Bár sosem voltam nagy germán metál hívő, a Helloween anno a Better Than Raw album idejében eléggé elkapott. Kellett ehhez persze az is, hogy a Black Sabbath 1998-as reunion turnéján láttam a bandát a Coal Chamber és a Pantera társaságában. A nemrég megjelent, jó erősre sikerült Straight Out Of Hell album szintén kedvet csinált, illetve kíváncsivá tett, így meg kellett nézni a bulit. Nem is bántam meg!
A turné a Hellish Rock part II. néven fut, s ismét a Gamma Ray a partnere Deriséknek. Ez nyilván nagy öröm a fanatikusoknak, hisz nem kell nagy észnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, esélyes, hogy a csapat gitáros főnöke, Kai Hansen is színpadra lép ex csapatával. Manapság ugye már nem kell nagy utánajárás és lehet tudni mikor, melyik állomáson mi volt a koncertprogram (hogy ez jó vagy sem mindenki döntse el maga).
Szóval, a lényeg, hogy főképp a tökfejek érdekeltek, de nyitottnak kell lenni, így természetesen kíváncsi voltam a brazil vendégcsapatra és a napokban EP-vel jelentkezett Gamma Ray-re is.
A mostanság megszokott pontos kezdéssel, azaz percre pontosan 19:25-kor lépett a deszkákra a Shadowside. Bevallom, nem néztem utána a csapatnak a koncert előtt, sőt, őszintén szólva a merch pultjuknál szembesültem azzal, hogy brazilok.
A négytagú banda érdekessége(?), hogy Dani Nolden személyében női énekessel tolják a prog/power/speed elemekkel átitatott, de néhol gothic hatásokat is mutató dalaikat. Tavaly talán az USA-ban a legjobb külföldi reménységnek választották őket, amit a merch pultjuknál ki is írtak.
A rendelkezésükre álló kb. negyven percben játszottak a tavalyelőtt megjelent Inner Monster Out című lemezükről, melyen olyan közreműködők voltak, mint Speed a Soilwork-ből, Mikael Stanne a Dark Tranquillity-ből és Niklas Isfeldt a Dream Evil-ből. De szemezgettek a korábbi albumokról is. Ahogy Dani a konferálás közben elmondta, nem ez az első látogatásuk Budapesten, s a korábbi fellépésükről és a magyar közönségről jó emlékeik vannak. Profizmusukat és a hozzáállásuk komolyságát azért jelezte, hogy komoly háttérvászonnal készültek, a gitáros Raphael Mattos és a tavaly beszállt mosolygós bőgős, Fabio Carito is kivette a részét a vokálozásból.
Érdekes színfolt volt a Motörhead klasszikus Ace of Spades az előadásukban.
Nem, mondom, hogy ölni tudnék, hogy újra lássam őket, sőt biztosan lett volna hazai csapat, amelyik ugyanígy megállta volna a helyét előzenekarként.
A rövid átszerelés után a Kai Hansen vezette négyes lépett színpadra, jó lendületes műsort adtak, amibe olyan nóták fértek bele a mára tekintélyes életműből, mint a Empathy, Rise (egymás után), To the Metal az azonos című lemezről. De a csapat névadó száma is elhangzott, azaz a Birth Control nevű germán zenekartól feldolgozott Gamma Ray, ami ’93-as Insanity and Genius albumon is serepelt. Emellett természetesen játszottak Helloween nótát is tekintettel Kai előéletére, mégpedig a klasszikus egyes Keeper lemez Future World c. dalát.A program közepén a friss EP, a Master of Confusion mindkét új dalát eljátszották, melyek nem lógtak ki a többi Gamma Ray szerzemény közül.
Azt megállapítottam, hogy a csapat simán indulhatna a legrosszarcúbb zenekarok versenyén, de zenélni tudnak, s ez a lényeg. A közönség vevő volt rájuk.
Őket már sikerült ráadásra bírni, melyben a Send Me a Sign c. nótájukat kaptuk meg.
A főbanda státusz nyilván a januárban három év után egy nagyon erős lemezzel visszatérő Helloween-t illette meg. Ennek kapcsán náluk már a nagyon komoly színpadkép összerakása miatt minimális csúszás is volt, s így szinte pontosan 22:00-kor felcsendülő háborús intro előre jelezte, hogy valami különleges vár a szűk teltházat produkáló hazai közönségre.
Nos, azt meg kell állapítani, hogy a csapatban néhány éve bekövetkezett változás jót tett. Legalábbis mind a hófehér dupla cuccán az alapokat biztosító Dani Löble, mind pedig a fazonilag inkább a street/sleeze/glam rockernek is beillő Sascha Gerstner is tökéletes választásnak tűnik számomra.
A bőgős Markus (akivel a szerecsések még a koncert előtt a pólós pultnál lehetett dumálni, fotózkodni) és a sámános mozgású frontember Andi Deris élvezte talán legjobban a bulit. Weikath viszont néha méla undorral, néha lenézően pengetett. Ennek ellenére vagy ettől eltekintve szerintem élvezte a koncertet, egyéb jelek alapján legalábbis erre következtetek (erősítsetek vagy cáfoljatok meg).
A program gerincét a friss album dalai adták, hat dal, azaz majdnem az album fele belefért. Olyanok, mint a Nabatea, a Wanna Be Good, a címadó, meg a Hold Me in Your Arms. A legnagyobb sikert talán a közönségénekeltetős Live Now! aratta.
A rendes műsoridő közepén a dobszóló eleinte még tetszett is, azonban sikerült ismét átesni a ló túloldalára és számomra legalábbis a kelleténél tovább húzni.
Válogattak dalt a ’96-os The Time Of The Oath-tól kezdve a 2003-as Rabbit Don’t Come Easy-n át a három évvel ezelőtti 7 Sinners albumokról is.
A műsoridő vége felé szerencsé(m)re jött a Better Than Raw albumos Falling Higher, de nyilván sokaknak szereztek örömet a Keeper lemezekről előadott nótákkal, melyek közül felcsendült az I’m Alive, az Eagle Fly Free, valamint a ráadásokban sem feledkeztek meg erről a mérföldkőnek tekinthető lemezről, hisz volt a a Halloween, a Dr.Stein, illetve a koncert zárásaként már Kai Hansen (és csapata) csatlakozásával a záró I Want Out.
Összességében jó egy és háromnegyed órát nyomtak Markusék, melyet egyként élvezett az idősödő korosztály és a nagyon fiatal is.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.