Tyrann interjú


 

Talán még egyesek emlékeznek a Shadows of Leng kritikámra (aki nem - az a lapaljára kattíntva pótolhatja), ettől a norvég kultikus tagok alkotta enyészetre. Mikor a Karisma Records-os Martin előhozta, hogy szeretnék-e interjút a web’zinemnek, visszakérdeztem, hogy ki válaszolna rá (mivel nem szeretem, mikor a kiadó noszogat, azzal készítek interjút, akinek érdekelnek a válaszai – sajnálom, fasz vagyok, de ti így szerettek, haha). Azt írta vissza, hogy Draugluin, aki amúgy a Tsjuder-ből illik ismerni, úgy voltam vele, egye fene, tőle van is mit kérdezni meg érdemes is. Mindig kíváncsian várom a válaszokat, mennyire jön belőle át az ember és mennyire a póz. Nos, Draugluin nem könnyű eset, de azt hiszem korrekt volt a maga módján…

Köszöntelek Draugluin innen Magyarországról! Mit kell tudni a Tyrann formációról, kérlek mutassad be a tagokat!

A Tyrann egy mocskos és rothadó black/trash metal azon kevesek számára, akik élvezik odáig degradálni magukat hogy, ilyen zenét hallgassanak. Magam mellett Antichistian dobol (ex-Tsjuder) és Seidemann (1394) basszusgitározik és háttérvokálozik. Zenészek gyanánt ők voltak az első választásom és nagyban együttműködtek abban, hogy a Tyrann felnőjön jelenlegi és remélhetőleg morálisan káros és visszataszító formájához.


Miért éppen a lovecrafti vonal került a szövegkoncepció centrumába? Mit jelent számodra a Lovecraft? Sokan csak a horrort látják benne, mások a véres és sötét fantasy-t, míg megint mások az okkult berkeket. Te hogy ítéled meg és ha már itt tartunk mely novellája, története volt rád legnagyobb hatással?

Azt gondolom, hogy a zene és a szöveg jól illenek egymáshoz. Némely „black metal” zenekarok gyilkosságról sikoltoznak, miközben a zenéjük olyan mint egy altatódal gyerekeknek. Rettentően szarul hangzik számomra. Seidemann is és én is nagyon sok Lovecraftot olvasunk, és azt hisszük, hogy jól illik a zenénkhez. Mindig szerettem a sötét történeteket, mint lovecrafti, de az okkultizmus semmit sem jelent nekem. Nehéz kiválasztani a kedvenc novellámat, de az „Őrület hegye” – talán, mert ez volt az első, amit olvastam. Csak megjegyzem, hogy a Shadows of Leng nem koncept album Lovecraft világáról. A szövegek többsége egyéb dolgokról szól, mint halál, megszállottság vagy kín.

A Tsjuder-ben csak gitározol, a Tyrann-ban énekelsz is, hogy hogy nem vetettek be egy frontembert erre a posztra?

Vitatkoztunk ezen egy kicsit, de semmire nem jutottunk. A végén én énekeltem, alaposan megtámogatva Seidemann által. Nagyon jól működött mindenesetre.

Megmondom őszintén, mikor a kiadótok elküldte a promót, nagyon másra számítottam, mikor megláttam, hogy lényegében ez egy Tsjuder és 1349 project. Valami nagyon brutálisra számítottam, ennek ellenére old school thrash elemek keverednek a depresszív és mély black metallal, sok helyen valóban brutális és gyors, de inkább puritán és kompromisszumokkal teli, mint romboló. Direkt nem az embertelenségre helyeztétek ki a hangsúlyt zeneileg?

A Tyrann megalkuvásokkal tele? Mi a fene ez, egy megállapítás, vagy egy rossz kérdés?

Utólagos korrekció! – ez a véleményem, és tartom is, hogy bár brutális és erőszakos lemez, ettől még a Tsjuder nem csak súlyosabb, de kompromisszumoktól mentesebb is. Sajnos az e-mailes interjúkkal mindig ez a baj; az esetleges válaszra az ember nem kérdezhet vissza, s az élőbeszédet és reflektálást soha sem veheti fel a gépelt kérdezz-felelek.

Mik azok a kedvencek, pl. thrash metalban, amik nagy hatással voltak rád és mai napig szeretsz? Tudsz ilyen csapatokat említeni a black és death metalon belül is és ha már itt tartunk, mennyire színes a zenei gyűjteményed?

A thrash metalra vonatkozólag régebben vagyok benne az ilyen típusú zenében, mint a black metalban, és manapság is nagyon szeretem. Ahogy legtöbb hallgató észrevette, a Tyrann zenéjét nagyban befolyásolták olyan bandák, mint a Bathory, Celtic Frost, Kreator, Sodom, Venom, Sarcofago és Volcano. A black metal bandák közül a Tyrann talán a Darkthrone-hoz, Burzum-höz, Mayhem-hez és a régi Immortal-hoz áll a legközelebb, míg a régi Morbid Angel valahogy kitűnik a death metal scenéből.

Pontosan mi is a helyzet a Tsjuder házatáján? Feloszlott? Mikor és mi okból?

