Vale Of Tears interjú

– Kezdjük talán a banda történetének áttekintésével, hisz eddig még nem interjúztunk!

– Üdvözlet minden kedves olvasónak és neked is Sanyi! A bandát még 1997-ben alapítottuk, természetesen még egészen más felállással. Az eredeti tagságból már csak ketten vagyunk Zolival, a gitárosunkkal. A legfontosabb számomra az volt, hogy ne csak úgymond próbatermi zenekar legyünk, hanem mutassuk meg magunkat, akár élőben, akár hanghordozón.
Amikor összeállt az első felállás elkezdtük egyből a nóták írását, majd ’97 decemberében megvolt az első karcagi bulink. Már akkor nagyon sok biztatást kaptunk zenészhaveroktól és a közönségtől is.
Nem fogom elfelejteni az akkori, főleg karcagi, vagy környékbeli koncertek hangulatát. Otthon például 200-250 ember volt egy Vale Of Tears bulin. Döbbenetes számadat a mostani underground koncertek látogatottsága mellett. Mindegy, ezzel most ne foglalkozzunk! Szóval szerveztem a bulikat, közben pedig formálódtak a dalok, és megérett az első demófelvétel elkészítése. The Lord Of Illusion címmel adtuk ki saját gondozásban 1998-ban kazettán, majd rá egy évre jött a The Curse kazi. Közben próbáltam minél több ismeretségre szert tenni, több bandával, koncertszervezővel sikerült jó, mai napig tartó kapcsolatot kialakítani. Ahogy visszaemlékszem abban az időben rengeteg kazettát rendeltek levélben, postán, a megjelent kritikák alapján. Másik döbbenetes tény, hogy milyen sokan gyűjtötték a kazettákat, főleg az undrground bandákét.


A két demó után elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy felvegyük első lemezünket. Elhagytuk a szintit és változtattunk a hangszerelésen is. From Birth To Expiration címmel jött ki az első lemezünk a Nail Records gondozásában 2003-ban. Ezeket a felvételeket Kiss Sándor debreceni mobilstúdiós segítségével készítettük. Túráztunk a Dying Wish társaságában, és egyre több fesztiválon léptünk fel.
2005-ben már a Denevér Stúdiót vettük célba és Töfi közreműködésével elkészült második, Destined For Desolation című lemezünk. Ezen már gyökeres zenei változásokat lehetett tapasztalni. A nóták thrash-es elemekkel bővültek, több gyorsabb témát írtunk, köszönhetően Mike korábbi érkezésének. Ezév őszén megszerveztük a 3 Terror Thrashman Tour-t, a Remorse, CasketGarden és a Megazetor társaságában jártuk az országot.
Ja igen, majd elfelejtettem elkészült első videónk is a Surrounded By Walls című dalra a karcagi téglagyárban. Élveztük nagyon a forgatást. Aztán folytatódtak az újabb nóták körüli munkálatok. Oli érkezésével feltérképeztük a Felvidéket, jártunk Erdélyben és volt fellépésünk Bukarestben is. Aztán ismét Denevér Stúdió, majd 2009-ben megjelent az Illdisposed Inner Interest.


– Jó sok tagcserétek is volt az évek során, mi hozta ezeket? Melyik volt a „legfájóbb veszteség”, ha fogalmazhatok így?
– Hát igen. Az az igazság, hogy ezzel a témával már nem szívesen foglalkozom. A két demót és a három nagylemezt nem tudta elkészíteni ugyanaz a felállás. Végülis nem árt, ha néha cserélődik, frissül a tagság. Na de ilyen sűrűn!!!!! Szerettem minden zenésztársammal együtt zenélni, adott korszakban az volt a legmegfelelőbb, főleg a lehetőségekhez képest. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy Hjules-lel (Havancsák Gyula) nem sikerült lemezt írnunk. Kíváncsi lettem volna arra, hogy milyen ötletekkel állt volna elő a második Vale Of Tears lemezhez. 

