Beszélgetés Peter D. Maniak-kel, az Angerseed frontemberével



– Szervusz, Péter! Mielőtt mélyebben belekezdenék a beszélgetésünkbe, lennél olyan kedves, hogy pár mondatban összefoglalnád az Angerseed zenekar történetét, de legalábbis az általad legfontosabbnak tartott állomásait?

– Üdvözlet Neked és minden olvasónak! Nem lenne egyszerű elmesélni ezt a hosszú folyamatot, így csak a lényegre törekszem. Amint az több helyen is fellehető, a zenekar még 2007-ben alakult, s a kezdeti tagcserék után az első megszilárdult felállással 2008 legvégén adtuk az első koncertünket, én innentől számítom az igazi létezésünket. 2009-ben érkezett a jelenlegi két gitárosunk – Nagy Viktor és Fehértóy Péter – a zenekarba. A jelenlegi basszusgitárosunk, Bodnár Csaba pedig 2011 eleje óta van velünk. Az első anyagunk, a „The First Seeds…” Demo CD 2010-ben jelent meg, amelyet 2012-ben a „Dawn of a New Kingdom” EP követett. Mára már közel 100 koncerten vagyunk túl, idén pedig… No, de ne szaladjunk ennyire előre.

– Úgy érzem, mintha kimaradt volna valami, vagy valaki… Hogyan áll a dobos kérdés? Ha jól sejtem még mindig a számotokra ideális személyt keresitek.

– Sajnálatos módon elég kacifántos utat jártunk be, már ami a dobos posztot illeti. Vetésforgó jelleggel cserélődtek körülöttünk a dobosok, de jelenleg már több, mint két éve játszunk Szendi Attilával. Ő session tag nálunk, de amúgy egyben a zenekar legelső dobosa is volt anno. Még mindig az ideális zenésztársat keressük valóban, már épp’ itt lenne az ideje egy állandósult saját dobosnak, de ha ez nem realizálódik, megoldjuk máshogyan a dolgot. Amúgy jelenleg is több emberrel próbálunk felváltva, akik egyelőre csak session zenészként jöhetnek szóba, hiszen azért, hogy állandó taggá váljon valaki nálunk, el kell telnie azért egy bizonyos időnek. Régebben elég hamar fejest is ugrottunk egy-egy komolynak tűnő ígéret esetében, mert az elején még mindenki a legjobb formáját mutatta. Most már óvatosabbak vagyunk, legalább 1 évet ki fogunk majd várni mielőtt hivatalos taggá nyilvánítunk valakit. Szóval a nyár végéig a tervek szerint Attilával fogunk játszani, amennyiben más nem bukkan fel közben. Szívesen várjuk elszánt, lelkes dobosok jelentkezését!

– Bocsáss meg, de nem hagy nyugodni egy kérdés. Mintha az elején nyitva maradt volna egy gondolat. Mi is lesz idén? Készülnek az új szerzemények? Talán már egy komplett új anyag is várható?

– Mindenképpen! Elég régóta húzódik az első lemez megjelentetése, egyrészt az említett tagcserék miatt, másrészt pedig elég sokat is koncerteztünk. Underground szinten az évi 20-25 buli azért elég soknak mondható, és nagyon kimerítő is minden téren. Szóval, ezen körülmények miatt kissé lelassult az új nóták írása, de ahogyan azt mindenfelé hirdetjük, lassan célegyenesbe érünk. A demózási fázis már elkezdődött és javában tart, a tervek szerint pedig május végén, június elején vonulunk stúdióba. Egy szeptemberi-októberi megjelenés lesz a reális a jelen helyzetből kiindulva.



– Hogyan fogadta a zenekar produkcióját az itthoni és a külföldi sajtó? Kaptatok-e bármiféle támogatást a sajtó részéről?

– Nos, ez egy elég komplex kérdés, hiszen például az első anyagot szinte egyáltalán nem is terjesztettük. Az egy elég kiforratlan, kezdeti státusza volt még a zenekarnak. Viszont a „Dawn of a New Kingdom” EP-t már tudatosan sok helyre elküldtük, különböző médiumoknak, kiadóknak egyaránt, és elmondható, hogy 80-85%-ban elég jó kritikákat kapott az anyag. De mai fejjel már úgy gondoljuk – és ez természetes is – hogy még az sem egy igazán kiforrott arca a zenekarnak. Bár így utólag is elégedettek vagyunk vele, túl sok mindenen nem változtatnánk rajta, hiszen akkor ezt tudtuk létrehozni közösen.