A Tsjuder jegelve lett, talán örökre. Miért döntöttünk így? A Tsjuder 1993-tól 2006-ig létezett. Valahogy úgy éreztük, a banda beteljesítette küldetését a „Desert Northern Hell" után. Nem tudom pontosabban megfogalmazni. Egyszerűen csak úgy éreztük, vége.

Mit csinálsz, mikor nem zenélsz?

Mint az emberek többsége, kénytelen vagyok sok időt munkával tölteni. A zenéből megélni igen nehéz a mi műfajunkban. A Tyrann (a Tsjuderhez hasonlóan) egy drága és időrabló hobbi. A fennmaradó időmet rendszerint ivással, vagy a norvég erdőkben és hegyekben sétálással töltöm. (Tudom, hogy ez klisé, de ez esetben igaz).

Hogy ítéled meg a jelenlegi norvég black metal színtért, és mit gondolsz az olyan csapatokról melyek eladták magukat és hitüket?

Már nem követem a scenét nagyon közelről. Természetesen még van néhány jó új csapat, de rendszerint csak szart találok. Vannak természetesen jó bandák, mint a Krypt, Carpathian Forest, Nattefrost, Urgehal, Taake és a halhatatlan Darkthrone.

Hogy érintett a Satyricon és az Immortal visszatérése illetve az Emperor feloszlása? Mit gondolsz az újabb Mayhem dolgokról és mit a Dissection-ös Jon Nödtveidt-ről és haláláról?
Ez az ő választásuk és engem nem befolyásol. Nem hallgatom az újabb dolgaikat. Úgy ahogy az új Mayhem cuccot sem tartom sokra. A „Deathcrush” és „De Mysteriis Dom Sathanas” lemezeik nagyok voltak, De ezeket főleg Euronymus szerezte, azt hiszem. Ő 1993-ban meghalt. Jon Nötveidt öngyilkosságáról semmit sem tudok mondani.

Mit jelent számodra a halál és mit a vallás, hit kérdése?

A halál fontos szerepet játszik az emberek életében, tetszik vagy sem. Talán rögeszmésebb vagyok a halál (és a halott) iránt az átlagnál, de egy interjúban nem akarok erről beszélni. Ha érdekli, az olvasó elolvashatja a "Deathwish", "Morbid Lust" és "Black Moon" szövegeimet. Azt hiszem a legjobb Tyrann szöveg DrakehovGrave Dreamer”-ének témája. Megtiszteltetés volt zenét szerezni erre a témára.

A kérdés második felére válaszolva: A 90-es évek eleje óta játszom black metalt. Én lennék a legnagyobb pózer, ha nem vetném meg a kereszténységet és általában a vallást. Álláspontomat elég jól kifejezik Nietzsche híres szavai: „Isten halott”.

Hogy egy kicsit vidámabb és komolytalanabb dolgok felé vigyem a rothadó szekeret, Norvégia nem a forró éghajlatáról híres, tehát ha hideg van rétegesen kell öltözködni és persze inni. Sör vagy bor, vagy egyéb? Haha!

Lehet sör vagy tömény.

Üzensz valamit a Fémforgács olvasóinak?

Igen, a mi lehangoló előadásunk után szeretnék megemlíteni néhány thrash bandát, amit az olvasók érdekesnek találhatnak: Theist, Blasphemy, Chakal, Coroner, Deathstrike, Destruction, Dream Death, Holocausto, Merciless, Messiah, Minotaur, Necrodeath, Nifelheim, Piledriver, Possessed, Protector, Rampage, Sadistic intent, Sadus és Voivod.

Milyenek a visszajelzések a Shadows of Leng-el kapcsolatban és ki készítette a borítót?

A visszhang elég jó. A borítót Tyrann és Dark Essence készítette, kivéve a front covert, azt Frediablo a Grimfistből és Tyrann. Jó kis halálszagú borítót akartunk.

Utolsó szó jogán?

Köszönöm az interjút!

Én is köszönöm az interjút, fém és sötétség kísérje utadat!

Zoli


Tyrann_interju
Írta:
haragSICK
2009. április 30., csütörtök, 23:11
Facebook:
1349 - Dødskamp ’EP (2019)
Kritika, Armand @ 2019. május 8., szerda, 10:09
Midgardsblot Metal Festival - 20-23.8.2015, Borre, Vestfold, Norvégia
Koncertbeszámoló, andiprkl @ 2015. szeptember 4., péntek, 10:05
Massemord - The Madness Tongue Devouring Juices of Livid Hope (2010)
Kritika, emp @ 2011. február 11., péntek, 10:49
1349 - Demonoir (2010)
Kritika, emp @ 2010. május 27., csütörtök, 19:06
1349 - Revelations of the Black Flame (2009)
Kritika, emp @ 2010. május 14., péntek, 21:25
Koncertek
FEZEN Fesztivál 2019
július 24.,
MÁV Pálya
Neurosis, Yob, Negative Approach, Kowloon Walled City
július 24., 18:30,
Akvárium Klub
Iggy Pop, Cruel Hearts Club, Black Bartók
július 24.,
Budapest Park
Skunk Anansie, Holy Chicks
július 31.,
Barba Negra Track
továbbá
© 2001-2019 Fémforgács - Impresszum - Az oldalról
Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
This page took 0.038 seconds to render