Amorphis – A38

    Végre sikerült! Bár már többször is megfordultak nálunk, eddig valahogy sosem sikerült élőben is megcsodálni a finn Amorphis dalait. Most viszont sikerült!
Az A38-hoz érve csodálkoztam, hogy alig látok néhány lézengőt. Mivel 20 óra volt a plakátokon, kicsit meg is ijedtem, hogy bár néhány perccel múlott csak, ha időben el is kezdték lemaradok az elejéről. Nos, erről szó sem volt, szerencsére.
    Nagyjából fél kilenc lehetett, amikor mindenféle külön felhajtás nélkül, villázva a színpadra sétált a hat srác, aztán nekikezdtek.
A Pasi Koskinen helyére került új énekesről előzetesen nem sok jót hallottam (gondolom a korábbi turnén még volt benne félsz vagy mifene), engem azonban a mostani bulin teljesen meggyőzött. Minden témát jól hozott legyen szó akár hörgésről, üvöltésről netán a dallamokról. Jó választás volt, na. Fazonja is van, a kommunikációval sem volt különösebb gond.

A hangzásra nem lehet panasz, a zenekar látható élvezettel játszott, szóval egyedül talán a buli hosszába lehet belekötni. Előzenekar nem volt, szóval azért másfél óránál (ráadással) játszhattak volna többet is. Mindenesetre szinte elröppent az idő.
A bulin a Far from the Sunt leszámítva valamennyi lemezüket megidézték.  Legtöbbet természetesen a legutolsó, már Tomi Joutsen-nel készített Eclipse-ről játszottak. Volt Leaves Scar, Brother Moon, Under a Soil and black Stone,  Perkele, a kislemezen is kiadott The Smoke, valamint a ráadásban az albumról szintén kislemezes House of Sleep. Ezek közé olyan közönségkedvenceket kaptak elő, mint az Elegy lemezről az Against Widows, az On Reach and Poor (hiányzott volna, ha kimarad) vagy az elmaradhatatlan My Kantele.

A régi rajongóknak kedveskedtek a The Karelian Isthmusról előkapott Sign from the North Side nótával, de szintén a korai időket elevenítették fel a Tales from the Thousand Lakes lemez nótáival. A korai lemezeket nem ismerem igazán, nekem az Elegyvel kerültek képbe, azonban a Tales lemezről játszott In the beginning, a Magic and Mayhem, A The Castaway vagy a koncertzáró, de elmaradhatatlan Black Winter Day is mutatja, nem véletlenül vannak még most is a színtéren.
A Tuonela-ról és az Am Universum lemezről egy-egy dalt nyomtak el (Divinity és Alone), bár én szeretem ezeket a lemezeket is, igazából hiányérzetem nincs a bulival kapcsolatban.

A srácoknak szerintem ismét nem kellett csalódniuk a magyar közönségben, még akkor sem, ha nem fogadta Őket teltház a hajón. Véleményem szerint úgy háromnegyedig telhetett meg a terem, így kényelmesen lehetett férni, aki viszont eljött az igazán jól érezhette magát.
A zenekar tagjai legalábbis láthatólag jól érezték magukat, volt mozgás a színpadon rendesen. Ebből főleg a gitáros/alapító Esa Holopainen valamit a bőgős Niclas Etelävuori vette ki a részét az énekes mellett, de a másik gityós Tomi Koivusaari sem toporgott egy helyben.
Dobos Jan is odatette magát, és szerencsére Santeri, a billentyűs sem volt háttérbe szorítva. Jól lehetett hallani az Amorphis fontos részét képező témáit.

    Nagyon örülök, hogy ott lehettem, koncertélményeim között előkelő helyre került a buli.

Köszönet a LiveSound-nak a lehetőségért!