Endless River és a Red Rocket Music Club


– Kérlek, mutasd be az Endless Rivert azoknak az olvasóknak, akik nem találkoztak még veletek!

– A győri székhelyű zenekart 2004. márciusában alapította Balla Tamás (basszusgitár), Hudec László (gitár) és Szabó Péter (dobok). Többhónapnyi próba és zeneírás után kialakult egy koncepció, melyhez még egy gitár hangjára volt szükség. Így egészült ki a csapat 2004. júliusában Montag Viktor gitárossal. 2004. decemberében a zenekarból kivált Balla Tamás (basszusgitár). Helyére 2005. februárjában jöttem én (Németi GergelyPyros). Közben márciusban az együttes teljes jogú tagja lett Reider László énekes is.
Zenekarunk stílusa az úgynevezett progresszív death-metal, mely stílusnak a kis számú, de annál híresebb külföldi képviselői tették le az alapjait (pl.: Anathema, Opeth, Arcturus, Amorphis, Pink Floyd (!), stb.).
Később kiszálltam a bandából és helyemre Kürti (Kürtösi Attila) érkezett. A Fractal Fields EP basszusrészét már ő írta, ő játszotta fel. Sok koncert következett, majd egy kicsit beült a banda. Kiszállt később Reider László is.
Ezután jött a turné lehetősége, és az valahogy felpörgette az eseményeket. Sass Marci (Maresz) átvette az éneket, Kürti pedig nem nagyon ért rá koncertezni, így visszaszálltam. Próbáltunk rengeteget, átírtunk, letisztáztunk több dalt, majd pár hazai tesztkoncert után irány Európa.

– Nemrégiben tértetek vissza egy kisebb Európa turnéról. Hogy sikerült? Hány állomás volt? Mik a tapasztalatok?

– Első turnénk volt, marha jó volt. Rengeteg kapcsolatra tettünk szert, sok jó helyen játszottunk. Megláttuk, hogy hogy is kellene itthon koncertet szervezni. Jártunk Svájcban, Németországban, Csehországban és Magyarországon. A Kathaarsys (spanyol banda) hívott el minket, akik szuper zenészek, nagyon jó zenét tolnak (progresszív black-death), de nagyon mennénk turnéra ismét bármikor, bárkivel!

– Az énekesetek egy hónapja kiment Amerikába. Meló vagy egyéb oka van? Mikor tér vissza? Mennyiben hátráltatja ez a zenekart?

– Jaja, kiment. Aztán ha nem felejti el, szeptemberben vissza is jön… 🙂 Melózni ment ki, pörköltet meg paprikáskrumplit főz a yenkiknek. 🙂
Írjuk a dalokat nélküle, aztán majd ha haza jön, elétárjuk. Addig kétségek közt hagyjuk, hogy mindenképp visszajöjjön…:)

– Hihetetlen, hogy repül az idő, de már két év eltelt a Fractal Fields megjelenése óta. Mennyi új dal van azóta? Várható belőle a közeljövőben valami vagy van most fontosabb dolgotok is?

– Készülnek az új számok, mert ami a Fractal Fields után született, azt nem akarjuk az albumra tenni. Jó számok, de az albumot koncepciózusabbra tervezzük. Akarunk csinálni igencsak hamar egy nagy albumot végre. Időnk az viszont Petivel (a dobos) elég kevés van, de igyekszünk megoldani. Hudi és Viktor már erősen nekiálltak, már kíváncsiak vagyunk mindannyian, hogy mit tudunk összehozni.

– Hallottam róla, hogy egy elég nagy dologba vágtad a fejszédet a győri Red Rocket Music Clubbal. Hogy jött ez az egész? Mit kell róla tudni?

Szabó Petivel a dobosunkkal gondoltunk egy nagyot, és egy jó lehetőséget megragadva ráléptünk erre a rögös útra. Mikor elkezdtük, még naívak voltunk sokmindenben, mára már látjuk, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog (bürokrácia über alles). Beletettünk mindenünket, kiforgattuk a kapcsolatainkat, és reméljük a július 24-25-i kétnapos nyitófesztivál után minden nehézség ellenére, minden úgy megy majd, ahogy azt elképzeltük. Nekem ez a klub már 6-8 éves nagy-nagy álmom, és az, amit a turnén odakint láttam (szervezés, hozzáállás, technika) arra késztetett, hogy csináljak és mutassak a magyar kluboknak, rock-kocsmáknak egy etalont. Meg szeretném mutatni, hogy hogyan kell(ene) működnie mindenfele, és remélem, hogy sokan, majd egyre többen követik a példánkat. Így végre talán az élőzene a helyére kerülhet kis hazánkban is.

