Északi ünnep a Barba Negrában

2016. január 22-én jelent meg a norvég Borknagar Winter Thrice című tizedik nagylemeze, amelyhez egy 12 állomásból álló európai turné is született, ahol a szintén norvég Kampfar és svéd Diabolical vendégeskedett. Ez a turné, a Hammer Concerts-nek köszönhetően április 19-én Budapestre a Barba Negra Music Club-ba is eljutott.

Az elején szeretném leszögezni, hogy a Hammer figyelembe vette azt a tényt, hogy a magyarországi állomás keddi napra esik, ezért korábban elkezdődött a rendezvény, és a kiírt menetrendet hajszálpontosan betartották. Így a vidékről érkezők is meg tudták oldani a hazajutást és nem kellett a következő napig várniuk.

A kapunyitás 18:00 órára volt hirdetve. Erre az időpontra sikeresen meg is érkeztem és nem kellett várnom, hogy bejuthassak a szórakozóhelyre. Gyors terepszemlét tartottam, ugyanis ez volt az első alkalom, hogy erre a helyre látogattam. Majd vettem egy sört. Ami nagyon színpatikus volt a hellyel kapcsolatban, hogy betétdíj fejében lehetett műanyagpoharat vásárolni, amit a későbbiekben fel lehetett használni. Szerintem más szórakozóhelyek is példát vehetnének erről a megoldásról.

Az első koncert 18:40-kor kezdődött, ekkor a svéd Diabolical csapott a húrok közé. Ők inkább a death metal vonalat képviselik. A kezdésük idején néhányan lézengtek a hangosító pult környékén, de a második számuknál már folyamatosan érkeztek az érdeklődők, és egyre közelebb merészkedtek a színpadhoz. A 20 perces műsoridejük végére egész barátságos légkör alakult ki a nézőtéren, amikor az utolsó dalaikat játszották. Ezzel kellőképp bemelegítették az estét. Színpadi díszlet nem volt, csak a zenekar logója látszódott a kivetítőn. A hangosítás is teljesen rendben volt (mindhárom zenekarnál). 



Elérkezett számomra a várva-várt esemény, ugyanis Magyarországon először színpadra lépett a norvég Kampfar! Igaz, nem ez volt az első alkalom, hogy élőben láttam őket, mivel még 2012. október 31-én Bécsben, a Viper Room-ban volt szerencsém hozzájuk. Számomra toronymagasan ők vitték el az estét, s ezt nem elfogultságból mondom!
A Kampfar mozgatta meg leginkább a közönség sorait, ráadásul ez a fellépésük nem kizárólag a legfrissebb, Profan lemezük bemutatója volt, hanem egyfajta „best of” műsorral készültek.
Hallható volt a Djevelmankt albumról a Mylder és az Our Hounds, Our Legion. Megkaptuk a Fra Underverdenen-ről a Troll-t, a Død og Trolldom-ot, a Kvass-ról volt a Ravenheart, ráadásul a személyes kedvencem is elhangzott: a Mellom Skogkledde Aser-ről a Hymne.
Dolk az egész koncertet megállás nélkül végig mozogta. Az első daloknál még bőrkabátban, majd ujjatlan mezben, végül már azt is levette. A szegecselt alkarvédő helyett mind két kezén bőr alkar és csuklóvédőt viselt.
Zárásként annyit tudnék mondani, amit már korábban is megtettem, véleményem szerint a Kampfar vitte el a hátán ezt a turnét!



Végül a főzenekar, a Borknagar következett, akiknek ez volt a Winter Thrice lemezük lemezbemutatója.
A mai Borknagar-ral kapcsolatban kicsit nehéz dolgom van. Ugyanis a zenekar már teljesen más vonalon mozog, mint ahogyan azt a ’90-es években elkezdték. Már teljesen más közönségrétegnek szóló alkotásokat hoznak össze, ami szonban a maga nemében kimagaslóan jó, ahogy az a különböző kritikákban is olvasható. Viszont, akik az ősi értékeket keresik a mai Borknagar-ban, nos ők ne várjanak semmit a Winter Thrice albumtól.
A koncertjükkel kapcsolatban is elmondható, hogy a probléma gyökere itt leledződik. Azaz, hogy egy black metal banda után, amely megmozgatta a közönséget, az ember fel van pörögve, így egy sokkal visszafogottabb, lassabb témákkal operáló progresszív metalban utazó zenekar nem feltétlenül tudja lekötni a fifyelmet. Remélem, érthető mi ezzel a gond!
Azt persze el kell ismerni, maga a koncert nagyon színvonalas volt és jól is működött volna, ha egy progresszív metal fesztivál lett volna ez a rendezvény. Míg a Diabolical és a Kampfar megmozgatta a közönséget, addig a Borknagar inkább egy utazásra invitálta őket, ami számomra nem működött. Ha nem ebben a sorrendben léptek volna fel a zenekarok, akkor más összképet kapott volna a műsoruk is.



Összességében azonban elégedetten távoztam, s köszönet illeti a Hammer Concerts-et, hogy elhozta ezt a turnét Magyarországra!

A videókat Eduard Savkin készítette!

Északi ünnep a Barba Negrában (1 komment)

  • nascence nascence szerint:

    A Kampfar hihetetlenül energetikus volt…ennek ellenére kicsit sajnáltam őket, mert nekem úgy tűnt, hogy alig van ember a nézőtéren…és ez így is volt a fellépésük közepéig.

    A Borknagarral kapcsolatban pedig nem értek egyet teljesen…valóban black banda volt az elején….szerintem csak azokat nem tudta megmozgatni, akik nagyon ragaszkodnak a régi vonulathoz…én teljes mértékben élveztem az újabb számokat is.

    A három énekes, főleg Vortex és persze a Solefaldos srác (billentyűs itt) is nagyon jót tett a koncertnek. Igaz a közepén kicsit megijedtem, hogy nyugdíjas tempóba megy át innentől a műsor, amikor Vortex székre kényszerült (whistle)

    Höhöhö, a videó pont mellettem készült…

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.