John Diva & The Rockets of Love

American Amadeus (2021)

A John Diva & The Rockets of Love American Amadeus 2021. január 15-én megjelent második korongja egyrészt egy jópofa paródia lemez, másfelől a dallamos heavy metal és a glam rock stílusában igényesen előadott muzsika. Az album elődje, a banda 2019-ben kiadott lemeze, a Mama Said Rock Is Dead, Európában is rögtön a slágerlistákra helyezte a zenekart, főképp Németországban, emellett jelentős nemzetközi figyelmet is kapott. Meglehet, hogy a stílusok újraélésének idején a kiadók versenyben vannak a melodikus rock/metal-t játszó bandákért, és a Steel Panther mellett így végre lecsaphatnak egy újabb glam/sleeze/rock’n’roll/HR/HM dalokat felvonultató jó zenekarra. Ha a Steel Panther szájbarágós obszcenitásával az Amerikai Pite 1-125… filmsorozat kemény rock megfelelője, úgy a John Diva & The Rockets of Love több szinttel igényesebb stílust képvisel. Természetesen, ahogy a Steel Panther, úgy a John Diva & The Rockets of Love zenészei is kiválóan kezelik hangszereiket, beleértve a hangszálakat is. A banda felállása a lemezen: John Diva – ének, Snake Rocket – gitár, J.J. Love – gitár, Remmie Martin – basszus és Lee Stingray Jr.dobok. A biográfia szerint az amerikai zenekar némiképp vegyes nemzetiségű tagokkal állt fel, ám már az első lemezen az európai heavy metal tapasztalt zenészeivel, Michael Voss-szal (Mad Max, MSG) és Chris von Rohrral (Krokus, Gotthard) dolgoztak, ami egyedibb ízt ad a muzsikának.

A zene számomra több, valóban zenei viccet és ötletesebb dallamot rejt, mint bármely, 1980-1993-as heavy metal, heavy rock zenét, glam rockot, sleeze/rock’nollt újrajátszó zenekar nótái. Nem véletlen a szűk másfél évtized említése. A John Diva & The Rockets of Love kiválóan hozza azt a stílust, amit annak idején a Mötley Crüe, a Ratt, vagy éppen a Def Leppard (a saját, évről-évre változó zeneiségével) osztott meg világszerte a hedonista „rock’n’roll élet” jegyében.

A második lemezre a zenekarvezető-énekes, John Diva nyilatkozata szerint komolyan készültek, nem az első másolatát kívánták kiadni. Egy ismétléssel a könnyebb utat választani „sosem volt számunkra opció. Éppen ellenkezőleg: a kihívás a fejlődésben rejlik, a határaink keresésében, ahogy felfedezzük magunkat újra és újra a művészet segítségével. Az állandóság visszafejlődést jelent, ezért az American Amadeus-szal egyértelműen továbblépni szerettünk volna.” Ehhez Snake Rocket mélyenszántón hozzátette: „A keményebb dalaink keményebbek lettek, a csillogóbbak még feltűnőbbekké váltak”, hiszen „a zenénkről a Mama Said Rock Is Dead-turnén nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk.” A dallamos heavy rock és metal stílusának barokkos kavalkádjában a banda elmerészkedik egészen a grunge korszak kezdetével lezárult időkig, amikor először a hajlakkos, majd vagy valódi, vagy stúdió-mocsokba öltözött rock’n’roll bandák a feloszlás szélére kerültek. Ezért halljuk minduntalan a Poison és az (amerikai) Warrant egy-egy dallamfoszlányát. A dalokat végig belengi a Def Leppard Hysteria-lemezén leginkább kidolgozott, főképp a Pour Some Sugar… és a Rocket dalokban hallott, egy-egy soros többszólamú vokál.