A Red Rocket Music Club Győrben van, a Bartók Béla út 1. szám alatt, az udvarban. 500 méteres körben van a vasútállomás és a vidéki buszpályaudvar is. Van egy bazi parkoló a hely mögött, úgyhogy ezzel sincs gond. Az udvar 24 órás felügyelet alatt áll, így a turnébuszokat, zenecuccokat sem kell félteni. Befogadóképessége max. kb. 400 fő, egy kibővített nagy, majdnem 30 négyzetméteres színpaddal, saját fénytechnikával és hangtechnikával. A hangtechnika egy profi cucc (JBL hangfalak+Soundcraft Ghost pult+EQ-k, compressorok, gate-k, limiterek, mikrofonok, állványok, teljes dob- és basszuscucc és még minden, ami a hangosításhoz kell), asszem megirigyelhetné a legtöbb magyar klub és koncerthangosító. Erre nagyon büszkék vagyunk, illetve arra, hogy egy teljes teremakusztikai kompenzációval – reményeink szerint – az egyik legjobban szóló (a legszebben, és nem a leghangosabban…) magyar klubbá válunk. Ez feltétlen kell a példamutatáshoz. Gagyi cuccokkal mindent lehet, csak jól szóló, mindenkit szórakoztató bulit csinálni nem. Van egy backstage-ünk is, amely igény szerint az udvarról is megközelíthető.
Nagyon fontosnak tartjuk a mellékhelyiségek számát és minőségét. Ez valahogy Magyarországon nem téma, pedig a legtöbb budi undorító. Nem tart sokáig takarítani, és ha a közönség egy tiszta, karbantartott WC-t lát, talán lassabban éli azt le.

– Van kerthelyiség? Nappal is nyitva lesztek (pl. kávézóként vagy ilyesmi)? Milyen lesz a hely designja (díszítés, festés), erre mi a koncepció?

– Söröző-kávézóként minden nap nyitva tartunk délelőttől késő estig. Kerthelyiség nincs, de van kiülős részünk a hely előtt. Az udvar teljes felújításon esik át még a nyár végéig, így hangulatos dolog lesz kint ücsörögni és közben hallgatni a jobbnál jobb zenéket… márha éppen nem bent kell hedbengelni a jobbnál jobb bandákra… 🙂
A dizájnt lesse meg mindenki, reméljük jól eltaláltuk. Red Rocket a nevünk és ez dizájnügyileg elég meghatározó. Nem tudom és nem is érdemes így körülírni, majd a honlapon lesznek fotók, ha messze lakik valaki akkor ott meglesheti. Helyieknek illetve környékbelieknek a megjelenés úgyis kötelező. 🙂

– Az anyagi oldalával kapcsolatban mi a terv? Belépők, kaja/pia árak? Milyen korosztályra, közönségre számítatok?

– A lehető legtöbb programot ingyenesre tervezzük (nem csak koncerteket), így reményeink szerint többen jönnek majd el akár olyan bandákra is, akiket nem ismernek. Így lehet csak szolgálni azt a felelősségteljes feladatunkat, hogy az együtteseket megismertessük a közönséggel. Valljuk be őszintén, 3 amatőr kezdő banda koncertjére senki nem akar 500 meg 1000 forintokat fizetni. Nemde? Viszont pont nekik van a legnagyobb szükségük a lelkesítő közönségre.
Természetesen vannak olyan bulik, amit egyszerűen (szervezési nehézségek, gázsik) lehetetlen beugró nélkülire csinálni.
A kaja/piaárak az átlag környékbeli szórakozóhelyek árai körül alakulnak. Felesleges elszállni árakban, ez egy underground hely, ide nem feltétlen a millerek járnak. Nem akarunk 2 hét alatt meggazdagodni a helyből, itt szokott elszállni a legtöbb tulaj. Természetesen a sarki kiskocsmával nem vetekedhetünk, de ez nem is célunk.
Mi inkább egy jó közösséget szeretnénk itt kialakítani, akik szeretnek ide bejönni bármikor.

– Válság van, nagy zenekarok sorba mondják le a bulijaikat, máshol meg pangás van, meg nyári a fesztivál szezon miatt amúgy is be szoktak zárni a klubok. A Red Rocket megnyitója mégis most lesz július végén (24-25), hogyan fogjátok megtölteni a helyet?

– Ha egy zenekar lemondja a bulit a válságra fogva, akkor az valószínű autó/építőipari beszállító zenekar lehet…:DD
Nem megy mindenki minden fesztriválra. Aki nem megy, az kap nálunk normális bulikat, ez fontos. Sokaknak ideje nincs, hogy elmenjenek, mert mondjuk dolgoznak. Más underground hely nincs a városban, de még a környékén sem, ahova tudnának azok menni, akik nem tinidiszkóba vagy valami sznob, puccos helyre akarnak menni.
Megnyitunk, ha tetszik, ha nem, és jó lesz! 🙂

– Mi a véleményed a hazai klubéletről, miben látod a hibáit, hiányosságait? Mivel fogjátok majd bebizonyítani, hogy igenis van létjogosultsága a Red Rocketnek?

