Godgiven interjú

– Kezdjük a banda történetével! A Freeflyzone romjain alakultatok 2012-ben, mit kell/érdemes tudni arról a csapatról? Miben más a
Godgiven? Vegyük végig, mi történt a megalakulástól napjainkig!


– A Freeflyzone egy nagyon régi történet, mostanra annyi közünk van hozzá, hogy én ott is játszottam előzőleg. Nem is akarok erről több szót ejteni, mert hál’ istennek végre-valahára elértük azt az állapotot, hogy már senki nem mossa össze a két bandát 🙂 Rajtam kívül már nincs is ex-FFZ tag a bandában.
Hogy miben más a Godgiven? Mindenben! Tiszta lapot akartam, és keserves munkával, idővel talán ezt el is értük. 🙂 Itt a koncepció az volt, hogy bunkó zenét játsszunk. Mostanra már elmondhatjuk, hogy megtaláltuk a saját hangunkat, amit a VHK-s Fritz zseniális módon el is keresztelt punk metal-nak. 🙂 Ezt mi büszkén fel is vállaljuk!
Végigvenni nehéz lenne az eseményeket, mert max. fordulatszámon pörgünk elejétől fogva. Folyamatosan koncertezünk, részt vettünk a Cadaveres, Blind Myself, vagy épp a Leander Rising egyes turnéin, rengeteg klubbulin iszonyat jófej barát zenekarokkal, és eljutottunk Szerbiába is. A tavaly megjelent “Walk on the Rope” EP-nket tekintjük az első igazi hanganyagunknak, erre eddig 2 klipet is készítettünk. Játszottunk többek között a RockParton, Tősfeszten, Karockon, VHK Fesztiválon stb. Szerencsére nem kell unatkoznunk. 😀

– 2013-ban ki is hoztátok a Low EP-t. Ezen öt Freeflyzone szerzemény lett godgivenesítve, ugye?

– Így igaz. Lényegében előbb godgivenesítettük őket, mint hogy meglett volna a Godgiven. Pont emiatt döntöttünk a reset-elés mellett. Így utólag visszanézve talán jobb lett volna egyből új nótákkal kezdeni, de sajna nem voltak. 😀 Az anyag korcs jellegének dacára vitathatatlan érdemei vannak. Megadta a kezdő lökést a bandának. Mindezek ellenére mára az összes “Low” szám kikerült a koncertprogramból.

– Milyen fogadtatása volt? A Freeflyzone rajongók hogy fogadták a változást?

– A fogadtatása alapvetően jó volt. Nyilván csodákat nem vártunk tőle, szóval még túl is szárnyalta az elképzeléseinket. Az FFZ rajongók elfogadták a változást, sőt az új EP-nket még jobban megszerették. Szerencsére nem beszélhetünk itt akkora táborról, akkora felelősségről, ami veszélyessé tenne egy ilyen lépést. Főleg hogy addigra már kellőképpen feledésben volt a FFZ… Cserébe viszont most a zenekarban harmónia, elégedettség van, egy a zászló stb., szal minden megvan, ami egy komoly banda működéséhez kell.

– Nem gondolkodtatok abban, hogy vártok még és teljesen új számokkal jelentkeztek?

– Nem nagyon gondolkodtunk akkoriban semmin. 😀 Ahogy említettem is, az idő végül minket igazolt. Igazából így se, úgy se tudtuk volna elkerülni, hogy összetévesszék, vagy összehasonlítsák a két bandát. Szóval így legalább haladtunk, ment a rakenroll ezerrel. 😀


– Én még 2012-ben a Düreres Stonedirt/Ad Astra lemezbemutató koncerten találkoztam veletek, ahol meg is győztetek rögtön. Azóta nyilván rengeteg fellépésen vagytok túl, befolyásolta ez a dalszerzést?


