Egy hosszú hónapja jelent meg a Grund Recordsnál Juhász Marci első szólólemeze Sorszszimfóniák címmel. A rock/metal körökben korábban a Nomad zenekar énekeséként ismertté vált énekes szívesen beszélgetett a Fémforgáccsal A változatos stílusú, mégis egységes hangzású lemez szerző-előadójával folytatott beszélgetés első része 2021. november 06-án jelent meg. A befejező részben Marci a Sorszimfóniák keletkezésének további részleteiről és jövő beli terveiről mesélt.

Ebben a maroknyi projektben, Bodzás Attilával valószínűleg ismét a családias összetartást találtad meg, nem? Azt, hogy tudsz ezzel azonosulni?

Igazából zeneileg nem is kell azonosulnom. Viszont Attila a szövegében megtestesíti azt, ami én vagyok belülről.

Az ilyen stílusú személyes megnyílás általában a maga kereteibe szorítja a dalokat. Cseh Tamás, Dés-Bereményi színészek előadta lemezei, Koncz Zsuzsa korongjai is önmagával hasonló dallamvilágot képeznek. Persze, annyira változatosak azok is, amint itt az érces hang a Süllyedő hajó dalban, az el-ellágyuló ének A dal, kicsit más-ban, a Különben dühbe jövünk emlékezetes kórusának parafrázisa a forestgumpos című Borsó meg a héjá-ban, a prózai elemek az énekbeszéd-betétes dalokban, vagy épp a lágy pengetés a taverna hangulatú Ilyennek képzelemben… Nekem elsőre zeneileg kicsit egyfajta (de nem egysíkú) hangzású, témájában pedig többnyire szentimentális, bánatos az egész lemez előadása, koncepciója.

Igazából ez nem koncepció, hanem így jött ki belőlem. Borsod megye dühe és fájdalma, és én vagyok benne. Molnár Máté mondta is, keserédes a lemez. Sőt inkább keserű.

Mégis van benne némi hullámzás az irónia és a vidámság felé. Ahogy példáéul a Borsó meg a héjában a saját nagyszüleimmel töltött pillanatokat élhetem át újra.

Van, persze, van benne vidámság! De valahogy ez így jött ki, nem koncepcionális. Ha valamiben koncepció van, akkor azt én nem csinálom. Ez a lemez nem a zenei szakmának íródott. Csakis ez jön át a közönségnek is.

Ebben az előadásmódban, stílusban még rejlik kibontható lehetőség. Erről mi a véleményed?

Persze, hogy van! A következő lemez, biztos vagyok benne, sokkal vidámabb lesz.

Ezt már tudod?

Igen, mert olyan az élethelyzetem most. Nagyon örülök annak a helyzetnek, hogy a [korongnak] ilyen kurv@ jó fogadtatása van, nem is gondoltam volna. [A beszélgetés idején:] Hatodik hete még mindig fent vagyok a MAHASZ-listán. Elsőre több, mint 300 lemezt eladtam. Manapság, első lemezesként ez nagyon jó!

Ez a végén még teher is lesz…

Ha teher lesz, akkor befejezem! [nevetünk egyet, majd folytatjuk…] Van akkor, ha azt mondják, hogy playback-elni, vagy félplayback-elni kellene… Nagy törés volt az életemben a Dal c. műsor, ahol a zenekar mögöttem hülyéskedett és csak nekem kellett ott élőben lenni. na, azt még egyszer nem vállalnám el.

Másoknak meg azt jelentette, hogy nyertek rengeteget.

Igen, de a közönség dönti el végül, hogy mennyi ember megy majd el rájuk. Emellett mondhatjuk, hogy nem fontos a közösségi média, csak, ahogy kiváló zenészek mondják, nagyon jó dalokat kell írni. Nem a lóf@szt! Írhatsz nagyon jó dalokat, ha a közönség nem fogja fel, vagy nem fogadja el. Mutathatod, hogy egy verzében lefogsz nyolc akkordot. De ahogy a jazz zenészek száz akkordot játszanak három embernek, úgy az AC/DC meg három akkordot játszik százezer embernek. Na, én ezt szeretném!

A nagyon képies szövegű dalok és a hozzájuk társuló érzelmes hang a számomra szívet melengetően énekli meg a vidéki nagyvárosok, lakótelepek és az agglomerációjában élő falvak mindennapi életét. Nem is tudom eldönteni, hogy mennyire a jelen és mennyire a múlt. Ez egy korlenyomat, vagy éppen a te jelen állapotod lenyomata?

Ez maximálisan az elmúlt 30 év. Én egy vidám ember vagyok, amúgy. Kurv@ra vidám vagyok.

