Az egykori miskolci thrash csapattal, a Megtorlás-sal Zola készített interjút, a kérdésekre Rózsa István és Csoma Sándor válaszolt.

– Felidéznétek a zenekar alakulásának a körülményeit?

R. I. : 87ben alakultunk, először trióban játszottunk. Bodnár Levente volt a dobos, Burján Ferenc volt a basszusgitáros, meg én voltam gitár/ének poszton. 88ban lettünk kvartett. Bredács Péter lett a másik gitáros, Csoma Sándor pedig a basszusgitáros.

– Honnan ered a név?

R. I. : Én már nem is emlékszem ki találta ki ezt a nevet, de biztos, hogy nem én találtam ki. Lehet hogy az Atomic-os  Szilágyi Tamás.

– Miket hallgattatok? Mi miatt fordultatok a Thrash Metal felé?

Cs. S. : Hát én arra voltam bekattanva teljesen abban az időben (R. I. : Metallica, Slayer), nekem abszolút passzolt az a zenei irányzat, és a közeg. amiben belekerültem. A srácokkal egy környéken laktam, volt. akivel egy suliba is jártam.

– Milyen volt akkoriban Miskolcon a Metál élet?

Cs. S. : Hatalmas volt ! (R. I. : Sok zenekar volt akkoriban…) Amikor egy zenekar a Molnár Bélában (Ifiház Miskolcon) játszott, a sor a villamos megállóig tartott. Egy órát biztos, hogy álltál mire bejutottál.
R. I. : Az első koncertünkön 500 férőhelyes volt az Ifiház, de valami hatszázvalahányan voltak benn, és voltak egy csomóan kinn akik nem tudtak bejutni…
Cs. S. : …rajtunk kívül még olyan 4-5 zenekar volt, talán Tormentor, meg Detonátor, Atomic az biztos volt. Később pedig ott volt még a Bedlam is. Mindezt ilyen havi rendszerességgel!
A többiek elég kemény death-es vonalat képviseltek, hozzájuk képest mi voltunk a diszkó zene. Haha!

– Mi vett rá titeket arra, hogy zenekart alapítsatok?

R. I. : James Hetfield! Haha
Cs. S. : Akkoriban én nem gondolkoztam ezen így, egyszerűen ezek így történtek.

– Mint egy láncreakció?

Cs. S. : Így van. Személy szerint ez nekem nem volt megtervezve. Egyszer csak ott voltam, benne voltam. Hirtelen történt, nem volt olyan hogy „gyere, megnézzük mit tudsz”, végül is kölcsön kapott gitárokon játszottam. Zenei tudásom kezdetben nem igazán volt. Élveztem azt, hogy ebben a közegben benne vagyok, és én is szerves részét képezem az egésznek. Az hogy színpadon is voltunk, és az embereknek tetszett az egy olyan lendületet adott, ami vitt tovább előre.

– Demót vettetek fel? Terjesztettétek esetleg?

R. I. : Egy felvétel volt, azt is Tamáséknál csináltuk. Igazából az sem volt stúdiófelvétel, hanem csak próbatermi. Volt nekik egy Vermona vagy milyen keverőjük… Ilyen multieffektek meg processzorok nem voltak, mint manapság, haha ! Akkoriban ilyen kiszuperált kis-villanyvasút pedál volt mindenkinek, meg rossz pickup-ök, meg ezek a gyalázatos gitárok haha., és ez a felvételen hallatszik is hogy borzasztó… Akkoriban a zenei tudásunk is eléggé kezdetleges volt.
Cs. S. : A próbákra nem nagyon emlékszem, de az biztos hogy ott és akkor nagyon jól szóltunk. A próbák mindig jó hangulatúak voltak. A koncertek is, bár ott volt néhány problémás eset is. És sajnos az a srác már meghalt akinél próbáltunk.

– Milyen koncert emlékeitek vannak?

R. I. : Hát az egyik legemlékezetesebb az a debreceni volt. Az ifjúsági parkban volt, szabadtéri koncert volt. Vonattal mentünk le. Késtünk nem is tudom mennyit, mert ugye a csatlakozás meg „mittudomén” haha. Hárman léptünk fel, assz’em Kémeri szervezte, ő később a Tankcsapdának lett a menedzsere. Állandóan hívogattak, mi meg sosem tudtunk lemenni. Ez az egy buli volt, amikor végül is sikerült lemennünk. Mivel késésben voltunk, csak három számot játszhattunk, annyira ki voltunk csúszva az időből. Csak három számot játszhattunk, de mekkora sikerünk volt. Mikor lejöttünk a színpadról, annyian körbevettek minket, hogy alig tudtunk mozdulni.

