Gutted – Kötetlen beszélgetés a honi underground veteránjaival



Anno, még valamikor a régmúltban abban a kegyben lehetett részem, hogy a zenekar 2013-as Path of a New Era kislemezéről kellett kritikát írnom. Mivel a kislemez óta cirka két év telt el – s szerencsére a konstelláció is megfelelő volt – a legideálisabbnak számító helyen, a debreceni Full Of Anger fesztiválon sikerült elcsípnem a horda alapító énekesét, s zeneszerző gitárosát, hogy együttesen válaszoljanak a kérdéseimre.

Volnátok szívesek bemutatni a Gutted zenekart, de legalább is megemlíteni egy-egy számotokra fontos állomását az együttes életének?


Guttedsanyi: Egy 1996 óta létező brutális death metal zenekar vagyunk. 3 lemezzel a hátunk mögött. – Aki eddig nem látott még minket soha, az képzeljen el rettenetes gyilkolást a hangfalakból és a színpadról is. – Számomra a legjelentősebb motívum pedig, amikor a zenekar megalakult ’96-ban. A második, amikor az első albumunk megjelent a japán Eclipse Records gondozásában, s megkaptuk az első példányokat. Utána is jó pár meghatározó élményem volt. Például találkoztam Drótos Gábor barátommal. De akár említhetném, a fellépéseinket a Brutal Assault-on, az Obscene Extreme-n, vagy a Neurotic Deathfesten. Szóval, volt egy jó pár…

Dróti: Nekem az, hogy beszálltam a zenekarba. Meg az összes nagy fesztivál, ahol az ikonjainkkal buliztunk.

Egyébként csak mellékesen jegyzem meg, hogy nem túl sűrűn olvasni Gutted cikket. Ennyire rossz az ázsiótok, vagy egyszerűen csak a szakmai sajtóval van probléma?

Guttedsanyi: He-he… Kérdezd meg a sajtót! Szerinted melyik lehet? Nem tudom. Egyébként ez nem úgy működik, hogy a zenekar megkeresi az újságírókat, hogy szeretnének egy interjút. Az mindig a másik oldalról indul, hogy megkeresik a zenekart. – Minket nagyon nem keresgetnek. Senki. Na jó, a Fémforgácsot kivéve. Gondolom a „többiek” nem kíváncsiak ránk.
Figyelj, a Facebook világában élünk, posztolok ki hetente egy két új hírt, hogy látszik, van a zenekar. De nem is tudják, hogy mit kérdezzenek. Egyáltalán mit lehet kérdezni? Szinte minden információ kint van. Ömlik, mint a fos…

Dróti: Azt azért hozzá kell tennem, hogy annyira érdeklődnek egy zenekar iránt, mint amennyire az aktív. Fontos leszögezni, hogy nem vagyunk egy túl aktív zenekar. A tavalyi évben 12 db koncertünk volt, ez havonta egy, ami mondjuk ki, nem túl sok.



Ha már koncertek, a zenekar részéről melyiket találjátok inkább testhezállóbbnak? A nagyobb fesztiválokat, vagy inkább a klub bulik „fekszenek”?


Guttedsanyi: Ezt igazából nem lehet összehasonlítani. Én azt is tudom élvezni, ha egy pici klubban 30-40 ember őrül meg a zenédért. Szinte fel is lök, annyira testközelben van. De azért az se rossz, amikor kint állsz egy nagy színpadon s ott van 5-600 vagy akár ezer ember is, és azoknak próbálod meg átadni a zenédet. – Így csak annyit mondhatok, hogy mindkettőnek ugyan olyan fontosnak kell lennie egy zenekar számára. De mi szerencsések vagyunk, mert mind a kétféle felállást szeretjük.
Persze azt is el kell mondanunk, hogy nem azért nem járunk klubokba, mert nincs kedvünk. – Azt azért érdemes tudni, hogy mi nem járjuk végig Magyarország vagy európai klubjait csak azért, hogy az jól nézzen ki a Facebook-on. Egyszerűen nem látom értelmét annak sem, hogy eljussunk egy olyan városba, ahol nem kapunk semmit, – mert egyszerűen hangosítás sincs, közönség sincs, – Sőt, semmi sincs. – s úgy menjünk haza, hogy rossz a szánk íze. – Ez pedig pont az, ami rengeteg zenekart fel is őröl Magyarországon – annak így nincs értelme. Akkor inkább egy Full Of Anger szintű fesztiválra jövünk el, ahol 120-130 ember néz meg minket. Jó a hangosítás, a színpad. Egyszerűen minden körülmény normális, és ennek így van értelme.

