Gyémántfejűek HM nosztalgiája

Vannak együttesek, amelyekről az életben nem gondolom/gondoltam, hogy valaha lesz esély látni élőben magyar földön. Sokáig az 1976-ban alakult Diamond Head is ezek közé tartozott, mert bár kultikus mivoltukhoz kétség sem férhet, azért itthon csupán egy nagyon szűk réteg tud a létezésükről. Az élet már csak annyiból is fura dolgokat tud produkálni, hogy amíg a zenekar, ami a Diamond Head nyomdokain indult el, milliók által körberajongott világsztárra emelkedett (igen, ebből ki lehet találni, hogy a Metallicáról van szó,főleg Lars Ulrich tudott ódákat zengeni a DH-ról, amivel aztán megfertőzte a többieket), addig Brian Tatler és társai megmaradtak a metal perifériáján underground hiróknak. A Hammer Concerts bevállalósságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy elsőként elhozták nekünk eme bandát, amelyik nélkül a Brit Heavy Metal Új Hulláma is kétségtelenül szegényebb lenne. De ugorjunk magára a koncertre, ami bizony okozhatott mintegy 90 kellemes percet annak a nem túl nagy számú tábornak, akik régóta vártak erre.

Az eredetileg meghirdetett Gin Annie és Statement helyett a Blinding Sparks keveredett be előzenekarként, ám a francia csapat műsoráról a nagyon korai kezdésnek köszönhetően (dolgoztam aznap és sokáig) jól lecsúsztam. Pedig már csak azért is meglestem volna, mit tudnak, mert a felállásukban két énekesnő is szerepel. Utólag lecsekkolva a muzsikájukat, érdekes választásnak bizonyultak, mert ez a progos ízeket felvonultató zene kissé stílusidegen egy Diamond Head előtt.

Takkra pontosan csapott a lovak közé a főbanda is. Tatlerék mint a turné valamennyi állomásán, itt is a Borrowed Time-mal, a ’82-es második album címadójával nyitottak. Bár jött ki új lemezük 2016-ban és elő is szedték róla a Bones és Set My Soul On Fire c. dalokat, a hangsúly értelemszerűen nem az új nóták erőltetésén volt. Tudják jól ők is, hogy a régi közönségkedvenceket várja mindenki, mint pl. a Helpless, vagy a finisre tartogatott Am I Evil, It’s Electric.

Pár gondolat erejéig elemezgessük a felállást is. Az alapítók közül mára csupán az imént emlegetett Brian Tatler gitáros maradt hírmondónak, rajta kívül még a dobos Karl Wilcox időzik legrégebb óta a brigádban. A többiek mind újabbak; a bőgős Dean Ashton pl. csupán két éve tag, s a skandináv származású énekes, Rasmus Bom Andersen sem mondható veteránnak még. Ő egyébként olyan profi frontember módjára levezényelte a showt, mintha gyakorlatilag ezzel a társasággal öregedett volna együtt! A 2006-ban csatlakozott Andy Abberley, a másodgityós ránézésre ugyan sokat próbált rókának tűnik, ám neki a Gyémántfejen kívül más formációjáról nem tudok.

A bemutatkozó korongról a Lightning To The Nations-ről az összes szám elhangzott az est folyamán, a Stourbridge-i székhelyű zenekartól kétségtelenül ezt az alkotást ismerik legtöbben. Koncerteken is ezekre a dalokra van a legnagyobb megőrülés, nem volt ez másként a Dürer középső termében sem. Ám egy Diamonds-ot és Shoot Out The Lights-ot is igazi élmény meghallgatni élőben. A ’83-as Canterbury albumot ugyanakkor fájóan elhanyagolták, lehet aztán, hogy utólag már Brian nem elégedett azzal a lemezzel.

Mai füllel ugyan kicsit öregurasnak tűnhet ez a fajta nyomokban glames elemeket tartalmazó brit hard-rock/HM muzsika; a mostani fiatalok nem biztos, hogy pont velük fogják kezdeni a metallal való ismerkedést, ám ezek a szerzemények mit sem koptak, sőt mi több, élőben még jobban sütött is egyik-másik, mint lemezen hallgatva. Külön igaz ez nagy kedvencemre, a The Prince-re, ami stúdiófelvételen sem gyenge ugyan, de koncerten, jól belőtt hangzással még inkább rá tudtak tenni egy lapáttal és egy vérbeli metalos partyhimnusszá avanzsált. Itt térnék ki rá, hogy a keverőst is csak dicséret illeti,mivel az egész buli lényegében úgy szólt, mintha előttem a garázsban vagy a próbateremben játszott volna a csapat. Erőteljes, de mégis arányos. A minden tekintetben hibátlan koncit a ráadásra tartogatott Sucking My Love-val és Streets Of Golddal vezették le.

Nemcsak Lars Ulrichék merítettek ám sokat a gyémántfejűek munkásságából, hanem olyan zenekarok is kétségtelenül másképp szólnának nélkülük, mint pl. az Anvil, Armored Saint,  vagy a korai Megadeth. Ugyan túlzottan nem volt nagy az érdeklődés nézőszámban (pedig a Hammer promózta, amennyire lehetett), azért nagyon szégyenkeznünk sem kellett, és csak remélni tudom, hogy nem utoljára volt lehetőség látni ezt az ötösfogatot. Mondták amúgy, hogy szívesen visszajönnének – mindegy, hányan lennénk rajtuk.

Köszönet a Hammernek, remek este volt!

