Avatar interjú

2010. március 12-én Győrben az Edda 30 éves jubileumi koncertje előtt egy igen kellemes meglepetés várt a rockzene szerelmeseire hiszen a Pallai Produkció által szervezett rendezvényen egy mostanság már igen nagy rajongótáborral rendelkező elképesztően jó megjelenésű és kiváló zenészekből álló hard rock csapat kapta meg a vendégzenekar szerepét. Az esemény után Délvidéki Szélvihar Gellér Tamás gitárnyűvőt kerestem fel, hogy meséljen kicsit nekünk zenekaráról az Avatar-ról.


Mi az Avatar név jelentése? Miért választottátok ezt a nevet?

Szia! Egy helyesbítéssel kezdeném ha megengeded: az Avatar nem az én zenekarom, bár az való igaz, hogy az egyik alapító tagja én vagyok, Ricsosszal egyetemben.
Egy amolyan igazi, szottyadt, esős februári hétköznap este kezdődött minden, az Örsön, egy szakadt kocsmában, 3 sör, fél doboz cigi, néhány jó lemez és egy elázott rockmagazin mellett..
A cél egyetlen dolog volt: „Gyerekek! Csináljunk olyan zenét végre amit szeretünk! Tegyünk magasról mindenkire, és csináljunk egy olyan bandát, aminek a bulijain minden este ott tombolnánk mi is! Mentsük meg a rock ‘n rollt!”
Az akkori csapatom haldoklott, és rajtuk keresztül ismertem meg Ricsoszt, azaz Szepesi Richárd billentyűs-énekest, és szerzőtársamat, rajta keresztül pedig az első énekesünket, Danhauser Somát, aki 2006 őszén váratlanul kilépett. A névválasztás volt a legutolsó, mindenképp valami kevésbé lejáratott, nemzetközileg is jól hangzó dolog kellett. Végül Ricsoszék ötlötték ki ezt. Az avatar (ugye még távolról sem volt szó a filmről akkor) többjelentésű szó: a Távol-keleti, szanszkrit kultúrákban, és úgy tudom a hinduizmusban kap leginkább szerepet, mint egy afféle földre szállt, testet öltött felsőbb, vagy isteni lény. Az ősi, honfoglalás előtti, természettisztelő hitvilágban pedig a beavatót, talán a fősámánt jelenthette, az avatni-felavatni szavak is egyes források szerint innen erednek. Mi ezutóbbi, ősi kultúránkhoz köthető jelentését szoktuk kiemelni inkább, és Ricsosz is erre hivatkozott, ugyanis annak idején az Arvisurákban többször elmerült velem együtt, és mindkettőnket foglalkoztatott ez a dolog érdeklődés szinten. A Holdvilágárok című dalunk konkrétan erről a misztikus, rejtélyes világról szól, jómagam is több könyvet elolvastam erről a fantasztikusan érdekes helyről azóta!
A filmmel – mivel jókora reklámérték ez nekünk most, haha! 🙂 – sajnos nem nagyon tudjuk magunkat párhuzamba hozni, bár maga a történet, a jó és a rossz küzdelme, és az egyszerű, emberi (ha a film esetében mondhatom ezt), természetes, vagy inkább természetből fakadó normák azok amik nekünk is sokat jelentenek, és a dalokban is sok minden szól erről! Nem szeretjük a ránk eröltetett dolgokat mi sem, ez biztos! 🙂

A zenekar megalakulása óta milyen rendezvényeken vett részt? Voltak e esetleg díjak amit tehetségkutatóról elhoztatok?

