Frozen Blood interjú

 

 

 

 

Ave Venom! Túl sok információ nem áll rendelkezésére annak, aki a Frozen Blood nevű formáció iránt érdeklődik. Mit érdemes tudni róla? Melyek voltak a zenekar fő mérföldkövei?

 

– A Sátán szítta pokoli gyűlölet burjánzon bennem a keresztények ellen! 2001 telén alapítottam ezt az istengyalázó sötét bandát néhány társammal. A kezdeti felállás: Sirius- dob, Amodiel- károgás, Venom- gitár, és később csatlakozott Aratuk- hörgés valamint Charon- basszus. 2003-ban adtunk ki egy már hivatalos anyagot, a Fetus-t. A zenekari felállás kezdeti stabilságát később rengeteg tagcsere követte! 2005-ben egy alkalmi session zenészekből álló felállással rögzítettük az Officer Of Satan-t, ezt követően akartuk felvenni a Night Of Wolves lemezt, ami nem sikerült, mivel a dobosunk kiszállt, ismét tagcserék következtek. Fix felállást nem találtam, így 2006 karácsonyán rögzítettem egy személyben a Night Of Wolves lemezt.

 

A Frozen Blood elnevezés nem sokban tér el a legtöbb kommersz metal zenekar címválasztásától. Ezek ugyebár általában közérthetőek és angol nyelvűek. Mégis mit kíván szimbolizálni? Gondolom tudod, hogy más zenekar is használja ezt a két szót sajátjaként, ami érdekes helyzetet teremt. Erről mi az álláspontod?

 

– Véleményem szerint egy zenekarnév választásakor fontos a lényegretörőség, az egyszerű, érthető fogalom. Szabadon, tökéletesen és könnyedén fejezem ki magam, mert ezt tartom természetesnek. Nekem ez pontosan a megfelelő, a Frozen Blood, a banda lényegét, gondolatait, világát teljességgel fedi. Hogy mit takar?! A dalszövegeink magukért beszélnek.. Arról nem hallottam, hogy más zenekar is használja a Frozen Blood nevet. De ugyan, mi lenne az álláspontom, egyszerűen semmi, nem érdekel, azt sem tudom milyen stílust játszanak. Ez teljesen normális, amíg nem szabályozzák a világ népességet, addig sokan leszünk, egyre több fiatal kezd például zenélni és előbb-utóbb ennek megfelelően névegyezések is előfordulnak.

 

Hat év telt el az alapítás óta és mindeddig két demo anyag a Frozen Blood mérlege. Mit érdemes ezekről tudni? Szerzői kiadványokról van szó, avagy kapcsolatban áll a zenekar valamilyen kiadóval?

 

– Sajnos ez valóban hat év! És ez a hat év többnyire zenészkereséssel, legalább egy session zenészekből álló tagság létrehozásának megkísérlésével ment el, sikertelenül és ez az időveszteség a Frozen Blood kárára ment!  Dióhéjban a Fetus ötszámos kiadvány, négy saját old-school black metal szerzemény mellet a sátáni Beherit zenekar Black Arts című istentelen feldolgozását is hallhatod tőlünk! A Night Of Wolves szintén ötszámos anyag a Frozen Blood-tól, ezen a kiadványon már egészen éles, nyílt keresztényellenesség csapja arcon az embert. A lemez egy gyűlöletbeszéd nevű intróval nyit és olyan témákat jár körbe, mint Sátán dicsőítése, a kereszténység megsemmisítése, pusztítás, halál, gyűlölet, a Sötétség tiszta erejével, ami előtt fejet hajtok. Mindkét lemez szerzői kiadásban került ki.

 

Jól tudom, hogy jelenleg egy személyt takar a banda? Mi az eredménye a többiek kiválásának?

