30 év után sem lesznek tökfejek

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a Pokolgép az év végén. Kell-e valakinek bemutatni őket? A Pokolgép neve fogalommá vált idehaza; mindenki tudja, kik ők, akinek csak egy aprócska köze van a keményebb rockhoz. Sőt még határainkon túl is vannak rajongóik, köztük elég híresek is (a Hammerfall tagokra gondolok nyilván). Egész generációk szocializálódtak rajtuk, az “őszinte, kőkemény” rockbandákon túlmutató zenéjükkel, markáns kiállásukkal, imidzsükkel rengeteg embert tereltek anno a metal irányába; nélkülük valószínűleg sokan leragadtak volna az Első Emeletnél és a Neoton Famíliánál. Kukovecz Gáborék munkássága rám is felbecsülhetetlen hatást gyakorolt, mindenképp elévülhetetlen érdemeik vannak abban, hogy a fémzene végérvényesen megfertőzött engem. Bár újabb keletű albumaik – mint ahogy az nagy öregek esetében általában lenni szokás – az életműhöz érdemben már nem tesznek hozzá; ritkán lépik túl a “kellemesen hallgatható” kategóriát, azért ha alkalmanként elvetődöm egy-egy koncertre, még mindig hozni tudják a régi feelinget. Minden év végén tartanak egy nagykoncertet, ez már hagyomány náluk, ám a mostani minden tekintetben különbözött az eddigiektől spéci apropója okán.

Sajnos a két nyitóbandát (Words Of Blood és Krízis) sikerült teljes egészében lecsúszni a sok tökölésnek köszönhetően, pedig kíváncsi lettem volna rájuk is. Mindegy, be kellett érnem a Crossholderrel, akiket már elcsíptem néhány bulin korábban, jóllehet sosem éppen miattuk mentem. Kétségtelenül látványos, színpadias és profi az előadásmódjuk, ám zeneileg a Küzdj és harcolj! c. dalt leszámítva túl mély nyomot sosem hagyott bennem. Korrekt, ám sablonos Manowar, Stormwitch, Running Wild utánérzéseken túl nem nagyon hallottam mást. Állat a karddal való pózolás (erről a Fekete Sereg ugrott be), a gigantománnak szánt tűzrobbantás (többször is az arcunk előtt piróztak, ami nekem konkrétan a második Metalfestes Sabaton koncertet juttatta eszembe), a táncoslányok csinosak, alapjáraton szimpatikusnak tűnnek a tagok (az egyik bárdista, Szávai Gery a Noa Rockban és Twisterben is penget) ám ha hosszabb távon is életképes akar maradni a brigád, ettől erősebb dalokra lesz szükség.

Nem úgy a Pokolgép esetében, akik már rocktörténelmet írtak és 30 éves jubileumi koncertjükre bizony készültek gőzerővel: jó hosszú, mintegy két órás bulira számíthattunk a legnagyobb ‘Gép indulókkal és néhány ritkán játszott nótával! Ennek megfelelően telt ház várta a Barba Negrában Kukovecz Gáborékat. Fiatal és öreg, kicsik és nagyok egyaránt összejöttek, hogy közösen felidézzék 30 év honi metaltörténetét. Minden adott volt tehát egy 3 évtizedes pályafutás méltó összegzéséhez. Kivéve persze, hogy a régi ‘Gép felállások jó néhány tagja távolmaradt (és itt most nemcsak Kalapács Józsira gondolok, hanem pl. Paksi Endrére, Pazdera Györgyre, Nagyfi Lászlóra is).



Egyből nagy slágerekkel indult a ‘Gép féle slágerparádé: A Jel a hard-rock/metal világába való beavattatás érzését idézi fel (“valami Fekete Bárány koncerten voltam, mert egy barátom elcibált”), valamint az elvekhez való ragaszkodás mellett emel szót (“…hogy más legyek tudod, azt nem tehetem, más zenét én nem játszhatok”). Majd miután testünkbe égett a Jel, kezdődhetett a Pokoli színjáték. Ekkoriban még a színpadon a legaktuálisabb Pokolgép felállás tartózkodott, élen a Társulat révén közismert Tóth Attila énekessel, aki előtte kismillió zenekarban megfordult, tehát nem volt idegen tőle a metalos közeg. Ráadásul renegát kiállásával maximálisan beleillik a képbe, s ami a legfontosabb: hangilag sincsenek vele problémák; a Kalapácsos és Rudán Joe korszakos nótákat egyaránt jól hozza. Az alapító tagok közül mára egyedül Kukovecz Gábor maradt hírmondónak, a patinás nevet egy kissé megfiatalított brigád viszi tovább.

