Beszélgetés a Sin of God két tagjával


Az ambrózfalvai (Csongrád megye) Sin of God azokat a szokásos köröket futja le, ami egy feltörekvő, de zeneileg már profi csapatnak jutott manapság Magyarországon. Ez alatt a komponálás – turnézás – promóció szenthármasságot kell érteni. A profi megszólalású, velős, agresszív death metalt játszó brigádnak viszont összejött az, amiről a legtöbben csak álmodnak a színtéren, nevezetesen a külföldi kiadó. Ráadásul már másodszor… Ráadásul nem is akármilyen(ek). Két éve a kanadai PRC, tavaly szeptember végén pedig az orosz Satanath és az olasz Murdher közösen jelentette meg az Aenigmata című lemezüket. Az énekes Lupussal és a bárdista Lacával volt szerencsém beszélgetni.


Technikailag kicsiszolt a zenétek. Hogy érzitek? Meddig szeretnétek eljutni technikában? Mennyire fontos a technika a death metalban?

Lupus: Érdekes, hogy ezt mondod. Énekesként teljesen máshogy látom a zenei struktúrákat, mint egy hangszeres. Valószínűleg ez oda-vissza is igaz. A SOG zenéje mindig súlyos, komplex volt, sosem az egyszerűbb oldaláról közelítette meg a death metal műfajt. Az Aenigmata lemez ennek az örökségnek a logikus folytatása, nyilvánvalóan új elemek is a gépezetbe kerültek, a Limbus óta lezajlott tagcseréknek köszönhetően.
Szerintem nem a technikában kell előrébb jutni, hanem a feeling-ben, hogy ne öld meg a zenét, ez az egyik legfontosabb. És az állandó megújulás. Lehet fejlődni, új utakat felfedezni, hangzásokkal kísérletezni, szét is lehet tördelni a zenét 5/8-adokra meg poliritmikára, csak az ne a „feeling” rovására történjen.

Laca: Szerintem egyáltalán nem technikás a zenénk. Ez death metal. Más kérdés, hogy az egyes gitártémák technikás dobsémákra épülnek. Gyors a zenénk, de ez nem lóverseny. Ha lesz legközelebb albumunk, akkor a számokba több lassabb és középtempós témát tennék. Természetesen a dobosnak azért legyen dolga!



Van zenei agya a bandának, vagy csapatmunka folyik? Témagyűjtés egyedül, vagy próbatermes módszer?


Lupus: A fő dalszerzők nálunk a húrosok. Ők írnak mindent, aztán közösen kikísérletezzük, valamikor otthon, valamikor meg a próbateremben.

Laca: az Aenigmata album gitártémáinak jó nagy gerincét Sándor Csabi és Borka Zoli témái/ötletei adták.

A banda neve és a szövegek is arra utalnak, hogy van véleményetek a vallásról. Tesztek-e külömbséget vallás és hit között?

Lupus: Vallás és hit két teljesen különböző dolog. Hinni nagyon sokmindenben lehet. Lehet az fizikális, asztrális, materiális, spirituális, vagy akár nem evilági, ami mondjuk jobban az ember fókuszába kerül. Alapjába véve szabadok vagyunk. Ezt mindenki maga dönti el, aki helyett meg „eldöntik” vagy „megmondják neki”, hogy „miben” hihet az már végképp rossz. Engem csak a zene érdekel elsősorban, nem foglalkozok semmilyen szervezett vallással ami ehhez a világhoz tartozik. Nyitott szemmel járok, ameddig csak tudok és megtehetem.



A Satanath / Murdher szerződés hogy jött össze? Mennyi ideig tartott a kiadókeresés?

Lupus: A lemez felvétele után rengeteg munkánk volt az anyag célirányos promózásában, millió egy helyre lett elküldve a cucc, és úgy 90 százaléka még csak válaszra sem méltatott. Az orosz kiadó ajánlata tűnt a legkorrektebbnek, így némi egyeztetés után már meg is állapodtunk. Ennek a szövetségnek az eredménye az Aenigmata lemez megjelenése.

Mennyire promotál titeket a kiadó egyébként?

