Katla.
Allt þetta Helvítis Myrkur (2020)

Sajnos a fővárosnak idén is mellőznie kellett az ünnep szentséget megjelenítő fehér hótakarót.  A külvárosban, a magukat egyedinek hazudó, de valójában többségében mindenféle bensőséget, stílust nélkülöző épületek közt csak elvétve jelent meg itt-ott Karácsonyt hirdető mesterséges giccsvilágítás. Persze, ez a kellemesen nyomorúságos atmoszféra nem hogy elveszi, hanem meg hozza egy komor tónusú zenék iránt rajongó hallgató kedvét ahhoz, hogy előásson lemezei közül egy olyan muzsikát, ami jól meglovagolja ezt a hangulatot. Így tettem én is, és kutakodtam egy kicsit a „majd meghallgatom” fiókba helyezett muzsikák között. Amikre érdemben nem volt időm a lélekdaráló rohanó hétköznapok, vagy épp az irgalmatlan zenei kínálat miatt. Ennek kapcsán akadtam bele ismét a Kalta Allt þetta Helvítis Myrkur című 2020 novemberében megjelent második nagylemezébe. Emlékeztem rá, hogy érdemes erre figyelmet szánni, de mivel az előző kiadványaik zeneisége nem álltak hozzám közel, így ez a távolságtartás meg is maradt köztünk.  Viszont, most mégis késztetést éreztem az album iránt. Fel is dobtam, és tettem egy sétát a közeli erdőbe a késő téli délutánban, hogy kellő környezetben tudja megmutatni az érdemeit.

A zenekart 2015-ben alapította a Sólstafir-ból kiváló dobos, Guðmundur „Gummi” Óli Pálmason, a tapasztalt zenésszel Einar Eldur Thorberg Guðmundsson-al (Fortíð, Potentiam) közösen. Óli Pálmason túravezetőként tevékenykedik, és zenésztársával együtt a városon kívül élnek. Ezért közvetlen inspirációt jelent számukra a természet közelsége, kimeríthetetlen szépsége. Alapvetően ez a hatás ösztönözte a projekt megalakulását. Így a zenéjüket direkt módon befolyásolja a tájak és a természet. A 2016-ban megjelent Izland fagyos varázsával foglalkozó kisalbum a Ferðalok után, 2017-ben jelent meg az első, Móðurástin címet viselő nagylemezük. Mely Izland sötét történelmének egy részét volt hivatott bemutatni. Ezen az albumon karakteresebben jelent meg a prog-rock íz, és jobban magán viseli a neves Sólstafir zeneiségét. Viszont a második nagylemez, az Allt þetta Helvítis Myrkur, zeneileg már nem annyira kötött. Sokkal szabadabban keverednek a stílusok. Nem is nagyon tudnám behatárolni, hogy milyen zenei irányultságot képvisel az album. Márkásan jelenik meg súlyos doom-os, ambientes vonal, de jelen van a prog-rock/metál, sőt egy kis BM-es sorozás is kapunk itt-ott. Számomra igen üdvös volt ez az újfajta fajta zenei megközelítés. Az elődjéhez képest, sokkal jobban is tudott működni.

Ha úgy jellemeznék egy izlandi underground zenekart, hogy „komor”, „sötét”, „rideg”, akkor semmi újdonságot nem árulnék el, és itt abba is lehetne hagyni a cikket. Ellenben a sziget legnagyobb vulkánjáról elnevezett zenei formáció, hű a nevének eredetéhez. Olyan gyönyörűen jeleníti meg a hideg, fagy és reménytelenség árnyalt tónusait, hogy az első taktusok felzendülése kapcsán egyből megjelentek lelki szemeim előtt Izland fekete sziklái, óceán tajtékjai, könyörtelen jeges szél által gyötört, amúgy festői táj szépsége. De számomra is kellett ez a téli világ, hogy a zene ki tudja bontani önmagát.  Az Ást orðum ofar a gleccserek, a zajló jég morajlását megjelenítő torzított gitár, és ambientes alap vezeti fel az korongot. Egyből tapintható a dermesztő zenei-légkör. Ebből a fekete világból teljesedik ki a lemez. Einar tiszta énekhangja tökéletesen passzol a zenéhez. Kellően bánat-sújtott, és hihetetlen módon visszaadja ennek a vidéknek az ízét anélkül, hogy megértenénk a szavakat (hiszen, kb. 350.000-en beszélik ezt a nyelvet) Az Allt þetta Helvítis Myrkur (Ez az egész átkozott sötétség- az eredetileg az ez az egész kibaszott sötétségnek tervezett címet a kiadó kérésére finomították) egy újabb réteggel egészíti ki a zenekar munkásságának a témáit, mégpedig a sötétséggel. Nem csak a hosszú sarki éjszakával kell megbirkózni az ott élőknek, hanem a belső sötétséggel is, amellyel mindannyiunknak meg kell küzdeni életünk bizonyos pontjain. Viszont, korán sem a sötétség magasztalásáról van itt szó. Hanem annak a tudomásul vételéről, elfogadásáról, és arról, hogyan lehet megtanulni megbirkózni vele. Tehát, szövegek koncepciója összességében nem a végtelen nyomor és reménytelen feketeség, hanem a mindig ott rejlik a zenében, szövegekben egy apró reményszikra is.