– És hazai pályán, Miskolcon mennyire voltatok ismertek?

R. I. : Otthon hamar megszoktak minket, mivel sokat játszottunk. Rengeteg ismerős, barát járt a koncertjeinkre. Milyen másolások voltak akkor, haha ! Koncert előtt, közben, után ment a cserebere.

– Koncertfelvétel lett-e rögzítve?

R. I. : Lett, de hogy mi lett vele… húúú, nem tudom, hogy az hol lehet.

– Foglalkoztak veletek akkoriban?

Cs. S. : Underground szinten voltak ilyen kis újságok, most ez ugrott be nekem.
R. I. : Lénárdék is ismertek, Metal Hammer vagy Metallica Hungarica voltak akkoriban, írogattak rólunk. Lejöttek Pestről a koncertjeinkre, és lefikáztak rendszeresen, haha! De hát ez van, a kritikát is viselni kell. Ezek is mi vagyunk.

– Kortársak közül van olyan, akivel mai napig jóban vagytok?

R. I. : Hát az Atomic Tamással mai napig is tartjuk a kapcsolatot.
Cs. S. : Akikkel együtt kezdtük el ezt, aki akkoriban a zene közelében volt, aki csak szerette vagy játszott valahol, az biztos hogy 99%ban, hanem 100 az mind span a mai napig is.

– Akkoriból említve lett már az Atomic, az Almighty, és még sokan mások. Kár hogy nem lehetett belőlük itthon semmi. Ti hogy látjátok, mi volt az oka, hogy feloszlott a zenekar?

Cs. S. : Érdektelensége biztosan nem fulladt a dolog.
R. I. : Szerintem a katonaság. 89ben bevonultunk. Akkoriban a katonaság 18 hónap volt. Utána meg már minden jött magától, mindenki nősült, jött a család, szokásos történet.
Cs. S. : Nem volt itt semmi összeveszés, a haverság a mai napig megvan. Sőt, szerintem mindenkiben benne van, hogy csináljuk meg megint. Én 100%ig. Tudod, a vér az nem válik vízzé. Csak most már több dologgal is számolni kell, amit említettem is már neked : meg kell élni, a napi nehézségekkel meg kell küzdeni. A másik dolog hogy én személy szerint több éve nem nyúltam gitárhoz.

– Emlékeztek még hogy hogyan ment a dalírás, ki hozta a szövegeket?

R. I. : Általában a dalokat meg a szövegeket azokat én írtam.
Cs. S. : Nekem általában meg volt mutatva, hogy mit csináljak. Kész dologba szálltam be.
R. I. : Sok dolgot közösen csináltunk. Mindenki tudta végül is a dolgát. De hát ez is, mint sok más dolog, akkor kezdett megfáradni, mikor kezdett működni a dolog.

– Lezárt fejezetnek tekintitek a Megtorlást?

R. I. : Sok emberben benne motoszkál a dolog a mai napig. Néhány kiskapu még nyitva van, de az én részemről ez a zenekar végérvényesen le van zárva. Azt a zenét már nem csinálnám. Miután leszereltem csináltam egy zenekart, ez a Camelot volt. Ez már egy jóval letisztultam zene volt, dallamosabb, refrén centrikusabb tradicionális „old-school” metal. Annyira nagyon messzse nicsen a kettő. Nekem az akkor jó volt, de szerintem ma már nem lenne vevő senki arra a zenére.

– Mostanában alakult újjá a Moby Dick, az Akela, akik a Thrash Metal zászlóvivőinek számítottak. Arra persze nem lehetne számítani, hogy nagy érdeklődés venné körül a zenekart megint, de biztosan lenne aki örülne.

Cs. S. : Te nem próbálnád meg megint, már csak azért is, hogy hogy szólna?
R. I. : Biztosan jobban szólna, mostani felszereléssel, jó stúdióban, és persze mai fejjel és jobb tudással. Mondjuk a szövegek is megmosolyogtatóak már mai fejjel.
Cs. S. : Ez most úgysem arról szól, hogy adjunk el százezer lemezt, haha!
R. I. : Végül is ettől nem vagyok elzárkózva, mármint hogy egyszer talán fel kéne venni megint a demót. Profi körülmények között.