– Örülök, hogy tetszett a koncert. 🙂 Biztosan befolyásolták a koncertek is a dalszerzést, de úgy alapvetően az úton szerzett rengeteg tapasztalat az, ami mindenképpen hatott. Persze mi minden zenekart érdeklődéssel, analitikusan figyeltünk közben, és el tudtuk dönteni, hogy mi az, amit jó eltanulni, vagy éppen mit nem kellene. Pl. érdemes odafigyelni, hogy milyen hullámzása kell, hogy legyen a számoknak, az egész bulinak ahhoz, hogy a közönség ne menjen el 3 szám után. Ha meg már ott van, akkor nem árt, ha jól is szórakozik. 😀 Nyilván ilyen tapasztalatokkal már mozoghatóbb, tartalmasabb nótákat lehet írni.

– Némileg módosult az irányvonal a kezdeti EP-n hallhatóhoz képest, tudatosan vagy belülről fakad?

– Tudatosan fakadt belülről. 😀 Mi ilyen számokat tudunk és akarunk írni. Az előző EP inkább maradvány volt, egy következetlen időszak lenyomata. Így utólag bevallhatom, hogy részemről a stoner világ egy kirándulás volt, sosem éltem benne igazán. Jól esett sodródni, könnyű volt azt a zenét játszani, kicsit megpihentem a “könnyű préda” felett. Viszont ennél többet én nem tudtam volna beletenni. Előtte egy zeneileg sokkal közelebbi bandám volt, a Tyler. Lényegében a Godgiven ennek a bandának az örökségét ápolja inkább, csak sokkal érettebb, kiforrottabb formában. Én végig ezt a zenét szerettem csinálni, csak az élet máshova sodort egy kis időre. Illetve én egyfolytában keresek valami zenét, amit igazán hallani szeretnék. Mivel ezt sosem találtam meg, így folyamatosan próbálom megalkotni. 😀 Szóval, amíg nincs meg “A Zene”, addig nem szabadultok tőlünk sem. 😀


– Tényleg, hogyan születik egy Godgiven dal? Mi a munkamegosztás a csapaton belül?


– Eddig az volt, hogy vagy Toma (Antal Tamás gitáros) hozott egyben egy számot, vagy én. Nem egy “betépve jammelünk a Mississippi partján” klisé ez tudom, de mi így tudunk működni. 😀
Ha Toma hozza a zenét, akkor azt én még jól szétszedem darabjaira, beledolgozok, aztán ha mindenkinek okés, akkor nekiszaladunk. Az én számaim nagyon lassan készülnek. Hónapokig pötyögök a gitáron, szétszedem, egymásba rakom, ide-oda variálom a dalkezdeményeimet. Aztán amikor már 8 számból végre összetettem 1-et, és kellőképpen “dalszerű”, akkor megy a közös kidolgozás. Dalszerű alatt értem azt, hogy az egész szám legyen kerek, egységes, hullámzó, de kellőképpen egyszerű. Nagyon sokat kell egy számnak tisztulnia, mire nem csak egy érthetetlen riffhalmaz.
Sajna, még mindig rengeteg zenekar beleesik abba a hibába, hogy bele próbál mindent túrni egy számba, aztán érthetetlen lesz az egész. Te meg kimész sörözni a koncertteremből, vagy bealszol. Emiatt hallgatok mostanában egyre kevesebb metalt. Na mindegy…
Szóval általában az összerakós fázissal párhuzamosan íródik a szöveg, mostanra már 100%-ban az én tollamból. Mindeközben mindenki hozzáteszi a saját részeit a zenéhez, beleszól, agyal rajta. Átlagosan 2 hónap alatt áll így össze egy Godgiven nóta.

– Ha a hatásaitokat kellene bemutatni, kiket neveznétek meg, mint általatok kedvelt és nagyra becsült zenekart?

– Hu, nagyon sokféle van. Kár lenne a kezdeti hatásoktól máig nézni, mert akkor lenne ott a death metaltól a punk-hardcore-on át a modern metalig minden. 🙂 Dávid (Szekeres Dávid dobos) főleg metalcore-ban utazik, én a hc és metal között, Toma mindent hallgat, ami kellően ordenáré. 😀 Laci (Bucsi László basszusgitáros) pedig az übermetal tag a bandában. 🙂 Szóval kellőképpen különbözik az ízlésünk ahhoz, hogy egy stílusba se akarjunk tartozni. 😀
Ha mindenképpen hősök kellenének, akkor kintről mondjuk a Kilgore, Snot, Death by Stereo, Agnostic Front stb., itthonról értelemszerűen azok a bandák, akikkel együtt játszunk. 😀

– Ti is, – mint oly sokan manapság – letölthetővé tettétek az EP-t. Kiadót nem is kerestetek?