Mehettünk tovább a Tökfejjel, aminek sorait szintén egy emberként fújta a közönség. Majd legyőzhettük a gonoszt és elvehettem végre az Én mennyasszonyomat. 😀 Az Így szép az élet az egyik legnagyobb favoritom a kétezres évek Pokolgép terméséből; már csak szövege miatt is. Bizonyára mindannyiotok életében van valaki, akiért még az ördögöt is seggbe rúgnátok. 🙂 Nem kamuzott a banda, amikor ritkábban játszott számokat is ígértek; kaptunk jó sok csemegét, amelyekről nem gondoltam volna, hogy valaha hallani fogom koncerten. Ilyen volt pl. a Panasz van rád, ami ugyancsak az említésre érdemes dalok közül való az újabb érából. Az a szép… címmel újabb együtténeklős pillanatok következtek, ezt az Éjszakai bevetés album egyik ékköve, a Tépett madár követte. Balladisztikus momentumok következtek, két nóta erejéig Illésesen szólva szépeket énekeltek nekünk. Megemlékeztünk az AC/DC fiatalon elhunyt énekeséről, Bon Scottról, sorra került a megátkozott nemzedékről szóló Ítélet helyett. Majd robbant a Metalbomba egy vadiúj szám képében, vagyis ismét a keményebb húroké lett a főszerep. A háború gyermeke is klasszikus, a Pokolgép koncertek kihagyhatatlan tétele.

Jó sokáig kellett várni az est nevesebb vendégfellépőire. Mindannyian kíváncsiak voltunk, Rudán Joe bírja-e még a strapát. Nem kellett csalatkoznunk: Joe hangja még mindig a régi! Olyan nótákat adtak vele elő, mint pl. a Vallomás, A szökevény, A lázadó, A harang értem szól (mekkora nyitány volt már az Adj új erőt lemezen!). Az egykori ‘Gép gitáros, a jelenleg az EGO Project sorait erősítő Jung Norbert is színpadra lépett vendégként pár dal erejéig. Nagy kár, hogy a Vedd el, ami jár albumról egy hangot sem nyomtak; jobb szerintem az az anyag annál, hogy csak úgy a feledés homályába engedjék veszni!

Az említett Adj új erőt album címadóját követően újból a lírai, akusztikus, meghitt pillanatok kapták a főszerepet. A hatást erősítette a kórista ill. hegedűs lányok felbukkanása. Jöhetett az Itt és most, ami egyike a csapat legjobb balladáinak, továbbá előadták a számos rockzenekar által már megzenésített József Attila verset (Tiszta szívvel). Azért megjegyzem, ezt mind a Kex, mind pedig az Omen sokkal jobban átértelmezte. Ősi lázban éghettünk a Csakazértis lemez nyitónótájával, amit ráadásul a roppant hatásos bevezetővel együtt adtak elő! Az Újra születnék ugyancsak nagy kedvenc; anélkül sem mehet le koncert.



Sokan várták az egyik legszebb Pokolgép lírát, a Hammerfall által világslágerré tett Hol van a szó?-t, természetesen megkaptuk a fináléban azt is. A Tedd a kezed…-del újra József Attila emléke előtt adóztak Tóth Attiláék, a legeslegvégén meg nem is következhetett más, csak Mindhalálig Rock ‘N’ Roll!

Nem aprózták el, cirka 31 dal fért be a jubileumi koncert repertoárjába. Igazi fémünnep volt ez; aki egy kicsit is szereti az együttest, bánhatja, ha kihagyta! A finisben elárulták, hogy jövő évben egy ennél is nagyobb dobással készülnek: egy olyan koncert van kilátásban, ami régi álma már minden valamirevaló ‘Gép fanatikusnak! A mostani fiatal rajongóknak főleg, hiszen ők nem lehettek ott a régi Pokolgép fénykorában. Ott lesz a korai, klasszikus Pokolgép felállás valamennyi tagja, Kalapács Józsi is, szóval úgy fest, annyi évtized után végre hajlandók újra egymásra találni ő és a Pokolgép. Nagy durranás lesz, annyi bizonyos!


október 21.,