És hogy a sajtó mennyire támogatja a zenekart? Talán az elmúlt 2-3 évben indult el igazán az a folyamat, hogy rendre pozitív véleménnyel vannak rólunk, s a koncertjeinkről is. A külföldi viszonyokat amúgy elég nehéz felmérni, mert ugyan elég jó kritikákat kapott ott is a lemez, de egy lényegesen nagyobb piacról van szó. De évek óta azon vagyunk, hogy megvessük odakint is a lábunkat. Ezért is próbálunk meg „odakint” minél többet játszani. Szerencsére itthon s külföldön is egyaránt lelkes az underground közönség. A nagylemez viszont mindenféleképpen sorsdöntő lesz a zenekar életében.

– Köztudottan elég jó kapcsolatot ápoltok a rajongóitokkal. Mégis, Ti hogyan látjátok mindezt?

– Amikor az ember zenekart alapít, „önző módon” mindenekelőtt magát helyezi előtérbe. Azaz nyilván elsősorban önmagát kell kielégítenie a zenélés által, de nyilván nagyon fontos és normális esetben megkerülhetetlen, hogy ez mennyire tetszik a nagyérdeműnek. Nagyon-nagyon fontosak a reakciók, ez tény. Nagyon hangzatos, ha egy zenekar azt mondja, hogy ők csakis maguknak zenélnek, s nem érdeklik őket a külvilágból jövő reakciók, de a négy fal között, visszacsatolás nélkül kevés zenekar tudna hosszútávon életben maradni. Kivételek persze mindig vannak. Viszont részünkről nagyon is fontos, hogy legyen visszajelzés. Az Angerseed egy nagyon közönségcentrikus zenekar. Ezért is játszunk sokat, hiszen egy igazi metal zenekarnak a koncertezés kell, hogy az egyik legfontosabb dolog legyen az életében! Én a mai napig egy igazi metal rajongóként tekintek magamra, aki történetesen zenél is, és szerintem a többiek is így vannak ezzel. Aki soha nem volt rajongó, az hiteles zenész sem lehet.



– Milyen rövid-, illetve hosszútávú céljaitok vannak?

– Szerencsére mindkettőből van elég sok. De, ha most csak rövidtávon gondolkozunk – ami ezt az évet jelenti – akkor a legfontosabb terv felvenni és kiadni a nagylemezt, valamint megfelelően terjeszteni és promotálni azt. Valamint előtte, közben és utána is annyit koncertezni, amennyit csak lehet. A hosszútávú tervekből pedig igen sok van, de ez már egy másik interjú tárgya lesz a jövőben.

– Ha már említetted a koncertezést, a tavalyi év során milyen tapasztalatokkal lettetek gazdagabbak?

– Már az előző zenekaraimmal is azt tartottam szem előtt, hogy minél többet koncertezzünk. A sokszor átkozott internet megjelenésével a kapcsolatok kiépítése, fenntartása elég jól „megdobta” a zenekarok számára a lehetőségeket koncertfronton itthon és külföld felé is. Amire sajnos egy, a 80-as vagy 90-es években létező, hasonló cipőben járó zenekarnak, mint a miénk, vajmi kevés esélye volt. Ez a szervezés amúgy rengeteg időt vesz igénybe, de csakis így lehet haladni.

Elég jól működő kapcsolatokat építettünk eddig ki külföld felé is, amelyek igazából a jövőben fognak kiteljesedni, hiszen a lemezfelvétel miatt azért most kicsit visszafogjuk a koncertezés tempóját. A koncertek során nagyon sok szervezővel volt szerencsénk megismerkedni, s folyamatosan csináljuk a cserebulikat. Szinte kizárólag pozitív élményeink vannak a közönséggel kapcsolatban, mindenhol nagyon jó fogadtatásunk volt, a háttérdolgok sokszor viszont igencsak hiányosak voltak. A határokon túl tavaly amúgy már több koncertet adtunk, mint itthon, bár ez az anyagi lehetőségekhez igazodva még csak a keleti régióra korlátozódik főleg. Remélem, hogy ez a tendencia a jövőben csak tovább fokozódik és eljutunk messzebbi területekre is. Természetesen a hazai közönséget semmiféleképpen sem fogjuk elhanyagolni!

– Mit csináltok a hétköznapokban? De akár úgy is feltehetném a kérdést, hogy mit csinál a zenész akkor, amikor épp’ nem dolgozik?