– Eddig nem kerestünk. Mondták már, hogy érdemes lenne persze, de egyelőre fontosabb nekünk, hogy minél több emberhez eljusson a zenénk. Persze mi is sokszorosítottuk a CD-t, és szerencsére sokan támogatnak is minket a vásárlással. Később, ha esetleg már nagylemezről lenne szó, vagy olyan ajánlatot kapnánk, akkor megfontoljuk a dolgot. Mi hosszútávú befektetésnek tekintjük a zenekart. 🙂

– Már két klipet is készítettek. Nekem a sztoris Fitish jobban tetszik. Várható még újabb?

– Köszönjük! Mi is veled egy véleményen vagyunk. 🙂 Mindenképpen várható újabb.
Az eredeti terv az volt, hogy mind az 5 számot megfilmesítjük. Reálisan nézve én még két számra látok esélyt, mert valószínűleg már egy újabb anyagot promótálnánk addigra, mire az utolsó kliphez eljutnánk. Az viszont simán elképzelhető, hogy “versenyen kívül” mégiscsak meglepünk Titeket egy klippel a közeljövőben. 😉



– Milyen a hazai színtér véleményetek szerint?

– Felemás, és egyre nagyobb a minőségbeli szakadék. Iszonyat komoly, világszínvonalú produkciók születnek, a másik oldalon pedig még mindig kísért a régi “magyar valóság” szelleme. Minőségtől függetlenül viszont általánosságban véve borzasztó nehéz dolga van minden zenekarnak. Túl a pénzen és a belterjes kapcsolatrendszereken, még komoly probléma az általános közöny, aminek baromi nehéz áttörni a falait! Eszméletlen komoly produkciók maradnak feledésben, mert sokszor el sem jutnak a célközönséghez, vagy egyszerűen a lustaság miatt.
Biztosan köze van ehhez a túltelítettségnek is, de szerintünk a legfőbb oka részben a tribute dömpingnek köszönhető. Nyilván a többségnek kényelmesebb elmenni, és megnézni, ahogy jobb sorsra érdemes zenészek beöltöznek sztároknak, és fürdenek az ő népszerűségükben. Miközben a város másik részén valaki szívét-lelkét kiteszi, valamit adni akar, csak éppen nincs kinek…
Aztán persze ugyanez a közönség áll neki panaszkodni, hogy nincsen itthon értékelhető produkció. Dehogy nincs, csak nem tudsz róla! Márpedig a tudás, tájékozottság mindenkinek önkéntes igénye kellene, hogy legyen.

A másik probléma még az lehet, hogy az átlag magyar koncertre járó max 1-2 bulit engedhet meg magának havonta, akkor meg értelemszerűen mindent akar: tömeget, nagy bulit, nagy neveket, sztárokat, netán ismerkedési lehetőséget stb., ami mondjuk nagyobb bandák bulijain esélyesebb. Függetlenül attól, hogy mennyire szereted a fellépőket, elmész, mert garantált a buli. És ha már kiköltekezik valaki egy nagy koncerten, kibulizza magát, akkor már se kedve, se pénze nem lesz új dolgok után menni. Nyilván ez egy ördögi kör, mivel addig a “nagy buli” szintet nem érhetik el a kisebb bandák koncertjei, amíg ez a fajta lusta, kényelmes nézet nem változik. Sokkal nyitottabbnak kellene lenni!
Ezeket a mostoha körülményeket viszont nagyon jól ki lehet használni! Nagyobb az összetartás a bandák között, és talán ezáltal az igényesebbje jobban törekszik arra, hogy valami kiemelkedőt alkosson. És ezt az értő közönség nagyon tudja értékelni! Nem szeretem ezt a kifejezést, de mégis ők az Igazi Rajongók!