A csapat nagyratörő terveit jól jellemzi már a többszörös vicc lemezcím is. Valószínűleg soha senki sem válhat annyira ismertté, mint Mozart. És ez a felismerés már akkor is igaznak bizonyult, amikor a nemzetközi sikert néhány dalával elért osztrák pop-ikon Falco erről énekelt a Rock Me, Amadeus-ban. A lemezen közreműködik Hannes Braun (Kissin’ Dynamite), rögtön az első Bling Bling Marilyn c. dalban, majd további 3 nóta megalkotásában is szerepet vállalt. A német HM újhullám egyik első zenekaraként megismert Mad Max énekese, Michael Voss tűnik fel a Champagne on Mars-ban, a himnikus This is Rock’n’Roll és a lemezt erősen indító Voodoo Sex & Vampires c. dalokban, bár gyanúm szerint vokálozik a Soldier of Love-ban is. Az első nóta rögtön nevetést csal a hallgató arcára: megdörren a kezdő ütem, majd a ritmusgitár mindvégig bendzsó hangzással szól. Ki számíthat erre? A címadó második dal meglehetősen eklektikus, számtalan apró zenei poénnal. Nyilvánvalóan az amerikai piacra terítés jegyében készült az eredeti Falco-féle dal koncepciójában, erre utal a cím és jelenik meg néhány ütem erejéig a teljesen átírt felvételben. Szórakoztató, hogy a banda (illetve az énekes) magát zenei géniuszként és egyben magazin-celebként Mozarthoz hasonlítja, népszerűségét a Budapesten királyi limuzinban utazó, Romi Schneider (a szövegben megint egy kikacsintós viccel és angol átírással Romy Snider) által alakított Sissihez méri. A dal maga eleve erős, sok áthallást tartalmaz különféle nótákra, stílusokra. A VarázsfuvolaÉj királynője-ária jól ismert dallamának felbukkanása csembalón(!), ezek után már szinte nyilvánvaló pillanat.

A lemez innen a korai Mötley Crüe-féle kemény, de dallamos, jellegzetesen amerikaias HM-ba vált, aztán egyre gyakrabban belekeveredik a korai ’90-es évek stílusa. Így hallani a Warrant legsikeresebb lemezének a Cherry Pie-nak a jellegzetességeit, vagy a Poison eleve sikamlós témájú Unskinny Bop-ját (Drip Drip Baby). A This is Rock’n’Roll c. tételben – talán a gitáros J.J. Love rajongása okán, talán a német közreműködöknek köszönhetően – tagadhatatlanul megjelenik az Omega Gyöngyhajú lányának a Scorpions-féle feldolgozása, a White Dove-előadása. Ez cseng a fülünkben a tempóváltásokkor, majd a harsogó gitárszóló-kezdés is a dal foszlányaival játszik. Ha ezután többet hallanék a Wasted (In Babylon) végén égbekiáltó énekből, a felgyorsuló tempóból, akkor talán a lemez dinamizmusával is teljesen elégedett lennék. A szórakoztató percek után a lemez kicsit elfárad, vagy inkább megkomolyodik az utolsó, tizenkettedik nótára, és marad egy jó dallamos HR/HM lemez. Lehet, hogy a csapat csak a mércét tette magasra a korong első felén. Az utolsó nóta, a 2 Hearts mégis jól jellemzi a zenekar képességeit. John Diva kissé fásult hangon, de tisztán, szinte a capella énekel, majdnem teljesen akusztikus, szélfoszlányos, halkan visító gitár keltette háttér felett.

Kérdéses, hogy egy nem dalokat, hanem stílusokat feldolgozó paródia banda hány lemezt tud kiadni, mielőtt magukat kénytelek parodizálni. És meddig futja a kamaszos szexizmusra, ami valljuk meg keveseknek áll jól a latexben bizonyos kor és súly felett. Mire elfogy a muníció, váltani kénytelenek és készítenek majd egy kiváló stílusú, ön azonos harmadik lemezt, ahogy azt majdnem megtette a Steel Panther. A John Diva & The Rockets of Love a zeneisége, annak alapossága és ötletessége miatt mintha az időskálán jó pillanatban kezdte volna el… Azt borítékolhatjuk, hogy amikor végre színpadon, közönségnek lehet játszani, a John Diva & The Rockets of Love jó szórakozást fog nyújtani a jó zenére szórakozni vágyóknak, két kevésbé könnyed koncert-előadás között.

április 03.,
május 04.,
május 05.,