A hamis reményt keltő fény, a Villuljós, egy igen mély időszak terméke, mely a keserűség palettájáról oly gondosan válogatta össze az árnyalatokat, hogy a darabnak esélyes sem volt, hogy magába fogadjon bármilyen csekélységű fénysugarat. Az instrumentális Líkfundur á Sólheimasandi vezet át az epe ízű gyűlöletről és utálatról szóló Sálarsvefn kompromisszumok nélküli karakán doom-os témáihoz. A gitárok mellett cimbalom is fokozza a drámai hatást. A nótához készített videóban az ősi skandináv átok rituálé, a níðstöng jelenik meg. Ez az eljárás egy levágott lófejjel dolgozik, melyet hosszú karóra tűztek. Az ellenség irányába tájolták, és annak a megátkozására szolgált. Mindenki ízlése szerint járhatott el, és alkalmanként a rúdra a ló bőrét is ráfeszítették. Természetesen, szabadon lehetett átkokat is felróni az oszlopra.  (Az ismertebb izlandi sága, az Egil’s saga is utal erre a nem túl bájos, és állatbarát szokásra). A videót, mint úgy összességében a képi megjelenítéseket, Guðmundur készítette (aki egyébként Kuggur néven természetfotósként is tevékenykedik). A klip kapcsán közelebbről is megismerkedhetünk ezzel a rituáléval, és hogy mennyi mindenre jó egy félig elrothadt lófej.

 A keserű Vergangur után érkezünk el a „fehérsötétségbe”, a Hvítamyrkur című dalhoz. A számcímet az a téli, éjszakai környezet ihlette, mikor Guðmundur hegyvidéken vezetett keresztül a terepjárójával, ekkor fogalmazódott meg benne a sötétség egy másik aspektusa. A „fehérsötétség” abból az apropóból ered, hogy ez a sötétség talán még sötétebb is lehet, mint a fekete párja, mert a reflektorfények egyáltalán nem segítenek annak elűzésében. Móðurástin albummal ellentétben itt nem dolgoztak külső producerrel, így a teljes dalírás, mixelés és vizuális megvalósítás a zenekar elképzeléseit tükrözi. Mondhatni családi kézben maradtak a folyamatok. A „fehérsötétséget” követő Húsavíkur-Jón számban Einar nővére énekel. Ha eddig nem kaptunk elég mennyiségű fekete esszenciát, akkor a lemez címadó tételében, az Allt þetta helvítis myrkur –ban még közel negyedórányi fagyott pillanatot, csontig hatoló szelet, hóvihart pótolhatunk be. A szimpla verzión szereplő Svartnætti egy jól megválasztott albumzáró darab. Sokkal lazább, szellősebb szerkezetű, mint a korongon található többi alkotás. Engem a szürke téli felhők közt átszüremlő bágyadt fényre emlékeztetett. Szinte biztosra veszem, hogy tudatosan került a lemez végére. Egyfajta kellemes reményt, fénysugarat áraszt. Nagyon jó választásnak tartom, hogy így zártak. A fojtogató ében-szín daltémák, ólomsúlyú légkör után egyfajta fellélegzésként hat. A zongorabetét, jóleső módon a Tenhi fogásaira emlékeztetett.

Számomra abszolút szükségszerű volt a keserű téli idő, hogy meg tudja magát mutatni az album. Elképzelhetetlennek tartom, hogy mondjuk, nyáron a negyven fokban kedvem támadna ehhez a produkcióhoz. Tehát, megfelelő hőmérsékleten és környezetben kell tálalni, hogy igazán kijöjjenek az ízek. A hangulat páratlan. Az egész vizuális koncepció egységes művészi alkotás. Zeneileg is egy sokkal súlyosabb, sötétebb darab, mint az első nagylemez, de ez nekem sokkal jobban betalált. Remélem, hogy meg is tartják ezt a vonalat. A külalak és a hangzás kapcsán sem lehet panaszunk (bár egy Prophecy-s kiadvány esetén ez el is várható).  Amivel talán egy kicsit gondom volt, az a számok hossza. Nem minden esetben volt zavaró, de hosszabb dalok esetében picit soknak, és nem feltétlenül indokoltnak éreztem a játékidőt. Az Allt þetta Helvítis Myrkur egy zseniális lemez, fantasztikus hangulattal. Mindenkinek ajánlom, aki vágyik egy kis minőségi északi ízre.