Részint kapcsolódva az előzőekhez. A jelenlegi koncert felállás tekinthető egy állandó zenekarnak, vagy megmaradtatok még mindig egy kétszemélyes projectnek?

Dróti: Nem, nem, nem nem… Igazi zenekarnak lehet nevezni így ezt a felállást. Annyi, hogy a zeneszerzést hárman csináljuk. Én, Sanyi meg Tomi (Sándor Tamás – a szerk.). A többieknek megvannak a saját gyermekeik. Úgy az Effrontery-ben, mint az Embatheria-ban kiélik a zeneszerzői hajlamaikat. Session zenészek, de mégsem azok. Teljes jogú tagok, na.



Gábor, rólad bebizonyosodott már, hogy elég jó zeneszerző vagy. – Ráadásul teljesen autodidakta módon pár éve – ha jól tudom – hegedűn is elkezdtél játszani, valamint az Egyesült Államokból is kaptál már zeneszerzői szerződést.

Dróti: Amikor elkezdtem gitározni a klasszikus gitárt is vittem mellette párhuzamosan. – Mindig is foglalkoztam a klasszikus zenével. – A vonós dolog az úgy közel két éve jött a képbe, addig csak az álmaiban fordult elő velem, hogy én vonós hangszeren játsszak. Ráadásul hiányzott a klasszikus gitár alá valami szőnyeg, aztán vettem egy hegedűt.
Persze nem tudtam mit kezdeni vele először, hiszen rendkívül nehéz hangszer. Persze azóta is idegesítem vele a szomszédokat. – Közben vettem még egy brácsát és egy csellót is. – Igazából az a cél, hogy szőnyegeket húzzak fel a klasszikus gitárok alá. Azt a szintet még el lehet érni, de annál magasabbat már nem. Az már egész embert kíván. – Tehát egy Lajkó Félix szint részemről már nem lesz, az felejtős. De hát, nem is az a cél.
A zeneszerzői dolog? Regisztráltam egy amerikai zenei fejvadász céghez, ahol mindenféle állást hirdettek. A karmestertől a hangmérnökig bármit. Én a filmzeneszerzést jelöltem meg.

Valószínűleg nagyban befolyásolta a döntésedet az is, hogy időközben otthon kiépítetted magadnak egy komplett kis házi stúdiót.

Dróti: Persze. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy több éven keresztül jelentkeztem mindenféle munkára, de válaszra sem méltatták az e-mailjeimet, aztán egyszer csak megkerestek. – Érdekes is volt látni, hogy a suttyó gyereket Los Angelesből hívják, de felhívtak.
A lényeg amúgy csak annyi, hogy van egy Music Library nevezetű adatbázis, ahonnan mindenféle producerek és médiaemberek válogatnak attól függően, hogy milyen zene kell nekik, ahol jogdíj ellenében felhasználhatják a későbbiekben a zenéimet.

Akkor azt hiszem, most jött el az ideje annak, hogy megkérdezzem: – „Mit csinál a zenész, akkor amikor épp’ nem dolgozik?”

Dróti: Mindenkinek megvan a saját kis polgári állása. Mindannyian dolgozunk, nem a zenélésből élünk. Meg hát, mindezek mellett mindenki él a saját kis hobbijának. Sanyi focizni jár, meg hát gyermekeket nevel. Tomi szintén gyermeket nevel, s madarakat tenyészt. Pupák (Lipák Péter – a szerk). zenél. Bandi (Horváth András – a szerk.) pedig nagyon sok mindent csinált, és csinál most is. Bokszol, hoki meccsekre jár. Én meg, stúdiózom…
Bontogatom a szárnyaimat, de egyenlőre csak helyi zenekaroknak vettem fel a demókat. Egy szóval, muzsikálok. De számomra ez sokkalta inkább életforma, mint hobbi.

Sanyi, ezt Te még megfejelnéd valamivel?

Guttedsanyi: Amit Gábor elmondott, a család és a munka. Az kiteszi az egész életemet, s csak azután a zenekar.

http://www.youtube.com/watch?v=bxT2SbiAOxM&


A többi zenei project amiben részt vesztek, hogy fér össze magával a Gutted-el?

Dróti: Nos, Pupáknak az Effrontery a fő zenekara, mint ahogy Bandinak az Embatheria. Mivel, én a Tesstimony-ban már nem vagyok benne, nekem maradt a Gutted ami bármiféle előnyt élvez a többi, más zenei projectel szemben.

