Sixgun Renegades

Rég volt már mikor hétköznap sikerült kiszabadulni, lazítani egyet egy jó koncert és pár sör társaságában. A fő húzóerő, amiért ezen szerdán megengedtük magunknak a kikapcsolódást, az a finn Sixgun Renegades koncertje volt, akik egy tökös hard rock zenekar Helsinkiből. A négy tagú banda 2008-ban alakult, főbb hatások zenéjükben például Thin Lizzy, Van Halen, Gary Moore, Accept vagy például az Iron Maiden munkásságai. Két kislemezük jelent meg eddig, a 2013-as Dangerous és a még friss, 2015-ös Big Trouble.

Legelőször tavaly volt szerencsém a zenekarhoz (akkor is mondhatni véletlenül), amikor az egyik finn barátnőmmel találkoztam a Hard Rock Café-ban Helsinkiben. Akkor leesett az állam a banda produkciója közben, mivel ennyire magabizos és energiával teli koncerthez az utóbbi időkben nem igazán volt szerencsém ebben a műfajban.

A szerdai buli a legendás Tavastia Semifinal részében lett megrendezve a szintén finn Vile Caliber-rel, akiket sajnos már nem tudtunk megvárni.
Kilencet ütött az óra, úgyhogy kezdődött a Sixgun Renegades lendület. Igaz csak lézengtek a teremben, főként családtagok és barátok voltak jelen, ettől a függetlenül a Sixgun Renegades legénység azonnal beizzította a levegőt. A koncertet főképpen a két kislemez anyaga tette ki, régebben nyomtak feldolgozásokat is, viszont manapság a saját számaikat helyezik előtérbe.


 

Különlegességként még meg kell említeni, hogy ezen az estén ünnepelte a dobos Teemu és a frontember énekes/gitáros Niko ikerpáros a szülinapjukat, úgyhogy mint utólag kiderült családi bandáról van szó. Főleg, hogy a másodgitáros Samu unakatesó, a basszeros Miko pedig a banda gyerekkori barátja.

Azt hiszem a 45 perces show alatt elhangzott számokat felesleges sorra venni, az összes nótát profin, de ami még fontosabb teljes szívvel, szenvedéllyel, és átéléssel játszották el, de úgy, hogy a srácok meg is izzadtak a végére. Ez a hozzáállás a Sixgun Renegades védjegye is egyben. Csak ajánlani tudom mindenkinek a finn hard rock négyest, akik ugyan még nem ismertek nagyobb közegekben, mégis keményen haladnak előre. Reméljük valaki felfedezi őket, és a közeljövőben többet hallunk majd a feltörekvő fiatalokról.

 
 
A zenekar facebook oldala: ITT