Invernoir

The Void And The Unbearable Loss (2020)

Vannak stílusok, ahol van lehetőség és igény a megújulásra, folyamatos változásra és akadnak olyanok, ahol ez egyszerűen felesleges. Egy alapvetően avant-garde, progresszív beállítottságú banda igenis hozzon valami újat lemezről lemezre, viszont aki a hagyomány megtartását, továbbvitelét tűzte ki célul, az csak egyetlen szabályt tartson be: készítsen stílusán belül jó dalokat. Ez az egy titka annak, hogy tőlem megfelelő értékelést kapjon, semmi más. Ha például belefutok egy 80-as évek thrash metalját játszó bandába, ott sem kifejezetten az évszámot nézem, hanem azt, hogy születtek-e olyan kaliberű, szórakoztató szerzemények, amik abban a korban is bőséggel kiszolgálták volna a közönséget. Ugyanez igaz természetesen választott szívügyemre, a doom metalra, ahol egészen a 70-es évekig visszamenőleg tudok értékelni egy-egy anyagot, ha az jó dalokat szállít és minőséget képvisel. Sokan lenézik ezt a hozzáállást, mert nem újító, frissítő, de arról megfeledkeznek, hogy egy olyan közegben, ahol már milliónyi témát lejátszottak, ugyanolyan nehéz egy értékes, erős lemezt összehozni, mint az ismeretlen terepen. Szerintem épp olyan szűklátókörű az, aki csak a modern dolgokra támaszkodik, mint az, aki a múltra esküszik: a nyitottság kortalan, akárcsak a sok-sok évtizedre és irányzatra kiterjedő, elképzelhetetlen méretű bőségszaruval kényeztető fémzene.
Ezzel a szemléletmóddal ugrottam neki az Invernoir bemutatkozó lemezének is, akik első körben a globalizáció eszményére hívták fel a figyelmem: olasz banda ellenére olyan északiasan játsszák a klasszikusnak tekinthető, melodikus death/doom metalt, hogy arra egyaránt lehetne büszke a My Dying Bride és a Saturnus is. De nem maradhat el a felsorolásból a Paradise Lost és az Anathema sem. Rutinos zenekedvelő azonnal képbe került a csapat produkcióját illetően és ha azt a bizonyos szűklátókörű réteget erősíti, bizony tovább is lapoz.

Kár értük, mert egy nagyon jó kis debütálással lesznek kevesebbek, akik kihagyják a The Void And The Unbearable Loss című kiadványt. Természetesen kópiáról van szó az esetükben, ez nem is kérdés, viszont rég hallottam olyan zenekart, akik ekkora tisztelettel nyúltak volna az alapokhoz, valamint ilyen jó dalokat írtak volna. A lemez ritka egységesen, közel azonos minőségben tartalmazza a stílus esszenciáját, de még így is vannak kiugró pillanatok, mint például a House Of Debris, The Burden és az At Night.


A 8 tételes, valamivel 50 perc feletti anyag ugyanis mindent hoz, amit annak megszerettünk. A hangulatos, borongós és ugyanakkor sablonos borító alatt az esőzéssel, akusztikus gitárral és billentyűkkel indul a móka, amit a címadó tétel biztosít számunkra, ami végig instrumentális (ritka az ilyen kezdés). A szomorkás melódiákról a gitárszólók gondoskodnak, miközben váltogatjuk a tempót a lassú és a nagyon lassú közt, de egy-két alkalommal akár a középtempót is rásüthetjük a végeredményre. Nem maradhat el természetesen a hegedű megjelenése sem, de az igazán értékes számomra ezen a lemezen az a vokál, amihez hasonlót viszont már rég hallottam. Alapvetően három fogásból válogathatunk: mély hörgés, károgás és tiszta ének, ám ezeket nagyon változatos formában kapjuk meg. Morgás, suttogás, sikolyok és kórusok sokasága vár arra, aki nekiugrik az anyagnak. Persze az áhított cél, a “régi” nagyok azért még nem teljesen szorulnak a háttérbe: míg a sablonokból kifonomultan, okosan összeállított zene nem szorul magyarázatra, a tiszta ének itt-ott kevésbé meggyőző. Az is lehet, hogy az angollal akadtak problémák, mert néhány megjelenő olasz rész meggyőzőbbnek hatott…

A zenekar tehát a 90-es évek melankolikus, gótikus vonalát kívánja feléleszteni és tovább táplálni, több-kevesebb sikerrel. Ha a világot megváltani már nem is fogják, sőt ez nem is volt cél, mindenképp megérdemelnek egy esélyt, mert a maga módján igényes, jól összerakott dalokkal kompenzál a csapat. Igazi őszies, borongós, ablakon kibámulós produkciót tettek le az asztalra, ami nem kihagyhatatlan, csupán ajánlott. Azoknak, akik még nem telítődtek el ezzel a stílussal biztosan nem fog csalódást okozni.