– Mik a közelebbi és távolabbi terveitek?

– A közelebbiek gyakorlatilag de facto alakultak, szóval terveknek nem mondhatók. 🙂 Ami már most biztos, hogy az eredeti elképzeléseinkkel szemben ismét tele lesz a tavasz koncertekkel, ezúttal főleg a keleti régiót járjuk be a We Still Believe-es és a Szeg-es barátainkkal. Ezek mellett még egyéb koncertek szerveződnek az ország egész területén és Budapesten. Nem kizárt, hogy külföld is lesz a dologból, de nem kiabálunk el semmit…
Az első buli amúgy március 6-án lesz a Yuk-ban a Don Gatto, Hortobágy Hardcore Crew, Vendetta Inc. és a Just Four társaságában. Már most vadul készülünk rá, idén újabb szintre akarjuk emelni a Godgiven-féle színpadbontást. 😀
Közben belekezdtünk a dalírásba. Már most érződik, hogy ez a punk metal dolog működőképes lesz, és csak tovább fokozható! 😀 Szóval lesz mit várni. Ha minden jól megy, idén bele is kezdhetünk a felvételekbe.
Végül egy aktuális projekt egy bizonyos (szintén punk) átdolgozás felvétele, ami talán meg is klipesedik. Persze erről sem mondok többet, tessék majd figyelni. 😀
Távolabbi tervek? Világuralom, oxigénsátor, aranylövés. 😀 Nemtom, megyünk tovább az úton. Van bőven tennivalónk és elég ötletünk, hogy valahogy felhívjuk a figyelmet a hülyeségeinkre. 😀




– Vannak már olyan új dalaitok, amik majd egy következő kiadványon fognak megjelenni?

– Dalkezdemények vannak, illetve egy nótán már dolgozunk. Semmi görcs nincs, bár minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a “Walk on the Rope“-al komoly mércét állítottunk magunknak. Mi viszont általában nem elégszünk meg azzal, hogy egy szintet megugorjunk, a következő anyag magasra fogja tenni ezt a mércét!

– Ha a koncertetezést nézzük, milyennek találjátok a honi lehetőségeket? Vidék vagy főváros?

– Ki kell fogni a megfelelő bulit, függetlenül attól, hogy hol van. Nincs az a tuti társ/főzenekar, vagy klub, ami garantálná a biztos sikert. De még a zenekar teljesítménye sem. Valahogy meg kell találni az összhangot a közönséggel. Ezért minden egyes koncerten meg kell dolgozni, még a legnagyobbaknak is.
Annyit nagy általánosságban szerencsére elmondhatunk, hogy ahol mi megfordulunk, ott szem nem marad szárazon. 🙂 Mindig jól alakul a hangulat, sikerül a közönséget magunk mellé állítani, legyen az 100-200, vagy akár 5 ember. Viszont a biztos bázis kialakítása mindenhol egyformán nehéz.
Vidéken általában lelkesebben állnak a bulihoz alapból. A tapasztalatunk az, hogy nagyobb koncerteken mindent végignéznek, részt vesznek a produkcióban, igyekeznek minél jobban kihasználni a drágán megvásárolt jegyet. Sőt a merch is az ilyen bulikon megy jobban, meg be is esnek a tetszikelések utána. Kisebb koncerteken viszont megőrülés van, szétszedik a házat. Ennek ellenére az ilyen bulik az adott pillanatnak szólnak, nem feltétlenül jegyzi meg a nép a zenekarokat.
Budapesten az emberek célirányosabban járnak koncertre, hiszen van bőven választásuk. Itt azt kell elérni, hogy belefussanak új bandákba is, és ha megtetszik nekik, akkor legközelebb már rájuk is mennek.
Nagy általánosságban igaz, hogy mindenhol gyorsan felejtenek, szóval féléves gyakorisággal érdemes mindenhova visszatérni.

– Végül itt lehetőség, hogy ha valamit kifelejtettem, de szívesen megosztanátok az olvasókkal megtegyétek.

– A tökéletesség tök unalmas, hallgassatok inkább punk metalt 🙂
Köszönjük a figyelmet!
november 23.,