Lupus: Szerintem mindent megtesz az ügy érdekében, visszajelzések (kritikák, interjúfelkérések) folyamatosan jönnek a magazinoktól,on-line oldalaktól. Ha úgy vesszük még csak 4 hónapja van kint a lemez hivatalosan, de sok embernek fogalma sincs, hogy új anyagunk van, ezért rettentő fontos küldetésnek tartom, hogy eljusson a megfelelő réteghez. Ha tudnak/tudtak is róla a különböző mediafelületeken keresztül, lehet nem volt még idejük belehallgatni.Ezzel pl. én is így vagyok, sok cucc csak most kerül az asztalomra vagy a lejátszómba.Pl. az új Teethgrinder-nek is csak most tudtam nekiülni, zseniális csapat.Jó lemezt írtak. Mindenhez idő kell. Egy ilyen végeláthatatlan dömpingben amit a zeneipar generál, mindig történhetnek érdekes fordulatok.

Laca: Véleményem szerint mindkét kiadó teszi a dolgát. Egy szavunk se lehet.



Mi a fontosabb? Lemezfelvétel / kiadás vagy színpadi jelenlét?

Lupus: Számomra mindegyik egyaránt fontos.

Laca: Természetesen a lemezfelvételnek is meg van a maga szerepe (promoció), de a színpadon lenni és együtt szívni a levegőt az emberekkel, felbecsülhetetlen. Mind amellett a közönség olyan atmoszférát tud teremteni, hogy néha csak ámulok (főleg Vajdaságban/Szerbiában).
Természetesen mindíg úgy kell játszani, mint ha az lenne az utolsó fellépésed, akármilyen helyen is játszol. Bele kell adni apait-anyait, ha félgőzzel csapatod, azt a közönség előbb-utóbb észreveszi és le fognak szarni és nem fognak menni a koncertjeidre.

Mennyit játszotok élőben?

Lupus: Én kicsivel több mint egy éve vagyok tag. Ez nyilván mindig változó, de tavaly eléggé mozgalmas és egyben izgalmas évet zártunk. 2017 még csak most éledezik, Debrecenben lesz a legelső koncert, február 11-én, az Andartar, Mors Silens és Sacramental Blood társaságában. Helyszín pedig a Kaptár Klub.

Laca: Azelőtt meg volt a havi 1 fellépés. Tavalyi évben sem vittük túlzásba, de a mérleg nyelvét helyre billentette a Holocausto Canibal (Por) zenekarral közösen létrehozott turné. 9 kibaszott kemény nap volt. 9 állat összezárva egy kisbuszban. A turné 4600 km hosszú volt. Brassó – Szófia – Belgrád – Szombathely – Budapest – Brno – Slavonice – Lipcse – Litomerice. Sándor Csabival ketten vezettük le. Természetesen Csabi nemcsak a kisbuszt vezette, hanem a turné könyvelését is, méghozzá úgy, hogy a portugál barátainknak is tátva maradt a szájuk.
Ez vízválasztó volt a zenekar életében is. Ilyen hosszú ideig együtt, nem voltunk összezárva sehol. Kibírtuk. Jöhet a következő nagy turné. Már alig várom 😀

Konfliktus, ütközés nem volt? Diplomáciában fejlődtetek? 😀

Lupus: Mivel én sajnos nem tudtam ezen a turnén résztvenni a munkahelyem miatt, csak a budapesti dátumra bírtam becsatlakozni. De a srácok sikeresen megoldották az énekesproblémát, méghozzá Laca egymaga. Ebben szerintem csak Ő tudhatja a választ. 😉




A lemezen eléggé gépiesen – dinamikátlanul szól a dob, és talán ez az egyetlen gyenge pont. Ezt direkt így kértétek a stúdiótól, vagy a hangmérnök akarta így?

Lupus: Én ezt nem érzem így, mivel minden élőben történt rögzítésre. Itt nincsenek trükkök, pont az a lényeg, hogy ugyanazt amit a lemezen hallasz, élőben reprodukálni tudjuk mindenféle technikai kiegészítő nélkül. A lábdob sound triggerelve van, de egy ilyen kvalitású zenénél ez már elengedhetetlen. Szerintem bőven az organikus hangzáson belül vagyunk, nem vált rideggé, gépiessé az anyag. A keverés, a sound mind közös munka eredménye. A maximumot akartuk kihozni az Aenigmata-ból és én úgy érzem ez minden tekintetben sikerült is.