 

– Igen, egyedül csinálom a bandát jelenleg. A Frozen Blood soraiban szerepelt zenészek és session zenészek kiválását egyszerű, mindennapi okok hozták létre. Az egyik ilyet például linkségnek hívják. De mondhatok mást is, amikor a zenészed mást akar megvalósítani, mint te. Úgy vélem a kompromisszum senkinek se szolgál jóval, az egyik ember a másikat, a másik az egyiket szorítja vissza vele. Vannak olyan célok az életben, amiket az ember csak társakkal közösen érhet él, de ez esetben, fontos, hogy kifejezetten a legmegfelelőbb társakkal dolgozz együtt, akik alkalmasak pontosan erre a feladatra. Én szívesen veszem, ha hasonló irányultságú zenész jelentkezik a bandába, de ha ilyen nem történik, a Frozen Blood ettől még megy tovább!   

 

  

Mely zenék hatottak az inspiráció erejével a Frozen Blood-ra? Magyarországon mely zenekar(ok) tevékenységét nevezed elfogadhatónak?

 

– Az inspiráció többsége önmagadból érkezik! Van benned valami sajátosság, ami a kezdetektől benned él, ha zenélsz többek közt ezt fejezed ki! Persze ez az eredendő formálódik benned annak menetében, hogy a külvilágból érkező információk és magad között milyen viszonyt alakítasz ki, illetve a belülről áradó erőt ki-e akarod bontakoztatni vagy sem. Ha ez a sötét erő nem lenne sajátos, akkor a legelső black metal track meg sem tudott volna születni. Természetesen zenék, zenekarok is gyakorolnak hatást egy emberre. Legnagyobb ütőerejű számomra a régi Burzum, Darkthrone, Mayhem demók, de ugyanúgy a régi Beherit- Hellhammer- Celtic Frost vonal. Nyers, garázshangzású zenékről beszélek, ezekről a demókról még érződnek számomra azok az erők, amik jelen voltak amikor ennek a stílusnak a szikrái kipattantak. Magyarok közt az Angel Reaper és a Fantom jó, már aki még emlékszik rájuk.. Ma vannak tehetséges zenészeink és több olyan banda van, akikre objektíven nyugodtan rámondhatom, hogy elfogadható. Hogy én milyen bandát hallgatok szívesen? Jelenleg a Dusk-ot tudom megemlíteni, mivel, amikor meghallgatom a lemezét én mint black metalos, többet érzek, mint puszta zenét.

  

Valahol azt olvastam, hogy old-school black metal a Frozen Blood vezérvonala. A Fetus alapján nekem ez csak halvány nyomokban tűnt így.  A kettes demon több a nyomatékos old-school hatás?

 

– Arrgh! Nem olvasni kell a kiváló sátáni old-school black metal terméseiről, hanem megkellene hallgatni őket! Természetesen az anyag old-school és a Night Of Wolves jóval kegyetlenebb, mint a Fetus. De jártatom én itt a szám?! Lényeg, akit érdekel megrendelheti a zenekar címén!

 

A Night Of Wolves demon az Officer után egy „live” szó áll. Volt már alkalmatok élő fellépésre? Mely ismertebb zenekarokkal koncerteznétek, ha úgy adódna, hogy választhatnátok?

 

– 2003-ban kezdtünk koncertezni, amikor debütált a Fetus. Kikkel lépnék fel?! Visszamennék az időben és megkeresném az északi ősöket, amikor még demóztak, az egészen rendben volna. Inkább ismeretlen zenekarokkal koncerteznék, mivel a Frozen Blood egy underground banda. Kevés a kedvem jelenleg fellépésekhez. Szinte mindegyik magyarországi koncertünkön azt tapasztaltam, hogy a technikusok nem működnek együtt a fellépő bandával, illetve csak erős rábeszélésre lehet velük együtt dolgozni és ez, hogy szarnak a melójukra eléggé lesújtó állapot. Ha úgy döntenék fellépnék én olyan bandákkal, akikkel egyezik a motivációnk, lehet az akár thrash vagy death metal zenekar is. Bár tudnék a Sátánnak olyan hazai fiairól, akik egyrészt koncerteznek is, másrészt lelkükben a pusztítás és a gonosz honol.  