– A zenekar egyik fele dolgozik, amely elég sok idejüket le is köti, így a banda másik fele csinálja a háttérmunka többségét. Azaz az egyik gitárosunk (Fehértóy Péter) és én. Peti két egyetemre is jár, de a háttérmunkák oroszlánrészét Ő végzi. Egy igazi multifunkcionális ember, rengeteget köszönhetünk neki, de természetesen a többiek is segítenek, ahol és amikor csak tudnak. Én jelenleg csakis a szervezéssel, kapcsolattartással foglalkozom a civil életemben is. Nem egyszerű ez az egész, de azért nagyon szeretjük csinálni!



– Akkor Ti megvalósítottátok a nagy magyar álmot? Maradéktalanul sikerült megvalósítani az önmenedzselés fogalmát?

– Ezt anno még a 90-es évekre lehet visszavezetni, amikor kényszerből kezdtem el először a szervezéssel foglalkozni, mert az akkori zenekaromnál egyedül csak én tudtam azonosulni ezzel a szervezősdi dologgal. Szerencsére hozzám ez közel állt, s egészen jól is ment. Élvezem ezt a részét is a zenekarozásnak, bár elég összetett, s sok időt, energiát és erőt is leköt. De az igazság az, hogy már nem is szívesen adnám át ezt itthon másnak. Nyilván, ha jönne egy külső booking cég, akkor az valószínűleg hatékonyabban tudnának kifelé működni. Azaz ha nem is maradéktalanul valósítottuk meg az önmenedzselést – ahhoz még sokkal több dolog is szükségeltetne – azért igyekszünk, de sok zenekar jár még ezen az úton és sikerrel.

– Ahogyan sajnos azt a mondás is tartja: semmi sincs ingyen. Miket kellett feladni?

– Nagyon sok mindent. S ez az, amiért az emberek többsége a húszas éveinek végén, harmincas éveinek elején abbahagyja a zenélést. Amikor rengeteg más tényező is közbelép: család, barátnő, munka, stb. Ha pedig sikeres akarsz lenni kifelé is, akkor az egy idő utűn annyi terhet ró az emberre, hogy egyszerűen vagy összeroppan ennek a súlya alatt, vagy csak nagyon rövid ideig képes ezen az úton járni. Komoly áldozatokat itthon kevesek képesek hozni, pedig anélkül nem megy. Én mondjuk, speciális eset vagyok, mert kb. mindent feladtam és fel is adnék bármit ezért, azaz számomra ez nem teher. Az egész életemet ennek rendeltem alá, és boldog is vagyok így.

– Magáról a szóról, hogy underground, neked mi jut eszedbe?

– Először is, Magyarországon undergroundnak lenni nem ugyanaz, mint külföldön. Ha csak a skandináv példát említem, akkor ott nagyon komoly hagyománnyokkal rendelkezik már maga a (death) metal stílus is, a 80-as, 90-es évek ezt nagyon durván bealapozták. A leendő zenészek nagyon komoly zeneelméleti képzéseket kaptak/kapnak, a jelenség többi társadalmi és kulturális alapjáról ne is beszéljünk Ezek sajnos itthon egyáltalán nincsenek meg. Ráadásul egy „élvonalbeli” együttes odakint jó esetben el is tudja magát tartani. Ha pedig az ismeretsége az egész világra kiterjedő, akkor meg pláne.

Itthon viszont az underground, illetve maga a rock és metal zene is a szó szoros értelmében underground. Hiszen itthon sok, a mainstream-be sorolt zenekar is csak undergroundnak számítana külföldön. Itthon annyira nincs benne pénz, hogy legtöbbször még az sem tud kivenni belőle, aki 10-15 éve csinálja. És egy idő után szépen lassan elfogy a maradék lelkesedés is. Ezt kell valahogyan áthidalni, megoldást találni rá, és ez nem könnyű. De az igazi fanatizmus kijárja az útját, én ebben hiszek, szerintem ez az egyetlen igazi megoldás, hinni kell benne mindenáron. És ami a legfontosabb: erős lemezekre van szükség ahhoz, hogy egy zenekar tovább tudjon élni, s egy rendes lemez esetében az igényesen kidolgozott fizikai formátum is elengedhetetlen, sok egyéb fontos tényező mellett.



– Lehet, hogy már sokakban megfogalmazódott a kérdés, de mi a magyarázat arra, hogy egy black metal zenekar után death metal zenekart alapítottál?

