Interjú a Smash into Pieces zenekarral

A Smash into Pieces egy kirobbanó rock zenekar, akik világhírre törekszenek.” Olvasható a banda közösségi illetve weboldalán. Az ötös fogat a svédországi Örebro városban alakult alig hat évvel ezelőtt, akik a szintén svéd Amaranthe Invincible nevet viselő turnéja keretében érkeztek Magyarországra, ami utóbbiak számára azért kiemelendő, mert ez az első önálló turnéjuk, viszont ez az alkalom a Smash into Piecesnek is különleges, mivel nekik ez az első európai turnéjuk. A Club 202-ben, a koncertjük előtt faggattam Chris Adam Headman Sörbye énekest és Per Bergquist, gitárost.


GreenWitch:
Mondanátok pár szót a zenekarról? Hol és hogyan találkoztatok és kezdtétek a közös munkát?

Chris Adam Headman Sörbye: Ohh… Hát csak onnantól tudok neked bármit is mondani, hogy én bekerültem az zenekarba… Volt egy zenekarom a tanulmányaim alatt, amikor még iskolába jártam és ebben a sulis bandában tulajdonképpen a legjobb barátom Benny legjobb barátja is volt, aztán egy nap szükségünk volt egy basszerosra, úgyhogy megkérdezem egy barátomat, hogy tud-e valakit esetleg, így jött Benjamin aki a szárnyai alá vett szóval… Ez volt a kérdés, igaz? (nevet) Isak apja és Benjamin apja ismerték egymást régebbről, Benny gitározott, Isak dobolt a faterjaik azt mondták, hogy oké, ez a két srác együtt fog játszani. Isak akkor volt tizenhárom éves.

Per Bergquist:
Igazából tizenkettő volt akkor. (nevet)

Chris Adam Headman Sörbye:
Jó, mindegy valami ilyesmi… (nevet) Szóval valahogy így volt az első találkozás. Viktor, aki ott áll a falnál… Helló Viktor! (mind a hárman intünk neki, ő pedig visszainteget) Szóval utána csatlakozott hozzánk ő is, végül Per. Ő a legújabb üdvöskénk, az új fiú. (oldalba böki a mellette ülő Pert és nevet) Nos, ez egy rövidített verziója az egésznek. Ez olyan 2008-2009 körülire tehető. Vagy mikor is volt az a tehetségkutató, a Sweden’s Got Talent? 2009-ben? Igen. Na akkor volt az első fellépésünk.

GreenWitch: Ha már így szóbahoztad a Sweden’s Got Talent-et: nevezhetjük ezt a szereplést mérföldkőnek az életetekben?

Chris Adam Headman Sörbye:
Igen, mert rengeteget változtatott. Néhány egyéb zenekarban is játszottam, és hirtelen találtam, vagyis találtunk valami olyat, amire igazán fókuszálhatunk, és amit mindig is csinálni akartunk.

Per Bergquist:
Igen, hagytunk minden mást a francba, aztán ezzel kezdtünk el foglalkozni. (nevet)

GreenWitch: A Bandit nevű svéd rádióállomás 2008 óta rendezi meg a díjkiosztóját, és 2013-ban titeket is jelöltek „Az Év Áttörése” kategóriában. Mit jelent ez számotokra?

Chris Adam Headman Sörbye:
Tulajdonképpen nemcsak hogy jelöltek minket, de meg is nyertük a kategóriát! Szerintem mondhatjuk, hogy ez Svédország legnagyobb rock rádiója. Elég jó díj ez, mert rengeteg ajtó nyílt ki előttünk és most már sokkal könnyebb akár egy koncertet is összehozni. Ez egy jó alkalom volt arra, hogy továbblépjünk egy bizonyos szintről.

GreenWitch: Már rengeteg helyen felléptetek Svédországban, Skandináviában is egy jó néhány koncertet adtatok, és Tokyo-ba is eljutottatok. Mi az oka annak, hogy Japánba előbb eljutottatok fellépni, mint Európa más országaiba?

