Dragonland Interjú

Egy nagyon komoly albumot készítettetek el, talán idáig ez a legjobb anyagotok. Hogyan sikerült ezt a bombasztikus lemezt elkészíteni? Mennyi munka előzte meg?

 

Örülünk, hogy tetszett a lemez, és köszönjük a magas pontszámot a honlapotokon! A lemezt rögtön a Starfall októberi megjelenése után kezdtük el írni, folyamatosan dolgoztunk, studióba pedig augusztusban mentünk. Tehát az Astronomy -n elkészítése majdnem két évet igényelt.

 

Pontosan milyen témákról énekeltek? Mennyire szeretitek a görög mitológiát?

 

A dalszövegek különböző dolgokról szólnak, de ahogy észrevehetted, az első öt dal csillagászati témájú. A koncepció különböző természeti jelenségeket dolgoz fel, mint pl. égi jelenségeket, csillagászati eseményeket, idegen életformákkal való kapcsolatteremtést, görög mitológiát, stb. Összességében véve dokumentációja ez az emberiség a csillagokkal való kapcsolatának, az idők kezdete óta. Az album második felén a dalszövegek különböző dolgokról szólnak, pl. Beethoven elhatalmasodó megsüketedése a „Beethoven’s Nightmare”-ben, a „Book of Shadows part IV” -ben egy epikus történet szerepel a brit régészetről, ami ősi titkokat hoz a felszínre. A „The Old House on the Hill” trilógia pedig egy gótikus horror történet H.P. Lovecraft, E.A. Poe vonalán. A görög mitológiával kapcsolatban gondolom Cassiopeia-ra gondolhatsz, szóval igen, nagy rajongója vagyok az olimpiai mitológiának és a történelemnek is, úgy alapjában véve. Ez az én szenvedélyem a zene mellett, és az olyan a munkák, mint az Aeneid, Iliad és az Odüsszeusz nagy hatással voltak rám a szövegírásnál. A Cassiopeia szövege az ógörög mitológiában szereplő Aethiopiai királynő történének folytatása.

 

Az Astronomy albumnak mik azok a tényezői, amelyek megkülönböztetik az előző albumtól?

 

Szerintem a dalírásban hatalmas a különbség és az egész lemez hangulata is más. Míg a ‘Starfall’-t könnyebb befogadni, és „boldogabb” is, az „Astronomy” sötétebb zeneileg és szövegileg is. Úgy érzem, sokat fejlődtünk zenészként a Starfall óta. Én és Elias, akik a Starfall zeneszerzésénél legtöbb szerepünk volt, csak 21 ill. 23 évesek voltunk, és úgy gondolom ez a két év zenei fejlődés látszódik is.

 

                                 

A Fredman Stúdióban mennyi pluszt tudtak hozzátenni az albumhoz?

 

Tökéletesen úgy sikerült, ahogy akartuk. Míg a Starfall –nál rögzítettünk otthon mindent a házi studióban, hogy tökéletesen tisztában legyünk mindennel mielőtt igazi studióba mennénk. Ha meghallgatod a demónkat, lehet azt mondod, nincs akkora különbség, csak a hangszerek megszólalása jobb alapvetően. Ezúttal viszont nem bíztunk semmit a véletlenre.

 

A zárójelenet egy három részből álló 14 perces filmdarabból a „The old house”-ból áll. Erről mit tudsz mondani? Mit kell tudnunk róla?

 

Hehe, nincs semmilyen személyes kapcsolat, kivéve a családom öreg nyaralóját észak Svédországban, ami a 17. századból származik, de nem a hegyen van 😉 A történetet főként Lovecraft és Poe inspirálta, ahogy említettem korábban, de a francia mesterek, Baudelaire és Gautier is. (Mármint ők is inspirálták.) A történet az utolsó Waldonról szól, aki egy palotát örököl, a nagybátyjától, akivel soha nem is találkozott. Vonakodva fogadja csak el, mert régóta egy baljós legenda veszi körül a házat. Noha úgy tűnik, minden rendben van, mindaddig amíg meg nem tekinti a pincét…

 

Nekem úgy tűnik, kicsit filmzenésebb és sötétebb lett az egész album, mint a régebbi zenétek. Ez volt a célotok vagy ez így adódott?

 

Pontosan ezt akartuk, szóval teljesen jó a meglátásod 🙂 Nagyon tudatos váltás volt, a Starfall után összeültünk, és megbeszéltük, hogy mit is akarunk a következő lemezzel kapcsolatban, és áttekintettünk néhány alapvető dolgot a hangzásról. Sem én és sem Elias nem írja spontán a dalokat a legtöbb esetben, inkább a régi mesterek munka stílusát kedveljük, a zene részleteinek mindenre kiterjedő elrendezését 🙂

 

Elég sok zenekar mozog hasonló stílusban, szerintetek mennyire tesz jót a hallgatóknak, hogy szinte minden hétre jut egy új lemezcsoda?