 

 

Mik adják a szövegek alapötleteit? Ki írja őket? Láttam, hogy vegyesen szerepelnek angolul illetve magyarul. Mely nyelvezet fog állandósulni?

 

– Az összes dalszövegünknek a nyers kereszténygyűlölet a témája! Ez a mi sajátosságunk, ez a brand, ez a profil. Ez ad minden alapötletet! A régi dalszövegeket az akkori énekesünk írta, a mostaniakat én. A szövegeink kizárólag angol nyelvűek! Nem tudom honnan értesültél?! No de kérdésedből csupán annyi fedi a valósságot, hogy anno, az elején kiment a Fetusból néhány darab angol-magyar nyelvű bonusz kiadvány, de ez ezer éve volt. (Erről van szó…– a szerk.) Tökéletesnek és természetesnek érzem az angol nyelvű szövegeinket, ezen nincs mit gondolkodnom. Hozzám közel áll az angol nyelv, mivel rengeteg olyan kifejezés megfogalmazható vele, amit magyarul még körülírni is nehéz volna. De van, akinek a magyar a tökéletes, például a régi Aurea Aetas banda zenéjével megfelelően harmonizáló cirkalmas magyar nyelv adta meg a sajátosságot! Másrészt pedig valljuk be, egy tenyeremnyi közösségnél van nagyobb igény jelenleg kishazánkban sátáni old-school zenére?!

 

Napirendi téma, hogy nagy a széthúzás az országban, mint úgy az undergroundban is. Létezik ez a probléma vagy némileg gerjesztett ez a te olvasatodban is? Mik a tapasztalatok?

 

– Az aktuális politikai ihletésű eseményeket egyszerre tartom nevetségesnek, szomorúnak és szánalmasnak. A lázadás egy magasztos eszme, mely hogy célját elérje, igen is kitartást, harcot, elszántságot igényel. Jogos, hogy lázad a nép, ha van rá oka. Azt tapasztalom, van. Borzalmas, hogy eme nemes cél az elmúlt időszakban kukagyújtogatások csúcspontjával merült ki! Emlékszik valaki, Petőfi: A nép nevében című versére? „ Még kér a nép most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?…” Hová tűntek ezek az eszmék a mai emberekből? Mert ugyan el nem tűntek, csak visszafojtják ezeket. Meg kellene tanulni mindenkinek a sarkára állni! Kérdésed második felére reagálva, hogy az underground széthúzását objektív tényként szemlélem vagy magam is viaskodok? Megmondom, ezzel én már jó ideje nem foglalkozok, egy dolog érdekel és az a zeném. A hazai underground bandák mentalitása különböző, tény, hogy gyökeresen másképp gondolkodó emberek együttműködése a legtöbb esetben gyakorlati képtelenség. Meg az a helyzet más lett a közönség. Most túlzással fogalmazok, de remélem érteni fogod a lényegét: Én abba születtem bele, amikor a sátáni akármilyen (black, death, thrash) metal fanatikusai, bűnözők, narkósok, munkakerülők voltak. Ez a dolog egykor lázadásról, egyfajta életszemléletről, életstílusról szólt, és ez akkor valóban benne volt a mindennapokban. Úgy látom, mintha ma már ez a világ a többségtől távol lenne. Ez persze egy szubjektív dolog, hogy én mit, miért, hogyan gondolok. Mintahogyan másnak is joga van bármilyen meggyőződéshez.

 

 

Nevezd meg kérlek minden idők három legnagyobb black metal lemezét!

 

– Mayhem-De Mysteriis Dom Sathanas

– Darkthrone-Transylvanian Hunger

– Burzum-Aske

 

Venom kösz az interjút! Utolsó szó jogán..

 

„Anywhere I go, I make war,

I bring victory for armies of killers

I won’t rest until I slay the last Christian and scream:

I let Satan’s wrath loose on you,

Die Christian, I hate you Jesus, I kill you!”

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.