Total War Fest 5.

Néhány kérésnek eleget téve ismét egy rövid összefoglalóval jelentkeznék, amelyben az idei Total War Fest kapja a főszerepet. A tavalyi évhez hasonlóan, most is a fesztivál hangulati részébe mennék bele, s csak érintőlegesen emelnék ki néhány fellépőt.


Idén 5. alkalommal került megrendezésre Körmenden Magyarország egyetlen szabadtéri underground black- death- thrash- metal ünnepe a Total War Fest. Két változás történt a fesztivállal kapcsolatban.
1. A korábbi évekhez képest idén egy héttel később, július utolsó hétvégéjén került megrendezésre.
2. A grind jellegű zenekarok nem kaptak helyet, így nem ment át a rendezvény egy Obscene Extreme szintre. Krisztián már az első bejelentésnél (október – november magasságában) leszögezte, hogy változások lesznek idén, ami a fesztivál fejlődését segíti. S ez meg is látszódott a végeredményen! Minden tekintetben fejlődést produkált a rendezvény. Csak, hogy néhányat említsek: a fellépő zenekarok minősége, egyéb technikai feltételek, hangosítás stb. Természetesen, hogy ezek a feltételek teljesülhessenek a jegyárakon is emelni kellett, de még mindig nagyon barátinak tartottam / tartom ezt az összeget.

A fesztiválon a korábbi évekhez képest több disztró is képviseltette magát, akik hatalmas választékkal kedveskedtek az underground fanatikusoknak. A disztrósokon kívül külön kiemelném a Headcrusher stábját, akik szintén a fesztivál teljes idején kint voltak, és forgattak is! Érdemes őket követni YouTube-on és Facebook-on, mert minőségi műsort gyártanak az underground követői számára! S ezzel szeretném megragadni az alkalmat, hogy jelezzem, hamarosan (augusztus hónap folyamán) érkezik a legfrissebb adás!

Az első nap 17:00 órától egészen hajnalig zajlottak a koncertek, de már korábban, a délutáni órákban érkeztek az érdeklődők. Estére pedig szép számmal összegyűltek az emberek. Szerintem idén többen megfordultak, mint tavaly, de ezt a szervezők jobban látják, tapasztalják, mint én. Ismét családias hangulat övezte a fesztivál teljes idejét, s bennem inkább azt az érzést kelltette, hogy nem egy fesztiválon vagyok, hanem egy kerti bulin, ahol underground metal zenekarok játszanak. Ez az érzés a helyszín adottságai miatt lehetett. Ugyanis az egész egy udvarban található.

Pénteki nap fellépői közül a lengyel Graveland-et emelném ki, akik először játszottak Magyarországon! Rob Darken által vezetett zenekar a 2016 decemberében megjelent 1050 Years of Pagan Cult albumot játszotta. A tagok fekete és vörös színkombinált tunikákban léptek a színpadra, mögöttük a zenekar logójával ellátott molinó volt látható. Mondanom sem kell, hogy első magyarországi fellépésükön hatalmas ováció fogadta őket, ami koncert végéig megmaradt, főleg az első sorban lehetett ezt tetten érni.







A pénteki napon fellépett még a Demonical, Angrepp, Author, Silva Nigra, Pagan Insurrection és a Grimness.

A szombati napon a krakkói Ragehammer érdemli meg, hogy külön kiemeljem, akik black-thrash metaljukkal pusztító csapást mértek a nagyérdeműre. A műsoruk alatt a frontember szájából elhangzott magyarul a „Lengyel-magyar két jó barát!” mondat is!


A szombati napon fellépett még a Throneum, Age of Agony, Evil Conqueror, Armada, Church of Necrolust, Morfium, és a KomoRRomok.

Eredetileg ezen a napon az osztrák Blessmon is fellépett volna, viszont egy szomorú eset miatt lemondták a fellépésüket, amiről olvashattatok is!

Elismerésem minden fellépőnek! Jó volt látni, hogy mindenki szívvel-lélekkel odatette magát, s látszódott, hogy élvezik amit csinálnak! Nem arról volt szó, hogy „megérkeztünk, gyorsan nyomjuk le a koncertet, majd irány haza!” Valószínűleg ez annak is köszönhető, hogy olyan fellépők játszottak a fesztiválon, akik ritkán adnak koncertet, de abba a szívüket, lelküket beleteszik. Olyan fellépők is voltak, akik különböző színpadi kellékkel érkeztek. Pl. a pénteki napon a szegedi Grimness, akik petróleummal átitatott, elhelyezett fáklyákkal és egyéb belsőségekkel léptek a színpadra.


A legtöbb banda a saját molinója előtt játszott, maximum némi corpse paint arckifestéssel. Így tett például a Silva Nigra is, akik ez alkalommal egy hatalmas koncertet adtak. Mások is megjegyezték, hogy amikor korábban látták közel sem volt ennyire erős a műsoruk, mint most.


Szombaton a mexikói Armada például már reggel odaért a helyszínre, és a közönséggel közösen piált (nem kevés mennyiségben). Kérdéses volt, hogy este színpadra tudnak-e állni, de szerencsére ebből nem volt gond!


Javítsatok ki, ha tévednék! De itt fordult elő, hogy Tóth Bence egy szám erejéig beugrott, és eljátszott gitáron egy Age of Agony dalt a műsoruk alatt! Ezúton is szeretnék Neki gratulálni!


Egyedül a Morfium fellépésével nem tudtam mit kezdeni. Távolról sem arról van szó, hogy rossz lett volna a maga nemében, csak a többi fellépőhöz képest kissé kilógott a sorból. Azért sem tudtam vele mit kezdeni, mert nagyon távol áll tőlem az Akela, és azt a műfajt, amit képviselnek az előbb említett zenekarhoz tudnám hasonlítani.

Összességében nagyon örülök, hogy ismét részese lehettem ennek a fantasztikus hétvégének! Rettenetesen örülök a változtatásoknak, főleg a 2. pontban leírttal, miszerint a grind témákat mellőzték s e helyett minőségi tartalmakkal pótolták. Ezúton is szeretném megköszönni Tóth Krisztiánnak és Gábor Tamásnak a szervezést!

(A képek a Total War Fest albumából származnak).

Total War Fest Facebook oldala
Headcrusher YouTube csatornája
Headcrusher Facebook oldala

Total War Fest 5. (2 komment)