Lupine Fall interjú

– Először is szeretnék mindent tudni hogyan és miért kezdted el a LUPINE FALL-t.

Lupine Fall 1998 közepén alakult, amikor beszereztem az első zenerögzítő felszerelésemet. Kezdetben mintegy személyes kifejezésére azon eszmék lenézésének, mint pl. a birkanyáj gondolkodásmód, az egyenlőség elve, vagy a judeo-keresztény erkölcstől megrontott modern világ társadalmi értékei, úgy mint a saját belső kaotikus sötétségem katartikus megnyilvánulása. Egyszemélyes projektként indult a dolog, de mára további tagok is bekerültek a zenekarba azután, hogy hét évvel ezelőtt a mostani otthonomba költöztem. A mostani felállás : Vril (gitár), J(eh)o(vah) (basszusgitár), és jómagam (gitár, ének, programozás). Ők voltak elég következetesek és képesek pontosan aszerint az ideológia szerint élni, és bennük volt meg az a technikai tudás ami a Lupine Fall-hoz szükséges. Előttük sokan próbálkoztak már, de el lettek zavarva, mert képtelenek voltak teljesíteni a tőlük elvárt követelményeket. 

– Mikor hallhatunk újabb istenkáromló Lupine Fall anyagot ?Az előző demó már több mint egy éve megjelent. Esetleg van már rögzítve valami ?

Épp most dolgozunk az első nagylemez megírásának a befejezésén. Előzetes számokat valószínűleg magunk fogunk kiadni bakeliten, esetleg egy split kiadványként egy másik zenekarral egy kiadón keresztül, aki érdeklődést mutatna a dolog iránt. Mielőtt azonban kiadásra gondolnánk, ahogy eddig mindig úgy most is aprólékosan és őszintén munkálkodunk az anyagunkon, hogy minél magasabb minőséget tudjunk produkálni. Azonban nem érdekelnek olyan dolgok mint a nagykiadós terjesztés, vagy anyagi haszonszerzés.

– Miről szólnak a szövegek ? Van állandó téma (közvetve vagy közvetlenül) ? Foglalkoztat a politika vagy az egyház ?

A szövegek sok határozott témából összefonódó ideológiát mutatnak, aminek az alapjai például a tradicionális angol sátánista csoportok, a klasszikus filozófiai művek, a moder világ tagadása, és a vágy a személyes fejlődés iránt, ami az általunk kijelölt szellemi és fizikai tűzpróba lángjában kovácsolódik. Ezek mind az én kifejezéseim, elválaszthatatlan részei a létezés általam választott útjának 

– Bemutatnád a Brit black metal undergroundot ? A zenekarok segítik egymást vagy sem ?

Én úgy látom hogy a Brit BM-UG elég szűklátókörű. Ez nem egy óriási jól működő szervezet, bár zenék cserélgetése és a közös munka régi hagyományai máig léteznek de csak hasonló gondolkodású barátok zárt körein belül. Igazából nem is vágyunk arra, hogy olyanok akiket személyesen nem ismerünk csatlakozzanak hozzánk, ehelyett inkább egyedül vállaljuk az érdemeinket, mintsem hogy mások arculata mögé rejtőzzünk.

– Mely zenekarokat tartod a legjobbnak a Britek közül ? Ajánlanál párat ?

Amik először eszembe jutnak, és amiket személyesen is elismerek azok között biztosan helye van nekik : Darkness, Extinction, Nigrescent, Emit, Forefather, Basilisk, Sinpularctos, White Hunter, & Ichneutic. 

– Anglia legismertedd extrém metal formációja kétség kívül a Cradle of Filth. Ők is black metal zenekarként kezdték a karrierjüket. Európa elég sok országában megvetik őket, de vajon mi róluk a vélemény a saját hazájukban ?

Azt gondolom hogy azt a darab szart az univerzumban mindenütt lenézik, és itt is annyira gyűlöljük mint bárhol máshol a világban. Inkább nem is részletezném az ők kamaszkori romantikus szarakodásaikat, ami fényévnyi távolságra van attól hogy valaki is Black Metalnak nevezhesse. Az a szerencsétlenség ért, hogy hallottam két tagot is amint közösültek két retardált picsával a felettem lévő lakásban (akkoriban ahol éltem, ott volt a közelben a stúdiójuk), és mindkettőnek kevesebb mint 30 másodpercig tartottak a nyögései. Kétségbe vonom hogy egyáltalán bármiféle használható férfiasságuk lett volna. 