– Jómagam mindig is death metal fanatikus voltam, s gyakorlatilag az összes bandám ezt a stílust képviselte, más-más megközelítések által bár, de azért a fő csapásirány mindig is a death metal volt. Anno a Neochrome idején a black és death metalt szerettem volna ötvözni, amely az elején véleményem szerint teljes mértékben sikerült is. De már a második lemeztől a zenekar egyre inkább kezdett a maga sajátos black metal stílusa felé fordulni, s részben ezért is történt a „szétválás” dolog. Persze maga az Angerseed sem az a 100%-os vegytiszta death metal zenekar, sok egyéb hatásunk is van, de azért biztosíthatok mindenkit róla, hogy ne számítson tőlünk radikális változásokra, death metal banda vagyunk és azok is maradunk!

– Ezt akár össze is kapcsolhattuk volna a következő kérdéssel. Milyen a kapcsolatod a volt zenésztársakkal?

– Ez egy külön történet, amibe nem igazán kívánok belemenni. Ugyanis az előző volt zenekarommal kapcsolatban ez a dolog már elég sok helyen ki lett fejtve részletesen, s akit érdekel, az utána is tud nézni. Maradjunk annyiban, hogy nem lett túl szép s korrekt vége részükről, így velük semmilyen kapcsolatban nem vagyok, s ez így is fog maradni.

A Carbon Cage-es társakkal azonban érintőlegesen szoktam találkozni. Igazából egyikük sem zenél már aktívan, legalábbis a metal műfajban nem. De ritkán azért szoktunk beszélgetni.

– Persze, az idő megszépíti a dolgokat. De mégis a jelenben élünk. Milyennek látod a mostani generációt, mind a zenét, mind a hozzáállást illetően?

– Hááát…ezen azért elég erőteljesen el kell gondolkozni, mert alapjában véve nem vagyok túl jó véleménnyel a mai világ fiatal generációiról. Elég rossz irányba halad minden, úgy vélem. Többek között ezt a kérdést is fel fogja ölelni a készülő lemez szövegvilága. Minden egyre jobban elértéktelenedik, a világ egyre kevésbé alapul igazi érzelmeken és a most felnövő generáció félelmetesen inhumánus, rideg. Ezért egyaránt okolható a modern technológia és a nevelés is.

Ami pedig a jelen metal generációját illeti, hasonlóak mondhatóak el, mint az előbbiekben, tisztelet a kivételeknek. Főleg a mainstream színtér esetében vannak komoly gondok. Hiszen adva van pár, a médiumok által preferált banda és a nagyobb része a metal szcénának be is éri ennyivel. Nem mennek tovább, nincs bennük felfedezési vágy, kísérletezési kényszer. Legtöbbször az ilyen zenehallgatók a zenét csak fiatalkori hóbortnak tartják és szépen „kinövik”. Azért az igazi underground szerencsére más, ott valóban sok az igazi fanatikus.

Zenei szinten? Ott sem látok túl sok jót. Stílustól függetlenül sem igazán látom az igazi utánpótlást. Nem találom az igazi karakteres bandákat, tisztelet néhány igazán értékes zenekarnak. A külvilágnak amúgy a metal mindig is underground marad, ráadásul itthon még az elfogadás is baromi nehezen megy, ez sem könnyíti meg a helyzetet. A másik véglet pedig a már emlegetett skandináv államok. Ott meg már talán túlságosan is szem előtt van, persze azért ez még mindig áldásosabb állapot lenne. Nem azt szeretném, hogy itthon minden embernek a torkán lenyomják a metalt, csak annyit, hogy próbálják megismerni és fogadják el. Hiszen még mindig élnek az ostoba sztereotípiák. Az emberek még mindig a saját kis beidegződéseik rabjai, pedig a metal egy szerteágazó, igényes művészet, csak már alapból elítélik, pedig nagy általánosságban fogalmuk sincsen róla az embereknek.

– Említetted, hogy rajongók vagytok, no de akkor vannak is bálványaitok?

– Igazából most csak a saját nevemben beszélhetek, de a zenekar többi tagja is biztosan fel tudna sorolni jó pár nevet a teljesség igénye nélkül. Jómagam nagyon sokféle műfajt szeretek. Én a magyar rockzenén nőttem fel, amit mind a mai napig imádok, ugyanis a 70-es, 80-as évek magyar rockzenéi olyan mély érzelmi töltettel rendelkeznek, mint számomra semmi más. Sajnos azt veszem észre, hogy a fiatalabb generáció sokszor megvetéssel nézi ezt a korszakot. Nem próbálják megismerni és elfogadni, egyszerűen nem is foglalkoznak vele. Pedig egy igen értékes, izgalmas, érzelmes és lázadó korszak volt, ami példaértékű. Mondjuk ez nagyban „köszönhető” az akkori rendszernek is. Az is fontos, hogy én végigkövettem a különböző stílusok alakulását, ami egészségesebb folyamat volt, mint csak úgy beleesni ebbe a műfaji kavalkádba. Ezért is van az, hogy minden stílusból rengeteg kedvencem van. És bár jó tíz éve már nem követem annyira intenzíven a lemezmegjelenéseket, mint régebben, de azért figyelem a különféle stílusokat és meghallgatok minden újat. Az újra mindig nyitottnak kell lenni!

