: Elkészítettük a lemezt, ami szerintem a viszonyokhoz képest elég jól sikerült szerencsére, és úgy gondoltuk mindenképpen érdemes lehetne ezzel valami terjesztőt keresni. Hazai kiadókban nyilvánvaló okok miatt nem gondolkoztunk, meg se próbáltunk Magyarországon házalni az anyaggal. Több kisebb és nagyobb kiadókkal is próbálkoztunk, de valami miatt nem értünk célt. Végül úgy alakult, hogy a Gutted-os Hajnali Sanyi megvette a lemezünket, meghallgatta, aztán felvette velem a kapcsolatot. Nagyon tetszett neki a cucc, és felajánlotta hogy segít nekünk kiadót keresni. Így jutottunk el a PRC Music-hoz.

– Krisztián: Egyébként ebben az az érdekes, hogy előzőleg mi a PRC-t is megkerestük, de akkor valahogy nem sikerült. Más csatornán keresztül viszont már működött a dolog.

– P. P.: Igen, mi a hivatalos úton próbáltuk a weblapjukon a kérdőíves jelentkezés mentén. Ennyi a különbség, ha úgymond egy bennfentes által kerülünk a képbe.

– Meséljetek kérlek a Wacken fesztiválra való kijutásotokról, a hazai versenyről. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok, milyen emlékeket őriztek erről a fellépésről?

– Krisztián: Ugye volt ez a megmérettetés, aminek eredménye okán mi nagyon meghatódtunk, de máig vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk, mert egyrészt csupa ismerős zenekarral kellett úgymond megmérkőznünk, meg aztán az eredményhirdetés után kaptuk is az ívet rendesen, hogy meg volt bundázva a dolog, ami miatt azért eléggé elszomorodtunk. Sajnos, de ilyenekkel együtt jár az ilyesmi, de furcsa is, hogy még mindig itt tartunk, hogy igazából nem tudunk örülni mások sikerének.

– P. P.: Hallottuk egyébként, hogy külföldön is ugyanez megy. Voltak olyan bandák, akik pereskedni is akartak emiatt.

– H. M.: Segítséget kértünk a rajongóinktól, azoktól az emberektől, akik szeretik amit csinálunk, és lényegében ők tették lehetővé azt, hogy mi kijuthassunk, amit ezúton is köszönünk nekik.

– P. P.: Ami elsőként eszünkbe jutt, az a profizmus. A nagybetűs profizmus. Azon túl, hogy ott annyi üdítőt ihattunk, amennyi csak belénk fért valóban úgy voltunk kezelve mint egy igazi zenekar. Mikor odaértünk, jött értünk a busz, elvitt a színpadhoz, ahol a színpadmester elmondta mennyi időnk van pihenni, pontosan megvolt mondva hogy mennyi idő a beállás, mikor kezdünk, mikor kell végeznünk. Iszonyatosan olajozottan működtek a dolgok. Magáról a színpadról nem is beszélve: olyan deszkákon nem álltunk még soha, és hát persze azóta se.

– Krisztián: Nem véletlenül úgy is terveztük előre hogy kint maradunk végig. Nem indultunk haza a bulink után. Mégiscsak az egyik legnagyobb európai fesztivál.

– P. P.: Ami nagyon szembetűnő az az itthoni és az ottani jogvédő irodák közti differencia…

– H. M.: Igen, az mondjuk csak egy dolog, hogy amiért felléptünk, azért jogdíjat fizettek nekünk, de legalább tudtuk, hogy mit miért is kapunk.
Amíg itthon egy laikusabb zenésznek totális káosz és átláthatatlanság az Artisjus könyvelése, nem tudni például hogy milyen jogcímen osztogatnak bizonyos zenészeknek elég nagy összegeket, a németeknél teljesen érthető és átlátható a dolog.

– P. P.: Itthon is ugye a kluboknak elvileg kötelező lenne elfogadniuk a műsorközlő lapokat és azután jogdíjat fizetni, de ez itt ezen a szinten sajnos egyáltalán nem működik. Nem azt mondom, hogy ez egy olyan probléma ami minket gerincre vágna, de éppenséggel lehetne ezen javítani.

– Krisztián: Mi igazából a merch cuccokból jövő bevételekkel próbáljuk kiegészíteni azt a nagyon kevés pénzt amit egy-egy buliért kapunk. Próbáljuk ezt okosan csinálni. Sok embernek ez persze nem tetszik. Nem a rajongóknak, hanem néhány zenésznek. Folyamatosan dobálóznak, hogy minek ennyi, stb. De most komolyan, miből éljen meg egy zenekar? A végtelenségig nem tudunk nyúlkálni a zsebünkbe. Jogdíjra nem igazán számíthatunk, a fellépésekért meg…hát igen, amit kapunk az majdhogynem elmegy a cucc szállítására, az utazásra, sőt még van hogy nekünk kell belerakni. Próbálom ezeket az összegeket úgy kitalálni, hogy tudom jól, hogy például vidéken se fog eljönni a koncertünkre annyi ember, hogy mondjuk 60-70 ezreket elkérjek, amiből egyébként kijön egy nyírbátori vagy például egy debreceni buli. Vannak akik ezt leszarják, azt mondják, hogy adjál ennyit, ha nem adsz, akkor nem megyek. De szerintem ez nem így működik.