Először a klubozás ment, aztán 2007 tavaszán a Hard – akkor még Kalapács Józsival, Zserbóval elvitt bennünket sok helyre előzenekarként, így sokat köszönhetünk nekik. Megfordultunk a határon túli területeken is, pár dolgot emelnék ki:

2007-ben a Rockmaratonon, Pécsett elvittük a tehetségkutató különdíjat, a fődíjról csak a 27 év feletti átlagéletkor (túl öregek voltunk, haha) miatt maradtunk le a zsűri nyílvános bevallása szerint. Ezzel megalapoztuk a Hammer World kiadós kapcsolatot, illetve fellépési lehetőséget kaptunk a 2008-as Rockmaratonra.
A következő állomás a Délvidéken található szabadkai Kisstadionban volt, óriási színpadon, egy nemzetközi tehetségkutatón, a String Festivalon. Itt csodálatos bulit sikerült adnunk, a 3. díjat vittük el, valamint a legjobb gitáros díját vihettem el kb 300 válogatott csapat közül. (Az első kettő hely a szerbiai lemezkiadás és koncertfelvétel miatt nem volt életszerű) Egy szép Stratocaster gitár és egy hangszerultalvány mellett egy csomó média megjelenést kaptunk a szerb és a helyi magyar sajtóban, így különösen örültem, hogy hazai pályán is sikerült nagyot alkotnunk! Még a helyi Blikk (ott Blic!) címlapjára is feltettek, ugyanis magyarul énekeltünk kizárólag bosnyák, horvát, szlovén, szerb és montenegrói csapatok közt, mégis nyerni tudtunk! Ez óriási siker volt!
Abban az évben ősszel Ecseren nyertük meg a Jimi Hendrix Tehetségkutató Fesztivált, ahol első díjasok lettünk, és egy klipet nyertünk, ami sosem készült el sajnos. Ez már csak így megy, de ez adott löketet az első igazi album megalkotásához, ami végül 2008 karácsonyán jelent meg a Hammer World mellékleteként, és rettentő jó szakmai visszhangot kapott, a hardrock.hu szavazásán pl az év lemezei közül rögtön a Mobilmánia mögött lett második!
Ezeken kívül fontos állomásnak tartom az első önálló nagykoncertet is, Dunakeszin, a Kinizsi Sportpályán, ahol 2007 pünkösdjén sikerült egy hatalmas bulit csinálni szinte teljesen önerőből.
Előzenekaroztunk a Hard-nál, a Kormorán-nál, a The Rock Band-nél, a Wisdom-nál, játszottunk együtt a CSÍT-tel, az Időgép-pel, Erdélyben kétszer jártunk tavaly – egyszer a szejkei Rockmaratonon, ahol a Piramis, és a Pokolgép mellett főzenekarkodtunk, majd visszatértünk önálló bulira is Székelyudvarhelyre október 23-án.
Emlékezetes még a két Wigwamos, teltházas buli a Wisdom és a Hard előtt pl, vagy a tavaly szeptemberi, nagybörzsönyi szlovák-magyar vadásznapon lejátszott esti koncert, ahol a csillagok alatt, többezres nézőszámmal adtunk hatalmas szabadtéri koncertet, és a tömeg egy emberként énekelte velünk az ott pl baromi aktuális Határ nélkül-t!
Jártunk és járunk mindenfelé, most éppen az Edda-nak nyitunk a 30 éves jubileumi turnéjukon, és ez azt hiszem hatalmas megtiszteltetés mindnyájunknak!



Mindegyik tagnak a fő zenekara az Avatar de többen is játszatok más zenekarokban. Pontosan ki melyik zenekarnak a tagja még?

