Idén először került megrendezésre a norvég Blastfest fesztivál, aminek a nyugati partszakaszon fekvő Bergen városa adott otthont. A három napos esemény az extrém metalra lett kiélezve, azaz főként black és death zenekarok játszottak, a hely hangulatához hűen. A pénteki programból a Marduk(SE), Ragnarok(NO), Triptykon(CH), Swallow the Sun(FI) és a Hypocrisy(SE) koncertjeit sikerült elcsípni.

Mielőtt kitérnénk a koncertekre, muszáj pár szót szólni Bergenről, ahonnan olyan black metal legendák jöttek, mint a Burzum, Gorgoroth vagy az Immortal, és ez egy cseppet sem meglepő. Maga a hely olyasféle atmoszférát sugall, ami kisebb pofonként hat annak, aki először jár itt: a süvítő szél, a ködös fenyőerdők és sziklacsúcsok mind ott vannak a norvég black metalban is. Kicsit furán hangzik ez így leírva, de szavakkal nem igazán lehet kifejezni azt a hangulatot, amit a hely áraszt magából. Aki elmegy oda, az érzi intenzíven.

A fesztiválnak két klub biztosított helyet, az egyik a Garage bár, ahol 14-17 óráig mentek a koncertek, majd ezután az USF két színpadán folytatódott a buli. Mindkét klub a város szívében helyezkedik el, így a közönségnek nem csak zenei élményben lehetett része, hanem megcsodálhatta az imént említett látványt is.

Számomra az este a svéd Mardukkal kezdődött, akik 21-kor léptek színpadra. Hosszasan nem igazán tudnék írni a zenekarról, mivel nem vagyok rajongó. Még nagyon régen láttam őket Szigeten, akkor talán egy kicsivel erősebb show-t csináltak, mint most. A hangulat itt sem volt lapos, viszont annó valamivel tökösebbek voltak. Lenyomták az 50 perces koncertet, és távoztak.

A következő banda a négy tagú norvég Ragnarok, akiknél díszletben és kiegészítőkben nem volt hiány: az énekes vérrel kikenve, a gitáros hatalmas fordított kereszttel lépett színpadra, és megjelent a csontból készült mikrofonállvány is. Az igazat megvallva nem sok reményt fűztem a bandához, mivel itthon hallgatva nem igazán jött át a zene. Viszont ismét csak pozitívan csalódtam: ahogy elkezdődött a buli, berobbantak, és belecsaptak a levesbe: volt lendület, hajazás, magával ragadva a jelenlévőket is. Egy dinamikus show-t láthatott a norvég közönség, na meg én, a magyar, aki igaz fotózni ment, de nem bírta megállni hajrázás nélkül.

A svájci Triptykontól egyedül a My Pain című dalt ismertem, viszont nagyon kíváncsian vártam őket, főleg azért, mert ez az egy dal is el tud repíteni egy teljesen más világba. A súlyos riffekkel kísért lassabb ütemek élőben is megtették hatásukat, a színpadi mozgásról nem beszélve. Slahj, basszeros és Santura, a gitáros egy ütemre mozogtak, rángatták a hangszerüket, és a fény- és füstjáték méginkább csak fokozta a hangulatot. A bulin eljátszották az Altar of Deceit című új nótát, amiről itt egy videót is láthatsz.

Az egyedüli banda, akinek a munkásságát már több mint 7 éve követem, az a finn Swallow the Sun. Együtt utaztunk a repülőn, és nem kicsit voltak pechesek a srácok, mivel a légitársaság szépen eltökítette az összes hangszerüket. Nem az ő estéjük volt ez a mai, eljöttek Norvégíába egy 35 perces koncert erejéig, és még csak nem is játszhattak a saját hangszereiken. Ennek ellenére egy profi show-t láthattunk, az eddigiekhez hasonlóan. A hely megtelt egy kis finn melankóliával, és persze őrületes tombolással. A Swallow the Sun egy olyan zenekar, akiket ha élőben megnézel, tuti nem ér csalódás, a buli garantált. (Persze, ha szereted a doom metalt. Mondjuk én általuk szerettem meg.)

Az este főattrakciója címet mégis a svéd Hypocrisy kapta, akiket szintén először láttam élőben, és akik igencsak meggyőztek. Az este folyaman főleg slágereket hallhattunk, mint például az End of Disclosure, Roswell 47, vagy a személyes kedvencem, a Final Chapter, de előkerült 1-2 régi szám is az Osculum Obscenum albumról. Lehet nem éppen jó a hasonlat, de Hypocrisy koncertjéről a finn Insomnium zenekar jutott eszembe, akik ugye némileg fiatalabb zenekar, viszont a finneket nagyon sokat láttam már. A svédekhez hasonlóan, finnek is ugyanilyen energikusan játszák végig az x darab dalt. A zene lendületét tökéletesen ki tudják fejezni mozgással, ahogy fel alá futkorásznak a színpadon, headbangelnek, és nem azt tapasztalod, hogy megalszik a tej a szájukban. Ami szintén szimpatikus, hogy kommunikálnak a közönséggel, és Peter éneke, károgása közben, nagyon sok érzés kivetül az arcára, amit szintén fontos momentum egy koncerten. Nagyon tetszett a svédek akciója, mind zeneileg, mind látvány terén kitettek magukért (pedig csak felmentek zenélni). A bő egy órás koncertnek a Blastfest közönsége igencsak hálás volt, és ahogy elnéztem az arcokat, elégedetten hagyták el a koncerttermet.

 

Összegezve a fesztivál pénteki napját, egy nagyon pörgős és változatos estében lehetett része az extrém muzsika kedvelőinek, csemegézhettek több ország fellépői közül, változatos zenei élményekkel egybekötve.
Annak ellenére, hogy ez volt az első Blastfest, a szervezést illetően zökkenőmentesen ment minden, kivéve a kisebb időpontbeli csúszásokat, ami elhanyagolható.

Zárszónak még annyit, hogy aki szereti és átérzi a norvég zene hangulatát, legyen az black metal vagy népzene, az mindenképpen látogasson el Bergenbe, mert itt dupla intenzíven fogja átélni azt az atmoszférát, amit a zene hordoz magában.
Tény, hogy Norvégia eléggé zsebbenyúlós, főleg annak, aki Magyarországról jön, viszont, ha csak adódik rá mód, érdemes élni a lehetőséggel, örök életre szóló élményt ad.

A fesztiválról készült képek megtekinthetőek a galériában, valamint a sagittarm.wordpress.com oldalon.

A fesztivál honlapja: http://www.blastfest.no