Haemorrhage interjú!



A spanyol Haemorrhage elég régóta evezget a súlyosabb és betegebb metal zenék vizein, idehaza azonban szinte semmit se hallhatunk róluk, holott a belezős brigád túl van öt nagylemezen és kitudja már hány spliten. Kérdéseimre a húr nyüvő és háttérben hangszálait feszegető Luisma válaszolt.

A csapat eredetileg Devourment névvel alakult, később váltottatok, mi volt ennek az oka?


Kezdetben a dobosunknak volt egy ötlete, hogy írjunk húsfogyasztás ellenes szövegeket, olyan szövegeket akart csinálni, mintha szakácskönyv lenne, csak az állatokat helyettesítve emberekkel. Furcsa, de eredeti ötlet volt, de nem működött. Én személy szerint véres szövegeket akrtam, amik orvosi dolgokon alapulnak. Úgy gondolom a Devourment név nem illett az új irányhoz, így megváltoztattuk Haemorrhage-ra, ez jobban illik a vérhez. Egyúttal szabaddá tettük a Devourment nevet szabad felhasználásra más bandáknak, így boldoggá tettünk néhány fickót az USA-ban! ha, ha…

Kérlek, mutassad be a zenekart, kinek mi a poziciója, ki hány éves és kinek milyen mellék projectje van (amelyikről érdemes, arról kérlek meséljél)?


Mind temetkezési vállalkozók vagyunk! Ne törődj a korunkkal, mind öregek vagyunk és ki vagyunk hülve, he, he… Mind benne vagyunk néhány mellék projectben. Nekem, Ana-nak és José-nak (Ex-Haemorrhage dobos) van egy Reek nevű projectünk, meghallgatod a myspace.com/reekgrindcore-on. A dobosunk, Rojas is játszik egy bandában, aminek nem tudom a nevét. Ez egy technikás death metal banda a Death/Atheist nyomán. Azt hiszem hamarosan megjelentetnek egy demót.


Szövegvilágotok erősen beteges, honnan jön, vagy miből merítkeztek (csak nem lehettek mindannyian boncmesterek, haha)?

Igen! Mi mind patológusok vagyunk, mondtam már neked! ha, ha… Én írom a szövegeket, mert az énekesünk általában el van foglalva a részegséggel és nem tudom elég intelligens-e ahhoz, hogy fogjon egy ceruzát és írjon valamit… ha, ha… Korai éveimben elolvastam néhány orvosi könyvet, merítettem belőlük ötleteket, de már nem olvasok ilyeneket, mert az egész koncepció a fejemben van. Néha megnézek valamit a TV-ben vagy interneten, ad egy ötletet, és szöveget írok belőle.

Mennyire vagytok országotokban ismertek, milyen jó csapatokat emelnél ki a spanyol metál scenéből, s mennyire gyakori hogy web’zinek kérdésekkel bombáznak?

Igen, azt hiszem minden ember aki benne van a death/grind-ban és extrém muzsikában ismeri a Haemorrhage-ot, sok rajongók van itt. Igen, vannak interjúink webzine-ekben, de nem annyi, mint évekkel ezelőtt. 5-6 éve volt a webzine-ek fénykora és minden nap interjút adtam.


A Furtive Dissection egy tipikus Haemorrhage aprítás, ki rendezte a klipet és honnan a story? Tényleg, meddig lehet még húzni az őrült patológus álmait?

Én készítettem és rendeztem a videót. A sztori Anától és tőlem van. Terveztünk egy történetet az orvos kalandjairól. Az ötleteket a The Furtive Dissection-ből és egyéb dalokból vettük. Azután megtanultam néhány dolgot az animációról. Volt némi gyakorlatom video szerkesztésben, így annyira nem volt nehéz, de azért kemény munka volt. Oh! Remélem Dr. Obnoxious örökre a mi oldalunkra áll! Az új kiadónk (Relapse) Újabb animációs videót akar a következő albumra!

Kérlek, sorolj fel 5-5 kedvenc death és grindcore lemezt!

CarcassReek of putrefaction

ImpetigoHorror of the Zombies

Terrorizer  – World Downfall

Carnage Dark Recollection

General Surgery Necrology

Melyik lemezeteket tekinted a legbetegebbnek és erősebbnek, van esetleg olyan dal, aminek esetleg az életedben is van személyes kötődése?


Nehéz megmondani… talán az Apology for Pathology és a Grume, de ha más bandatagokat kérdezel, mást fog mondani. Egyik dal sem alapul személyes tapasztalataimon!

Ha műfaji kategorizálással kéne élned, minek tekintenéd a Haemorrhage-t: deathgrind vagy goregrind, illetve mi a különbség a két műfaj között?

Goregrind… A dalaink a vérről szólnak és a riffjeink és dobütéseink nem különben!

Egyszavas válaszokat…

Bor vagy sör?

Sör.

Bikaviadal vagy football mérkőzés?

Football. A bikaviadal kínzás és szar.

Boncolás vagy dugás?

Dugás boncoláskor!

Grindcore vagy gorecore?

Grindgore!!

Betegség vagy fertőzés?

Hmm… fertőzés!

Ki vagy bevérzés?

Haha, kivérzés!

Horror vagy pornó?

Horror, a pornót csinálni kell nem nézni!

Hús vagy inak?

Hús!

Fájdalom vagy élvezet?

Orgasmus.

Láncfűrész vagy szike?

A hangulatomtól függ. Ha nagyon brutális kedvemben leszek, láncfűrészt fogok használni! „Művészibb” munkákhoz mindig használj szikét!

Nagy álmok, vágyak, tervek?

Nincs jövő! Csak az új albumunk felvétele!

Életed meghatározó három filmje?

Hullajó, Aftermath és Conan a barbár.

Üzensz valamit a Fémforgács olvasóinak?

Szeretünk benneteket! Maradjatok betegek! Hallgassátok az új albumunkat, ahogy kint lesz!


Jöttök valamikor Magyarországra is?

Remélem hamarosan. Hallottam, hogy klassz ország, így talán jó lenne meglátogatni turistaként.

Köszönöm a válaszokat, remélem élőben is részesei lehettek egy kiadós belezésnek!

Köszönöm neked az interjút!!!

Luisma

Haemorrhage interjú! (3 komment)

Hexvessel Hexvessel
április 24.