Grave – interjú

Tavaly két anyagotok is megjelent az „As Rapture Comes” nagylemez, és az „Enraptured” DVD. Milyen volt a fogadtatásuk?

Eddig nagyszerű visszajelzések érkeztek, mind az új albumra, mind pedig a DVD-re. Remek kritikákat kapott mindkettő a magazinokban és a fanzinokban is mindenütt.

A honlapotokon olvastam, hogy 1999től 2002ig húzódott, amíg az újjáalakult Grave visszatérő lemeze megjelent. Aztán megint felpörögtek az események. Hogyan érzitek most magatokat, hogy újra a zenei élet részei vagytok ?

Mindig is része voltunk a zenei életnek, még azon évek alatt is, amikor nem csináltunk semmit. Voltak nézeteltéréseink 2000 körül arról, hogy hogy is kéne megszólalnia az új Grave lemeznek, de megoldódott a dolog a Back from the Grave megjelenése után, és Jensa is úgy döntött, hogy kiszáll a bandából, és ezentúl remélhetőleg kétévente ki tudunk jönni egy új anyaggal.

Nagyjából 1997-re kifáradt a Death Metal, nektek mik voltak a személyes okaitok, ami miatt a feloszlás mellett döntöttetek?

A banda sosem oszlott fel! Egyszerűen csak egy olyan időszak volt ez a Grave tagok számára, amikor pihenni kellett, és személyes ügyekre fordítani az időnket.

Szerencsére azt lehet tapasztalni, hogy egyre több ős-Death Metal zenekar újra aktív, bár mindenki azt is hozzáteszi, hogy olyan népszerű sosem lesz a műfaly mint a kezdetekben volt. Nektek milyen céljaitok vannak most?

A célunk az, hogy továbbra is remek Death Metal dalokat írjunk, és turnézzunk. Azt hiszem, nagyobb a nyüzsgés Grave körül mostanában, mint régebben volt. Legalábbis az internet alapján ez úgy tűnik!

Ha az első Grave demótól számítjuk nemsokára 20 évesek lesztek. Terveztek valamit erre a különleges alkalomra ? Lesz esetleg egy „20 éve a Sírban” turné vagy kiadvány?

Valószínűleg egy DVD és egy album fog megjelenni jövőre (2008-ban) és számunkra ez a 20 éves évfordulónkat fogja jelenteni, mivel mi is 1988-at tekintjük a Grave első évének, azelőtt Corpse volt a banda neve, de az már egy másik történet.

Tudtátok hogy 1983ban egy Heavy Metal zenekar már létezett Svédországban Grave néven? Soha nem kevertek össze titeket? Nem volt ebből az egyezésből vagy úgy általában a nevetekkel probléma?

Nem igazán! Van egy Kraut-Rock banda is a korai 70-es évekből, szóval szerintem ők használták először ezt a nevet és az egyik albumukat újra ki is adták, láttam az e-Bay-en.

A DVD kinek az ötlete volt? Elégedettek vagytok a végeredménnyel? Gondolkoztok azon hogy ha léteznek régi koncertfelvételek, akkor azokat egyszer megjelentetitek?

Közös döntés volt és nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel. Kíváló munka!

A DVD-n szerepel kettő élő felvétel a 2004-es Party San Open Air-ről. Van esetleg ennél régebbi élő felvételetek is? Gondoltatok már arra, hogy olyan DVD-t vagy audio CD-t adjatok ki, amin egy jó régi Grave koncert szerepel?

Egy nagy rakás régi cuccunk van, még a Corpse-os időszakból is, de jogi gondok miatt meg hogy most ki is a jogtulajdonos a klippeken, a Metal Mind nem akart azzal kinlódni, hogy minden régi cuccunkat kiadja, amit összegyűjtöttünk az évek alatt. Ezek valószínű jövőre lesznek kiadva!

A DVD teljes játékideje 110 perc körül van. Van rajta csomó bónusz, mint a fent említett élő felvételek, interjú, biográfia, fotó galéria, diszkográfia, stb. Kellett valamit lehagyni a DVD-ről, vagy elegendő volt a hely? A DVD-n szerepel a Soulless dal klippje is. Van esetleg más klippetek is?

Eléggé limitáltak voltunk új felvételek tekintetében a fent említett okok miatt.

A régi lemezek újrakiadásáról mit gondolsz ? Gyűjtitek is a lemezeket ?

Szerintem király, mert néhány albumunkat, és másokét is persze, már nem lehet kapni egy jó ideje. Az új rajongók akik megveszik, gyakran extra booklettel és dalokkal kapják, és néhány esetben újra maszterelve, így jobb hangminőségben is.

Én néhány régi 80-as évekbeli bakelitet gyűjtök, nem egy kimondott bandát, csak azt a sok szart, amit akkoriban kedveltem, de nem engedhettem meg magamnak hogy megvegyem, mert sörre meg szeszre kellett, és az akkoriban is nagyon drága volt itt Svédországban.

Ki a fő dalszerző most a zenekarban ? Otthon íródnak a dalok, a turnén vagy a próbahelyen ?

A legtöbb anyagot én és Ola írjuk, de mindenki beszáll! A legtöbb cuccot a próbateremben írjuk, de nem mindig próbák alatt, úgy értem, néha csak én és Ola zúzzuk a gitárt a Marshallunkon és ezeken az estéken gyakran születik néhány dal.

Az új Grave-éra  3 lemeze között rendre 2 éve telt el. 2007 ilyen szempontból nyugodtabb év lesz ? Gondolom most a turnézáson lesz a hangsúly.

Van már pár fasza turnénk és fellépésünk 2007-re ütemezve! Mint pl. az európai turné a Krisiunnal és Immolationnel. Kedvenc koncertbandáim között vannak! Party-San-on meg egy rakás másik fesztiválon is játszunk, szóval kísérjétek figyelemmel!

Köszönjük az interjút, hallgassatok metált és támogassátok a zenészeket! Reméljük találkozunk Európában 2007-ben!