Guttedsanyi: Az 1996-os megalakítása óta, részese vagyok a zenekarnak, ráadásul mostanra, mint egyetlen alapitótag. A másik két zenekar (Symphony of Symbols; Limb For A Limb) ilyen-olyan okok miatt nagyon minimálisan működik, de hogy ha esetleg jobban be is indulnának, sajnos akkor is nemet kellene, hogy mondjak. Én már annak is örülök, hogy ha a Gutted-es dolgaimra elég idő jut. – Főleg, hogy most már olyan társaság van, aki úgy mond, szeret eljárni és koncertezni. Tehát megnyugtatok mindenkit: Mindenféleképpen a Gutted a fő csapásirány.

Dróti, ha még nem unod, mesélnél arról, hogy milyen volt a munka Leanderrel, amíg a Tesstimony tagja voltál?

Dróti: Az a helyzet, hogy közösen, egy légtérben nem csináltunk soha semmit. Hazudok. Egyszer. Csak azért, amiért ennyire kíváncsi vagy elmondhatom, hogy a Tesstimony-s project úgy történt, hogy Balázs (Tóth Balázs – a szerk.) Leanderék menedzsere, s onnan az ismeretség. Mondta, hogy Leander keverje meg a demót, Ő meg ráénekelt egy refrént. – Ami szerintem óriási lett. – S amúgy innen jött a kapcsolat. A zenekar akkori lenyomata akkor már inkább tűnt egy szimfónikus black metalnak, mint death metalnak. – Azután jött a felkérés a 27 évbe ahol a szimfónikus samplereket csináltam. Na, akkor közös munka is volt a stúdióban. A későbbi munkákban viszont már teljesen az interneten mentek a dolgok. Én zenét már nem szereztem, csak aládobtam a kívánt dolgokat, s kész. Ő is otthon dolgozott, meg én is.

A legutóbbi életjel rólatok a Path Of A New Era Ep volt. Ezt Ti szándékosan jelentettétek meg elektronikus formában s nem került ki fizikai hordozóra? Ezzel mégis mi volt a célotok, hiszen, ha jók az információim, 2015 májusára ígértetek „nekünk” egy új albumot.

Dróti: Na, akkor ez most csúszik.

Guttedsanyi: Megállapodtunk, a PRC Music-al, hogy majd náluk jön ki a következő Gutted lemez. Abszolút a kiadó ötlete volt ez, mivel voltak már kész nótáink, s szerinte a minősége is elég elfogadhatónak bizonyult. Így hát adott volt, hogy miért ne lehetne egy olyan, hogy digitális lemezt adna ki. S a kiadó majd elkezdi küldözgetni a linkeket, meg majd terjeszteni. – Mi ezen nem is gondolkoztunk, hogy ez majd mennyire jó ötlet lehet, de egész jól bevált, mert még mindig írogatnak róla. Az emberek elkezdték tényleg úgy kezelni, mint egy igazi kislemezt. Nagyon sok helyen volt visszhangja. De maga ez az egész koncepció, egyáltalán nem a mi ötletünk volt. Teljesen a kiadótól indult el.
Hogy valami konkrétumot is mondjak a lemezmegjelenésre? Nos, nem tudjuk, hogy mikor. – De ezt nálunk soha nem lehet tudni. – De már nagyon messze járunk. Hiszen utoljára 2010-ben jelent meg lemezünk. Ha nem akarjuk lekésni a következő fesztivál szezont, ami ugye a 2016, akkor idén év végén vagy maximum jövő év elején kijöhet. De akkor már megjelenésről beszélünk. – Úgy állunk vele, hogy hét teljes nótánk már készen van. Tehát nem vagyunk messze, csak nem akarjuk összecsapni. Sajnos arról szó sem lehet, hogy az ember három hónapra magára zárja az ajtót, – maximum pár órára.

Dróti: Én például nagyon sokszor tervezem, hogy most akkor hazamegyek s nekiállok feljátszani dolgokat, és nem. Hazaérek, s ledobom a láncot. Elfogy az erő. Tervek vannak, de megnyugtathatok mindenkit lesz lemez. Nagyon előrehaladott állapotban vagyunk. Nem fog nagyot csúszni az előzőekben ígértekkel szemben.

Guttedsanyi: De valójában mi az, hogy csúszás?! Itt nálunk ez az album a mai világban – főleg egy ekkora zenekarnak – a megjelenés jó, ha 6 embert fog érdekelni. Jó lesz az, hogy lesz nagylemezünk, de azon is el kell gondolkodni, hagy van-e értelme, létjogosultsága. Lehet, hogy a jövőben csak kislemezeket adunk ki, vagy csak ilyen digitális vonalon fogunk megjelenni.