…Igen, sokkal vidámabb vagy, amint ami az albumon hallatszik…

Viszont amint elkezdek dalt írni, zenélni, akkor azokra dalokra teljesen átváltozom. de nem azért, mert ez egy koncepció, hanem ha eljátszom a dalt, azt mindig úgy teszem, mintha utoljára játszanám. Akár öt embernek is. Amint már nem érted, vagy én teszek rá, azt a közönség rögtön megérzi.

Mindezt azért kérdezem, mert nagyon hiteles és őszinte produkciónak hat az egész lemez. A Béke nevében középrésze, a dinamikailag is jól kiemelt kórussal pl. kimondottan borzongató. A szöveg és a zene egysége magával ragadó.

Ez a dal maximálisan a jelen kor lenyomata. A kórusban sokat gondolkodtam. Nagyon szeretem az autentikus roma zenét – köztük nőttem fel Borsod megyében. Azt a beütést, ahogy az egy szál gitárral felépítettük, szerintem nagyon jól eltaláltuk.

Ilyen tragikus életérzés önt el téged most, vagy a dal írásakor, vagy ez egyben egy művészi szerep?

Mit értesz művészi szerepnek? Én nem érzem magam művésznek. Én egy gitáron pár akkordot tudok játszani. De már járok gitártanárhoz… Még dalszerzőnek sem érzem magam. Amik belülről jönnek, én azokat éneklem meg. Jönnek harmóniákban. Ezért is lettek sorszimfóniák. Lélekénekesnek, lélekzenésznek érzem magam. Tudod ki mondta ezt nekem, Dodo (I’mDorothy), én vagyok Magyarország lélekénekese. Ahogy Deák Bill Gyula is, fénykorában is és még most is úgy énekel, hogy… felkapod a fejed és érzed.

Furcsa hallani az előző dalt követő sanzont. Hirtelen vidám, felemel, és sorokkal később döbbenek rá, hogy ez is egy hiány- és veszteség-dal, egyben egy szomorkás carpe diem. Melyiket tartod a legszemélyesebb dalnak vagy a legszemélyesebb üzenetnek az albumon?

Ezt a sanzon sem direkt született. A dalok többsége, egy kivételével annyi idő alatt készült el, ameddig tart. Ez a dal például éjszaka fél négykor született meg. Elküldtem Leandernek (Köteles Leander – Leander Kills), akivel nagyon jó barátok vagyunk, még éjszaka visszaírt, hogy „Marci, b@zd meg ez -valami óriási, itt ülünk a csajommal és fogjuk egymás kezét…”. A demokat egyébként elküldtem Leandernek és olyanoknak, akiknek a véleménye a számomra fontos. Szimatolgattam, hogy az a zenész szakma mit szól.

Meglepődtek?                                              

Meg. De egyszer Leander mondta, nagy részegségében, hogy nagyon jó a Nomad, de van bennem még valami, azt próbáljam valahogy kiszedni. Egyszer fent voltam náluk, lemezmegjelenésük utáni privát bulin, nagy zenészek voltak fent, Vörös Ati és még mások, kurv@ nagy zenészek, iszonyat nagy gitárosok… És a Leander azt mondja: „Marci ülj már le, játsszál valamit egy szál gitáron”. „Én?!” – mondom – „Hát itt vannak a világ… Magyarország legjobb zenészei… Pont én játsszak el valamit a három akkordomból?” Leander mondta azután, hogy nem pislogtak az emberek, amikor elkezdtem játszani.

Ott játszottál olyat, ami végül itt került fel lemezre?

Nem, nem…

Azt mondtad, hogy vagy ~30 éve érleled ezt…

Igen, a lelkemben és a témákban, de a zene és szöveg teljesen friss anyag, egy dalt kivéve. A Bennem élsz tavaly áprilisban született, tök véletlenül. A Süllyedő hajó 2020. augusztus 14-én. Után jött a többi szépen folyamatosan.

A tragikus hangulatú himnusz után sanzon, majd egy latin rockba ágyazott blues következik (Hűtlen szerelmesek), aminek a végén, kiszélesedő folyamként a ’70-es évek pszichedelikus rockja szólal meg.

Na, ennek a dalnak a vége már jóval hamarabb megszületett. Az első része valóban egy régi, Nomad előtti dalom átirata lett. A második része…

Nagyon pszichedelikus…

Nem véletlen. De erről nem akarok többet beszélni… [nevetés]

[Még mindig nevetünk.]

…a második részéről nem tudtam, hogy felkerül a lemezre, de rátaláltam egy mp3 file-ra. És minden kozmetika nélkül tettem bele a dalba.

Volt egy Geopard nevű zenekarom a Csillag születik és a Nomad között. A Hűtlen szerelmesek így 2012-ben született, az egy szál gitáros átirata 2020-ban született meg. Az eredeti verziót elő is adtuk párszor.

