Extreme Noise Terror interjú

Ratos Miklós barátommal mentünk el a július 4-én rendezett Kék Yukas ENT koncetre, ahol Phil Vane-nel készítettünk interjút. Köszönöm a segítséget Forgács Iminek és Zuzunak, de nem is rabolnám senki türelmét, egy ideje már lógtunk ezzel a dologgal, essünk neki…

– Először is milyen újra Magyarországon járni, játszani? (gondolok itt a tavalyi Trafós bulira, ahol brutális félórával gyilkoltátok le a népet)

– Igen, nos nekünk, az egész banda nevében szólva nagyszerű újra itt lenni, mivel az első alkalommal rengeteg jó emberrel találkoztunk, és szerencsések voltunk, hogy találkozhattunk a Barackca tagjaival, és minden emberrel, aki eljött a koncertre, nagyszerű volt. És ez teszi az élményt hatalmassá számunkra, tudod, mi nem csak a zenét szeretnénk eljátszani, hanem az egész élmény együttvéve mindennel együtt hatalmas érzéssé, és hogy más bandákkal, a különböző emberekkel beszélhetünk. Természetesen mindig van egy kis probléma a nyelvvel, szóval néha sokkal nehezebb beszélgetni, mint mi szeretnénk, de azt hiszem, megoldjuk ezeket a helyzeteket.

– Azt mondtad, hogy szereted a Barackca-t…

– Igen, igen, nagyon jó fej emberek, de a zenéjük nem az én ízlésvilágom, de ettől függetlenül jók.

Barackca egy primitív punk zenekar!

– Igen…

– S ti egy grindcore banda vagytok… – nevetés hosszasan.

– Mi egy punk zenekar vagyunk, ezt mondanám leginkább. De az egy jó dolog, ha vissza tudsz menni valahová, mert mi nem tudjuk hol jó játszani, és mikor hívnak, hogy gyertek játszani Magyarországra, szervezünk bulit, akkor minden rendben van, de mindig van egy ember, aki szerint ez túl drága vagy nem jó; de erről mi nem sokat tudunk, mert mi csak a pénzt kapjuk, nem pedig szervezünk.

– Rengeteg nagy név fordult meg az Extreme Noise Terror-ban, van aki csak pár évet és van aki hosszabb időt zenélt veletek. Mi az oka a kilépéseknek?

– Az eredeti bandafelállás, belőlem, Dean-ből és Pete Hurley-ből állt 1985-ben, ezelőtt különböző punk csapatokban játszottunk. Ez volt az eredeti felállás, de Pete rég elment, mert komoly problémáink voltak vele, túl sokat ivott, és minden koncerten nagyon agresszíven és arrogánsan viselkedett.

– Rock’n’roll…

– Igen, túlságosan is. Jó barátok voltunk sok éven keresztül, de egyszer eljön az idő, amikor azt mondod, hogy mostmár elég. Az ENT-ben egyébként is rengetegen játszottak, ami nem tudom miért történt, valószínűleg csak úgy játszottunk, de mostmár van egy stabil csapat. Ollie két éve van velünk, Mike pedig egy-másfél éve, én pedig két és fél éve, mert kiköltöztem Angliából Svájcba és ott éltem hét évig, bizonyosan csak valami újat akartam átélni.Szóval miután visszajöttem Dean fölhívott, és bevettek a csapatba. A brigád nagyon jó s talán az eddigi legmegbízhatóbb, nem hiszem, hogy ez a közeljövőben változni fog.

– Szóval szoros kapcsolatban voltál Dean-nel, és mikor felhívott, hogy lépj be, akkor kötelességből tetted?

– Nem, nem kötelességből, az elején azt mondtam, hogy nincs az az Isten, hogy belépjek, de az igazi story, hogy Dean barátokon keresztül érdeklődött a telefonszámom után, és tényleg jó barátok voltunk, de számomra az nem a megfelelő idő volt, hogy újra tag legyek. Dean könyörgött, hogy jöjjek vissza, és hallgattam rá, de ez már nem az az ENT érzés, mint régen! Úgy gondolom, hogy eltértünk attól a koncepciótól, amiről az ENT eredetileg szólt, s ez igazából nem bírálat volt, hanem az én személyes meglátásom, úgy gondoltam, hogy nem én vagyok a megfelelő személy arra, hogy folytassák azt a vonalat, mert már rég nem voltam a banda tagja. Dean azt mondta rendben van, de hallgassunk bele az új anyagba, és ha tetszik utána eldönthetem, hogy mit akarok.

– Most, hogy együtt vagytok és zenéltek, várható valami új anyag?

– Igen, már kész is van!

– Melyik a legeredményesebb albumotok?

– Szerintem a legjobb az új, mert minden benne van, ami az ENT-ben eddig is volt; politika, társadalmi érzékenység, zaj és rombolás, legalábbis szerintem. Utálom azt mondani, hogy durva punk HC vagy grindcore, számomra az ENT keveréke a kemény punk-nak és zúzda grind-nak, a szövegeknek pedig tipikus ENT stílusa van.

– És melyik a legkompromisszum mentesebbnek illetve melyiket érzed a legtechnikásabbnak?

– Az új, az új album! – nagy nevetés

– Pontosan meddig is énekeltél a Napalm Death-ben?

– Hat hónapig voltam benne, komoly személyes problémák miatt, a kezdetek óta ismertem őket és jó barátok voltunk, amikor fölhívtak, hogy nem csatlakoznék-e, rávágtam, hogy miért ne. De nem tudtam milyen belső személyes ellentéteik vannak, amik az ő problémájuk, nem az enyém, de a csatlakozással az egész kényes szituációnak a közepére csöppentem, ami nagyon nem volt jó. A dolgok megváltoztak és én nem voltam többé a banda tagja, de továbbra is nagyon jó barátok vagyunk, és ha megtehetjük, akkor játszunk együtt közös koncerteken.

