Sodom, Die Hard, Keeper Of Dreams

Egy ideje már csúszom ezzel a beszámolóval, ám még így sem vette sajnos senki a bátorságot, hogy gépeljen pár sort és küldjön képeket a koncertről – lopni sehonnan sem akartam, így nézegessétek csak a logókat – !!! Az a fura helyzet állt elő, hogy egy az anonimitás leplébe burkolózó személy időközben mégis csak lehetőséget adott a visszaemlékezés terén nem csak mondatokban olvasható, de képekben is csekkolható felejthetetlen hangulatra. Köszönöm itt is kedves XY! :} !!! – hogy vidámabb vizekre evezzünk, s tekintsünk is el betegségemtől mely miatt nem tudtam kimenni Krakkóba, nézzük mi is történt a volt E-Klubban, avagy a Dieselben e hónap 13.án.
Az interjút még javában készítette Necroticus a Heavymetal.hu-tól, mikor 19:00 órával elkezdett beszivárogni a nép, kapásból megjelentek a zavaró alakok, akiknek annyi eszük nem volt, hogy legalább a jegyet íratták volna alá, ami náluk volt azzal bombázták a jelenlévő Bernemannt és Makkát. Amúgy mindenképpen érdekes volt látni azt, amire számítottam is nagyjából; az átlag életkor 25 és 30 között mozgott, kevés volt az igazán fiatal rocker suttyó és a gót lánykák is inkább a Kerepesi temetőbe igyekeztek oboázni, mert az trúbb… Akadt természetesen pár nagyon pancser Led Zeppelin illetve Black Sabbath pólós egyén is, de a nagy része a közönségnek a farmerkabátos felvarrókkal és kitűzőkkel teli, 30 éves magas szárú old school Nike cipellőben feszítő 18 éves 20 évvel későbbi kiadásban. Akadt nem egy családos ember, aki inkább már 40 volt, mint harminc és még rengeteg féle figura, melyből ki így, ki úgy készült, melegített a felejthetetlen bulira.

A kezdőlökést a kecskeméti Keeper of Dreams indította el, lavinájuk kellemes volt, de nem elég izmos – technikás thrash death metál húzásokkal, ügyesen zenéltek, s mintha Death feldolgozást is toltak volna, de valahogy az egész nem jött át. Nem éreztem odavalónak őket, ugyanis elnézve a közönséget és a hazai csapat utáni felhozatalt, mondjuk egy Drünken Bastards vagy Mörbid Carnage ezerszer jobban illett volna erre az old school ízekkel telemázolt palettára. Visszatérve a kecskeméti srácok zenéjére; profi, korrekt és jó muzsikával szórakoztatták azt a pár embert, akit érdekeltek, de nem tudom kellően hangsúlyozni, hogy nem voltak oda valók, meg nem is beszélve a színpadi kiállásról; a brigád úgy volt kiöltözve, mintha csak leugrottak volna két sörért meg negyed kg májasért a panel alatti közértbe. Nem mondom, hogy azt kell művelni, amit az utánuk követő svéd pózer Die Hard


Démoni barátaink klisé préselte miliőjükkel némi átszerelés után lassan belekezdtek puritán muzsikájukba, amely nem volt mentes a black húzásoktól sem, s bár elméletileg old school thrash-deathben utaznak, én a dolgot egyértelműen thrash-blacknek éreztem, néhol death máshol pedig régi sulis crossover kiállásokkal, s persze átszőtte az egészet az itt-ott nagyon is erőteljes habitussal vezeklő Motörhead filing. A színpadi kép pózoló volt kifestett s a buli végére megfolyó tipikus black metál maszkírozásukkal, no meg a fordított keresztek erdeje se pár csemetében fulladt ki, teljes lombkoronák lengtek a izzadt reflektorfényben. Viszont rendben volt a muzsika, de többször is kijöttem róla, hiszen ebből a zenéből fél óra éppen elég, hogy jól érezzed magad, de annál több már unalomba fullad. Volt még valami feldolgozásuk is, ami ismerős volt valahonnan, s viccesen adták vissza az eredetit, de már nem emlékszem pontosan hogy Venom volt vagy Manowar.