Chris Adam Headman Sörbye: (nevet) Igen, Japánba menni elég nagy lépés volt. Tudod, régóta akartunk koncertezni Európaszerte természetesen, de hirtelen kaptunk egy lehetőséget, hogy kijuthatunk Japánba, ahol megmutathattuk magunkat és a zenénket pár lemezkiadónak néhány más kisebb banda társaságában, aminek az lett az eredménye, hogy most van egy japán kiadású lemezünk, ami tartalmaz két bónuszt is, mert ugye a japánok mindig többet akarnak. (nevet) Mindenesetre ez most megváltozott, lehetőségünk nyílt az Amaranthe-al turnézni, és miért ne fogadtuk volna el? Eddig ez egy nagyon jó turné, rengeteg ember jön el és nagyon kedvesek velünk, az Amaranthe-al is rengeteget lógunk, már szinte egy család vagyunk, egyre jobban megismerjük egymást. Amúgy volt már néhány közös fellépésünk például Finnországban, Svédországban, többek között az is, amit a Bandit Rock csapata csinált.. Szóval ismertük már egymást a turné előtt is. Mindenki nagyon jó fej.

GreenWitch: És eddig milyen a turné? Hogy érzitek magatokat?

Chris Adam Headman Sörbye: Eddig nagyon jó! Kicsit meglepődtem, hogy mi úgymond elő zenekar vagyunk, mi nyitjuk a koncertet, de ez is nagyon nagyon jó érzés.

Per Bergquist: Amit általában látni lehet a kezdetkor az az, hogy mindenki csak néz az első pár szám alatt, a végén pedig már többet és többet akarnak. (nevet)

Chris Adam Headman Sörbye: Szerintem azok az emberek, akik szeretik az Amaranthe zenéjét, azok valószínűleg a miénket is, mert a két zenekar nem áll olyan távol egymástól.

GreenWitch: Mondanátok az Unbreakable albumotokról néhány szót?

Chris Adam Headman Sörbye: Ez a hat évünket tartalmazza. Vannak rajta régebbi és újabb dalok, és nagyon örülünk neki, hat év munkája van végre a kezükben.

Per Bergquist: Ezt a lemezt magunk vettük fel, kiadó segitsége nélkül. A saját pénzünk van benne, és kilenc hónapig tartott a felvétel. Végül annak a kiadónak tetszett meg a kész anyag amihez eleve akartunk menni, szóval jól alakult.

GreenWitch: Mit gondoltok, hogy fogadta a közönség az albumot? Úgy értem, hogy amerre eddig koncerteztetek.

Chris Adam Headman Sörbye: Svédországban… Hát… Tudod, hogy van ez… Elég nehéz a saját hazádban prófétának lenni. Nem igazán szerették a stílust. Túl kommersznek, „amerikainak” tartották, de azért kaptunk jó értékeléseket is.

Per Bergquist: A svéd és más európai országok kritikái között nagyon nagy a különbség. És a stílus, amit játszunk az nem a legtöbbre tartott kategória a sajtó szempontjából, a rockzenében ez nem annyira menő. De azért kaptunk elég sok 9­/10-es értékelést is.

Chris Adam Headman Sörbye: Azért örülünk a kritikáknak!


 
GreenWitch: Miért pont a Colder és az A friend like you dalokhoz forgattatok videót?

Chris Adam Headman Sörbye: Mert az a kettő a két EP-nk. Igazándiból a kiadó választotta ki ezeket. Tulajdonképpen meglepett, hogy pont a Colder az, amit választottak. A kiadó azt mondta, hogy ez lesz az első EP mi meg, hogy oké, akkor ez legyen. Igazából ez egy kicsit „diszkósabb” szám, nem gondoltuk volna h ezt választják majd.


GreenWitch: Az A friend like you dalotok videóját hol vettétek fel?

Chris Adam Headman Sörbye: Stockholmban, a Victoria Tower-nél. Ez egy nagyon magas, 117 méteres épület és hóvihar volt. Tudod, ez volt várható, mi vihart akartunk, akkor viszont egész nap nagy köd volt, de nem havazott… Jó lesz ez így vagy nem? Végül elkezdtük a felvételt, aztán jött a havazás. Szóval jó lett a végén, de pokolian hideg volt, és a környékbeliek egész végig a tűzoltókat hívogatták, mert a pirotechnikából csak annyit láttak, hogy valami ég a torony tetején! (nevet) 

GreenWitch: Ki volt a videó történetének a kitalálója?

Per Bergquist: Adam elmondta ezt a történetet, hogy fiatalabb korában hogyan lopta el az egyik barátja nőjét, én megirtam a szöveget, és Benny pedig a zenét. Együttműködve csináltuk.

