Robinzon Cirkusz – Fregatt Söröző

Üdv a fedélzeten!

2007. június 1-jén a szolnoki Fregatt Sörözőhöz keveredtem, ahol a város megbecsült, és sokszínű zenészének, Kovács Ferinek ünnepelték az 50. születésnapját.
A program, „kovácséltetés”-sel kezdődött, ahol első merevedésétől kezdve élete minden részletét megismerhettük.

 

A megható köszöntő után következett Varga Erik, ismertebb nevén Riki, aki egy igen egyedülálló műsort adott elő, új értelmet adva a basszusgitárról alkotott képünkről, melyet saját költeményei emeltek magasabb szintre. A kicsit hosszúra nyúlt bemutatkozást (sajnos 🙂 ) a technika szakította félbe.

 

Ezután következett az October zenekar, kis Árnyak behatással, de nagyon kellemes, hallgatható zenét játszottak, ám azért van még mit tanulniuk. (Tagok: gitár: Simon Róbert, ének: Molnár Róbert, gitár: Lázár Zoltán, dob: Hajdú Andor, basszusgitár: Csúrík Péter)

 

Harmadikként lépett fel a Robinzon Cirkusz, akik nevükhöz hűen, bemutatták egy cirkusz egész ruhatárát, mely rögtön meghozta a hangulatot. Ehhez társult hozzá a nagyon jó zene, és a fantasztikusan idióta szöveg. A stílusok, és poénok kavalkádja feldobta az embereket, és mindenki fülig érő szájjal dobolta a ritmust, bár táncolni nem sokan mertek, nagyon jól érezte magát mindenki. Szerintem teljesen őrült az egész banda, de a zenélést nagyon komolyan veszik. Velem biztos új rajongóra találtak! Tagok: Finta “Fintazé” Zoltán ének, Spanyiel “Spanyi” Péter gitár, Fekete “Zsuki” László dob, Szeberényi “Szebi” Attila basszus.

 

              

Végül következett az ünnepelt zenekara, a Bábeltangó. Hallható volt, hogy a tagok nem ma kezdték a zenélést. Levezető zenének tökéletes volt, alteres-bluesos-lötyögős zene, lányoknak biztos bejön. Sok szót nem érdemel: úgy volt jó, ahogy volt! Tagok: Kovács Ferenc: ének, gitár; Rontó Gyula: billentyű; Holló László: basszus; Varga Ervin: dob.

 

Összességében nagyon jó hangulatú buli volt, méltó egy szülinapi bulihoz!

augusztus 16.,
augusztus 26.,