Vélemény, hozzászólás?

Gyémántfejűek HM nosztalgiája: 6 komment

  • mindenholottlevo mindenholottlevo szerint:

    Nos, senki nem mondta egy szóval sem, hogy a netes trollok felkent megmondóembere lennél, csupán arra próbáltunk rávezetni, hogy ne csak a hibákat lásd a cikkben, hanem a pozitívumait is. Az éttermes hasonlat nem a legjobb, nálam legalábbis annyiból mellélőttél, hogy nagyon-nagyon ritkán járok étterembe kajálni – annyira jól azért nem megy. S ha nagy ritkán eljutok, akkor is igyekszem olyanba elmenni, amiről már hallottam jókat, ami képvisel egy nívót. Igen, küldetésének tekinti a Fémforgács, hogy az egészen underground dolgoknak is minél több teret adjon – a mainstream szcénával már amúgy is foglalkoznak épp elegen, minek beállni a sorba sokadiknak? Ettől még persze írunk a fősodorban lévő dolgokról is, mert éppen az a jó, hogy változatos a felhozatal; a bluestól a funeral doomon át a black metalig mindenki megtalálhatja a kedvére valót. (cool)

  • Avatar falconer szerint:

    [quote=Mindenholottlevo:794fa1a1]
    [i:794fa1a1]Oldboy[/i:794fa1a1] és [i:794fa1a1]Nascence[/i:794fa1a1] uraknak köszönet, h. megvédenek! 🙂 Nem tudom, ki ez a [i:794fa1a1]Falconer[/i:794fa1a1], de mindenesetre próbáljon meg ő összekalapálni egy ilyen beszámolót – megnézném, mennyire járna sikerrel. 😉
    [/quote:794fa1a1]

    Öhm… Szóval te elmész egy étterembe, ahol rágós, íztelen PÖRIT szolgálnak fel neked langyos sörrel, és amikor ezt szóváteszed, a pincér csak annyit mond, menj, állj be a séf mellé, és készíts jobbat! Mi több, a hűtött sörökre is figyelj oda! Kérnéd a panaszkönyvet?

    A véleményem tartom, szerintem egy cikk – zsánertől, szubkultúrától stb. függetlenül – üssön meg egy szintet, attól még lehet vagány, fiatalos, de alapvető nyelvi szabályokat tartson be, szakmai elvárásoknak feleljen meg. (A KONCIT leírhatod chatelés közben, vagy esetleg a saját blogodon – mondjuk, szerintem béna mindenképpen -, egy magára valamit adó média-platformon azonban semmi keresnivalója.) Az építészeti stílust tekintve egy ház is lehet ezerféle, a lényeg, hogy statikailag rendben legyen, noha az esztétikum is szinte ugyanannyira fontos, nyilván az valahol kicsit szubjektív vetülete a dolognak.

    Egyébként – hogy ne a Netes Trollok Felkent Megmondóemberének nézzek már ki |-D – a Forgácsot nagyon bírom, Ti vagytok szinte az egyetlen fórum, amelyik felkarolja az underground mocskait is, és ez így bizony hiánypótló misszió. 😉

  • mindenholottlevo mindenholottlevo szerint:

    [i:m673tf56]Oldboy[/i:m673tf56] és [i:m673tf56]Nascence[/i:m673tf56] uraknak köszönet, h. megvédenek! 🙂 Nem tudom, ki ez a [i:m673tf56]Falconer[/i:m673tf56], de mindenesetre próbáljon meg ő összekalapálni egy ilyen beszámolót – megnézném, mennyire járna sikerrel. 😉

  • oldboy oldboy szerint:

    [quote=Falconer:57669n36]

    Ti ezt nem (így) látjátok?

    [/quote:57669n36]

    Én speciel nem így látom!
    A magyar nyelvnek szerintem a szleng is a része, hivatásos kritikustól is láttam már kiejtés szerint leírni egy-egy angol szót, a “mindegy, hányan lennénk rajtuk” mondatrésszel pedig nem értem mi a bajod…
    Elegánsabb lenne a “mindegy, mennyien lennénk rajtuk”?
    Persze szíved joga elmondani a véleményedet, de ezen az oldalon sosem MTI stílusban íródtak a cikkek és ezután sem abban fognak! 😉

  • nascence nascence szerint:

    Szerintem meg örülj, hogy valaki ír beszámolót! Az a baj, hogy nem a BBC-nek megfelelő stílusban? Hozzátenném, hogy itt senki nem firkász, csupán lelkes rajongó, aki a szabadidejét ilyenre cseszi el. Miért baj, hogy pár könyedebb elem is fellazítja a mondanivalót? Nyilván nem tökéletes, de közel sem nevezném olvashatatlannak [b:5d4uehet]Mindenholottlevo[/b:5d4uehet] írásait. Személy szerint én jobban szeretem az ilyen koncertbeszámolókat, mint az objektív felsorolásoktól hemzsegő unalmat.

  • Avatar falconer szerint:

    “underground hiróknak”

    “KONCI” – bazmeg!

    “…mindegy, hányan lennénk rajtuk.”

    Stb.

    Jaj. Szegény fiú igazán hadilábon áll nemcsak a firkászlét mibenlétével, de a magyar nyelvvel is. Mert ez a lelkes, gimnáziumi fogalmazás nem csupán a fent említett mondatrészek okán gyenge. Ti ezt nem (így) látjátok?

augusztus 22.,
augusztus 22.,
augusztus 29.,