– Annakidején mekkora érdeklődés vette körül a zenekart?

R. I. : Annyira nem voltak tudatosak ezek a dolgok, jöttek úgy spontán. Hívtak rendszeresen, vidékre a legkisebb faluba is elmentünk, és ott is olyan lelkes közönség fogadott…. Bodrogolasziban, meg ilyen helyeken is pár százan eljöttek. Emlékszem rá, hogy a Detonátorék hívtak minket Mezőkövesdre játszani. Kiderült hogy a skinhead-ek csináltak előző nap valami balhét, és a rendőrök nem engedélyezték a másnapi fellépést. Úgy táviratoztak este hogy ne menjünk, mert elmarad a koncert.
Cs. S. : Nekem az Almighty-val volt egy hasonló élményem, amikor Csehszlovákiában

voltunk kint játszani.

– A névválasztás miatt volt-e valaha is valamilyen problémátok?

R. I. : Annak idején a DiGép-ben dolgoztam, és csináltattam ilyen metálos pengetőket, arany betűkkel fehér alapra. Egy srác csinálta nekünk éppen, amikor jött a főnök. Amikor meglátta mi ez, elolvasta mi van rá írva, és valami nagy balhét csinált, hogy ez valami rendszerellenes valami nem is emlékszem micsoda. Nem sokkal később átjött a srác, és mondta, hogy mivel meglátta a főnök, többet nem csinálhat nekünk pengetőket, mert szerinte ez valami rendszerellenes dolog.  Akkoriban a szövegeket még le kellett adni a rendőrség felé, ha fel akartunk lépni a Molnárban (még mindig az Ifiház), (CS. S. : Erről még én sem tudtam!). Én meg ott improvizáltam, mert átírtam az egész számot, máskülönben nem engedték volna fellépni a zenekart.

– Emlékszem, akkoriban kiáltották ki a Pokolgépet sátánista zenekarnak. Nagyon fel volt fújva az akkori média által a dolog…

R. I. : Ha jól emlékszem nem is az a borító lett volna a Pokoli Színjátékhoz, mert nekem Kukovecz mutatta, assz’em ő mutatta az eredeti verziót. Még nekik is változtatgatni kellett akkoriban a cenzúra miatt. A szövegeket is átírták az első lemezre.

– Szerintetek mi lehetett az oka, hogy ennyire népszerű volt a Thrash Miskolcon?

Cs. S. : Az én baráti köröm, ahonnan mi jöttünk mi mind akkoriban ismerkedtünk meg ezekkel a zenekarokkal, Metallica, Megadeth, Exodus, Testament, a VoiVod… A Bay-Area mindenkit feltüzelt. Emiatt is öltöztünk úgy, próbáltunk úgy kinézni, mint ők.

– És hogyan szereztétek be ezeket a zenéket? Akkoriban ez sem volt könnyű feladat…

Cs. S. : Metál-Klub, szigorúan minden szerdán, vagy minden második szerdán, haha ! De komolyan ! Szerencsénkre volt egy nagyon kedves ismerősünk, assz’em a Juhász Zsolti. Na ő hozott Peace Sells videót, ha jól emlékszem. Meg még a Nádasi Laci, neki voltak Ausztriában rokonai.
R. I. : Szavad ne feledd, emlékszel, amikor a Metallica játszott pesten, és felmentünk előző nap, mert kitudtuk valahogy, hogy a Hilton szállóban lesznek. Felmentünk dedikáltatni. Bredó felhozott egy bakelit lemezt magával, és mikor Jason átvette hogy aláírja, akkor vettük észre hogy a nagy igyekezetben még a lemezt is benne hagyta. Akkorát nevetett rajtunk , haha! Mondtuk aztán neki, hogy Bredó, legalább a lemezt kivetted volna, a borító elég lett volna magában. Mire ő rám néz nagy megdöbbent arccal : Tényleg … Haha!
Nagyon nagy Metallica fanatikus rajongók voltunk amúgy.
Cs. S. : Nekem maga a zene is tetszik, ez itatta át az én személyiségemet.

– Ha már itt tartunk, a mai Metallica és Megadeth lemezeket szeretitek?