– Mondanál pár szót a projektjeidről ?

A Nihil Tide-ban Gorg (Ex-Lupine Fall) gitározik és énekel, én pedig dobolok, és egy haverunk a bőgős. Habár próbatermi felvételeink léteznek, azt hiszem soha nem fogjuk kiadni egyiket sem, mivel kettészakadtunk miután én és a bőgős kiszálltunk, mert Gorg egyre tiszteletlenebbül viselkedett és szép lassan drogfüggővé vált. Egy másik zenekart alapítottunk a Nihil Tide hamvaiból, egyenlőre név nélkül, és ez inkább improvizatív jelleggel fut a Lupine Fall mellett. Brond Gealgu (ami Égő Bitófák-at vagy Égő Keresztek-et jelent) az egyszemélyes projektem, ami az ősi kelta gyökereimből táplálkozik, mind szövegileg mind hangszeresen – kifejezetten az ír duda, kelta hárfa, a mandolin, kelta kézi dob, kelta mély-síp, amiken én játszom – keresztezve az agresszív és bosszúszomjas ősi black metal elemekkel. Mindkét projektem debütálása 2007 első negyedévében esedékes, persze az új Lupine Fall munkálatai prioritást élveznek. 

– Milyen gyakran játszotok koncerteken ? Kis vagy nagy közönség előtt szerettek jobban játszani ? Külföldre eljutottatok már, vagy szeretnétek eljutni akár egy turné keretében?

Jó ideje volt már hogy játszottunk egyszer egy helyi klubban, amit jól fogadott a közönség, a rossz hangosítás ellenére is. Amint már említettem, mi éppen az új lemez befejezésén munkálkodunk, de a későbbiekben tervezünk néhány koncertet. Nem meglepő módon ha játszani fogunk, akkor azt kisebb számú de jól informált közönség előtt fogjuk tenni, inkább mint üzleti megfontolásból nagy tömeg előtt, akik között rengeteg átlagos, önálló gondolkodásra képtelen értéktelen alakok szoktak lenni.

– Mik a kedvenc zenekaraid ? Mit hallgatsz otthon ? Esetleg mást is hallgatsz a black metalon kívül ?

A zenei ízlésem a black metalon belül napról napra változik, az aktuális hangulatomtól függően, de van pár zenekar, akiket rendszeresen hallgatok, mint pl. a Beastcraft, Geimhre (& és az ő projekjeik mint pl. a Fomorri), Evilfeast, Fanisk, Winter Funeral, Akitsa, Nightbringer, Lutomysl, Stutthof, Veil, & talán túl ok más egyéb is. Szívesen hallgatok még harci-indusztriális zenéket, neo-folk, rituális ambient vagy épp Kelta népzenét. 

– Miért érdeklődsz ennyire a farkasok iránt ? Mit gondolsz a panteizmusról ?

A farkas általánosan elfogadott ősi szimbóluma a természet ragadozó sötét mivoltának a legtöbb nép hiedelmében. A farkasok a romlatlan, ember által érintetlen környezetben laknak. Ez pontosan összegzi szinte az összes filozófiánkat, a büszke természet, az erő tisztelete a kis létszámú csoporton belül, és azon területek elkerülése, amiket kifosztott a modern idióta ember. Ami a panteizmust illeti, kezdetben ez egy elfogadható válasz volt az első emberek között hogy megértsék a környezetüket, visszafejtsék a jelenségeket amiket láttak elemi szintre. Minden jelenséget egy istenséggel reprezentáltak, és a korai emberek harmóniában éltek a környezetükkel, tisztelték az ismeretlen magasztosságát. Ez a kezdetleges egyensúly megbomlott a századok alatt, amikor a kapzsi individualista emberek akik elfordultak az őseiktől, és a politikai befolyást kezdték tisztelni. Manapság azért létezik néhány tradicionális csoport, akik a régi bölcsességet megpróbálják visszaadni a modern kor emberének. 

– Melyik könyvet olvastad legutóbb ? Melyik filmet nézted meg ?

A legutolsó könyv amit olvastam, az ’Ír Népdalok és zenészek’ Francis O’Neill-től. Írország bárdjairól szól, ami igen közel áll a szívemhez. A legutóbbi film amit láttam, az a 2005ös adoptációja a Beowulf &Grendel-nek, Sturla Gunnarson rendezésében, ami szerintem a legjobb filmes változata a klasszikus szász epikus költeménynek ami valaha is készült.