Ez olyan Down-os…

Guttedsanyi: Itthon Magyarországon a Blind Myself is hasonlóan csöpögtette ki a nótákat az interneten, s majd csak a leges legvégén lett megjelenés belőle. – De akkor már mindenki ismerte a nótákat.

Gergőék, ha jól tudom készültek is rendesen, szinte majdnem minden nótájukhoz készítettek egy elég jó kis klipet. Egyáltalán számíthatunk majd valaha is Gutted klipre?

Dróti: Tervbe van véve az is, de hogy az mikor lesz leforgatva, hol és egyáltalán mi lesz a témája?! Egyébként szeretnénk…

Guttedsanyi: Igen, mert olyat nem szeretnénk, hogy a zenekar fel van véve, s nem történik semmi. Ilyet semmiféleképpen nem szeretnék. Úgy gondolom, hogy egy ilyen kis zenekarnak akkor van értelme klipet forgatnia, ha legalább egy minimális tartalma van, és a zenéhez is passzolna. – Valószínűleg rettentő brutálisnak kellene lennie. Vagy mondanivalóban, vagy megjelenésben. Vagy nagyon véreset, vagy olyan mondanivalóval kellene teletömni, amikor majd vége van a klipnek elgondolkodik az ember, hogy atyaúristen, mi is történt ott.
Én beszélgettem jó pár éve a Cattle Decapitation frontemberével, és szóba jött, hogy nagyon jó videó klipjeik vannak. – Az a Tyrant-es (Kingdom of Decapitation – a szerk.), az a 9 perces, az valami nagyon jól össze van rakva. Az a csóka, aki készítette egyedül csinálta otthon a szobájában. Említette, hogy azt a klipet bármennyire hihetetlennek tűnik is de egy negyedik emeleti lakásban pakolták össze. Szóval, ahogy nézzük azt a klipet, azon el lehet gondolkodni. Szóval, én valami ilyesmiben gondolkodnék, ami biztosan megrázza az embert. Nem tudom, hogy lehet olyan minőségű valaha is, de olyat biztosan nem fogunk csinálni, hogy csak legyen klipünk és kiadunk valamit. Olyan biztosan nem lesz.

Ezek után egy kicsit más vizekre evezve, elárulnátok, hogy miért is olyan körülményes beszerezni a régebbi albumaitokat?

Guttedsanyi: Az első három lemez kiadójából kettő már nem létezik. A japán és az orosz kiadó egyáltalán már meg sincs. Újranyomás ott biztosan nem lesz. Ha esetleg valaki lát benne fantáziát, vagy esetleg kopogtat nálunk, akkor lehet róla szó.
Most CD-R formátumban, minimális példányszámban elérhető mindhárom lemez profi nyomdai borítóval. Tehát ugyan úgy néznek ki, mint az eredeti, csak a régi e-mail címek vannak leszedve a borítóról és a kiadóknak a logói, tehát semmi közünk hozzájuk. De most már majd azon leszünk, hogy legyenek mindig elérhetőek ezek a kiadványaink.



Rajongóknak tekintitek magatokat? Ha tehetnétek, ki lenne az, akitől feldolgozást játszanátok, de legalább is egy közös színpadon lépnétek fel?


Guttedsanyi: Feldolgozás nálunk szóba sem jöhet, szerintem. Amennyi időt próbálunk meg a zenekarra fordítani, azok is leginkább csak a saját dolgaink. Bár az ötlet, ahogy említetted nem ördögtől való, jó lenne egy két zenét death metalosítani, hiszen rengetegféle zenét hallgatunk. – Csak megsúgom, hogy aki azt hiszi csak death metal zenét hallgatunk, az nagyon el van tévedve… Épp’, hogy hallgatunk olyasmit, legalábbis részemről. Szóval, energiát nem fordítanánk feldolgozásokra…
Azt, hogy kivel lépnék fel szívesen? – Tényleg, nem kell érte fizetni? Mert a mai világban fizetni kell érte. – Akkor a csúcsról beszéljünk. Dickinson mellett állnék egy Monsters Of Rock-on, s megpróbálnám rávenni, hogy hörögjön velem egyet. De ha az elérhetőbb fajtát nézzük, akkor mondjuk egy Origin. – Persze, csak ha lehetne. – Hiszen ezeket a turnékat meg kell venni.