– Jó sokáig tartott a kényszerszünet. Ilyen nehéz dobost találni?
Pali az Illdisposed lemez megjelenése után közölte, hogy nem csinálja tovább velünk. Más elképzelései voltak. 2009 őszén még volt három bulink lekötve, aztán kilépett. Ismét rosszkor jött a tagkiválás, mert szerettük volna bemutatni a lemezt, minél több helyre eljutni vele. Aztán 2010. január 1-én megszületetett Zoli öcsém kisfia. Egy évet kihagyott. Már a 2009-es ipolysági bulit Vendivel, egy felvidéki sráccal nyomtuk le. Utána pedig Papp Lajos (Dying Wish) barátunk lett a gitárosunk. 

– Erikre hogyan bukkantatok rá? Mutassátok is be, kérlek!
Erik zenekarhoz csatlakozását Olinak köszönhetjük. Rengeteget bújta a netet, „dobos keres zenekart” hírdetéseket vadászott. Ha jól emlékszem egy youtube videón akadt Erikre. Természetesen felvettük vele a kapcsolatot, neki pedig szimpatikus volt a banda hozzáállása.


– Mennyire sikerült beilleszkednie? Érdekelne, milyen volt ennyi kihagyás után az első próba?
– Úgy gondolom, hogy a beilleszkedésével nem volt probléma. Az első közös próbán pedig fülig ért a szánk. Élveztük mindannyian. Utána viszont jött az arlói Hellness Hétvége, Erik első fellépése velünk. Nagyon jól sikerült a buli. Szuper volt ismét színpadon állni. A hétvégét együtt is töltötte a zenekar, Erik is maradt szombaton a bulin, így még előnyösebb helyzetben illeszkedhetett be a bandába. Nem beszélve arról, hogy a többi bandával is lehetősége adódott összeismerkedni. 

– Milyen visszhangokat tapasztaltok a zenekar újjáalakulásának, reaktiválásának hírére? Hogy látjátok most a zenekar jelenét, jövőjét?
– Haver bandák, cimborák nyílván örültek, hogy megtaláltuk az új dobosunkat, így újra koncertképesek lettünk. Az eddig lenyomott bulik is nagyon jól sültek el, a közönség is örült, hogy újra színpadon láthatta a bandát. Természetesen továbbra is szeretnénk minél több bulit nyomni, leküzdve a földrajzi akadályokat. Kicsit szétszóródtunk az ország területén, de megoldjuk ezeket. 

– A következő állomás az első koncert volt. Hogyan sikerült?
– Nem panaszkodom. A Hellness Hétvégén léptünk fel Arlóban. Nagyon szeretünk fellépni, visszatérő vendégek vagyunk. Zsola a Remorse-ból gondol ránk, hogy kéne egy kicsit zajongani. Gyönyörű környezet, családias hangulat és király bandák lépnek fel a hétvége folyamán. Ajánlani tudom mindazoknak, akiknek elegük van a multi-kultis, külföldieknek szervezett hazai fesztiválokból!!!!



– Anno kijött az utolsó lemez, aztán bemutatni már nem nagyon sikerült? Befolyásolta ez valamennyire a koncertprogramot?
– A koncertprogramot nem befolyásolta, vázát a harmadik lemez anyaga képezi. Kicsit sajnáljuk, hogy nem sikerült bemutatni úgy, ahogy szerettük volna, de ez van.

– Milyen elképzelésetek van a folytatásra, hisz a szünet alatt nyilván születtek ötletek? Mikor lehet új dalokat hallani?
– Ötletek természetesen már születtek, hogy mi lesz a sorsuk, azt még nem tudjuk pontosan. Az Illdisposed Inner Interest lemez készítésekor rögzítettünk két feldolgozást, amit szeretnénk digitális formában elérhetővé tenni.



– Amíg mondjuk így tetszhalott volt a Vale Of Tears mivel foglalkoztatok? Egyéb projektek például?
– Zajlottak a magánéleti dolgok. Költözés, munkahelyváltás és család, hiszen azóta Zolinak megszületett a második gyerkőce Rebeka személyében, Olinál pedig a trónörökös Bence 2012 év végén érkezett.
Oli elindított egy death metal zenekart Colddawn néven, de azóta a banda feloszlott.

– Zárásként még valami, amiről nem beszéltünk, de fontosnak tartotok megemlíteni?
– Nagyon köszönöm a lehetőséget neked, Sanyi. Természetesen a közönség türelmét is köszönjük, igyekszünk minél több bulit adni.
Találkozunk Nagycsalomján, a Metal Forever Fesztiválon!!!!!
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.