Chris Adam Headman Sörbye: Így van. A videó pedig azt mutatja, hogy mennyire megbántam ezt, amit a legjobb barátommal tettem. Szóval ez a videó egy ajánlás neki.



GreenWitch: Mesélnétek arról, hogy hogyan zajlik nálatok a dalszerzés folyamata?

Chris Adam Headman Sörbye: Az ötletek általában tőlem származnak, és Benjamintól, a másik gitárostól. De tudod mindig van valami a fejemben, és van, hogy leülök és leírom. Például amikor sétálok munkába, és látok valamit, akkor azt mondom: „Aha! Ezt egy jó ötlet!” Aztán előveszem a telefonom és bepötyögöm, hogy emlékezzek rá. A többiek meg tesznek még hozzá, például a dobot, meg minden ilyesmit.

GreenWitch: Akkor mondhatjuk, hogy ez csapatmunka?

Chris Adam Headman Sörbye: Igen, de legtöbbször mi ketten Benjaminnal csináljuk meg a dalok vázát, tudod… A többiek meg a maradékot. Öt éve még együtt próbáltunk mindig, viszont ez kicsit nehéz most, mert Benjamin nem abban a városban lakik, ahol mi, szóval ő külön irja a zenét otthon. Aztán összegyűlünk a próbateremben és csiszolunk a dalokon.

GreenWitch: Mik a terveitek az év további részére?

Chris Adam Headman Sörbye: Ez a turné április közepén ér véget, és mikor hazamegyünk akkor lesz még pár svéd fellépésünk. Ha ezeknek vége, akkor belefounk az új albumunk felvételébe, ez már olyan május, június körül lesz valahogy. Ezt követően az egész nyár ezzel a felvétellel fog telni, esetleg lesz néhány kisebb koncertünk is, hogy azért a lángot fenntartsuk. Persze csinálnánk egy nagy európai és egy skandináv turnét, ha az új albumunk kijön. Első körben szeretnénk megjelentetni a két japán bónuszt. Tulajdonképpen ez lesz az első lépés, aztán elkezdjük felvenni az új albumunk dalait.



GreenWitch:
Ha álmodhatnátok egy nagyot, akkor kikkel szeretnétek turnézni?

Chris Adam Headman Sörbye:
(nevet) Nehéz kérdés! Nekem a Panthera. De ez elég lehetetlen… Mondjuk egy amerikai turné velük. (nevet) Mindig is lehetetlen dolgokat akarunk! Viszont ha választhatok egy olyat, ami valószínűbb, akkor az az Alter Bridge lenne. Volt velük egy koncertünk novemberben, Stokholmban. Nagyon jó fejek és nagyszerű lenne velük turnézni.

GreenWitch: Milyen számotokra egy tökéletes koncert?

Chris Adam Headman Sörbye: Szerintem minden koncert valamilyen szinten az. Imádok a színpadon lenni. Még soha nem játszottunk tízezer ember előtt fesztiválon. Szóval szerintem nekem ez lenne „a tökéletes koncert” nagy közönség meg minden… (nevet) De mondom… Most minden este egy álom koncert, mert imádok a színpadon lenni!

GreenWitch: Milyen zenekarok voltak rátok hatással? Ahogy láttam mindannyian szeretitek a Nickelbacket.

Chris Adam Headman Sörbye: Igen, akkor a Soilwork, az Alter Bridge, a Creed, a Panthera, meg egy csomó másik zenekar… Sonata Arctica… De ha mondhatok más stílusból is, akkor szoktam még elektronikus zenét is hallgatni meg trance-t.

Per Bergquist: Igen, van egy csomó jó dallam bennük, kicsit mint a videojátékokban… Tudod, mi nem vagyunk olyan… Hogy is mondjam… Olyan igazi metál arcok. (nevet)

Chris Adam Headman Sörbye: De mindannyian büszkék vagyunk, arra, amit hallgatunk. Mindenfélét szeretünk. Szoha nem volt olyan, hogy ez az én zenekarom, és csak ezt vagy azt hallgatjuk. Mert van egy csomó jó szám. A legnagyobb hatással amúgy a Savage Garden volt rám.

GreenWitch: Köszönöm srácok az interjút, és jó koncertet nektek!

Per Bergquist: Köszi szépen!

Chris Adam Headman Sörbye: Köszönjük!
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.