Váltottunk pár szót arról, hogy igazából egyszemélyes előadásra is alkalmas dalokat szerettél volna írni. A feljátszáshoz kiváló társakat találtál. Koncertezni is szeretnél velük? Lehetséges ezt a produkciót pontosan így színpadra vinni? Tervezed is?

Zenekarral nehéz lesz. Mert olyan koncepcióval szeretném, hogy az akusztikus részéből a nagybőgő, a harmonika, cajon legyen kiemelve. Esetleg még egy gitáros. Óvatosan, nehogy kigyilkolja [a hangzást]. Lehet, hogy meg lesz egyszer így csinálva. Pandémia ide, vagy oda, az egyszál gitáros előadás most működik.

Szerinted ki lett, illetve ki lesz a közönsége az önálló albumnak? Inkább szélesebb ismertséget biztosít, vagy a korábbi zenei színtered csoportból kerülnek ki a hallgatók? Egyáltalán gondolkodtál ezen?

Igen, gondolkodtam. Alapvetően nem a Nomad-közönség, bár egy részük jár a koncertjeimre. De inkább azok jönnek be, akik a Csillag születikből engem megismertek és szeretnék a szomszéd gyereket látni. Így közelítenek: „itt van a szomszéd gyerek az izéből” a közönségem [így áll össze] az ötévestől a kilencvenkilenc éves mamáig, aki megrendeli a lemezt. Tényleg egy ötéves kisgyerek azt kértre a szüleitől, hogy vegyék meg neki a születésnapjára a Juhász Marci lemezt.  Érdekes, hogy egy ilyen melankolikus és szomorkás a zene, de amint az összes kisgyerek meghallja, oda-vissza kell játszanom… Az a durva, s ezt mondták, hogy a gyerekek éreznek valamit a hangomban, ami a felnőttek számára eltűnik.

Olyan, mint amikor gyerekként látod a szellemeket, másoknál hamarabb érzed gyerekként. Pontosan ez lehet az énekemben: érzik a lelket. Azt, ami felett egy idősebb ember már elmegy.

Viszont amikor eljönnek az idősebbek a koncertemre, érzik ugyanazt [a hangulatot], ami a lemezen van. Nem akartam az albumot túlénekelni, mivel a koncerten nincsenek ott a hangszerek. Ezért van, amit majdnem ugyanúgy adok elő, de, mondjuk, két oktávot ugrok. Emiatt lehet, ha máshogy éneklem is el… viszont tetszik a közönségnek.

Az interjú során el-elkalandoztunk személyesebb beszélgetésekbe. Egy ilyen pillanat után visszatérünk az bulikra:

Június óta, amióta koncertezem, szerencsésnek érzem magam. Nem hittem volna, hogy önálló koncertjeim rögtön ilyen látogatottak lesznek. Amikor Egerben kiültem a Dobó-téren pénteken este nyolckor, na az is nagyon jó volt.

Jól be is jártad az országot…

Igen, megyek is sok helyre. Emlékszem, amikor a Nomad feltűnt, nem volt még egy olyan zenekar. A metal téren „gyenge, puha” volt a rádióhallgatóknak – szintén. Aki megismerte valahol a Remény hídjait, és eljött a koncertre, azt mondta, „b@zd meg, ez nem az, amit a rádióban hallottam”, ezért nem jött el újra. Aki meg metalosként hallotta meg a dalt, neki azért nem tetszett, „na jó van, hagyjuk inkább ezt az egész zenekart”.

Látod, ezért érdemes csinálni, nem csak a Nomadnak, de neked is, mert akik értéket „csinálnak” azok évtizedek múlva is jelen lesznek, mert végül továbbra is közönséget találnak. Ahogy a Nomad is szerzett magának közönséget egyedi stílusával, úgy vélem (a felületeken való visszajelzések alapján), hogy ez neked is sikerül.

Igen, ennek én is örülök.

Mikor és hol lehet veled, illetve (gondolva a lemezed megszólaltatására:) veletek találkozni legközelebb (azoknak, akik nem a FB-on követik az eseményeket – hiszen a háttérképed éppen az itiner)?

Úgy van, hogy már jövő év februárra és májusig is van már időpontom. Előre „gyilkolom a helyeket”, hívom pofátlanul hova lehetne jönni, ha ide nem lehet, jó akkor hívom a másikat.

Kovács Koppánynak is most jelent meg a lemeze, ami szerintem kurv@ jó. Vele is lehetne egy kis közös [fellépés], vele is elmennék egy szál gitárral. Ha elmennénk vele ketten, könnyebben bejutnánk nagyobb helyekre… Akkor a duó előadás is meglesz, mert ezen is gondolkodunk.

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a szerepléseidhez!