– Milyen visszhangja volt a Wacken-es fellépéseteknek?

– Krisztián: Találkoztunk kint egy emberrel, aki fotót készített velünk, gratulált, mondta hogy kurva jók voltunk. Eladtunk néhány sapkát, pólót… Igazából kint félprofi zenekarok játszottak, tehát ezt nem úgy kell elképzelni, hogy aki oda egyszer kijut, azt hatalmas ováció fogja övezni és trónra emelik a bandát. Ha így utólag belegondol az ember akkor azt lehet elmondani, hogy az élményen kívül igazából semmi komolyabb dolog nem történt.

– H. M.: Ezzel nem értek egyet. Ha azt nézzük, hogy miután hazajöttünk, minden interjúban megkérdeznek minket erről, nem is beszélve arról, hogy utána nagyon sok interjúnk volt, sok helyre kapunk meghívást, úgyhogy elmondható hogy igenis volt haszna.

– Krisztián: Persze, de külföldi visszhangról igazából nem beszélhetünk.
Az utazás viszont elég gázos volt. Eredetileg Ausztrián keresztül akartunk menni végig az autópályán aztán a sofőrünknek, egy nagyon kedves barátunknak, ajánlották, hogy menjünk Csehországon keresztül. Prágában nagyon sikeresen el is tévedtünk, tulajdonképpen körbementünk Prágán, utána belekerültünk egy mellékúton a határhoz közel egy balesetbe is. Elindultunk éjfélkor, és másnap este 7-8 óra körül érkeztünk meg. Szóval elég húzós volt.

– H. M.: Igen, nekünk 19 óra volt az út, a Japán zenekarnak 16. (Nevetés) De lendített ez azon, hogy még jobban össze legyünk kovácsolódva.

– Hogy érzitek, mennyire vagytok most összekovácsolódva?

– Krisztián: Kurvára! A lemez felvételeket is azért szerveztük úgy, hogy menjünk le egy hétre, lakjunk együtt, stb, hogy legyen egyfajta családias légkör közöttünk. Mert igazság szerint a próbákon kívül nem sokat találkozunk egymással. Ritkán van olyan, hogy elmegyünk együtt szórakozni vagy közös programot szervezünk.

– Hogy álltok a zenekari próbákkal? Hetente próbáltok?

– Krisztián: Most vannak hetente, mert ugye éppen új dalokat írunk, de egyébként nem…

– H. M.: Aki éppen ráér, az jön. Turinak (Turcsák Bence dobos) mindig rá kell érnie, mert ugye dob nélkül nincs próba, a többiek meg próbálnak mindig csatlakozni lehetőségeikhez képest. És igen, most mivel zeneírási peridóusban vagyunk vagy Ákos (Olt Ákos gitáros) vagy én, hárman lemegyünk és törjük a fejünket. Ha koncertre vagy turnéra készülünk, akkor nyomunk mindenképpen egy-két olyan próbát, amin mindenki ott van, de ez most nem feltétlenül szükséges.

– Krisztián: Hatékonyabbak vagyunk így. Tök felesleges lenne lemenni mindenkinek, egymást feltartani a pofázással. A dalokat ugye külön-külön hozzák a gitárosok. Ákos is meg Marci is komplett nótákat hoznak, ezeket összepróbálják Turival. Jobb ez így, hogy ők hárman a végére járnak a dolgoknak, és csak a legvégén próbáljuk együtt össze, így sokkal hatékonyabb a munka.

– Új dalokat írtok, tudomásom szerint konkrétan készültök is valamire. Kérlek, meséljetek erről bővebben.

– H. M.: Egy bakelit EP megjelentetésére készülünk most. Négy számot tartalmaz majd, ebből három új lesz, egy pedig egy régi dal az első EP-ről, amit újra felveszünk. A dalok készen vannak, már csak össze kell próbálni őket, aztán amint tudjuk, rögzíteni fogjuk. A megjelenéssel kapcsolatban időpontot viszont még nem tudunk mondani.

– Lesz kiadó?

– H. M.: Nem, ez saját kiadásban fog megjelenni.

– Saját kiadású bakelit. Honnan jött az ötlet a bakelithez?

– H. M.: Krisztián szereti nagyon a bakeliteket.

– Hol tervezitek legyártatni. Hozzánk legközelebb a csehek csinálnak bakeliteket.

– Krisztián: Még nincs semmi biztos ezzel kapcsolatban, lehet hogy ugyanott fogjuk gyártatni ahol a Ghostchant meg a Nadir is készítette. Láttam, hallottam az anyagokat. Jó minőségű cuccok.

– Valamiféle koncepciót követ majd ez a 7″-es kislemez?

– Krisztián: Nem, ez most nem konceptanyag lesz. Úgy hívom, hogy ez lesz a mi bunkó kislemezünk…

– H. M.: Egy dal szerepelt már egy válogatáson. Annak a szövegét egyébként egy valós esemény inspirálta. Olvastam valahol egy cikket, hogy egy ember bevarrta a felesége száját, és hát ez egy cseppet megragadta a fantáziámat. Lesz egy emberellenes dal, aminek a címe most Fuck Humans, talán ez is marad. A többi viszont legyen meglepetés.

– Kíváncsian várom a fejleményeket és hát természetesen sok siker kívánok hozzá. Köszönöm a jó hangulatú beszélgetést!

– KWH: Mi köszönjük a lehetőséget.