Kaarne
Rubicon (2022)

Tudom, hogy már évet ugrottunk, de a jó zene nem köthető évszámhoz. Pont ezért szoktam kiakadni, amikor azt hallom fiatalabbaktól, hogy ez vagy az már lejárt lemez, lerágott csont, hiszen akár holnap is megjelenhet fű alatt egy kiváló, klasszikus elemeket felhasználó thrash metal lemez, nagyszerű black metal anyag. Simán feltölthetnénk cikkekkel az egész 2023-as évet tavalyi kiadványokkal is, olyan sok remek cucc született. Nekem ettől függetlenül 2022 leginkább az erős, de nem formabontó, hibátlan produkciók éveként fog bevonulni az emlékeim sorába, melynek egy kifejezetten kellemes szeletkéje a finn Kaarne bemutatkozó lemeze. Egy igazán komoly underground gyökerekkel rendelkező albumról beszélhetünk, melynek évtizedes múltja van annak ellenére, hogy ez az első teljes értékű kiadványuk. Bizony, a Kaarne esetében zenekarról beszélhetünk, mégha igen szűkös keretek között is. A formációt Tuomas Heikura (Aural Hex, Coffincraft, Assatur, Demon Domain) dobos és Rikku Heikkinen (szintén Aural Hex és Coffincraft) alkotják, akik már 2008 óta dolgoznak egy saját projekten, ami sokáig Hårda Skit néven futott.

Két nagyszerű EP jelent meg tőlük 2011-ben és 2013-ban, melyekre leginkább a hagyománytisztelő, puritán feketeség volt a jellemző, így teljesen jogos volt a névváltás, mivel a Rubicon már egészen más típusú utakon jár. Megmaradt az ősi, depresszív hangulatú black metal, de bőven belegabalyodott olyan jelzőkbe is, mint az atmoszférikus black, post black. Ehhez társul még egy jó adag filozófikus hangvételű szöveg, ami a tudásvágytól fűtött emberiség vesztébe rohanását vizionlálja. A régimódi, Burzum-os vokál és teljesen szabadon áramló dalszerzés mellé meglehetősen modern hangvételű billentyűk és futamok társulnak továbbá, aminek köszönhetően egy igazán erős, nehéz, de mégis hatásos atmoszférával találkozhatunk a csupán 41 perces albumon.

Joggal merül fel a kérdés, hogy hogyan lehet valami egyszerre magával ragadó, mégis nehéz? Erre rögtön megadja a választ, ha rápillant valaki a dallistára, ami összesen két szerzeményt foglal magába. Azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy nem arra a célra született a lemez, hogy bal kézben söröskorsóval, jobb kezünkkel metalvillát mutogatva tomboljunk rá egy poros nyári fesztiválon. A Rubicon székre, ágyra, kanapéra szegez, mint kíváncsi kutató a rovarokat és apró ízekre szed. Cserébe megadja nekünk a lehetőséget, hogy mi is ezt tehessük vele. Itt jön képbe a magával ragadó jelző, mivel a dalok kegyetlen jól meg vannak írva. Folyamatosan változnak, alakulnak, kényeztetnek számtalan finom megoldással, melyeknek csak egyetlen elemeként említhetjük meg a remek black metal harmóniákat. Számtalan billentyűhang, zongoratéma, akusztikus játék rejlik a hátterében, ami csak a felfedezésre, megismerésre vár. Nem is maradt meg a zenekar a true hangzásnál, itt modern szemléletmód tükröződik, amire a manapság oly divatos sterilséget mégsem foghatjuk rá. A hangszerek szinte az elménkben szólalnak meg parányi visszhangjukkal, csilingelésükkel, kiválóan hallani mindent: a kalandozó basszust, a hol blastbeatet nyakunkba zúdító, máskor menetelős, esetleg pofonként lecsapó dobokat. Ahogy belendül a Hamartia 16 perces játékidejével, teljesen eltünteti az időérzékünket, egyszerűen csak élvezni akarjuk. A víz zúgásával, özönvízszerűen mossa le bűnös emberi mivoltunkat és hagy maga mögött valami felfoghatatlan tisztaságot és egyértelműséget, ami jobbára csak a sokszor kizárni, elkülöníteni kívánt természetben van jelen. Sokszor hallani, hogy „kimegyünk kicsit a természtebe”, miközben az egy olyan komplex és máig megfejtetlen hatalmasság, aminek mi magunk is porszemei, aprócska láncszemei vagyunk. A lemez igazi apropója pedig még hátravan, mivel a 25 perces Anagnorisis még erre is simán ráfejel. Még kimunkáltabb, aprólékosabb és átszellemültebb elődjénél. Hallgatás közben felsejlettek bennem olyan kifejezések is, mint a progresszió, blackgaze, valamint néhány elborultabb pillanatában a dark jazz.

Nem kapott túl sok figyelmet szerintem ez a lemez 2022-ben, úgyhogy én mindenképp a pótolni valók listájára tenném azok helyében, akik kedvelik az atmoszférikus, hangulatos albumokat és nincs ellenükre az extrém megközelítés sem. Itt nincs kapkodás, agresszió, vérhányás, csak gátak, megkötések nélkül áramló nagyszerű zene. A Rubicon természetesen a banda saját háza táján jelent meg digitális formában, amit a duó bandcamp oldalán bárki meghallgathat.

Lubomyr Melnyk
február 04.