A régi sulis Die Hard és a hazai komplex képződmény között a különbség csak annyi volt, hogy a svédek stílusa sokkal jobban illett és vezette fel a főattrakciót, amit kb. 500, de mások szerint 700 ember kíváncsi tekintete figyelt (sajnos nem vagyok jó az embertömegek megsaccolásában – mindenesetre egy biztos, nem lézengés volt a tánctéren, hanem hering játék, no meg a lelátó is tele volt emberekkel, a kinti pultoknál pedig csak nagyon kevesen oltották szomjukat, hiszen a színpadon a német thrash csoda, avagy a Sodom.

Kb. másfél órát játszottak, intenzív csörtetés, s szerencsére csak nagyon kevés nótával rugaszkodtak neki a színpadnak az újabb lemezekről, szinte minden nagyobb régi kultikus „sláger” eldörrent, kezdve az igazán korai nótákkal, bár egy kis klasszikus zenei felvezetés után az In War And Pieces robbant be, amit aztán a Sodominator követett. Makka maximálisan állta a sarat, energikusan és pontosan püfölte a bőröket, ahogy Bernemann is folyamatosan vigyorgott, gesztikulált, miközben izomból nyomta a darát. Láthatóan frontemberünknek tetszett a magyar közönség szeretete és odaadása, így történt hogy a buli után a türelmesebbek azért egy közös fotóval és dedikált ereklyével gazdagabban tértek haza.

Angelripper amúgy folyamatosan a közönségnek adta ásványvizét és sörét, s egyebet is… volt egy kis dobálás is, izzadt vagy éppen sörös pólójával remekül egyenesbe kapta a hangosítós srácot, aki biztosan nagyon boldog lett ettől, s utána egy ideig a pultot tisztogatta, apropó hangzás! – régen voltam ennyire egybekalapált és eltalált hangzású bulin, mi magyarok mindig azzal jövünk, hogy Európa közepén állunk, meg unió így unió úgy, de a fizetéseket s az átlag kis ember valóságát és vágyait elnézve mindig balkánon találjuk magunkat, valahol Bulgária mellett. Nos, ha az ország nem is változik, de erre a hangzásra és nívóra, amit a Dieselben kaptunk, bátran mondhatjuk, hogy szabványa annak, ahová tartani szeretnénk. Tom barátunk interjú alatt ki sem jött, s mint imént írtam a koncert után némi forrongó hangulat és helyzet után az egész banda kinn pacsizott az ott maradt népséggel – láthatóan meghatotta és felvillanyozta, a közönség korrektsége, s mellesleg barátunk vagy két méteres, akkora tenyere van, mint egy szeneslapát, avagy látni lehet hogy bányász vidékről jött a fiú.

A Sodom bizonyított, eltelt 30 év és a horda még most is él, hogy meddig azt nem tudni, mindenesetre, ha haldoklik is, azt a látszatot tartják fenn, hogy még vagy 10-15 évig részesei lehetnek életünknek. Bernemann-nek amúgy volt egy durva esése is, de felállt és nyomta tovább, mintha mi sem történt volna – holott szerintem megérezte a dolgot – no meg nem is fiatal már gitáros cimboránk, s utána a hangzás is egy picit torzult. A szervezők első osztályú bulit zsíroztak le, a Concerto-nak köszönöm a lehetőséget, s akik ott voltak azt hiszem újra elmennek, ha hazánkba látogat a nagyérdemű Sodom. Mivel, mint már a bevezetőben értekeztem a képek hiányáról (s eltekintve az azóta beállt változástól, vagy éppen annak ellenére, haha), így menjen egy kis sztárfotó tréning; az elsőn balról-jobbra – Bernemann, a heavymetal.hu-s Necroticus és végül Makka illetve A legalsó fotó esetében a felállás ugyanez csak Necroticus helyett az én nagyképű arcomat bámuljátok. Thrash and ’roll-’til Die!

Sodom, Die Hard, Keeper Of Dreams (8 komment)

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=goathorn:89815b85]
    Korrekt koncertbeszámoló. Szándékosan úgy mentem a koncertre, hogy csak a Sodomot lássam, de a Die Hard utolsó 3-5 (nem tudom pontosan) számát még elkaptam, nem volt szerintem rossz, mondjuk kiemelkedő se. A Sodom meg kurva jó volt, maximálisan megérte elmenni, remélem jönnek még viszonylag hamar, és hogy a Destruction koncert is ilyen legyen (mármint színvonalban)!
    [/quote:89815b85]

    Köszönöm, nos a Destruction-re nem megyek, szóval arról az én tollamból nem olvasol ilyen cuccot, de azt hiszem az is hasítani fog. Ezek az öreg zenészek, igazi zenészek, és tudnak élni is, azt gondolom ezzel minden komponenst szemléltettem, amitől ők nagyok és múltjuk van.

