Dalriada interjú

Dalriada


- A közelmúltban némileg változott a nevetek. Echo of Dalriada helyett már csak Dalriada néven mozogtok. Miért is történt ez?

Amikor 2003-ban felvettük a Dalriada nevet, még nem tudtuk, hogy ezen a néven már létezik egy ausztrál folk- rock zenekar, de a google segítségével nagyon hamar szembesülnünk kellett a problémával. Választanunk kellett, vagy megtartjuk az eredeti nevet, és vállaljuk az esetlegesen ezzel járó problémákat, vagy módosítjuk egy picit.

Végül ez utóbbi mellett döntöttünk, így lettünk Echo of Dalriada. Az azóta eltelt időszakban aztán rendre előkerülő kérdés volt, hogy miért ilyen hosszú, érthetetlen, és megjegyezhetetlen a nevünk, és ez egyre nagyobb gondokat okozott, hátráltatta a zenekart, arról meg nem is beszélve, hogy mi is jobban örültünk volna egy egyszerűbb, jobb névnek, végül egy huszárvágással úgy döntöttünk, hogy visszatérünk az eredeti koncepcióhoz, és ismét Dalriada-ként fogunk létezni.

- A zenekar soraiban is történt néhány változás az utolsó lemez óta…

Igen, 2006-ban két tagcserénk is volt, először Németh-Szabó Mátyás érkezett a zenekarba, a megürült gitárosi posztra, a szintiknél pedig már majdnem egy éve Kurz András varázsol. Mindkét új tag roppant könnyen megtalálta a helyét, beilleszkedett, és a Kikelet album megírásában is kivették a részüket. Nagyon stabil az új felállás, mentálisan, és zeneileg is erősebbek, egységesebbek vagyunk, mint valaha. A zenekaron belüli kapcsolatok is abszolút rendben vannak, nincsenek viták, feszültségek, és ez remélhetőleg majd a koncerteken is megmutatkozik!

- Milyen visszajelzések érkeztek az előző Jégbontó albumra?

A Jégbontó mérföldkő volt a zenekar életében, hiszen ez az albumunk egy szélesebb közönségréteghez is eljutott, és nagyon sokan ezzel az albummal figyeltek fel ránk. A közönség is szereti, és a szakma részéről sem nagyon kaptunk negatív kritikát, a közönségszavazásokon pedig rendre az élbolyban végzünk.

Az anyag 11 héten keresztül volt fent a Mahasz top 100-ban, tehát eladásilag is jót tudtunk produkálni. Érdemes megjegyezni, hogy az internetes boltunkból, és koncerteken is rendszeresen vásárolják, rendelik, keresik az anyagot, tehát a második lemezünk még korántsem futotta ki a maga köreit-sőt, a Kikelet album kiadása még egy picit meg is húzta a Jégbontót is!

- 2007 legjobban várt hazai albuma a Kikelet a közelmúltban látott napvilágot. Mondanál pár szót a lemezről? (Mikor, hol, kivel, mennyi idő alatt készült?)

Az anyagot Smicinél, Sopronban, az MD-stúdióban rögzítettük, mintegy 2 és fél hét alatt, a keverés- mastering pedig Szolnokon, a Denevérben zajlott, Töfi mester vezényletével. A felvételekkel viszonylag gyorsan megvoltunk, mert elég alaposan rákészültünk a stúdiózásra ( gondok azért voltak, azzal a két nótával pl., amelyek a felvételek megkezdésének hetében álltak ösze), a keverés- mastering viszont sokáig tartott, és egy nehéz, gyötrelmes munka volt, soksok idegeskedéssel, hisztivel, egyebekkel. Nehéz, komplex, sűrű anyag született most, amely Töfinek is kihívás volt, de azért a végére nagyon szépen összeállt a lemez-hatalmas, aprólékos, és gondos munkát végzett, amiért ezúton is köszönet, és üdv Neki!

- Volt valami koncepció az új lemez elkészítésekor?