Magát a death metalt amúgy konkrétan az Obituary miatt kezdtem el szeretni, meghatározó élmény, hogy 10 éve egy színpadon léphettem fel velük a Szigeten. Az utóbbi 2-3 évben az Angerseed-el is rengeteg nagyobb bandával játszhattunk egy színpadon, vagy egy fesztiválon. És ezek is nagyon fontos élmények nyilván.



– Annyi mindenről beszéltünk, s annyi mindenre kitértünk, hogy majdnem megfeledkeztem a legfontosabbról. Az új albummal kapcsolatban mire számíthatunk?

– Nos, legkésőbb a novemberi Full Of Anger Fesztiválra mindenféleképpen meg fog jelenni, de ahogy már említettem, első körben a szeptemberi-októberi megjelenést fogjuk belőni. Mivel tavaly megnyertük a RockMaraton és a HammerWorld közös tehetségkutatóját, azaz megosztott első helyezettek lettünk a Leecher zenekarral közösen, nyertünk többek között stúdióidőt is – amely nyeremény szerencsére pont itt Debrecenben „váltható” be. A Szeg dobosának, Szilágyi Pistinek van itt egy nagyon jó stúdiója, az MMP stúdió, s ott fogjuk felvenni a lemezt a nyár folyamán. Az album 8 nótát fog tartalmazni, amelynek koncepciója a jelenlegi világ állapotát fogja több aspektusból körüljárni és megvizsgálni, elvontabb tálalásban. E szerint az elbutulás, értékvesztés és az erkölcsök elzüllése jellemző erre a korra, mely erős párhuzamokat mutat a több vallásban is megjósolt Kali-Yuga korszakkal. Zeneileg pedig nem várható más, mint tömény death metal muzsika az Angerseed értelmezésében, elgondolkodtató, lélekboncolgatós szövegekkel.

– Lassan már olyan hosszú repertoárral fogtok rendelkezni, hogy ezt képtelenség belezsúfolni a szűkös fellépési időbe…

– Az új számok nyilván majd szépen fokozatosan ki fognak szorítani pár régebbi dalt, ráadásul régi tervem egy olyan átdolgozást elkészíteni, ami nem death metal, hanem valami egészen más, és ezt formálnánk át a képünkre. A Carbon Cage nevű volt zenekaromtól is szeretnénk egy feldolgozást valahogy bevenni a programba. Apropó, el ne felejtsem megemlíteni: jövőre lesz 20 éves a Carbon Cage „Tükörkép” c. anyaga, s ezt szeretném 2016-ban méltó módon megjelentetni jó pár régebbi archív cuccal együtt.

– Mikor, s hol találkozhatunk veletek legközelebb?

– Lassan aktualizálódni fog jó pár új koncertdátum, és szerencsére mondhatom, hogy elég sok bulink lesz idén is. Mivel az új album előkészületei miatt közel négy hónapot kihagy(t)unk tavaly december óta az idei első buliig, így legközelebb Debrecenben, április 11.-én a tavaszi Full Of Anger Frozen Embrace Fesztiválon találkozhat velünk aki szeretne zúzni egy súlyos bulin.

– Ha jól vagyok informálva, akkor ezt a fesztivált rendre Ti szervezitek.

– Igen, ez a „folyamat” még 2002-ben kezdődött „The Chromized Land Fesztivál” néven, mely név még az akkori bandámra utalt, de 2009-ben megváltoztattuk a Fesztivál nevét a jelenleg is érvényes Full Of Anger Fesztiválra. Azóta kb. 14-15 esemény futott le ezen a néven, hiszen van egy tavaszi és egy őszi nagy buli is. Az idei két Fesztivál fellépőit már össze is állítottam, és idén főleg a hazai bandák kerülnek előtérbe. A következő, áprilisi bulin például olyan bandákkal fogunk fellépni, mint a Gutted, az Effrontery, a Sin Of God, a Drow, a Morhord és a The Morning Star.

Várunk tehát mindenkit április 11-én Debrecenbe a Kaptár Music Club-ba, illetve az összes Angerseed bulira idén! Tartsatok idén is velünk és támogassátok továbbra is a magyar Undergroundot! Köszönjük az interjút!
Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.