Két nagy power metal legenda a Club 202 színpadán

A közösségi oldalon létrehozott esemény alatt este hét órára volt meghirdetve a kapunyitás, nem sokkal a kiírt időpont után érkeztem. A színpad előtt a keverőpultig álltak. Kicsit sajnáltam, hogy az Elvenking pont erre az estére nem csatlakozott hozzájuk, mivel az új albumukról nem is olyan régen publikált daluk elnyerte a tetszésemet.

A Rhapsody of Fire pár perccel háromnegyed nyolc után vonult fel a színpadra. A zenekar a 2011-es FEZEN fesztivált követően jelentette be, hogy feloszlik. Alex Staropoli, Fabio Lione és Alex Holzwarth Oliver Holzwarth és Roberto De Micheli társaságában folytatták a közös munkát, aminek gyümölcseként múlt év végén jelent meg albumuk Dark Wings of Steel címmel az AFM kiadó gondozásában. Luca Turilli Rhapsodyja pedig 2012-ben jelentette meg az Ascending to Infinitie-t.
Véleményem szerint a legideálisabb megoldás az lenne, ha a két zenekar újra egyesülne, és valami hasonlót produkálnának, mint 1997–2006 között. Turilli mester zenekara szerintem a filmzene felé orientálódott, ami nem rossz ugyan, de inkább ajánlanám szürke novemberi hétvégékre rajzolgatás és tanulás mellé, mint egy jó kis esti koncertre. A Staropoli-Lione-féle produkció nem olyan lett, mint amilyenre vágytam: hiába Roberto nagyszerű gitárjátéka, a végeredmény valahogy nem jött be. 


De most térjünk vissza a koncerthez!
A nyitó dal a már említett 2013-as albumról a Rising from Tragic Flames volt, erről még egy dalt játszottak. Szerencsére ezeket nem erőltették tovább, aminek a fentiek miatt kifejezetten örültem. Fabio tette a dolgát, sem többet, sem kevesebbet: énekelt és énekeltetett. Talán ő volt a leginkább lelkes a zenekar tagjai közül, akik úgy álltak a hangszerük mögött, mintha ez kötelező lett volna.
A hangosítás nem volt topon, hol a gitárt nem lehetett hallani, hol a szintetizátort. Csalódniuk kellett azoknak, akik azt várták, hogy a gitár olyan lesz, mintha Luca Turilli játszana rajta. Mindenkinek megvan a maga stílusa, és nem várható el senkitől, hogy egy az egyben azt hozza, mint valaki más (gondolok itt például a Dragonforce énekes-cseréjére és az ehhez fűződő „ki a jobb?” mizériára).
Viszonylag sokan énekelték a közönség soraiból a Lamento Eroico című dalt, annak ellenére, hogy olasz nyelvű. A koncert végére maradtak azok a számok, amiket slágerként tartanak számon: a Holy Thundarforce-t, a Dawn of Victory-t és az Emerald Sword-t. Ezekre aztán minden jelenlevő közösen tombolt. Végül jött a meghajlás, és elköszöntek a magyar közönségtől.
Kíváncsi vagyok, hogy a Rhapsody of Fire mit fog alkotni a jövőben, mert ha így folytatják, további két albumot jósolok nekik. Személy szerint kevésnek éreztem ezt az alig egy órás koncertet, ha már „közös turné a Gamma Ray-el” címen futott a buli. Talán a dolgok hátterében az állt, hogy csípte az olaszok szemét, hogy nem ők a főzenekar?!


Átszerelés, sürgés-forgás, tolakodás, még a plafonról is lógnak! A színpad kékbe borul, és felcsendül az intro.
A Gamma Ray is a legutóbbi albumáról választott nótát nyitásként: az Avalont. Már itt lehetett érezni, hogy valami hatalmas dolog készül. Az új korongot legnagyobb sajnálatomra még nem lehetett a koncerten kapni, mivel a hivatalos megjelenése március 28., ezt Kai is említette két szám között valamikor.
Sajnos idő híján nem volt alkalmam a turné előző állomásain játszott új dalokat videó megosztó oldalakról kicsit jobban szem…, pontosabban fülügyre venni, így aztán csak a már említett kezdőlöketet dúdoltam velük. Amit viszont az este folyamán az Empire of the Undead albumból hallottam, az lenyűgöző volt. A régebbiek közül legnagyobb örömömre a Tribute to the Past is elhangzott, amit rajtam kívül rengetegen kitörő lelkesedéssel fogadtak. Számomra ez az 1993-as album a legkedvesebb, nagyon jó volt hallani erről is egy kicsit. Lehet, hogy ezen a ponton kezdenek el gondolatban fojtogatni azok, akik szívének kedves hangszer a dob, de én teljesen fölöslegesnek tartom a koncerteken az ehhez hasonló intermezzokat. Elismerem, a színpadon elfogyasztott folyadékot valamikor ki kell csorgatni, és ez az énekesnek és a gitárosoknak a legmegfelelőbb alkalom, a dobos meg úgyis kiizzadja, szóval szóljon! Mindenesetre ez volt az a pont, amikor többen egy újabb adag folyékony kenyérért siettek a pulthoz.
Az új album címadó dala után következett az igazi „ereszd el a hajam” a Rebellion in Dreamland Land of the FreeMan on a Mission trióval. Ez után Kai Hansen és csapata levonult a színpadról, de csak egy rövid időre, mert a tömeg perceken keresztül a zenekar nevét skandálta. A koncertet a To the Metal és a Send Me a Sign zárta. Összességében sokkal többet kaptam, mint amit a tavaly látottak alapján vártam, igaz, akkor nem ők voltak a „fő attrakció”, de a mostani előadásuk még sokáig fog az emlékeimben élni. Elnézést az ismétlésért, de talán az lett volna az est non plus ultrája (ó én örök elégedetlen!), ha az Elvenkinget is magukkal hozzák, mint vendég zenekart a Rhapsody elé.
 

Az elhangzott dalok a teljesség igényével:
Rhapsody of Fire:
1.Rising From Tragic Flames
2.Land of Immortals
3.The March of the Swordmaster
4.Unholy Warcry
5.Dark Wings of Steel
6.Lamento Eroico
7.Holy Thunderforce
8.Dawn of Victory
9.Reign of Terror
10.Emerald Sword


Gamma Ray:
1.Avalon
2.Hellbent
3.Heaven Can Wait
4.Tribute to the Past
5.Razorblade Sigh
6.Time for Deliverance
7.Pale Rider
8.Dobszóló
9.Blood Religion
10.Master of Confusion
11.Empire of the Undead
12.Rebellion in Dreamland
13.Land of the Free
14.Man on a Mission
15.To the Metal
16.Send me a Sign
szeptember 17.,
szeptember 18.,
szeptember 20.,