Zeneileg nem igazán szoktunk hatalmas megfejtéseket, koncepciót keresgélni, mert elég jól megvan az a körülbelüli irányvonal, amelyet mi természetesen, hitelesen tudunk művelni, de azért a saját határainkon belül most belenyúltunk ebbe-abba. Több a tört ütem pl, aztán sok igazán gyors tempót alkalmaztunk, illetve a szintihangszínek terén is kicsit bátrabban mertünk kísérletezni, mint korábban. Sodró, lendületes, dallamos anyagot akartunk, komoly mélységekkel ugyanakkor, hogy ne váljék könnyen kiismerhetővé, megunhatóvá. Az énekekben is arra törekedtünk, hogy ahol bejön egy refrén, az olyan legyen, hogy az embernek levigye az arcát, emelkedjen ki a zenéből, ezért minden nótában kórusoztunk, szólamoztunk, rengeteg vokált tettünk fel, és még a szintivel is próbáltunk a monumentálisabb hatás elérésére rásegíteni.

Szövegek terén pedig azt szeretném, ha mindenki maga ítélné meg, mi volt a koncepció, miről szólnak az új dalok-mert nekem a szövegek megírásakor az volt a célom, hogy érzelmeket, gondolatokat ébresszek a Hallgatóban, elgondolkoztassak..

- Volt szerencsém párszor meghallgatni a lemezt. Az első, ami feltűnt az a hegedű megjelenése a zenétekben. Nyilvánvaló, hogy azoknál a zenekaroknál, akik a magyar népzenei elemeket szőnek saját szerzeményeikbe, azoknál előbb-utóbb előkerül a hegedű. Ti hogy jutottak erre az elhatározásra?

Ezt viszonylag kevesen tudják, de 98'-ban, a megalakulásunk után pár hónappal már használtunk hegedűt, volt egy hegedűsünk, Petra, akivel koncertezgettünk is.

Az első lemez Vérző ima című nótájában hallható dallamok pl mind hegedűre íródtak, csak a Fergetegre már szintivel mentek fel.

Petra egyébként az első felállás széthullásakor távozott a zenekarból, és azért nem kerestünk helyette mást, mert sem dobosunk, sem basszerosunk, sem másodgitárosunk nem volt, és először a zenekart akartuk koncertképes felállássá fejleszteni, aztán menetközben, ahogy összeállta a csapat, úgy alakult, hogy elegen voltunk így hatan is. Ennek ellenére a hegedű használatáról sohasem mondtam le, és most, a harmadik lemezen jött el az az idő, amikor ezeket az elképzeléseimet egy vendégzenész, Fajkusz Atilla segítségével meg is valósíthattam.

- Koncerteken samplerről fog megszólalni, vagy esetleg Fajkusz Attila minden estén ott lesz veletek?

Nem, a hegedűdallamokat szintivel, és gitárokkal fogjuk megszólaltatni. A nóták már kész állapotban voltak, rögzítve, és a hegedű által hozott dallamok szintivel, illetve gitárral is fel lettek játszva, mikor Attila képbe került, teljes értékű dalokról van szó tehát hegedű nélkül is.Ezt a hangszert amolyan színesítésnek, érdekességnek szántuk, de a dalok teljes értékűek a hegedű nélkül is. Ettől függetlenül egyébként elképzelhető, hogy a télen esedékes soproni bulinkra meghívjuk Atillát is, hogy közösen nyomjuk el azt a 4 nótát.

Dalriada


- Van pár olyan téma az új lemezen, aminél az olyan északi pogány-viking metal bandák neve ugrott be, mint mondjuk a Finntroll, az Ensiferum, vagy a Korpiklaani. Erről mi a véleményed?

Nincs ezzel semmi baj, nyilván, mivel hasonló stílusban mozgunk ezekkel a csapatokkal, hasonlóság is bőven akad, ezt én ismerem el legelőször. A Korpiklaanitól ha nem is, de a Finntrolltól, Ensiferumtól egyébként valóban sokat is tanultunk a korai időkben, tempók, hangszerelés tekintetében, de ha a lemezeinket végignézed, azért látod Te is, hogy az összképet tekintve csak a miénk az a stílus, amit művelünk-és erre büszkék is vagyunk. Nem célunk egy futó külföldi zenekar magyar változata lenni, annál inkább szeretnénk olyan csapatként aposztrofálni magunkat, amely hazánk, népünk sajátos nyelvén szólal meg, és a hazai kultúrát, hagyományokat öltözteti modern köntösbe-sajátosan magyar módon. Olyan zenét szeretnénk csinálni, amelyet csak egy magyar csapat tud.