– Mi a helyzet a Disgust-tal? A Horror of it all óta nincs új anyag…

– Nincs vége, még mindig folytatódik, azt hiszem újra összejönnek, de nem Dean-nel, neki nincs sok köze már hozzá.

– És mi a helyzet az ENT-tel részedről, ha már egyszer a kilépésekről van szó?

– Addig fogok benne játszani, amíg élek, sok minden történt az életem során, de ENT az egyik legnagyobb dolog benne, és szívesen játszanék benne örökké, de tudom, hogy elérkezik majd az a pillanat, amikor már fizikailag nem leszünk képesek arra, hogy színpadon játszunk, és  egészségileg nem állunk jól a sokévi ivászat után.

Dean most nincs is itt, hol van pontosan?

– Kinn maradt Indonéziában, betegeskedik, de erre utaltam is az imént.

Rendben, nem faggatlak ezzel kapcsolatban, akkor tereljük talán valami viccesebb dolog felé a beszélgetést, egy szavas válaszokat kérek, haha! – nagy nevetés, valószínűleg készül rá, hogy faszságokat fogunk kérdezni :}

 – Sör vagy bor?

– Sör.

– Crust vagy grindcore?

– Crust.

– Hardcore vagy grindcore?

– Grindcore.

– Hallgatsz ipari zenéket?

– Természetesen.

Godflesh?

– Ők nagyon jók voltak, Staff nagy kedvencei.

– Thrash metal vagy death metal?

– Igazából egyik se. – Nagy röhögés.

– Mit szólsz a mai új generációs HC divathoz? Gondolok itt a metalcore és deathcore szarokra…

– A Converge pályáját nézed láthatod mennyire jók és fejlődőek.

– De a Converge szerintem egy progresszív zaj HC, én itt olyan csapatokra gondoltam, mint pl. az The Black Dahlia Murder vagy az As I Lay Dying.

– Jaa, ilyen szarokat nem hallgatok…

– Végül Phil, egy személyes kérdés, ami szerintem nem csak engem érdekel és a nihil és rock’n” roll fertőzte életed szempontjából is van jelentősége; hány éves vagy, a szüleid és barátaid hogy fogadták kezdetekben az Extreme Noise Terror születését?

– 41 éves vagyok, mikor 16 voltam leléptem, nem volt munkám tíz évig és nem nagyon volt hol laknom, barátoknál vagy menhelyeken aludtam, amelyek azokban az időkben sokkal nagyobb szobákat és termeket öleltek fel, mint most. Itt jött létre sok punk zenekar és az ENT is. A szüleimnek kemény problémái voltak, az apám nagyon régi vágású és gondolkodású, nem konzervatív, hanem a fizikai munkások rétegébe tartozó egyén, aki nem nagyon szerette, ha a dolgokat összezavarták, mint például punknak lenni. Nagyon nehéz volt 77, 78, 79-ben, mikor nagyon sok ember szüleit a média állandó skatulyázása befolyásolta a rosszról alkotott képüket, és amikor én körülbelül 15 és fél éves voltam, elmaradtam éjszaka és megittam pár sört a barátaimmal, és másnap úgy mentem haza, apám nagyon begurult. Nagyon szeretem a szüleimet, de ha visszanézel látod a generációk közötti különbségeket, és amint te is öregszel egyre inkább megérted őket. De mikor csak 14-15 éves vagy, csak azt hajtogatta, hogy ez szarság és basszódj meg, basszódj meg. Persze később fölfogod, hogy a reakcióik mögött csak a meg nem értés állt. A mi generációnk, pedig hamar ellen állt és kitartottunk amellett, amit alkottunk, és sok évvel később apám már büszke volt arra, amit véghez vittem. Rájött, hogy ez nem olyan dolog volt, amit csak egy-két évig űzök, mint munkát a baknban, hanem zenélek, amelyben a gondolataim, az életem és a hitem is benne van.

– És tudod, körülbelül, hogy mikor fogadták el azt amit teszel, ahogy élsz, s magát az ENT-et?

– Talán harminc éves voltam, szóval körülbelül 16 év után, de azóta mindketten meghaltak, és csak ezután kezded el megérteni, hogy ők miként látták a dolgokat és a szituációkat. Miután apám meghalt a barátai elmondták, hogy ő tipikusan az az ember volt, aki nem tudta kimutatni az igazi érzéseit, ami szomorú és elgondolkodsz azon, hogy nem akarsz ilyenné válni, és a különböző tapasztalatok folytán végig gondolod, hogy abban a korban te, hogy viselkedtél volna, tanulsz ezekből; ezek az apró történések az életben nagyon fontosak, nem mindig a hatalmas dolgok, hanem a sok apró hozza el a változást. Nem minden élmény fantasztikus, ahogy a szüleimmel sem, de ezek mind fontosak, ahogy a szégyen érzete is. Az emberek nem figyelnek egymásra, nem értik meg egymást és gyűlölet fakad ebből, ami több mint szomorú. Úgy gondolom, hogy az internet, az amivel az emberek az új információkat felfedezik ma, mivel általánosan lusták, és nem akarnak állandóan könyveket olvasni, mint régen, ezért mostanában nagyon egyszerű az internetre belépni és információt keresni, ami nem rossz dolog egyáltalán, csak nagyon veszélyes, mert ki tudja, milyen rossz dologba ütközik az ember.

– Köszönjük a lehetőséget és az interjút!

– Én köszönöm a beszélgetést!

És egy kis ego, amolyan sztárfotó így a végére a résztvevőkkel :}