Anathema Acoustic

A Planetáriumban idejét sem tudom mikor voltam. Néhány hete majdnem, de aztán mégsem.
Tavaly kihagytam az Anathema bulit, amiről utána csak jót hallottam, így bántam is a dolgot. Így amikor kiderült, hogy Danny (akit anno az Afterben volt szerencsém látni szólóban), Vinnie és Lee Douglas – aki a legújabb kori Anathema-ban fontos szerepet játszik – akusztikus műsorral a Planetáriumban fog különleges, vetítéssel kiegészített koncertet adni a Negative Art Prod. (ki más, ugye?) szervezésében, nem sokat gondolkodtam, ott-e a helyem.


A max. 300 főre limitált előadás miatt nem nagyon maradtak üres helyek. És nyilván a kiválóan sikerült tavalyi Weather Systems album, meg a különleges helyszín mellett az is vonzott némi extra figyelmet, hogy ebben a formában még nem jártak nálunk.
 
Nos, koncert előtt találgattuk, hogy vajon mire is számíthatunk, mennyit fognak játszani. Végül kiderült, a két órás műsoridővel jól tippeltünk.
Előzetesen 20:00 órás kapunyitás és 20:30 körüli kezdés volt belőve, ami aztán kicsit csúszott. Azért a Lágymányosi hídon (nekem már csak marad, ha átnevezték is!) a dugóban araszolva kicsit aggódtam, hogy odaérünk-e időben, de nem volt gond.
Szóval, elfoglaltuk a helyünket – igaz, viszonylag távol a „színpadtól”, a fényektől, de így a vetítést jobban láttuk -, majd vártuk a csodát (személy szerint legalábbis valami nagyon különleges élményre számítottam).



Először a hosszúra nyúlt klasszikus zenei intro után Danny érkezett, s Beethoven Holdfény szonátájával indította az előadást, mert nem nevezném ezt szimplán bulinak, de még a koncert sem adja vissza tökéletesen az élményt.
A bevezető után megérkezett az idősebb Cavanagh fivér Vincent, majd Lee is. Minden adva volt tehát, s jöhettek a jobbnál jobb művek. Az utolsó albumuk nyitányával, a kétrészes Untouchables-szel indítottak, ami kifejezetten jó választás volt. Igaz, nemrégiben ugyanezt egy felvételen Anneke és Danny előadásában erősebbnek éreztem. De nem akarom elvitatni Lee és Vinnie érdemeit sem természetesen.

A folytatásban a Danny-féle akusztikus fellépésekről már ismert koreográfia szerint – az alapokat valami kütyü segítségével ott helyben állította elő akusztikus gitárjával és loopolta – zajlott, s olyan Anathema klasszikusok előadásával lett gazdagabb a maroknyi szerencsés rajongó, mint a Deep, a One Last Goodbye, a Shroud Of False vagy a Forgotten Hopes, többek között.



Természetesen nem maradhattunk feldolgozások nélkül, így megkaptuk a Lee által énekelt Oh, Darlingot (Beatles), valamint a U2 With or Witout You-ját és a Pink Floyd világhírű Another Brick in the Wall-ját is.





Természetesen volt a Danny által – akit dominánsabbnak éreztem most, vagy legalábbis otthonosabban érezte magát akusztikus előadás során, mint bátyja – Are You There?, majd a ráadásban néhány nóta után a Fragile Dreams-szel búcsúztak el végleg.


Két, illetve három negatívumot tudnék csak mondani – amellett, hogy hatalmas élmény volt ez így is.
A vetítéstől kicsit többet vártam, nagyon jó volt persze, de ezek egy részét még anno általános iskolásként is láttam huszonéve, s talán nem is mindig erősítette az adott dal hangulatát. De ez lehet, hogy csak az én szubjektív problémám. A másik, hogy a terem szellőzése lehetett volna jobb is. (Ez csak kötekedés persze. Az előadás értékéből mit sem von le!)
Ami miatt kicsit kevésbé vagyok lelkes, az a közönség passzivitása volt, ami egy idő után mintha Vinniékre is átragadt volna. Lehet, hogy a fentiek okozták, talán más, de anno az Afterben mintha közvetlenebb, családiasabb lett volna a hangulat.
A kitartóak még találkozhattak Dannyvel, készültek fotók.

Mindenesetre nagy köszönet illeti a Negative Art csapatot és persze Lee-t, Danny-t és Vincentet is ezért az élményért, fenyvescinkét pdig a videókért, Schindl Gabriellát pedig a fotókért!
szeptember 26.,
október 02.,
október 03.,
október 16.,