– Sokmindent mondtam már fentebb is, de összefoglelom. A hazai klubok vezetőinek, szervezőinek a hozzáállása az elsődleges gond. „Igénytelen rockernek jó az!” Hányszor hallottuk már?! Ebből következik a WC-k állapota, a hely takarítottsága, fűtési hiányosságok, berendezések állapota… Minden underground arc igénytelen lenne? Na, ugyehogy nem…
A legtöbb tulajdonos nem ért egyáltalán ahhoz, hogy milyen feltételei vannak egy koncertnek. Úgy gondolja, hogy az a 10.000 Ft is sok arra, hogy néhány hülyegyerek méghangosabb zenére rázza a fejét. Első és legfontosabb lenne felfogni végre, hogy a hangosítás nem a koncertvolume feltekerését jelenti. 50%-ban a zenekaron és 50%-ban a hangosításon múlik, hogy jó-e a buli, vagy nem!
Fontos továbbá, hogy az a banda is jól érezze magát, aki szolgáltatja azt az eseményt, amire a sok ember odamegy a helyre és fogyaszt. Megtérül mindenképpen, ha a banda is jól érzi magát, és ez nem nagy ráfordítás. Egy kis törődés velük, meg kis kaja-pia. Igazán nem kerül sokba, de mégis, itthon tesznek a bandákra egy jó nagyot. Felfoghatatlan.
A harmadik a kapzsiság és a harács. Egy klubot a normális ember nem 1-2 évre tervez. Hosszútávon nagyon megéri befektetni a helybe (felújítás) és egy fény/hangtechnikába. Fénytechnikából 200.000 Ft-ból kijön egy kezdő pakk, a hangtechnika valóban húzósabb, de hosszú távú lízingel, hitellel megoldható, és megtérül. Hosszabb távon megtérül a jó hírnév, ha 2000 km körzetben előbb-utóbb mindenki számol a hellyel, hogy turnén, vagy arrajártukban mindenképp útbaejtsék. Azt nem lehet csinálni, hogy kiszipolyozzák a helyet, leélik, aztán bezárják. Az nem koncepció, hanem harács. Nem követendő út!

– Lesznek külföldi fellépők? Milyen rendszerességgel? Van esetleg már valami a talonban?

– Külföldi bandák, előadók rendszeresen lépnek majd fel nálunk. Az összes turnézó bandát meg akarjuk itt állítani. Ezen kívül mi is ismerünk pár bandát, és szeretnénk őket elcibálni ide, mert láttuk, hallottuk a produkciójukat és ezt az élményt az itteni közönséggel is meg akarjuk ismertetni.
Készül ősszel egy black est, oda egy külföldi barátbandát szeretnénk hívni, de majd mindenki meglátja. 🙂
Sokszor van, hogy turnén lévő külföldiek hétköznap tudnak csak játszani. Nincs a hétköznapban semmi rossz!! Meló után lehet koncertre menni, aztán viszonylag korán vége is, hogy mindenki időben hazaérhessen – már aki akar. Nem jobb program, ha egy (akár ingyenes) koncertre elmegy az ember mint az otthoni esti tévézés?

– Mennyi időd lesz az Endless Riverre a klub mellett, ezt lehet már látni?

– Sem nekem, sem a Petinek nem nagyon lesz időnk (meló+klub+banda), de az albumot meg akarjuk csinálni. Maximum írjuk a klub színpadán live… 🙂

– Hirtelen ennyi, ha van még valami fontos, amit megosztanál az olvasókkal, hajrá! Kalappal a klubhoz, kelleni fog, 24-én találkozunk!

– Készül a honlapunk és a myspace oldalunk is. Erről infó később, de igyekszünk mihamarabb az interneten lenni! A webdizájn is faja lett – szerintem – ez egy másik sarkos téma egy klubnál.
Indul egy gyakorlati alapú rendezvény- és koncerthangosító tanfolyam alkalmi álláslehetőséggel, melyről nálam lehet érdeklődni. A profi hangcucc adott, gyakorlati hely adott. Az elméletet mesterem, Kökénylovas András tartja, a gyakorlatot én, mint a hely hangmestere. További infóért írj!
Demofelvételek, koncertfelvételek (audio-video) készítését is vállaljuk, normális áron!
Elindul egy mozi-leső-klub is, minden csütörtökön és vasárnap. Itt kultfilmeket és filmklasszi(ku)sokat vetítünk, sörrel, borral jókedvvel.
Minden pénteken és szombaton élőkoncerteket akarunk, és szerdánként egy rokkosabb hangvételű zenéstáncos partyt.
Egyelőre ennyi az infó, de folyton folyvást agyalunk a jobbnál jobb programokon. Lelkesedésből nincs hiány!
Fontos még, hogy augusztus 20-án egy jótékonysági koncert és fotókiállítás lesz nálunk, arra gyertek, mert bár beugrós, a teljes bevételt a győri kórház koraszülött osztályának ajánlja a szervezés.
Írjatok! redrocketclub (kukac) gmail (pont) com