A könyörtelen bestialitás maharadzsáiról lesz szó ebben az írásban. Kalkutta talán nem az a hely, ahol azt hinnénk, hogy túlságosan élénk metal színtér virágzana, pedig ez egyáltalán nem így van. Mindennek az éjfekete gyöngyszeme a Kolkatta Inner Propaganda névre hallgató csoportosulás, akik a totális pusztítás idioszinkráziáját reprezentálják, itt semmi sem a megszokott módon leli halálát. Tetragammacide, Aparthiva Raktadathra, Brahmastrika, Necrodeity… ha bárkinek is mondanak bármit ezek a nevek, akkor az tudja miről beszélek. Nukleáris genocídiumot előidéző atrocitásként fogják felfogni azok, akik nincsenek tisztában ennek a maffiának a természetével. Náluk csak egyetlen cél van: pusztítást és szenvedést hozni az árnyékvilágra, legyen a fegyverük a kérlelhetetlen war metal, a brutalitásnak új definíciót adó death metal vagy a forrón lüktető nyers black metal. Ilyen arzenál mellé fog bekerülni a kollekcióba a Kaal Nagini, akik a death metal egy végtelenül kegyetlen és kompromisszummentes mutációját fogják elénk tárni. Készüljetek fel, mert a Refracted Lights of a Blind God hallgatása közben nem patakokban fog folyni a vér, hanem az egész Indiai-Óceán mélyvörös színt fog felvenni éjszakai öltözékként. És hát azért nézzünk már rá ezekre a palikra: bőrdzsekiben és símaszkban flangálnak a fülledt India kellős közepén. Ha valakik, akkor ők tudják, hogy mit jelent az a szó, hogy pokol.
Nézzük kik alkotják ezt a hadsereget, mert higgyétek el, hogy ők valóban képesek új segglukat alkotni bármilyen elitkatona törékeny testén. ChVZAR nem tudja még szerintem, de a torkába elrejtettek egy olyan erejű planétákat megsemmisítő gépezetet, amivel bőven kitudná irtani a környező galaxisokban céltalanul forgó bolygókat. A még gyönyörűbb nevű OTzADAGOWAH a kifejezetten gépiesen és embertelenül megszólaló gitároknak a húrjaira mér meteorcsapást, neki nincs szüksége basszeresre, az ő húrjai olyan mélyre vannak hangolva, hogy azt még a Marianna-árok is csak letartott fejjel csodálhatja. És végezetül van egy sztárvendégünk, aki a messzi sziám aranypagodáktól hemzsegő undergroundjából érkezett a Kaal Nagini (ami egy kígyófaj megnevezése amúgy) segítségére. MVOQH úr a “totális megsemmisítés” küldetést kapta akkor, amikor leült a dobszerkó mögé és megátkozott küldetését teljesítette, Siva ezer faszt adott neki jutalmul, hogy mindegyik kezére jusson egy. Nem kell rózsákat dobálni felé, azt ugyanis ő olyan sebességgel fogja a nyakunkba döfni, hogy örökké nyomorgó lelkünk sose fogja megtalálni az utat a hőn áhított másvilág felé.
A Nameless Archetype From Pantheonless Antiquity mélyen pulzáló bevezetője a vihar előtti csendet reprezentálja, mert ami ezután következik abban egyáltalán nem lesz semmi köszönet. Nincs semmi baszakodás, semmi előjáték, mint a ló a lónak, úgy érkezik a Kaal Nagini. Egyből bevetik a nehéztüzérséget, fénysebességgel darálják le az összes porcikánkat és még azok élettelen darabkái is szédelegni fognak, mert nem tudják miféle tűztornádó juttatta őket erre a sorsra. 2 és fél perc után kapunk egy kis törést, itt lelassulnak egy kicsit a hangszerek és megtapasztalhatjuk, hogy milyen torzszülöttekkel van igazán dolgunk. A gitár rettentően fémesen, acélosan halad előre, a progresszió állandó, azonban mindezt megspékelik a megkapóan brutális riffek. Mert bizony vannak és nagyon is jók, ezt többszöri meghallgatás után simán detektálni lehet. A dobok kicsit kopogósan ugyan, de hatalmas vehemenciával szólaknak meg, köszönhető ez annak az ördögnek, aki mögötte ül. A blast beatek szinte egybefolynak, olyan irgalmatlanul feszesek, a cinjáték intelligenciáról árulkodik, és mindennek tetejében azok elsőosztályúan szólnak. Aztán itt van középtájon ez a végtelen sötétségbe burkolózó fekete lyuk, amit vokálnak neveznek errefelé. Olyan éteri megszólalása van ChVZAR torkának, hogy azt szerintem direkt erre a lemezre fejlesztették azokban a végtelenül elbaszott laborokban, ahol őt kikísérletezték, merthogy ez a fenevad nem egy anya méhéből származik, az tuti fix.