Jómagam a Europe Tribute Band-ben vezetem le ami még megmarad 🙂 Itt a barátaimmal kedvenc Europe számaimat játszom – olyan arcokkal mint Nachladal Pisti ex-Wisdom énekes, Vincze Zoli ex-Snake Heart bőgős, Sturm Johnny billentyűs, aki a Pura Vida-ban és más pop-rock csapatokban billentyűzik, és Nagymihály Lajos, dobos barátommal, aki a Candy Shop-ból, Love Gun-ból lehetett ismert, illetve ma ő pótolta a családi okból hiányzó Kriszt a doboknál.
Ezen kívül Nahival és Johnnyval elkezdtünk egy akusztikus projectet, ahol a kedvenc rocknótáinkat játszuk unplugged hangszerelésben, énekközpontúan, és itt vannak a Europe mellett Dokken, Bon Jovi, Skid Row, Scorpions, Bruce Dickinson nóták is!
Ricsi jelenleg a CSÍT-ben is billentyűzik, illetve folk rock csapatával, a Dévával küzd lelkesen, valamint Barnával közösen a Nemadomfel Együttes-ben háttérzenészek, zenei rendezők. Ez egy fogyatékos, fiatal zenészeket foglalkoztató csapat, nagy sikerrel koncerteznek országszerte, a Papp László Arénában is kétszer léptek már fel. Ricsosz a zenéből él, így egy bárban is zongorázik például, haha!
Barna több csapatot is egyenget, pl a Villon Trió-t említeném meg elsőként, ahol a nagy francia, bohém költő verseit rock-zenésítik meg, de más csapatokban is muzsikál, pl nemrég lépett fel újra a Sing-Sing Emlékzenekar-ral, meg még vagy hatezer formációban működik közre 🙂
Kriszről nem tudok hogy zenélne jelenleg másutt, így ő a legkipihentebb közülünk, haha!
Szaszkónak most éppen nem működik a másik bandája, a Gary Moore Jam Band, ahol a kedvenc gityósom bluesnótáit énekelte. Azelőtt ő is versmegzenésítésekkel lépett fel egyedül, vagy kisebb akusztikus csapatokkal.

Van-e esetleg olyan zenész akire példaképként tekintetek?

Mindannyian kicsit más zenei világot képviselünk, így jön létre az Avatar hangzás.
Én a dallamos rock, AOR, glam és a tradicionális hard rock / heavy metal vonalat kedvelem, leginkább a 80-as évek végéről. Olyan bandákat mint a régi Bon Jovi, a Whitesnake, a Europe, a Def Leppard, a Van Halen, a Kiss, a Journey, a Foreigner, a Mötley Crüe, a Firehouse, és még milló más…
Magyar vonalról abszolút az Edda felelt meg az ízlésemnek, illetve a Sing Sing-ről szólt még a tinikorom, emellett az Ossian-t szerettem nagyon.
Illetve imádom a 80-as évek igényes pop zenéit, funkos cuccait, bár emiatt a rockerek lehet, hogy megrugdosnának! Egyszóval mindegy, csak sok-sok dallam legyen benne, és szép hangszerelés! Haha 🙂
Ricsosz egyértelműen folk rocker, és Hammond / Moog orientált ős-hard rock arc, a klasszikus magyar bandák (Edda, Mobil, stb) mellett imádja a Kormorán-t, a népzenét, a világzenét, külföldről meg mindig az Ayreon projectre és talán a Uriah Heep-re hallom hivatkozni.
Barna nagyjából velem hasonló ízlésű, mindenevő, de tudtommal nagy Toto / Lukather fan.
Szaszkó blues-country orientált nagyon, egy amolyan igazi vidéki srác, akivel pl kocsiban menet mindig Eaglest hallgatunk! 🙂 De ő is imádja az igazi, tökös rockzenét! Pl most folyamatosan elkéri a Dokken, Whitesnake típusú dolgaimat.
Chris – ő a metálarc :). Komolyra fordítva tény, hogy a gyökerei a germán / brit / skandináv euro- és power metal felé nőttek legmélyebbre (Maiden, Helloween, Accept, Running Wild, Manowar, stb), de már ő is inkább dallamrockot hallgat, sőt a napokban említette, hogy rákattant a Molly Hatchet, Blackfoot / Lynyrd Skynyrd típusú southern rockra, és szájharmonikát akar venni! Haha! Nemsokára igazi, gumicsizmás redneck lesz! 🙂
Nekem amúgy gitárosként a legnagyobb hatásaim pl John Norum a Europe-ból – ugyanis miatta kezdtem el gitározni, Richie Sambora (Bon Jovi), John Sykes (Thin Lizzy, Whitesnake), Őeddiesége, azaz Mr. Van Halen, Sead Lipovaca (Divlje Jagode), Paul Gilbert (Mr Big), Vito Bratta (White Lion) aztán imádom pl. Gary Moore-t, Chris Reát és Mark Knopflert is.
Magyar vonalról egyértelműen Kun Peti volt az akit mai napig a legnagyobbnak tartok, gyerkőcként totál lenyűgözött! Maróthy Zoli és Alapi Steve mellett nálam igazán ő az örök favorit. Ők – és még millió másik zenész hatott rám.
Jelenleg egyébként Doug Aldrich a Whitesnake-ből az, aki abszolút példakép az igazán aktívak közül!
Ha engem kérdezel, több multihangszeres amolyan igazi „zenész” hatott még rám mint Phil Collins, vagy Mike Oldfield, de említhetném Richard Marxot, Dan Huffot is, ha pedig a tökéletes hangzást keresem, azt valahol Desmond Child, Jack Ponti és Mutt Lange producerek munkái közt találnám meg!
Egy videón láttam, hogy a Harapj vagy én haraplak című számnál Szaszkó az énekesetek akusztikus gitáron játszik.

