Anathema

A budapesti buli után bő két héttel Helsinkibe is ellátogatott a brit Anathema, akik északra is elhozták a Satellites Over Europe turnét. Az előzenekart nem sikerült elcsípni, de valahogy nem is bántam, mivel teljes mértékben az Anathema-ra szerettem volna ráhangolódni.

Az estét a pesti koncerthez hasonlóan az utóbbi két album nyitódalaival kezdték, a The Lost Song Part 1-2 valamint az Untouchable Part 1-2 -val, amiket szívmelengető volt élőben hallani.  Az erős kezdés után a Thin Air fokozta a hangulatot, aztán következtek az utóbbi idők gyöngyszemei, az Ariel , The Lost Song Part 3, majd az Anathema, aminél Danny eszméletlen gitárszólója ismételten bizonyított.

 
 

A The Beginning and the End, Universal, Closer dalok után kicsit visszarepültünk az időben, és felcsendült az A Natural Disaster, ami valamiért sosem tetszett, de élőben lehetetlen volt kibújni hatása alól. Lee éneke lenyűgözően gyönyűrűen szólt, olyannyira, hogy a több száz rajongóval bíró terem síri csendben hallgatta végig előadását. Pörgősebb, de ugyanolyan mély érzésekkel teli pillanatokkal ajándékozott meg az új album nevét viselő Distant Satellites, ami senkit sem hagyott egy helyben.

Visszataps után Vinny és Lee duettjével folytatódott az este a Parisienne Moonlight jegyében, miután gyorsitottak a tempón, és jól megugráltatták a ”jeges” finneket a Judgement dallal. Ritka látványban volt részem, és csodálkoztam is, hogy mennyire fel tudták rázni a közönséget, mivel az északiak általában végigállják a bulikat, néhol egy kis headbang, vagy körbeszaladgálás, de ennyiben ki is merül a dolog.

Az utolsó negyed óra a régi nótákat hozta vissza, elhangzott a szívszorítóan fájdalmas One Last Goodbye, majd az én hatalmas kedvencem a Dying Wish, ami szintén sikert aratott ezen az estén. A bulit a közkedvelt, mondhatni egyik Anathema alapmű, a Fragile Dreams zárta, ami méltó befejezése volt a Cavanagh tesók finnországi állomásának.


 

 

Igazán léleküdítő volt ez a mai este, a szürke hétköznapok után adott egy olyasvalamit, aminek a hatása valószinű kitart egy jó darabig. Nagyon szeretem az Anathema koncerteket, mivel a tagok ugyanúgy átélik a dalokat és kiteljesednek bennük, mint mi, a közönség. Talán ez a titkuk, és talán ez lenne a zenélés lényege is. Manapság oly sok kiöregedtett banda van, akik elfelejtették ezt a titkot.. Danny eszméletlen gitárszólói, Vinny hihetetlenül energikus színpadi mozgása és lelkes kapcsolata a közönséggel, Lee szívbemászó éneke mind azt igazolják, hogy igenis ott a helyük a színpadon. Én azt mondom, sose hagyják abba!

Koncertgaléria itt.