Iron Maiden – Megjelent az új lemezük

Senjutsu címmel a mai nap jelent meg az Iron Maiden 17. stúdióalbuma, mely az alábbiakban hallgatható végig. A 10 számos lemez (melynek címe japánul taktikát, stratégiát jelent) felvételei, akárcsak a 2015-ös The Book of Souls esetében, a franciaországi Guillaume Tell Studio-ban lettek rögzítve. A lemez producere Kevin Shirley volt, a társproducer pedig Steve Harris. A lemezborítót ezúttal is Mark Wilkinson készítette.

Azért döntöttünk úgy, hogy ismét a franciaországi Guillaume Tell stúdióban vesszük fel a lemezt, mert ott nagyon nyugodt az atmoszféra. A létesítmény tökéletesen megfelel az igényeinknek; az épület egykor mozi volt, a magas mennyezetnek köszönhetően nagyszerű az akusztika. Ugyanúgy dolgoztunk, mint a The Book Of Souls albumnál, vagyis megírtunk egy dalt, összepróbáltuk, majd fel is vettük, amíg minden friss volt a fejünkben. Van néhány nagyon összetett dal az újak között, s ezeknél igen kemény melóba került, hogy pontosan úgy szólaljanak meg, ahogyan szerettük volna. Szerencsére Kevin Shirley producer jól meg tudja ragadni a zenekarunk lényegét. Nagyon büszke vagyok az eredményre, és alig várom, hogy a rajongók is hallhassák.” – mondta Steve Harris basszusgitáros

Mindannyian igazán izgatottak vagyunk az album miatt.  A dalok nagyon változatosak, és némelyikük eléggé hosszú. Van egy-két dal is, melyek teljesen eltérően hangzanak a megszokott stílusunktól, és azt hiszem, a Maiden rajongók meg fognak lepődni… remélem, jó értelemben!

Sejtésünk sem volt semmiről, abszolút semmi fogalmunk nem volt arról, hogy milyen lesz az album. Nem volt semmilyen konkrét elképzelésünk vagy prekoncepciónk, csupán néhány ötletünk. Bementünk a stúdióba, kipróbáltuk ezeket, és ha működtek, rögtön fel is vettük őket. Tehát miközben próbáltunk, mindent rögzítettünk – a szalag végig forgott.” – nyilatkozta Bruce Dickinson.

Hexvessel Hexvessel
április 24.