Van a zenekarban olyan tag aki a sajátja mellett más hangszerek megszólaltatásában is otthon van?

Majdnem mindannyian.
Nálam először a dob volt a szerelem, majd zongorán tanultam először évekig, ezt egy szintetizátorra váltottam, aztán 13 évesen jött a gitár, amit nagyrészt autodidakta módon tanultam meg. Így ma is szívesen billentyűzök, bár a többiek szerint nem kéne, mert nem tudok. Haha! Egyébként imádom a hangszereket, szívesen kipróbálok mindenfélét, a zenebuzi családban az ütőgardontól a dorombon át a citeráig van minden amit akarsz!
Szaszkóról kevesen tudják, de kiválóan játszik trombitán, amit évekig tanult, illetve szívesen gitározik, ezt persze mi meg jól kihasználjuk.
Ricsosz fantasztikusan játszik népi fafúvós hangszereken, autentikus stílusban használja a kavalt, a „hosszifuruglát”, az ír furulyát, a töröksípot, ezen kívül szintén gitározik is.
Barna alapvetően szólógitáros, sőt, nagyon jófajta! 🙂 Ő is billentyűzik, de legutóbb mikor a Fészek Klubban játszottam vele meg Ricsosszal egy bulin, akkor ő volt a dobos, és tök jó volt! Haha 🙂
Chris is próbálkozott már ezzel-azzal, de ő az ütősök rabja!
Mindannyian imádunk különben énekelni, így a vokálok is hála Istennek nagyon gazdagok nálunk, Barna érkezésével 4 szólamra bővültünk.

Úgy tudom, hogy igen nagy előszeretettel gyűjtöd a gitárokat. Most jelen pillanatban hány fegyver van az arzenálodban? Mit lehet róluk tudni?