– Mikor és miért döntötted el hogy black metalt fogsz játszani ?

Évekig játszottam mások zenéjét több zenekarban is, mialatt folyamatosan tanultam gitározni és más hangszereken játszani. Akkor döntöttem el hogy black metal fogok játszani, amikor elköltöztem a farmok és erdők környezetéből a ’90es évek végén egy városi környezetbe. A harag amit akkor éreztem amikor láttam hogyan erőszakolják meg őseim földjét, és az általános és elfogadhatatlan viselkedése az értéktelen emberi fajnak, akik a puszta létükkel fertőzik a világot, ezek az érzések mind benne vannak a black metalban. A black metalban megtaláltam mind a katarzist, mind a rákos demokrácia leépítésének az értelmét. Az olyan baromságok, mint az önzetlenség és az egyéb külföldi vallások amik nem többet mint egy mankó a képzelőerő nélküli és gyenge barmoknak, akik jelenleg is a társadalmunkban dolgoznak. 

– Mit gondolsz az internetről ? Jobbá vagy rosszabbá változott általa a világ ?

Az internetről is azt gondolom mint bármelyik másik tárgyról. Nem a tárgy teszi jobbá vagy rosszabbá a világot, hanem a kéz, ami használja. Az internetnek is vannak előnyei és hátrányai, egyre több információ olvasható ami segít eligazodni a világban, és egyre több népszerű de hamis információ is, hazugságok és becsapások eljuttatása olyan széles közönséghez amilyenhez csak lehetséges. Szintén az internet segítségével adnak hangot maguknak a legértéktelenebb hitvány emberfattyak, akik csak így arc nélkül merik hangoztatni a saját idealizált világok ’igazságait’.

– Hol találhatunk a jövőben is információkat a zenekaraidról ?

Minden megtalálható az oldalunkon : http://www.fyrgenholt.co.uk/

Szeretnénk egy teljes terjesztő hálózatot kialakítani ugyanezen a címen, ami segítene nekünk a saját anyagaink terjesztésében, és ugyanúgy támogatni és terjeszteni mások műveit.

– Szerződnél egy nagykiadóval világszintű terjesztés érdekében ?

Ezek lennének a kezdő lépések abba az irányba, amivé nem szeretnénk válni. Pillanatnyilag a demóink megrendelhetőek a Sardonic Wrath Recordstól (Canada),

a Graveyard Records 666-tól (Australia), és a saját Fyrgenholt Atavistic Propaganda kiadónktól, de több terjesztő is bejelentkezett már, ők a következő hónapokban fennt lesznek a honlapon is. Nem fogunk közreműködni nagykiadókkal, mivel mi fenntartjuk a teljes és totális kontrollt az összes munkánk összes aspektusa fölött,. 

– Milyen gyakran válaszolsz interjúkérdésekre ?

Eddig azt választottuk hogy maradjunk az árnyékban, emiatt mindössze néhány interjú felkérés érkezett az irányunkba, de ez nekünk tökéletesen megfelelt. Annál is inkább, mivel ezek a felkérések olyanoktól jöttek, akikről már hallottunk és értékelik a munkánkat. 

– Mit tudsz az ősi és a mai magyar black metal underground-ról ? Biztosra veszem hogy hallottál a Tormentor-ról, de érdekelne hogy mely zenekaroknak van nálatok visszhangja ?

Úgy tűnik hogy Magyarországnak egy egészséges underground mozgalma van. Ismerem például : Ahriman, Hunok, Dusk, Finnugor, Marblebog, witchcraft… Mindezek a zenekarok persze elég szélesen változó stílust mutatnak. Ismerek pár kiadót is, mint pl. a Folterkammer Records, Turanioan Honour, Tanhu Records vagy a Terranis Productions. Mindezek hozzájárulnak egy egészséges undergroundhoz.

– Mit üzensz a magyar olvasóknak ?

Álljatok fel büszkén és becsülettel, tartsátok az unndergroundot életben, támogassátok a zenekaraitokat, és legyetek határozottak a modern és dekadens létezéssel szemben, az örök ellenfél szellemében éljetek – Ave Sathanas !

Köszi mindent, és ne hagyjátok kihunyni a fekete lángot !

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.