10 éves a Flúg zenekar

– Kezdjük talán ott, hogy tavasszal kijött az első lemezetek. A megjelenés körül volt némi kavarás is. Meséljetek erről!

– Igen, voltak nehézségek a lemezzel kapcsolatban. Elő kellett teremtenünk a szükséges összeget a felvételekhez is, meg a kiadás költségeit is, ez némi időbe tellett. Az elkészítés során is adódtak egyeztetési problémák, bár ez nem vált az anyag kárára, hiszen azideig is dolgoztunk bizonyos megfejtéseken. Az Edge Recordsnál pedig köztudomásúlag tömött sorokban várakoznak a zenekarok kész lemezekkel, így ott sem ment minden máról holnapra. De végül csak sikerült… 🙂


– Mi történt azóta, hogy megjelent a CD? Milyen visszajelzések érkeztek rá?

– A visszajelzések meglehetősen vegyesek voltak. Ez nem is meglepő, hiszen egy elég eklektikus anyagot adtunk ki a kezünk közül, amin mindenki megtalálja a neki tetsző jellemzőket, de éppúgy a támadási felületeket is. Nem egyszer merült fel az analógia, vagy rosszabb esetben a közönséges nyúlás gondolatköre is. MI ezt úgy éltük meg, hogy ha valaki mondjuk azért tartja Black-Out fénymásolatnak a zenénket, mert történetesen mi is tudunk több szólamú vokált minőségi módon produkálni és hallgattunk már grunge-ot, az az ő baja. Aki igazán beleásta magát a dologba és nem csak a zenei műveltségének a bizonyítására használta a kritikát, találhatott egyéni ízeket bőven. És találtak is, sokan.

– A decemberi lemezbemutató szerintem nagyon jól sült el az előbb kivesézett problémák ellenére. Ti hogy éltétek meg?

– Nem kevés izgalommal, harctéri idegességgel álltunk hozzá eleinte, de végül nagy élmény lett belőle, azt hiszem, méltó módon sikerült megülni az ünnepet.

– Az ott készült videófelvétellel mi a helyzet? Lesz klip belőle vagy más formában közreadjátok majd?

– Ugyan ezt nem terveztük még publikálni, de eláruljuk, hogy valóban készülőben van egy klip a lemez egyik dalához, amihez az ott készült képanyag egy részét fel fogjuk használni.

– Most, hogy van lemezetek jelent ez előnyt a koncertszervezés terén szerintetek?

– Nem különösebben derült ki eddig. Bár jónak láttuk a lemez megjelenése kapcsán felgyülemlett fáradtságot egy pár hónapos szünettel kipihenni, így annyira nem is mentünk a koncertek után, de a koncertek se jöttek utánunk. 🙂 Azonban visszatérhetünk erre a kérdésre hamarosan, mivel terveink között szerepel, hogy egy komolyabb országjárást csapunk.

– Idén ősszel 10 éves a zenekar. Gondolom csináltatok számvetést az elmúlt évtizedről. Kaphatunk egy összefoglalót?

– A zenekar számos állapoton van túl, mozgalmas életünk volt. Ha az emberben megvan a kellő intelligencia, rájön, hogy az esetleges hullámvölgyekért nem lehet kizárólag a magyar zeneipart és a szakmát hibáztatni. Ennek szellemében a kis sziesztánkat mi is kihasználtuk arra, hogy tartsunk némi önvizsgálatot. Úgy gondoljuk, hogy a külső-belső körülmények ismeretében képesek leszünk újra előremutató lépéseket tenni, a zenekari élettér minden területén. Ha az elmúlt tíz évet nézzük, az történt, hogy a Flúg egy haveri bandaként kiszökött a garázsból és szép sikereket ért el a maga közegében. Ezt kell fokoznunk, megtartva az elért eredményeket és védjegyeket.

– Lesz egy ünnepi koncert is. Kedvcsinálóként avassatok be a részletekbe amennyire lehet!

– Sokféle szemszögből lehet megközelíteni ezt a mi kis szülinapi bulinkat. Amikor a zenekar elkezdte működését, a kapcsolódó baráti kör szép számmal képviseltette magát a koncerteken, aminek sajátos hangulata sokakban ma is él. Egy kicsit az ő kedvükben is akarunk járni, néhány olyan dal eljátszásával, ami azóta átadta a helyét az újabbaknak. A jogfolytonosság nevében a koncert gerincét az Elviszlek magammal dalai adják majd, hiszen a zenekar utóbbi éveiben ezek a számok jelentették a zenekar jelenét. A dalokban több volt Flúgos is feltűnik majd, nevezetesen Szabó Gergő, Ádám Tomi, Böröcz Gyuszi és Kupsza Gabi. Hogy a kedves egybegyűltek lássák, hogy azért ez a zenekar még nem lépett azoknak a sorába, akik elért sikereik szintentartásából élnek, megmutatunk egy kicsit a jövő zenéjéből is, két új dal fog elhangzani. Az estét egy házibuli-zenekart megszégyenítő hajrával zárjuk, rogyásig. Úgyhogy lényegében nincs olyan 6 és 100 év közötti magyar lakos, akinek ne érné meg eljönni, hogy velünk ünnepeljen. 🙂

– A koncertflyer szerint ott lesz „az egykori Flúg tagok zöme”. Ebből nyilván közös zenélés lesz, ugye?

– Így van, igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy minden régi Flúg-tag olyan dalban szerepeljen, ami valamilyen szinten a nevéhez kötődik.

– Visszanyúltok egész régi dalokhoz is?

– De vissza bizony! 🙂

– Esetleg valami meglepetéssel is készültök?

– Gondoltunk rá, hogy levágunk egy disznót éjfélkor a színpadon, de ezt végül elvetettük. Komolyra fordítva a szót, ha készülnél meglepetéssel, te elmondanád? 🙂

– A következő időszakra milyen terveitek vannak? Új lemezt terveztek-e a közeljövőben?

– Mindenképpen. Mivel az első lemezzel kapcsolatos ügymenet elég stresszes volt, úgy gondoljuk, hogy sokkal lazábbra vesszük a figurát egy időre. Ennek magánéleti okai is vannak, hiszen november végén születik másodszülött gyermekem, így szükségem is lesz a sebességváltásra. De valószínűleg pont ez lehet a jó megoldás, hiszen ebben a fesztelenebb légkörben sokkal kreatívabb a zenekar. könnyen születnek az új dalok, szövegek; úgyhogy van jövő előttünk. 🙂 Az a terv, hogy a jövő év elejére leszervezzük a fent említett országos klubturnét is. Nemsokára meglesz az első klip, a lemezanyag összegyűltével meg az új Flúg korong is.

Hexvessel Hexvessel
április 24.