R. I. : Nekem az nagy csalódás. Abszolút nagy csalódás. Számomra most Ozzy, a Sabbath meg Zakk Wylde a minden.
Cs. S. : Én mindig meghallgatom, megvettem, ha tetszett ha nem, de csak azért mert próbáltam megérteni. De a zenével mindig úgy voltam, hogy ha nem tetszik elsőre másodikra, akkor nem ér az egész semmit.

– Foglalkoztok még zenéléssel?

R. I. : Engem most megint megmérgeztek, úgyhogy tizenvalahány év után leakasztottam a gitárt a falról. Meg vettem megint egy Marshall-t. Valamit megint csinálunk, csak nagyon nehezen áll össze a banda. Már mindenki 30-40 körül van, így azért már nehezebben indul a szekér.
Cs. S. : Én jelenleg nem zenélek sajnos. Az érdeklődésem az ütős hangszerek felé fordult az utóbbi időben. Most kint voltam másfél évig külföldön, és hoztam haza egy afrikai dzsembe dobot. Lényeg a lényeg, a bőr elszakadt rajta, haha ! A zenét viszont eszem! Ami most nagyon megfog még az a Ministry. Az új lemez olyan Bush-barát, haha!

– Mikor oszlott fel a zenekar? Mik voltak az okok?

R. I. : 88ban vagy 89ben. Szerintem 89ben. Most jut eszembe, hogy 86ban alakultunk, még Leventével. 87 márciusban volt az első koncert! Nem volt harag közöttünk.
Cs. S. : Á, harag nem volt, annyi történt hogy az élet elmosott minket egymástól. Azóta keveset találkoztunk, én bejártam a fél világot. Amikor itthon vagyunk és találkozunk, akkor megint fellobban bennünk a láng. Sőt, ki se alszik! Én még a mai napig azt mondom, hogy megint meg kéne csinálni!
R. I. : Levente a feloszlásunk után elment a Rotorba dobolni. Az első lemezen ő dobolt.

– Emlékeztek meg nem valósult tervekre?

R. I. : Hát egy stúdiófelvétel.
Cs. S. : Hát erről beszélek! Már csak magunknak is meg kellene csinálni. Nekem akkor is tetszett, meg most is tetszik a zenénk! Manapság talán megmosolyogtatóak a szövegek, de nekem így tetszik. A riffek, a hangzás, a dobok, az egész nagyon ott van. Ha manapság ebből egy minőségileg jobbat ki tudunk hozni, az nagyszerű lenne.

– Ahogy elnézem a régi fotókat, süt belőlük a tűz. Emiatt van szerintem értelme 20 évvel később is beszélni a zenekarról.

Cs. S. : Hát mi nem egy összeválogatott zenekar voltunk, mi nem a külsőnk miatt szerepeltünk, haha! Mi nem nyálaztunk a színpadon, ebbe még volt lélek. Nekem egy rossz pillanatom nem volt a zenekarral.

– Hány koncertetek volt?

R. I. : Hű, nem tudnám megmondani. Sok. Nem volt több száz persze, de abban az időben a legkisebb faluba is elmentünk játszani.
Cs. S. : A fizetségünk meg nem volt más, mint sör, pogácsa, zsíroskenyér. Nem volt fix pénz, ez akkoriban nem arról szólt.
R. I. : Ha nem tudtunk szerezni autót, mentünk vonattal. Ez akkoriban a zeneszeretetről szólt.
Cs. S. Nagykanizsára is vonattal mentünk.
R. I. : Akkoriban egy ladába befért az egész felszerelés, haha!

– Van még valami, amit megosztanátok velünk?

Cs. S. : Én legszívesebben benyomnék egy gombot, és visszautaznék 89be. Bedugnám a jack-dugót és játszanék! Aztán figyelném az arcokat!
R. I. : Én sosem szakítottam igazán a zenéléssel. Jó lenne megint egy zenekar, de nehéz a megfelelő embereket megtalálni. Fontos hogy legyen egy kis zenei színvonala a dolognak, és ők is szeressék, amit csinálnak. Mellesleg igen meglepődtem, hogy valaki ennyi év után még emlékszik, és érdeklődik a zenekar után!
Cs. S. : Abszolút! A világ egyik pontján, távol itthontól, sehol egy ismerős. És az hogy így lenyomoztál, mert ez nyomozás volt, és most mindenféle tömjénezés nélkül: Minden elismerésem! Ha lesz koncert, meghívunk, haha!