A vég kezdete – God is an Astronaut, iamyank koncert

Már korábban volt szerencsém látni Írország szülötteit, ahogy szétrombolják erőteljes post-rock hatásukkal a színpadot. Ennek fényében nem tudtam, mire számítsak ezen a bizonyos huszadikai estén. Sok mende-monda keringett, miszerint már szinte csak az új számokat játszák a srácok, épp ezért vegyes érzelmekkel vágtam bele az estébe.

A minimális igények – sör, kabátlerakat, jegybeváltás – kielégítése után benéztem a nagyterembe, ahol maga az esemény materializálódott lassacskán. A merchandise pult a szokásos DK-s helyen figyelt, egy impozáns kis ír öregúr társaságában. Pár szót csevegtem vele, nagyon készséges ember látszatát keltette. A színpadon egy-két hangszer, illetve az erősítők már a helyükön voltak, ám egy idő után egy irgalmatlanul hosszú rasztával bíró, baseball-sapkás úr lépett az előre odakészített konzolok elé, majd lassacskán belekezdett setlist-jébe. Ekkor ugrott be, hogy mintha lenne GIAA-nak az este alatt egy vendége, aki előfellépőként mutathatja meg, mit is tud. Ez az úr iamyank néven alkot, amit ekkor még csak a programot lecsekkolván tudtam meg, ám hamarosan nagy kedvencemmé nőtte ki magát az a felvétel, mely azon az estén készült. 

yank Úr nagyon kellemes kis lazulós elektronikus témákat rakott elénk. Tele volt az egész zene loop-olt, gitárral megtarkított elektronikus hangzással, ami véleményem szerint a lehető legjobban vezette fel a GIAA-t. yank egyébként látszott, hogy beleéli magát a zenébe, annyira, amennyire csak lehetséges. Volt alkalmam beszélni vele, fellépése után, amikor is elárult nekem egy-két titkot a zenélésének hátteréből. Ám úgy érzem, ez egy kérdez-felelek rovatba fog bekerülni hamarást, nem pedig ide. Ami viszont lényegi információ; zenéjében a pozitív, szárnyaló érzelmek ugyanúgy helyet kaptak, mint a picit erőteljesebb, melankólikusabb tételek. Számomra nagyon kellemes volt, amit hallottam, és, mint írtam is vala, nagy favorite lett.

A GIAA kifejezetten pontosan kezdett, legnagyobb meglepetésemre pedig egyből egy régi tétellel, a Snowfall-al indítottak. Itt nagyon megörültem, hogy nem csak az új témákat fogjuk hallani, gondoltam, innentől már jó lesz az este. Tekintélyes embersereg tornyosult az első sorokban, ennek eredményeképpen inkább hátul helyezkedtem el, ahonnan még viszonylag jó rálátás is nyílik a bandára.
Fizimiskára nem sokat változtak a srácok, a billentyűs/gitáros Jamie haja lett hosszabb. Szokásos formájukat hozták.
Gyanúm a régi nótákat illetően beigazolódott szerencsére. Jobbnál jobb tételek követték egymást, így az Echoes, Worlds in Collision, From Dust to Beyond, és még sorolhatnánk. 

A hangzástól kissé féltem a legelején, nehogy a DK adottságain túlmutasson az, amit a GIAA szeretne produkálni, ám meglepően jól adaptálódtak a körülményekhez. Valahogy a kissé zord tételek nagyon jól csengtek vissza a DK falairól, ennek köszönhetően nagyon célba ért a zene és a hangulat. Egyébként mindig is szerettem a GIAA-ban, hogy pont annyira őrjöngenek az emelvényen, mint a legelején, egy pillanatra sem lankad lelkesedésük.

Kisebb kihagyás következett a Forever Lost c. tétel előtt, az énekes/gitáros, Torsten Kinsella megpróbálta tompítani a lórugást a következő kijelentéssel: „A következő szám a második albumunkról származik, mindannyiótoknak küldjük, a címe Forever Lost. Köszönjük, hogy ennyi éven át támogattatok minket, töretlenül nagyon értékeljük. Ez a szitu egyébként elég nagy nyomás most Jamie-re, nagyon bonyolult a billentyűs rész”. Erre Jamie megvonta a vállát, majd ennyit felelt: „…Tulajdonképpen azt hiszem, el is felejtettem, hogyan kell játszani ezt a rész”. Először azt hittem, viccelnek, de az értetlen egymásra nézésekből tudtam, hogy ez teljesen komoly kijelentés volt Jamie-től. Egy pár másodpercig még kereste aztán a megfelelő hangokat, majd végül beleláttak a tételbe. Én jót nevettem a kialakult helyzeten.
Végül természetesen a Suicide By Star jött….volna, ám a zenekar feltette a kérdést nekünk.
Mit szeretnénk hallani: A Suicide-ot, vagy egy Pink Floyd cover-t? Adjunk hangot ennek!

Gondolom mindenkit meg fog lepni, hogy végül a Suicide pörgött fel.
Ami viszont érdekes volt, hogy a DK-ban zseniálisan szólalt meg ez a szám, valamiért jobban tetszett, mint annak idején az A38 hajón. Az egész közönség hatalmas eufóriát érzett, ahogy láttam, ez alól természetesen én sem mentesültem. A személyes véleményem mindig is az marad, hogy ez a lehető legjobb tétel a GIAA-tól, illetve az is marad.

Alapvetően pozitívan zárt az este mindenki részére, úgy érzem. Volt egy-két zavaró tényező, de ez már csak ilyen a nagy koncert-bizniszben. Kellemes este volt, pozitív élmények tárháza, fantasztikus hangulat. Ezt tudom mondani kérem.



Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.