Subhuman interjú!

Nem rég olvashattatok az olasz thrash-death hordának debüt nagylemezéről kritikát, a csapat csodálkozott a korrekt pontszámon (10-ből 9.2) pedig nincs min csodálkozni, ha nem is mestermű, de az átlagon felüli anyagot hallhattunk a Profondo Rozzo-n, s evidens hogy felmerült az interjú lehetősége is. Mint láthatjátok, nem sokat haboztam, faggatni kezdtem a Matteo-t, a Subhuman agyát, hogy mikén is alakultt és hol is tart a csapat. Mivel állandóan fáradt vagyok és rengeteg dologgal foglalkozom, így erősen klisé kérdéseket tettem fel, már csak az időhiányom végett is, de azt hiszem, az az olvasó, akinek tetszett a Profondo Rozzo, az majd a rövidke interjút is szívesen fogadja!

Szevasz Matteo! Kérlek mutassad be a zenekart, ki hány éves és mi a szerepe a Subhuman-ben illtve mit illik tudni a zenekarról?

Üdv Zoli! A nevem Matteo, 30 éves vagyok, és én vagyok a Subhuman gitárosa és fő zeneszerzője! Mi egy olasz thrash-death metal zenekar vagyunk Olaszországból, akik olaszul énekelnek. 2005-ben kiadtunk egy demót “Delirio n°1” címmel, és most, pár tagcsere után kijött az első teljes lemezünk, a “Profondo Rozzo”: egy modern hangzású kapcsolódási pont a Bay Area thrash és a floridai death metal között. Mindez megfejelve egy kis ironikus hangvétellel.

(Innen, pedig lehúzható ingyen a teljes demójuk hivatalosan és legálisan!)

Miről szólnak a szövegek?

A vokalistánk Zula felelős a szövegekért, minden inspirálja, ami körülötte történik, szóval a témáink elég széleskörűek. Szeretünk ironikus szövegeket írni, mint a “Nata Troia” (az egy híres olasz pornósztárról, Laura Panerairól szól), vagy a “Profondo Rozzo”, de írunk komolyabb témákról is, mint mondjuk a kutyaviadalokról (“Odio Chiama Odio”), a Florence-i szörnyről (“1110 Giorni”), vagy a Vatikán legmagasabb hierarchiájáról (“Infamia e Potere”).

A Profondo Rozzo egy érett anyag, mégis tavaly ti szerzői kiadásban dobtátok „piacra” míg végül idén a Maple Metal Records kiadta. Ennyire nehéz kiadót találni illetve miért éppen ez lett a korong címe?

Nem, ez nem így van. 2008 végén vettük fel az albumot, de nem adtuk ki. Pár hónapot eltöltöttünk kiadókereséssel és a Maple Metal Records adta a legjobb ajánlatot, úgyhogy aláírtuk velük a szerződést és… itt vagyunk! Szerintem a “Profondo Rozzo” volt a legjobb választás az első albumunk címének, mert ez kifejezi a hozzáállásunkat és könnyen megjegyezhető: ez egy szójáték Dario Argento horror mesterművének címéből: “Profondo Rozzo” (Mélyvörös). A Rosso-ból Rozzo lett, ami azt jelenti, durva. Szó szerint fordítva: „Mélyen durva”. Király, nem?

Mennyire vesztek észre a gazdasági válságot a környezetetekben, kinek mi a foglalkozása és mennyire érzitek azt hogy az országotok kultúrája lassan amerikalizákódik?

Kutató vagyok, az egyetemen dolgozom. A növények DNS-ét tanulmányozom. A válság Olaszországban nagyon súlyos, különösen a tudományos kutatási szférában, amire évről évre kevesebbet költ a kormány.

Milyen csapatok voltak rátok hatással?

Klasszikus thrash bandák, mint a Slayer, Testament, Dark Angel és Sepultura, de death metal zenekarok is, mint a Deicide, Malevolent Creation és a Cannibal Corpse. Plusz én még szeretek sok modern metal bandát, mint mondjuk a Nevermore és a Meshuggah. Szerintem ők a legerősebb hatások számomra… de nem hagyhatom ki az Iron Maiden-t, minden idők legnagyobb bandáját, akik miatt gitározni kezdtem.

Nem gondolod hogy nem volt éppen a legszerencsésebb névválasztás a Subhuman, több ilyen formáció is van, ti miért éppen ezt a nevet választottátok, tudtatok arról, hogy másoknak is megtetszett a szó (elsősporban ipari és ambient halmazból)?

Az egyetlen hasonló nevű banda, akiket ismerek, a régi punk/ hardcore The Subhumans, de az ugye többes számban van és névelővel, szóval nem hiszem, hogy ebből problémánk adódna.

Sör vagy bor?

Természetesen bor, Tuscany-ból származunk…

Üzensz valamit a Fémforgács olvasóinak?

Persze… Gyertek el egy Subhuman koncertre és vegyétek meg a lemezünket, nagyon odabasz!

Utolsó szó jogán?

Zúzzatok tovább, és köszi az interjút!

Én is a lehetőséget, vigyázzatok magatokra!

Zoli

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.