- A honlapotokon megtekinthető a Jégbontó albumotok egyik nagy slágerének a Téli ének című számnak a klipje. Mondanál pár szót, hogyan készült?

Nagyon egyszerűen: egy téli hétvége alkalmával, mínusz 10 fokban, hóesésben, egy agregátorral, meg egy kamerával kivonultunk a Sopron környéki hegyes erdőségekbe, és nekiálltunk forgatni. Minden be- és megfagyott, elázott, estünk- keltünk, a kocsik beragadtak a hóba, kézzel cipeltük a felszerelést a koromsötét erdőben, de ugyanakkor rengeteget nevettünk, és a mostoha körülmények ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Ez az első klipünk, és teljesen ilyen " csináldmagad" eljárással készült, ami látszik is rajta, de mi azért nagyon szeretjük, mert jó mulatság, szép emlék az elkészítése- még ha néhány fagyott végtag is bánta:-)

- Az új albumról terveztek-e klipet?

Az albumnyitó Búcsúzóra. és a Táltosénekre szeretnénk klipet forgatni, de szóbakerült a Tavasz dala is. Ehhez össze kell állni a megfelelő feltételeknek, mert azért most már szeretnénk egy komolyabb, profin vágott, látványos, és minden igényt kielégítő videót, amelyet esetleg nappal is lehet játszani:-) Mindenképpen lesz klip, csak még nem tudjuk, mikor, de sokat most már nem késlekedhetünk vele, mert aktualitását veszíti a dolog.

- Milyen módszerrel írjátok a dalokat? Szokásos jammelgetős módszerrel vagy kész számokkal érkeztek a próbaterembe?

Ez vegyes, általában vázlatok, dalszerkezetek vannak meg, énekdallamokkal, néhány riffel, és aztán ezek a próbateremben nyerik el végleges formájukat. Teljesen kész nótát nagyon ritkán hozunk, mert a többiek úgyis szétcincálnák:-)Inkább az a módszer működik, hogy mindenki beleteszi a maga kis megfejtéseit, illetve ha felbukkan valakinél egy jó téma, ami illik az adott nótába, azt is beleépítjük. Tadeusz pl rengeteget szokott az elképzeléseimen variálni, olyan dobmegoldásokkal hozakodik elő, hogy a végén már szinte meg sem ismerem a saját témámat- de ez így is van rendjén. Próbálunk mindannyian olyan témákat csinálni egyébként, hogy akár évek múlva se legyen unalmas eljátszani az X-edik koncerten, hanem friss, izgalmas maradjon.

- Hol lehet benneteket megtalálni a közeljövőben a világot jelentő deszkákon?

2007-04-13

Debrecen (Lovarda)

2007-04-30

Budapest (Pecsa)

2007-05-19

Fertőendréd

2007-05-26

Eger

További dátumokról mindenki a honlapon tájékozódhat.

- További tervek?

Koncert- koncert hátán, klipforgatás, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő!

Dalriada_interju
Írta:
Skinner\
2007. április 10., kedd
Facebook:
Koncertek
Emerson, Lake & Palmer Lives On Tour
február 24., 20:00,
A38 Hajó
Riverside, Lesoir
március 9.,
A38 Hajó
Killfest Tour 2019
március 11., 18:00,
Barba Negra
Reduced To Ashes Tour
március 11., 20:00,
Collosseum Club
Post Traumatic Tour 2019
március 12.,
BudapestArena
Arcane Astral Aeons Tour - Part 2.
március 12.,
Dürer Kert - Room 041
Wayfarers & Warriors Tour 2019
március 13.,
Barba Negra
Ramagehead Tour 2019
március 13.,
Dürer Kert
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.017 seconds to render