Insomnium lemezbemutató

A melankólius death metalban utazó finn Insomnium a múlt hónapban adta ki hatodik stúdióalbumát, ami Shadows of the Dying Sun címet kapta. A banda egy három állomásos hazai turnéval ünnepelte az igencsak sikeres albumot, ami megjelenéskor az eladási listák élén szerepelt. A turné zárókoncertjére szombat este került sor Helsinki-ben, The Circus klubban. A három helyszínes turnén két finn banda, a Kuolemanlaakso és a Shear indította a bulit. Az Insomnium énekese, Niilo Sevänen elmondása szerint, a szombati buli élete egyik legjobb koncertélménye.

Az estét pontban nyolc órakor a Kuopió-ból származó Kuolemanlaakso kezdte, akik saját stílusukat poétikus doom death metalként határozzák meg. Maga a név halálvölgyet jelent, ami jól passzol a bandához, és ezzel Markus Laakso gitáros és alapítótag ötletesen beleszőtte névjegyét a bandába. A zenekar 2012-ben alakult, és az első debütáló lemezük címe Uljas uusi maailma (Daliás új világ). Az anyanyelvükön megszólaló dalokon érződik a tipikus finn melankólia és egyfajta meseszerű, ugyanakkor borongós hangulatvilág is jellemző rájuk. A Swallow the Sun-ból ismert Mikko Kotamäki hangja különösen illik ehhez a stílushoz, aki olykor hörög, olykor színtisztán énekel. Zenei élmény mellett esztétikában sem volt hiány, amiről a basszeros, Usva gondoskodott: térdközépig érő rasztáját ritmusra pörgette körbe körbe, ami nagyon jól mutatott a vibráló fényekkel. Èrdemes megismerkedni a Kuolemanlaakso-val, aki már unja a mulatós folkot, és szeretne hallani valami egyedit és újat Finnországból, ne habozzon!

Második bandaként az énekesnős Shear lépett színpadra, akik egy hat tagú power metal zenekar Helsinki-ből. Nem igazán értettem, miért éppen ők kerültek be erre a turnéra, mivel eléggé eltérő vonalat képviselnek. Jobban el tudnám képzelni őket egy Sonata Arctica turnén, mint itt, viszont a stílusbeli különbség a bandát cseppet sem zavarta. Magabiztosan léptek a színpadra, szinte már már égett alattuk a talaj. Egy 45 perces gitárriffekben és gyors ritmusokban gazdag repertoárral kedveskedtek a jelenlévőknek.


 

Egy hosszabb szünet után végre elérkezett az est fénypontja. A kis híján sold out-os The Circus klub már jócskán megtelt izgatott Insomnium rajongókkal. Aztán hirtelen kihunytak a fények, felcsendült a várva várt The Primeval Dark intro, és berobbantak a While We Sleep című videoklippes slágerrel. Habozás nélkül belecsaptak a lecsóba, engem pedig a libabőr kerülgetett, és ezzel nem voltam egyedül. Már korábbi beszámolókban is említettem az Insomnium-ot, és most sem hagyhatom szó nélkül azt az energiát, amit a banda ad a közönségnek. Miközben Niilo mély átéléssel énekelt, azaz hörgött, addig Markus és Ville fel alá rohangáltak a színpadon, headbangeltek, dobálták a gitárokat, és emellett intenzív kontaktot tartottak a közönséggel. Őket tartom Finnország egyik legszimpatikusabb zenekarának, akiknek tényleg fontos a közönség, és a rajongók szeretete részükről kölcsönös.

A bő másfél órás koncert hasonló hangulatban telt végig. Az új albumról olyan szerzeményeket hallhattunk, mint a Relevation, vagy a szintén népszerű Ephemeral. Korábbi nótákból sem volt hiány: felzendült a Through the Shadows, sírtak a gitárok The Killjoy közben, repdestek a hajzuhatagok a Where The Last Wave Broke-nál, végül az érzelmek is előkerültek a Weighed Down With Sorrow c. zárónótánál.

Igaz ez nem lemezkritika, de ha pontozni kellene az estét, akkor egy erős nyolcast kapna a tízből, mégpedig azért, mert a koncert közepén a hangzás olyannyira eltorzult, hogy csak a számok közepénél sikerült kitalálni, mit is játszanak éppen. Nagyon idegesítő tud ez lenni, aki sűrűn jár koncertekre Magyarországon, az tudja. A finn klubbokra ez abszolút nem jellemző, de úgy látszik mégis akad kivétel.

Összegezve nagyon örülök neki, hogy két év után végre ismét láthattam az Insomnium-ot, és annak még jobban örülök, hogy az intenzitásukból semmit sem vesztettek. Legközelebb a Tuska fesztiválon lépnek fel június végén, Helsinki-ben. Európai turnét egyelőre nem jelentettek be, de reméljük hamarosan ellátogatnak Magyarországra is.

Az koncertről képek is készültek, amelyek megtekinthetőek a galériában.

Számlista:

1. The Primeval Dark
2. While We Sleep
3. Revelation
4. Down With the Sun
5. Drawn to Black
6. Ephemeral
7. Through the Shadows
8. Only One Who Waits
9. The River
10. Unsung
11. Change of Heart
12. The Promethean Song
13. The Killjoy
14. Where The Last Wave Broke
15. Weighed Down With Sorrow

(Forrás: www.setlist.fm/setlist/insomnium/2014/the-circus-helsinki-finland-23c368af.html )

Hexvessel Hexvessel
április 24.