Laca: A lemezfelvétel kurva hosszúra nyúlt. Néha ez embernek már elment a kedve az egésztől. Kb 1,5 év volt (jó munkához idő kell :D) Előszőr a dobot rögzítettük Gyulán Siminél, a No Silence Studióban, ez ha jól emlékszem áprilisban volt. Majd május elején a basszus és gitárfelvételek rögzítése történt Sándor Csabinál a hódmezővásárhelyi Kishomokon. Hangmérnök Drótos Gábor volt a Gutted zenekarból. Közben volt egy énekescsere is a csapatban. Az énekfelvételek szintén a gyulai No Silence stúdióban készültek Simi felügyelete alatt. Majd 2016. júniusára lett kész az egész anyag.

A megalakulástól számítva hogy érzitek? Mennyire halad a banda szekere? A Facebook oldalatok viszonylag sokak által követett felület.

Lupus: Ez megint egy olyan dolog, hogy csak arról az intervallumról tudok beszélni, amiben benne vagyok. Folyamatosan mozgásban vagyok, illetve vagyunk. Haladunk ahogy kell, viszont egy-két videoklippre égetően szükségünk van. Kell a vizuális megvalósítás, az emberek szeretik „látni” a zenét, szeretik látni, hogy mi történik.
A Facebook egy rettentő okos ötlet volt a Zuckerberg fiú fejében, mára már igazi demoralizáló, anti-szocializáló és tömegmanipulatív hatása van, amihez csak gratulálni tudok. Van ennek is előnyös oldala, meg mint (részben) ingyenes on-line felület nyilvánvalóan jól jön egy csapatnak, hisz boldog-boldogtalan fent van, csak tudni kell ésszerűen használni. Minket azért eléggé figyelemmel tartanak a „kedvelőink”.

Laca: 2004-ben alakultunk. Előrébb jutottunk, tapasztalatokat szereztünk ez igaz. Elégedett vagyok ? Sajnos nem. A sikerért sokkal többet kell tenni. Engem már kezd felőrölni a sok tagcsere. Ezt a kérdést magadnak kell feltenni, hogy megéri csinálni ? Minden relatív.



Azt lehet mondani, hogy a Facebook addig jó, amíg te irányítasz. Ezen kívül milyen felületen vagytok még elérhetőek? Saját honlapot nem terveztek?

Lupus: Én erre bevallom őszintén még nem is gondoltam. Manapság az olyan ügyesen építhető/használható oldalak mint a blogspot, Bandcamp, Facebook, Soundcloud, Cargo Collective, stb. nagyjából azt a fajta szabadságot adják egy csapatnak mint anno a Myspace hálózata. Nyílván ezek ilyen „integrált” felépítésű oldalak és haladó HTML-írók előnyben szerkeszthetik át a fix struktúrákat, de ettől függetlenül egy saját domain nem árt. Sőt.
A Sin Of God-nak jelen pillanatban egy hivatalos Facebook és egy nemrégiben teljesen felfrissített Bandcamp oldala van, ahol az összes eddig megjelent kiadványunk fellelhető és digitálisan megvásárolható. Ha jól tudom, van Youtube csatornánk is. Egyenlőre ennyi, de ez a jövőben változhat.

Mennyire vagytok ismertek, és egyáltalán hogyan lehet ezt felmérni manapság?

