Sidewaytown interjú

Markus Baltes-szel beszélgettem, csak úgy rövidben és vaktában feltett kérdésekben. Először is mesélj magadról, az emberek egy része csak az Autumnblaze-ről tud, de egyéb formációid is vannak, beszélnél ezekről?

Autumnblaze-n kívül, még van a Sidewaytown nevű bandám és ugyancsak játszom egy finn csapatban, a Scarlet Youth-ban. Eddig egy ep-t adtunk ki és épp a debütáló albumunkon dolgozunk. Összeségében ez egy shoegaze, 80-as évek popja és atmoszférikus cucc. Igazán jó zene.

Ha már itt tartunk, a Sidewaytown 2007-es, idén pedig újra ki lett adva, miért volt erre szükség illetve 2007-ben hogyan jelent ez meg? Lesz folytatása is?

Nos, a “Years in the wall”-t magam adtam ki, majd megpróbáltam létrehozni a saját kiadómat. De hamar észrevettem, hogy nincs elég kapacitásom ahhoz, hogy szélesebb körben is terjesszem a Sidewaytown-t, így kiadó után néztem, akik kiadnák az albumot újra, és itt tartunk most. Minden bizonnyal lesz második lemez is, már dolgozom is rajta, de el fog tartani egy darabig. A következő nagy lépésre készülök.

Idén júniusban jelent meg az új Autumnblaze korong is Perdition Diaries címmel. Mit kell erről tudni?

Ez az első Autumnblaze lemez 2004 óta, szóval ez nekünk olyan volt, mint egy újjászületés. Együtt dolgoztam a barátommal és alapító taggal, Arisjel-lel, ami olyan volt, mintha az igazi családodhoz tértél volna vissza. Perdition diaries egy erős melankólikus dark metal lemez, egy album azokról a sötét órákról, mikor úgy tűnik, egy barátság darabjaira esik szét.

Hogy vélekedsz a jelen gazdasági helyzetről, te mennyire érzed a válságod környezetedben?

Nem foglalkozom ezzel a dologgal, mivel nincs ráhatásom. Azt sem tudom, hogy ez nem e egy tündér mese a világ kormányzatai tollából, hogy eltereljék a figyelmet a mi igazi nagy problémáinkról, mint a klíma változás és a többi. Vagy a cégek meséje, hogy bármikor elbocsáthassák dolgozóikat.

Volt némi közöd röpke 10 éve még a Flaming Entity formációhoz is, erről mit kell tudni és végül miért csak három demóig élt a dolog?

Ha, ha, soha senki sem kérdezett engem a Flamin Entity-ről, majdnem el is feledkeztem róla. Én csak néhány tiszta vokálozással segítettem ki őket, szóval nem igazán tudom, hogy miért nem jelentettek meg utána semmit sem.

Mit tennél, ha a boldogság egy alma lenne?

a, Beleharapnék, s behabzsolnám.
b, Fényesítgetném, s elraknám.
c, Apró szeletekre vagdalnám, ha szomorú lennék fogyasztanám.
d, Körtére cserélném :}

C-t választanám, de csak ha igazán gyógyír a szomorúságra.

Köszönöm a lehetőséget, a legjobbakat!

Zoli