 

Szerintem a metal fanok mindig olyan bandákat keresnek, ami közel áll stílusban a kedvenceikhez, és egy csomó metál zene úgy tünik kapitalizálná ezt, azzal, hogy másolják a nagy bandákat. Én úgy vélem a zene értelmét veszti azáltal, ha túlságosan hasonlítani akarsz valakire másra, főleg ha a saját stílusodban. Természetesen, mindenki több lemezt akar eladni és nagyobbra nőni, de nem ez a fő oka, ami miatt csináljuk. Alapvetőleg azért zenélünk, hogy a saját gondolatainkat ki tudjuk fejezni. Ha ez a zene másoknak is tetszik, annak meg akkor külön örülök, ha meg nem, az sajnálatos, de emiatt nem fogjuk megváltoztatni azt a zenét, amit játszani szeretnénk.

 

Hogy érzitek a jövőben sikerül még jobb albumot készítenetek? Esetleg valamilyen ötlet már megszületett vagy körvonalazódik a következő albumról?

 

Természetesen 🙂 Már van néhány kezdetleges elképzelésünk az új albumról, de érthető okokból erről annyit nem tudok még mondani. Az új lemezen való munkán kívül turnézást terveztünk,  annyit akarunk játszani, amennyi csak lehetséges. Nekem személy szerint egy csomó másik projektem van, ezek addig aktívabbak, amíg a Dragonlanddel nem kapcsolunk rá a dalszerzésre. A Nightrage turnékon szoktam gitározni, egy csomó albumon játszottam fel szólókat és együtt dolgoztam Joacim Cans-szal és Andy LaRoque-vel is a Dreamland második nagylemezén.

 

 

Milyen országokba szeretnétek eljutni koncertezni, ahol még nem voltatok? Mit tudsz ígérni a rajongóknak, milyen látványelemekkel teszitek még izgalmasabbá a showt?

 

Nos, azt hiszem ahhoz még nőnünk kell, hogy saját fény és más effektes cuccokkal járhassuk a világot, de így is látványos élő showra számíthattok! Van néhány frankó meglepetésünk.

 

Mennyire hallgattok zenéket? Van olyan zene, amit soha nem hallgatnál meg?

 

Hát más bandákat nem igazán. Zenét amúgy folyamatosan. Klasszikus és filmzenét hallgatok mostanában a legtöbbet, de persze néha az is előfordul, hogy metált hallgatok. Általában olyanokat, mint a zseniális Bal-Sagoth, vagy Soilwork, Nightrage, régi In Flames és Dark
Tranquillity, Sacriledge, Children of Bodom, Yngwie Malmsteen, meg ilyesmit. A legtöbb zenével jól kijövök, de mint a legtöbb metál rajongónak, én sem bírom a Rap-et és a HipHop-ot. Nem érzem benne a zenét.

 

Valakinek valamilyen project van esetleg készülőben?

 

Már beszéltem a saját projektjeimről, de még annyit mondhatok, hogy van egy új banda születőben, ennek a megteremtésén dolgozom most jelenleg. Valószínű nagyon frankó zenészek fogják alkotni, valószínű hallani is fogsz róla a közeljövőben. Ezen kívül, Elias szintis témákban segít be néhány bandának, legutóbb a King Diamond új albumán játszott. Jesse dobol a Dreamlandben, az ő új lemezük januárban jelenik meg, Jonas pedig néhány fellépése lesz a Hammerfallos Oscar Dronjakkal. Egy feldolgozás bandát csinálnak, Metal Monarchs néven.

 

A hazátokból mennyi idő után tudtatok kitörni, mikor sikerült külföldre eljutnotok? Mennyire volt nehéz a kezdet?

 

Mindannyian tudtuk, hogy mit akarunk csinálni, amikor megalapítottuk a Dragonland-et, és rá pár hónapra már lemezszerződést is kaptunk. Szerintem sokat tanultunk a múltbéli hibáinkból, azokon a bandákon keresztül, amikben játszottunk. A zenei vonalunk bár megváltozott, még mindig azon az ösvényen haladunk, amire 7 évvel ezelőtt léptünk rá: olyan jó lemezeket csináljunk, amilyet csak bírunk, aztán majd meglátjuk hová vezet. Mielőtt felvettük az első lemezt, egyáltalán nem voltak támogatóink, mivel demozás híján nem nagyon ismertek minket. De az első lemez megjelenése óta folyamatosan növekvő rajongó táborunk van, a legfanatikusabb rajongók, akikről csak álmodhattunk.

 

Csillagászati távcsővel már kémleltétek az eget? Milyen hatással van rátok az égbolt gyönyörűsége?

 

Sajnos nem. Csak simán szoktam bámulni az eget, amikor tiszta az idő, órákon át is, más világokról és kozmikus jelenségekről álmodozva, de tényleg bízom benne, hogy egy nap majd teleszkóppal is megnézhetem majd az eget.

 

Magyarországon mikor is láthatunk benneteket?

 

Amint Magyarország végre megérti, hogy a Dragonland a legjobb dolog a szeletelt kenyéren kívül! 😉 Nos, remélhetőleg egy jövőbeni turnénk Magyarországot is érinteni fogja. A magyar magazinoktól és webzinektől mindig remek kritikákat kapunk, úgy tűnik tehát jó az ízlése az embereknek arrafele 😉

Köszönjük az interjút! Üdvözlünk minden magyar metál rajongót!

 

Web: http://www.dragonland.se/