Laca: Hogy miben mérik a népszerűséget ? Nézzük csak… Kezdetben volt a Myspace. Ott a zenekarnak 100 000 feletti nézettsége volt, és 40 000 feletti lejátszás a számoknál. Persze a Myspace bedöglött. A Satan Embryo című számunk az EP-ről, sokáig az amerikai Chopswalk911 internetrádió slágerlistáján a 2. helyen szerepelt (119 track volt összesen a listán, különböző bandáktól). Ha azt mondom, hogy a Seeds ov Death and Pain című számunk az „egyesek által szarnak titulált” Limbusról 20 000 feletti megtekintéssel rendelkezik, akkor nagyon büszke vagyok, főleg ha megnézem a többi magyar death metál banda feltöltéseit a Youtube-on. Vagy ugyancsak a Limbusról készült videóklip a Demonshrine is lassan eléri a 17 000 megtekintést.
Azért ezért sincs szégyenkezni valónk. Viszont mondok még egy mérő számot, a Satanath Records feltette a Loss Leads… című számunkat az új Aenigmata albumról, már 8 000 feletti megtekintése van. Feltöltés ideje: 2016. augusztus 25. Ez 5 hónap alatt nem rossz… Bánom, hogy nem a zenekar csatornájára tettük fel 🙁
Ott a Facebook helyzete. Régebben a zenekar oldalainak posztjai sokkal jobban elérte a kedvelőket. Mostmár fizetned kell egy nagyobb nézettségért. Hozzáteszem, hogy mi még ezt nem használtuk ki. Ettől függetlenűl nem vagyok elégedett. Több nemzetközi fesztiválra szeretnék eljutni SOG-al.

Lupus: Passz. Nem tudom. Például most nézhetem a számlálót a Youtube oldalon, hogy mennyiszer pörgött le a dalunk vagy épp a teljes lemezünk, szerintem valahol azért ez mérvadó is meg nem is. Attól függ mihez viszonyítod. Én példaul nagyon örülök, hogy egy hónapja a Full Brutal Albums youtube csatorna egészbe feltöltötte az Aenigmata-t,s mire ez az interjú megjelenik, lehet már az 5000+ megtekintettséget hagyja el… Hallottam már olyat is, hogy”megvásároltuk” a nézettséget, meg, hogy „like-okat vettünk” ami elég balfasz módon hangzik, mivel mi szerkesztjük a saját oldalainkat, így a statisztikába is van módunk belelátni. Magyarország mindig is a másikat lenéző, irigy, illetve a kihasználó és gerincnélküli emberek országa volt/lesz. Vannak azért kivételek, tisztelet jár nekik, de ők nagyon-nagyon kevesen vannak.

Tényleg mondtak ilyent? Nem hiszik el, hogy 8000 körüli kedvelés elérhető egy ilyen szintű csapatnál?

Lupus: Igen. Nagyrészt ezt olyan emberek szokták mondani akiknek úgy halvány lila fingjuk sincs erről a zenéről meg úgy az egész underground metal világról. Nyílvánvalóan ebben egy nagy adag irigység is benne van, de ez legyen az Ő bajuk.



Most kb. a követők egynegyedének mutatja meg a híreket a fész. Nemrég szerepeltetek a Hammerworld Hangpróbán is 7,3-as pontvégeredménnyel. Ezt mennyire tartjátok fontosnak?


Lupus: Azért ennél fontosabb dolgok is vannak, például, hogy végre kazettán és terveink szerint bakelit lemezen is megjelenjen az anyag. Amúgy én nagyon borultam rajta és valahol megtisztelő, hogy a Hammer stáb ilyen pozitívan nyilatkozott az új lemezünkről.Én ezt nem vártam, úgy voltam vele, hogy lehúzzák és szét fogják szedni darabokra. De nem ez történt. Fura volt látni azt is, hogy olyan csapatokat „szorítottunk” magunk mögé mint a Bölzer, az Anaal Nathrakh vagy éppen a Green Day.

Nem Hammer csapatként az valóban figyelemre méltó. Az utolsó kérdést feltehetitek ti magatoknak. Éltek a lehetőséggel?

Lupus: Igen. Mit hoz számunkra a jövő? Ez az Aenigmata éve lesz, haladunk előre az úton, keményen és sokat dolgozva, ahogy eddig. Köszönjük szépen az interjút és a lehetőséget, hogy a Fémforgács oldalán szerepelhettünk. Találkozunk a koncerteken!

<a href=”http://sinofgod.bandcamp.com/album/aenigmata”>Aenigmata by Sin Of God</a>

FB: http://www.facebook.com/sinofgodhu
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.