Túlzás, hogy gyűjtöm, de most már tényleg összegyűlt egy szép arzenál :). Évek óta márkahű vagyok, az Ibanez gitárok szerelmese voltam gyermekkoromtól. Valamiért rettenetesen tetszenek, és nagyon kényelmesek nekem, valószínűleg ez a hűség már csakazértis megmarad!
Jelenleg a két fő gitárom egy Ibanez RG 470 FTP Limited, és egy Ibanez S. Vai JEM 555WH, legtöbbször ezeket használom a koncerteken, mivel a Floyd Rose tremolo használata eléggé jellegzetes elem a játékomban / hangzásomban. A stúdióban használtam a héthúrosomat is, ez szintén Ibanez, egy GRG 720-as modell. Aztán van egy gyönyörű, vaníliafehér Squier Stratocasterem, ami különösen kedves, mivel ezt nyertük Szabadkán. Olcsósága és egyszerűsége ellenére kiváló hangszer, a Szerelmesverset pl ezzel játszottam fel, és a Europe Tribute-ban is sokat használom.
Az új szerzemény a család karácsonyi ajándéka, egy új, Westone típusú Les Paul Cherry Sunburnst, amit egy német gyár készít az eredeti Gibsonok megszólalásig tökéletes másolataként. Mindenkinek ajánlom, köszönet érte a Powerstate Hangszernek és Vincze Zolinak, hogy megismertették velem! Mindent tud szinte mint a „nagytestvér”, csak pont tized áron. Ezt még élesben be sem vetettem, de ami késik nem múlik, mert nagyon élvezem, igazi térdig lógatós, testbőlgitározós rock n roll hangszer, haha! Akusztikus gitárom egy Ovation, mely Avatar téren a lemezen is hallható, illetve Szaszkó ezen szokott élőben játszani.
Erősítők terén a Laney győzött meg, míg effektként egy Dunlop Crybaby és egy Zoom a társam hosszú évek óta.

Mostanában elég sokat próbáltok és hallom, hogy szépen alakulnak a dolgok. Hány számot raktatok eddig össze? Mikor kerülhet sor arra, hogy ezt egy lemezre fel is rögzítsétek?

5-6 szám már koncertkész, ami vadonatújnak mondható, tehát jórészt idén született. Az első lemezre sem jutott fel minden, így még a régiek közül is mazsolázunk ezt-azt, és van egy csomó ötletünk! A lemezt idén mindenképp szeretnénk megjelentetni. Annyit elárulhatok, hogy az első lemez társadalmi / globális problémáit feszegető lemezhez képest sokkal emberközpontúbb dalok születtek, ugyanis sok mindenen átment mindnyájunk az elmúlt két évben.

Ki a csapatban a zeneszerző és ki írja a szövegeket?

A szövegekért majdnem mindig Ricsi a felelős, a zenék kb háromnegyedét is ő írja. Én vagyok főként a koncepciófelelős, és a hangszerelésbe nyúlok bele sokat. Nálam érdekes módon egy dal még maga a dallam és a szöveg megléte előtt fejben, szinte egészben megszületik, látom gyakorlatilag egy képzeletbeli klippel együtt, és erre igyekszem Ricsosz ötleteit összesakkozni.
Aztán az esetek többségében lehoz Ricsi egy kb 60%-os dalt, amit együtt rakunk össze, és amibe mindenki belerakja önmagát, ettől lesz a dolog Avatar. Más esetben én hozok le ugyanígy dalt, és fordítva. A Hontalanul esetében pl a kocsiban, próbára menet kitaláltam az alapriffet, és tudtam, hogy mit akarok hallani. Ricsosznak épp volt egy lassú dala ami nem akart összejönni, az énekdallama meg pont erre illett, és ebből lett az egyik legspeedesebb számunk!
Újabban én is egyre többet ötletelek, rakjuk össze a riffeket, témákat Krisztiánnal, aztán ebből is lesznek és lettek dalok. Szaszkó is írt dalokat, annak idején Efti is, és Krisz is hozott újabban pár baromi jó szöveget.
Barna még új játékos, de rengeteget segített már az új daloknál is, jó ötletei vannak, kiválóan tudunk dolgozni, haladunk szépen!


Céljaitok közt szerepel a hard rock zene megmentése. Szerintem is valóban szükség van erre hiszen ha a mostani nagyok egyszerre mennek nyugdíjba akkor ha jobban megnézzük nincs olyan meghatározó zenekar aki a következő generáció nagy kedvence lehetne ebben a stílusban .Neked mi a véleményed erről?