Dróti: Nem is tudom. Ilyenen még soha nem gondolkoztam. De, ha az Iron Maiden-nel játszhatnék, – mert miattuk lettem az ami – akkor utána már meg is hallhatnék.

Közeli tervek?

Guttedsanyi: Lesznek fellépéseink. Május SzegeDeathFeszt, június-július Gothoom fesztvál, ahol az Angerseed-el képviseljük a magyar frontot. Szeptember elején Miskolcon lesz egy bulink, – ahol hozzáteszem még soha nem játszottunk. Majd az UzhGoreRot fesztivál. Tehát fellépés ügyileg eddig vagyunk betervezve. Ja, s persze a lemez. A lemeznek idén meg kell jelennie.

Egy kaloriméter biztos kiakadna annyi energiát égettek el egy fellépés alatt. De miből táplálkozik ez a tűz? Hogyan tudtok regenerálódni?

Guttedsanyi: A magam részéről, mindig az ilyen féle vehemenciát szerettem a színpadon, amit képviselek. Hogy látszódjon az emberen, ha vadállat a zene, vadállat legyen a frontember is. – Nemrég Papp Misiékkel beszélgettem, hogy meddig fogom ezt bírni, hiszen 40 éves leszek az idén. Én nem szeretném, hogy úgy menjenek haza az emberek a koncertről – főleg hogy ha előzőleg már láttak színpadon – hogy most miért nem ugyan olyan a Hajnali Sanyi a színpadon, mint amilyen szokott lenni. Miért nem rázza olyan vadállat módjára a fejét? Miért nem olyan ökör? vagy miért nem poénkodik annyit? – Én ezt próbálom tartani, – még nem vagyok olyan öreg – legalább is szeretném.
Hogy honnan van az energia? Nem tudom. Egyszerűen imádom előadni ezt az egészet. Felmegyek a színpadra, s ez ad egy akkora löketet, hogy ha végignézel a nézőtéren, – függetlenül attól, hogy mennyien vannak – hogy át tudjam adni másoknak az energiát. Valahol meg még úgy is érzem nekem ez a kötelességem.

Dróti: Annyira túl vehemensnek nem mondanám magam a színpadon. Hajam sincsen, amit annyira rázhatnék. De azt elmondhatom, hogy teljes átéléssel játszok. Rá is feszülök az egészre. S hogy regenerálódunk? Nehezen. Sörrel! Elfáradunk a végére. Ez valahol sportmetál. Ha otthon gitározok, akkor lazán játszok, nem fáradok el. De koncerten ott más, iszonyat feszült vagyok.

Azt akarjátok mondani, hogy ennyi fellépéssel a hátatok mögött még lámpalázasok vagytok?!

Dróti: Én amúgy igen.

Guttedsanyi: Szerintem, ha az kihal, akkor kihal az egész produkció. Egy minimális lámpaláznak, egy minimális drukknak mindenféleképpen lennie kell az emberben. Ha az nincs, akkor már nincs is miért csinálni. Akkor már az egész meghalt.

Dróti: Kell egy egészséges lámpaláz. Meg egyrészt, ha látom, a közönség soraiban Olt Ákost (Kill With Hate), vagy Kovács Attilát (Watch My Dying, Nervekiller) és még sorolhatnék egy csomó nagyszerű gitárost vagy muzsikust, akkor valahol az egyszerűen egy presztízs kérdés, – pedig nagyon nem kellene, hogy az legyen, hiszen ez csak muzsika. – Persze, olyankor jobban „odapörköl” az ember. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy csak muzsikusoknak játszom. Mindenkinek azt nyújtom, amit kell. Hiszen minden néző figyelme fontos.

Mit üzentek a Fémforgácsnak, a rajongóknak?

Guttedsanyi: Nem is tudom. Elég sok mindent tudnék üzenni a Fémforgácsnak. – Napi olvasója vagyok a ’forgácsnak, különben. – Úgy hogy, nyilván tetszik a kezdeményezés. Megmondom őszintén – a magam részéről – a lemezkritikákat szoktam olvasgatni, és a hangpróbát is szeretem fellapozni, mert ott vannak nagyon jó ötletek, beszólások.
Mit üzenek a rajongóknak? Á… nekünk nincsenek is rajongóink. Ha-ha! A Fémforgácsnak pedig személyesen üzenem: „Kitartás ehhez a nem mindennapi misszióhoz.”

Dróti: Zárszóként? Egy kis türelmet, s lesz lemez!