Ignite, Fatal Error, Satelles

Tavaly sikerült lemaradnom a dupla Ignite koncertről, így most mmindenképp pótolni szerettem volna. Rögtön szeretném is köszönetem kifejezni a lehetőségért!
Bár az új lemez – ahogy azt az ismertetőben olvashatjátok – nem fogott meg teljesen, de az újabb és újabb hallgatásokkal egyre közelebb kerülünk egymáshoz. És a koncert óta lement párszor és fog is még! 🙂

Szóval mindenképp ott volt a helyem és bár nem volt tökéletes a koncert – mivel Zoli hangja nem volt 100 %-os, ahogy azt el is mondta – örök élmény marad.
Az előzenekarok kiválasztása is különleges volt, abban az értelemben legalábbis, hogy mindkét estén két-két olyan fiatal csapat kapott lehetőséget a bemutatkozásra, akiknek ez hatalmas esélyt jelenthet, ráadásul nem is olyan bandák, akik annyira előtérben lennének.

A dupla lemezbemutató első estéjén a Satelles és a Fatal Error kapott lehetőséget.

A fiatal fővárosi Satelles ötöse afféle HC/metalcore vegyületet játszik, ami nem annyira nekem szól. Lendületesek voltak, de azt nem mondanám, hogy felszántották a színpadot. Ezen a téren van még hova fejlődniük, mert az énekesükön kívül nekem a dobos volt a – mondjuk úgy – legnagyobb látványosság.


Zenéjükben voltak dallamok bőven a zúzás s mellett, azonban hiányérzetem is volt. Ezt annak számlájára írom, hogy az ének nem elég változatos az én ízlésemnek. Talán elcsépelt, de egy-két dallamos, tiszta énektéma sokat dobna a dalokon.
A csapat február végén hozza ki lemezét, ami a stílus híveinek bizonyára kellemes perceket szerez majd.

A másodikként érkező Fatal Error már más kategória. Előzetesen meghallgattam néhány felvételüket és őszintén szólva nem kapott el a zene. Az országban szétszóródott tagság (Budapest, Cegléd, Gyomaendrőd, Debrecen) punkos Rock and Roll-ja, amiben Norbi trombitájának köszönhetően megjelenik a ska is előben meggyőzött.


A társaság élvezettel vezette elő dalait, volt lendület, mozgás, kapcsolat a közönséggel – Zsola reme frontember! -, meg azt is el kell ismerni, jók a dalok.
A csapat még arra is “vetemedett”, hogy az Ace Of Spades előadásával Lemmy emléke előtt adózzon. Ezt a billentyűs Misi énekelte, remekül.

http://www.youtube.com/watch?v=7xRwLh224X0&


Rájuk már viszonylag sokan voltak kíváncsiak, amit szerintem egy jó hangulatú fellépéssel háláltak meg.
Azt hiszem érdemes figyelemmel kísérni a bandát a lazább zenék kedvelőinek.

Az est fénypontja természetesen a Téglás Zoli vezette Ignite lemezbemutatója volt. A Van Halen/Beatles intro (Imagine a Jump) után a Bleeding-gel nyitó csapat szűk másfél órában igazi slágerparádét “nyújtott” a szép számú közönségnek.
A lemezbemutató okán jött is másodikként a klipes This Is A War és már itt is lehetett érezni, hogy csak jó lett ez az új album. Kicsit előreszaladva, már most megmondom, a programba bekerült valamennyi új dal (Oh, No, Not Again, How Is This Progress?, Begin Again) koncertre termett.



Zoli mondjuk sajnálkozva jelezte már a buli elején, hogy a turné számára két legfontosabb bulija előtt igazán rosszul érinti, hogy elkapott valamit, ami miatt nem 100 %-os a hangja. Szerencsére ezt csak odafigyelve és csak ritkán lehetett észre venni. Nyilván a profizmus.


Szóval jött a slagerparádé, ami minden újonnan (na, jó, mondjuk úgy, az A Place Called Home megjelenése óta) érkező rajongónak a kedvére tett véleményem szerint.
Volt a Fear Is Our Tradition, a My Judgement Day, a Better Days, meg a Powerty For All is. hogy a Veteran-t már ne is említsem.

Természetesen nem maradtunk emlékezetes és Zoli világlátását (amerikai és európai politika, valamint veresi önkormányzat is) mutató konferálások nélkül, valamint volt vetítés is. A háborús képektől a korabeli Veresegyház képein át Zoli és családja életének pillanatiig terjedt a paletta.
Természetesen nem maradhatott el az új lemez már jól ismert magyar nyelvű dala sem, a Falu, amit a teljes terem együtt énekelt. Majd néhány dallal később azt a Szolga Józsit invitálta a színpadra, akit a The Idoru éléről ismerhetünk, s együtt adták elő a Kitartok c. dalt, ami a friss album hazai változatának egyik bónusza (Work címmel is megtaláhatjátok angolul). Hú, és ez is mennyire jó dal, ha engem kérdeztek!


A koncert a lemezbemutatón túl egyfajta összefogást is próbált teremteni, mégpedig a veresi öreg fák ügyét, azok megmentését is, egy jelképes összegért cserébe örökbe lehetett fogadni egy fát, ezzel támogatva az egyesületüket.
Ide passzolt is a How is This Progress? az új lemezről.

Nem ejtettem még szót a bandáról, de nagyon nem is recézném. A bőgős Brett volt az, aki Zoli mellett bemozogta a színpadot, míg Kevin Kilkenny – aki egyedül gitározott – nem erőltette a mozgást különösebben. A vokálból viszont mindketten kivették a részüket. A koncert hagzásával nekem nem volt gondom (mondjuk nem is olvastam fitymáló kommenteket, szóval ezek szerint másnak se).


A buli ellen egyedüli negatívumként szerintem esetleg a hosszát lehet felhozni, mert – ez ugyan erősen szubjektív -, de nekem relatíve rövidnek tűnt az a kb. másfél óra. Szívesen hallgattam vlna még, de ez már csak jószándékú elégedetlenkedés, valójában hatalmas élmény volt.

Természetesen sok biztatás nem kellett és már jöttek is vissza, előbb a Bánk Bán részletet énekelte Zoli, amiből jött az elmaradhatatlan A Place Called Home, természetesen magyarul.