A megmentés helyett ma már inkább az átmentés szót használnám szívesen, és kérdésedben benne is volt a válasz félig! 🙂 Talán inkább sajnálom, hogy a velünk együtt induló fiatalok nem nyúlnak ehhez a szerintem IGAZI ROCK zenéhez.
Talán nem tudnak, nem mernek, nem tudom. De a nagy „öregek” mellett nincs ám szinte senki rajtunk kívül, és hiszem azt, hogy a fiataloknak szükségük van – ahogy nekem is – a korosztályuknak megfelelő, „elérhetőbb” példaképekkel, helyesebben inkább színpadon játszó tükörképekkel rendelkezniük!
Ezért is alapítottuk ezt a bandát, hogy legyen olyan zene amit szeretünk, de ami friss, lelkes, tüzes, és fiatalok tolják, (nem csak) fiataloknak! Már csak a média kéne, hogy rájöjjön, van új a nap alatt! De a helyzet – mint azt tudjuk – ezen a fronton még a „nagy öregeknél” is bajos…

A Hammer World Magazin lemezkritikájában elhangzik, hogy a régi Edda és a klasszikus Lord zenei hatásai jelennek meg dalaitokban. E két zenekar rajongótáborából alakult esetleg ki a ti rajongótáborotok is?

Való igaz, hogy mikor elkezdtük, az Edda volt az egyik közös pont nálunk. Különösen a Szélvihar-Elveszett Illúziók közti korszak, tehát biztos hogy érezhető a hatás.
Közönség terén gyanítom, hogy van átfedés, már csak a hasonlóan dallamos, billentyű-gitár-vokál orientált rockzene miatt is – de ez szerintem abszolút nem kizárólagos és mérhető, nagyon sok féle arc jön Avatar koncertre!
Pont a fenti két banda esetében szoktam felhozni, hogy embereket, generációkat átfogó csapatok voltak, akinek a közönségében a felvarrós rockertől a magassarkús irodacicán át a vasgyáros munkásig mindenki megtalálható volt, és a dalaik mindenkinek szóltak akit megérinthettek!
Ez nálunk sem titkolt cél, és szeretnénk is, ha mindenki megtalálná magának az Avatar-t. Talán ezzel tudok leginkébb párhuzamot vonni köztünk és köztük.


Látom adtok a külsőségekre is. Hatalmas zenekari molinótok is van és a honlapotok is teljesen új. Van még valami újítás amit mostanában csinál a zenekar?

Igen, adunk a külsőségekre, mert kell! Rockzenekar vagyunk, és szerintem egy rockbanda nézzen ki úgy mint egy rockbanda! Ez szórakoztatóipar, előadóművészet, és megtiszteljük a közönséget azzal, hogy nem úgy megyünk fel a színpadra mint aki felállt az irodaasztal vagy a műhelypad mellől.
A honlapunk annyira új, hogy még csak kb 70%-os, változni is fog picit, még szebb lesz.
Nagy újítás viszont az alakulófélben lévő Avatar webbolt, ahol pólót, kendőt, mindenféle relikviákat lehet majd kapni – és már rendelhettek is e-mailben az info (kukac) avatarzenekar (pont) com címen, vagy keressétek a koncerteken!
A vadiúj, kiváló minőségű (!) pólók, egyebek új parterünk, a Formart hímző- és pólónyomdázó stúdióban készülnek, ők egyébként rajtunk kívül a Lord és a Karthago zenekart is ellátják jobbnál-jobb cuccokkal, a minőség tehát garantált!

Köszönöm a jó beszélgetést Neked, valamint az Eddának és a Pallai Produkciónak az egész zenekar nevében ezt a csodás estét!

Minden jót kívánunk Nektek, AVATAROSOKNAK! Vigyázzatok egymásra!
Tomi


Avatar felállás:
Moldován György Szabolcs – ének, vokál, akusztikus gitár Gellér Tamás – gitárok, ének, vokál Szepesi Richárd – billentyűs hangszerek, ének, vokál Kiss Barna – basszusgitár, vokál Paróczi Krisztián – dobok, ütőhangszerek
Hexvessel Hexvessel
április 24.