A death metal mint olyan inkább csak egy szamárvezető azoknak a szerencsétleneknek, mint én is, aki írni fog róla egy recenziót. Merthogy itt sokkal többről van szó, mint egy sima halálfém lemezről, de szerintem ezt bárki megtudná mondani akkor is, ha csak 10 másodpercet hallgatna a Kaal Nagini magnóra vett tömeggyilkosságából. A témák, a dobok és a Refracted Lights of a Blind God atmoszférája a war metal szellemiségét tükrözi, egy megsemmisítő tábor nyomorát és egy neutronbomba erejét hordozza magában, amire rátelepedett a death metal stílusához legközelebb álló vokál. Ennek ellenére mégsem lépi át a határt a Kaal Nagini, mivel kontroll alatt tartják a káoszt. Még pont megálltak annál a határnál, ahol a zene végződik és a féktelen céltalanságban szenvedő zaj kezdődik. A határon vannak, de ott mesterien egyensúlyoznak és mi meg lerágjuk közben a körmeinket, hogy vajon mikor fog kisiklani ez a vonat és talál el egy atomreaktort. A korong üzenete is inkább a war metal világát idézi, itt nincs semmilyen gore, ez egy gyűlöletbeszéd. Univerzálisan az ellenségüknek tartanak minden élő embert, aki valaha megszületett, vagy meg fog születni. A spiritualitástól mégsem mentes az ideológiájuk, behatóan tanulmányozták a hinduizmus tanait, de azokat kiegészítették pár mizantróp tétellel.
A címadó Refracted Lights Of A Blind God borzalmai kapták a legrövidebb játékidőt, mivel ennek kell a legkevesebb idő ahhoz, hogy turmixot csináljon az agyvelőnkből és pörköltszaftot a csontjainkból. A tremolo, palm mute és a power chordok hazája a gitárjáték, mindezt végtelenül hatásosan tálalják elénk ezek a bestiák, extra csípősen, ahogy azt arrafelé szeretik. Groove és egyéb ilyen balgaságok ritkán fordulnak elő. Az is csak azokban a momentumokban, amikor leáll egy kis szervizre a masina. Merthogy ebben a gépiesen érzelemmentes kakofóniában nincs lélek, egy mesterségesen alkotott gépezetet hallunk, amibe csak a pusztítás szót programozták. A miértek nem érdeklik, sem az életek, csak a küldetés bevégzése a cél. Mégis van az egész mögött egy zeneiség, amit detektálni lehet akkor, amikor nem a háborúkat idéző blitzkrieg a fő motívum. A Lord Of The Two Doors And The Seven Portals talán a legjobb példa minderre, ahol a tempóváltások okosan vannak megválasztva, mindig időben érkeznek ezek a váltások, hogy aztán érkezzen a hozzám hasonló fakíroknak járó büntetés. A 17 perces játékidő a Double Tongued Serpent of Kú-val lesz teljes, ami 5 perces hosszával a legszadistább kínzó állat titulus méltó tulajdonosa, …gratulésön májköl. Ha minden igaz, akkor ez még csak a kezdete a Kaal Nagini embercsonkító menetelésének, én pedig már most várom a folytatást. A pontszámomat vegyék hatalmas biztatásnak ezek a lények. Mernék kisebbet adni szerintem kapnék egy pisztolycsövet a csücsöri számba. Mindezt az atomholokausztot az Iron Bonehead fogja elhozni április 14-én.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