  • x x szerint:

    Jah, ne legyünk telhetetlenek :-]

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=-X-:89815b85]
    Én 4-5 számnál többet biztos nem láttam, inkább 10 percenként kimentem, de nekem valahogy még az a pár szám is sok volt, jobb előzenekar is lehetett volna.
    [/quote:89815b85]

    Végül is a Sodom volt a lényeg, az meg ugyebár ütött, szavunk nem lehet :}

  • x x szerint:

    Én 4-5 számnál többet biztos nem láttam, inkább 10 percenként kimentem, de nekem valahogy még az a pár szám is sok volt, jobb előzenekar is lehetett volna.

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=-X-:89815b85]
    Lelkesek voltak, valószínű tényleg a közönségnek köszönhetően, ez tetszett is, s fergeteges bulit nyomtak, de azt azért nem hiszem, hogy kevésbé lelkes közönségnél „db szar” lett volna, a Sodom, az Sodom, max unalmasabb műsort kaptunk volna. Így viszont mindent összevetve, hangzást hozzáadva, nálam 10/10. Az előzenekarokról nagyjából ugyanez a véleményem, a Die Hard nevű bandánál rég láttam már szarabbat.
    [/quote:89815b85]

    Csak a Kreator-ből indultam ki, mikor Berlinben láttam őket kis közönség előtt, eléggé összecsapták, ledarálták a dolgokat, az itteni koncert anno meg húztak rendesen. Nekem a Die Hard-dal egyetlen bajom az volt, hogy ebből a dologból 5-6 nóta is elég lett volna, mint írtam többször ki is jöttem róla, mert untam :}

  • x x szerint:

    Lelkesek voltak, valószínű tényleg a közönségnek köszönhetően, ez tetszett is, s fergeteges bulit nyomtak, de azt azért nem hiszem, hogy kevésbé lelkes közönségnél „db szar” lett volna, a Sodom, az Sodom, max unalmasabb műsort kaptunk volna. Így viszont mindent összevetve, hangzást hozzáadva, nálam 10/10. Az előzenekarokról nagyjából ugyanez a véleményem, a Die Hard nevű bandánál rég láttam már szarabbat.

  • haragsick haragsick szerint:

    [quote=Necrofaust:89815b85]
    Maximálisan egyetértek az elhangzottakkal, a Keeper-t nem ide tettem volna supportnak (amúgy Kecsóiak, nem Szegediek), a Die Hard meg annyira sablonos volt, hogy körül lehetett volna őket rajzolni, honi zenekarok lemosták volna őket! Biztos nem keveset csengettek ezért a turnéért, negyedrangú zenekar, hiába svédek, hiába a millás cuccok, ha a zene szar.

    A Sodom meg mindent vitt, sokkal kevesebbet vártam ettől az estétől!

    Személyes vélemény…
    [/quote:89815b85]

    Tényleg, nem értem, hogy nézhettem így el, köszi :}

    Szerintem a Sodom egy db szar lett volna, ha nincs ennyi ember meg nem lelkes a közönség. Látták, jó helyre jöttek, gondolták, akkor ezért játszunk is rendesen, láttam a show tervet, dalokat cseréltek fel, hagytak ki és többet is játszottak min. 2 nótával.

  • necrofaust necrofaust szerint:

    Maximálisan egyetértek az elhangzottakkal, a Keeper-t nem ide tettem volna supportnak (amúgy Kecsóiak, nem Szegediek), a Die Hard meg annyira sablonos volt, hogy körül lehetett volna őket rajzolni, honi zenekarok lemosták volna őket! Biztos nem keveset csengettek ezért a turnéért, negyedrangú zenekar, hiába svédek, hiába a millás cuccok, ha a zene szar.

    A Sodom meg mindent vitt, sokkal kevesebbet vártam ettől az estétől!

    Személyes vélemény…

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.